Petres Csizmadia Gabriella: Mesevariációk nyár-témára (tanulmány)

A gyermekirodalmi próza világában barangolva a legszuverénebb és legkomplexebb rendszert a népmesék birodalmában találjuk, amely következetesen felépített, rögzült elemekből álló, zárt műfaji struktúrát alkot.1 Az eredendően felnőtteknek címzett népmese szüzséjéből, állandósult funkciósorából, szerepköreiből táplálkozva2 születtek meg az irodalmi mesék, melyek máig szorosan hozzátapadnak a népmesék szövegvilágához. Tanulmányomban a mese-alapú műfajcsalád számos kapcsolódási pontja helyett egy alapvető differenciából, a népmese és irodalmi mese eltérő valóságvonatkoztatásából indulok ki: a népmese egyik jellemző sajátossága ugyanis a tér- és időnélküliség, a kor- és társadalomfüggetlenség, az irodalmi mese alkotásai azonban jellemző módon valamilyen konkrét térbe, időbe helyeződnek bele, egy-egy adott kultúrához, társadalomhoz, tárgyvilághoz, kontextushoz kapcsolódnak.3 A népmese általánosító tendenciája („bárkivel bármikor megtörténhet”) helyett az irodalmi mese egy konkrét valóságba kapaszkodik, ahol a varázsréteget önmagáról fokozatosan lefejtve a történet elindul a racionalizálódás, profanizálódás útján, és a csoda mágikus ereje performatív módon a fantázia, az elképzelt valóság dimenzióiba fordul át.4

Az irodalmi mesékben megjelenő tér- és időkonkretizálás a szövegek kronotoposzára, annak történetalakító erejére irányítja a figyelmet. Írásomban olyan kortárs gyermekirodalmi kisepikai alkotásokat vizsgálok meg, amelyek összetartó kapcsaként a nyár mutatkozik. Ezekben a történetekben a nyár sztereotípiái, illetve annak felülírásai, a nyárhoz fűződő hangulatok, benyomások, nyári tevékenységek és azok reflektálásai találhatók meg. Az utóbbi öt évben megjelent antológiák és mesekötetek – Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék5, Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár6, Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz7, Finy Petra: A darvak tánca8, Finy Petra: A fűszerkatona9 – korpuszából válogatva azokat a nyár-színezetű mesetípusokat mutatom be, melyek a népmesével kialakított kötelékük szorosságától függően a nyár motívumát is eltérő perspektívából dolgozzák fel. Elsőként a sajátmesék családjával foglalkozom, amely a Boldizsár-féle műmese-tipológiához viszonyítva az átdolgozott tündérmese típusához hasonlítható leginkább10, azonban továbbmegy a szóban elhangzott tündérmese stilizálásánál, és a varázsmesék imitációjaként, annak mágikus-mitologikus gyökereihez a legszorosabban kapcsolódva teremti meg egyéni meseuniverzumát. A sajátmesék megőrzik a népmesék problémacentrikusságát, a felnőttvilág ábrázolását, az életproblémákra és létmagány feloldásaira történő fókuszálást11, így ezekben a szövegekben válik legkevésbé dominánssá a térhez és időhöz való kötődés megjelenítése.

A másik mesecsokrot összefogó gyermekmesék az irodalmi mesék legjellegzetesebb típusát képviselik, mivel a novellaszerű szövegek mozgatórugóját a hétköznapokba betüremkedő metaforizáló és animizáló gyermeki látásmód, a perszonifikálódó tárgy-, állat- és növényvilág, illetve a gyermekszereplők középpontba állítása alkotja. A Lovász Andrea által átdolgozott mesének12, Boldizsár Ildikó által pedig helyettesített vagy inverz tündérmesének13 nevezett mesetípus teljesen elszakad a varázsmesék egydimenziós világától, szüzséjétől és szerepköreitől, csupán a fantasztikum jelenléte, a csodába és jóba vetett hit őrzi a mese világképét.14

A tanulmány utolsó szakaszában szereplő, nyári történetként vizsgált állatmesék nem a fabula-tradícióhoz kapcsolódó, didaktikus réteggel rendelkező állatmesékből táplálkoznak, hanem a népi eredetű, szórakoztató funkciójú valódi állatmesék15 világából. Ezek az állatmesék – a népmesék szüzsémintájából ismert gyengébb és erősebb állatok konfrontációja helyett – szívesen élnek az irodalmi mese egyik legtipikusabb sajátosságával, a varázsmesei szerepkörök felcserélésével, illetve a hagyományosan egymással szemben álló felek összebékítésével.

A vizsgált mesetípusokban eltérő szerepet tölt be a nyár időpontjának meghatározása: a sajátmesékben metaforikus jelentéssel gazdagodik és a szereplők érzelemvilágára vetül ki, a gyermekmesékben a gyermekek vakációhoz fűződő viszonyát hozza felszínre, az állatmesékben pedig az antropomorfizált állatok szabadságolási-pihenési idejeként artikulálódik.
Nyári sajátmesék

A sajátmesék típusa különös színfoltot képez az irodalmi mesék világában, mivel a többitől eltérően a gyermeki perspektíva és mikrovilág ábrázolása helyett felnőtt szereplőkkel és a felnőttvilág dilemmáival találkozunk. A nyári sajátmesék közül Finy Petra három meséjét (A levendulagyermekek16, A katángtenger17, A citromtündér18) és Boldizsár Ildikó A Nap és Hold találkozása19 című szövegét emeltem ki. A mesék közös pontja, hogy az irracionális világban, a mesék varázsvilágában beköszöntő nyár gazdagabb jelentéssel telítődik a puszta évszak megjelölésénél: ez a nyár a szeretet és szerelem keresésének mágikus ideje, ahol a forróság, a hőség fülledtsége az érzelmi telítettség metaforájává, egyben az érzelmi állapot fordulópontjává válik. A nyár izzása az érzelmek kiforrását, betetőződését fejezi ki, ami sorsdöntő fordulatot eredményez a történet szereplői élettörténetében. Az évszak megnevezése, a nyári miliő, hangulat megteremtése azt sugallja a szövegekben, hogy csak nyáron történhetnek meg ezek az események. Ebben az értelemben a nyár több lesz puszta kelléknél, illusztrációnál, és az események metaforizációjaként mutatkozik a történetekben. A szövegeket az eleve elrendeltség sorsszerűsége, titokzatossága itatja át, ami balladisztikus tónust kölcsönöz nekik. A balladisztikusságot erősíti a tündérmesékből ismert tömörség, elliptikus szerkesztésmód, illetve – a lírai mesékhez közelítő – lírai színezésű mondatfűzés is.

Finy Petra meséiben a nyár valamilyen növény formájában a beéréssel, a megéréssel azonosul, és egy-egy érzelem kivirágzását-kiteljesedését közvetíti. A levendulagyermekek című szövegben az örök boldogság virágának kutatása válik a mű tétjévé. Ez a mitikus gyökerű vágy az irracionális világ egyik szereplőjét, a lidércet nyugtalanítja, aki egy jóslat alapján próbál eljutni a céljához. A boszorkány közvetítette sejtelmes jóslat – „Az örök boldogság virágát csak a legnagyobb bánatban találod meg”20 – a lidérc sorsának megpecsételésévé válik. A szöveg egydimenziójú világként ábrázolja a racionális és irracionális teret, a Tihanyi-félszigetet a lidércek, boszorkányok természetes lakóhelyeként mutatja be. Ez a mágikus tér alakul át – a lidérccsalád tragédiája árán – örökké virágzó kertté, hiszen az apjuk után vágyakozó, kezüket ölelésre nyújtó lidércgyerekek illatos és szépséges levendulává dermednek várakozásuk közben. A nyár itt a szülői szeretet utáni vágyakozás sűrített idejeként jelenik meg, így válik az illatozó nyári virágárból egyszerre a boldogság – a levendula szépségének esztétikai élménye – és bánatosság – a gyermekek elvesztése áldozatának – forró birodalma.

A citromtündér szintén melankolikus színezetű történet, de végzetmese helyett az eredetmesék sorát gazdagítja. Az előző mesében megfestett szülő-gyermek kapcsolat ábrázolása helyett itt az ember és a róla gondoskodó transzcendens lény – tündér – kapcsolatának megromlását látjuk. A mese lényegét a transzcendens szereplők és emberek közös életterének elszakadása, a mitikus lényekről való megfeledkezés következménye alkotja. A tündérek és emberek egy dimenzióban létezése megédesíti az emberek életét, amit a legfinomabb, Nap-ihlette nyári gyümölcs, az „édes ízével mosolyt fakasztó”21 citrom fogyasztása jelképez. A két létszféra egymásra találása, egymásról való gondoskodása a legzamatosabb nyári termés megszületését eredményezi, a nyár izzása ezáltal a szeretetkapcsolat kiteljesedését fejezi ki. Azonban ahogy a szellemi és emberi réteg eltávolodik egymástól, ahogy az emberek „elméjére lusta köd ül”22, és megfeledkeznek az irracionális dimenzió lakóiról, úgy veszíti el fokozatosan a nyári Nap izzását, a két szféra közti szeretetet megtestesítő citrom az édességét, frissítő ízét. A citrom savanyúságának keletkezéstörténetét tartalmazó mese zárlatában az irracionális és racionális világ elválik egymástól, és a tündér a hétköznapi világréteg helyett a felső világ dimenzióit választja lakóhelyül. Ezt az eltávolodást a cselekmény dinamikájának lelassulása is kifejezi (az addig aktívan tevékenykedő, embereket látogató tündér egy fa tetejére költözik, és csak bámul maga elé), a nyár napfényességét pedig a tenger árnyékos mélyének képzelete váltja fel.

A katángtenger és A Nap és Hold találkozása mesék a szerelem megszületésével azonosítják a nyarat. A katángtenger főszereplője, Bella a népmesei gyönyöröket hajszoló boszorkány23 karakterével rokonítható: hosszú, lobogó vörös haja, hallgatagsága, fantáziavilágba való menekülése a közösség szemében a másságát, a normalitástól való eltérését bizonyítja, ezért bolondnak tartják őt. A racionális és irracionális világ határán élő lány a közösség fizikai terének határán – a falu szélén elterülő mezőt kémlelve – várja a sorsa beteljesülését, a fantáziavilágának hétköznapi életterébe ültetését. A belső világában megrekedt, saját ideáinak foglyul esett lányt a nyári természet zökkenti ki bágyadtságából, amely virágzó katángjaival az álmaiban látott tenger képzetét, a királyi termetű idegennel pedig a vágyott szerelmet érleli meg számára. A nyári virágtenger látványa az álom és valóság összeérését, az álomvilág megvalósulását, egyben az álomvilágból való kilépést, a lány öntudatra ébredését eredményezi, amit a szétbontott haj kontyba rendezése, vagyis az asszonyi életre való felkészülés is jelképez. A nyári mezei virágok a főszereplő életében nem csupán a szerelem érkezésének jeleként, hanem a valóságra eszmélés szimbólumaként is funkcionálnak. Így válik ebben a mesében a nyár a lángoló szerelem hordozójává.
A Nap és Hold találkozása című mesében a nyári napfényességgel és virágtengerrel szimbolizált boldog szerelem helyett nyáréjszaka szülte végzetes szerelemmel találkozunk. A levendulagyermekekhez hasonlóan balladisztikus tónus járja át a történetet, azonban itt nem egy jóslat megváltoztathatatlansága, hanem az egymás inverzeiként bemutatott szereplők rendkívüli találkozása okozza a tragédiát. A mese első mondatától kezdve előrevetíti tragikus kimenetelét; részletesen ismerteti a szereplők egymástól élesen elválasztott világát, a hidegséget és magányt árasztó Hold, és a melegséget, barátságosságot sugalló Nap ellentétét. A hosszú expozíció végig hangsúlyozza, hogy a világ harmonikus rendjét a két égitest egymástól való hermetikus elzárása, a másik létezésének nem-ismerete alkotja. A nyári éjszaka forrósága azonban felébreszti a Holdban a melegség, a szerelem utáni vágyat, és tudatára ébreszti, hogy léteznie kell egy másik égi úrnak is rajta kívül. Ez a végzetes felismerés és feleszmélés kizökkenti az égitestek rendjét, és elkerülhetetlenné válik a tragikus találkozás. A mese a két égitest vonzódását félelmetes egymáshoz csapódásként, világrengető erejű robbanásként ábrázolja, és a csillagok keletkezéstörténeteként értelmezi. A nyáréji fülledt szerelemvágy a mesében drámai végzetet hordoz magában.
Nyári gyermekmesék

A nyári kontextusba ágyazott gyermekmesék – Mészöly Ágnes: Barni és az unatkozóművész24, Gimesi Dóra: Krétakirálylány25, Kamarás István: Amatitka26, Böszörményi Gyula: Lopotnyik és a nyárnyafi-nyű27 – közös pontja, hogy az iskolamentes nyári hétköznapokba kínálnak betekintést. A nyár azonban nemcsak a szabadság, gondtalanság felszabadultságát, hanem unalmat is hoz a szereplők számára. A gyerekek ugyanis csak akkor tudják élvezni a feladatok nélküli mindennapokat, ha izgalmas tevékenységet találnak bennük – ám a tömbházakban töltött, magányos nyári napok nem teremnek valódi kalandokat. Kirándulásra, utazásra, izgalmas események átélésére vágyakoznak, azonban a várt fordulatok gyakran csak az irracionalitás világában elmerülve valósulnak meg. Az elemzésre választott gyermekmesékben ezért olyan kétdimenziós történeteket találunk, ahol a városi hétköznapok szürkeségét a fantázia vagy álmok világába való belépés gazdagsága oldja fel. A nagyepikai kalandregényekkel, vakációregényekkel, bandaregényekkel (pl. Csukás István: Nyár a szigeten28, Vakáció a halott utcában29; Balázs Ágnes: Lufi és a zűrös vakáció30) szemben ezek a művek nem izgalmas kalandokra és rejtélyek feltárására fókuszálnak, hanem a nyár hétköznapi apróságait veszik számba, és valódi kalandok megélése helyett a gyerekek fantáziavilágukban megélt belső kalandjait vetítik az olvasó elé.

A családi kirándulás, közös időtöltés utáni vágy járja át Mészöly Ágnes Barni és az unatkozóművész, illetve Böszörményi Gyula Lopotnyik és a nyárnyafi-nyű című gyermekmeséjét. A nyár ebben a két mesében testesíti meg legmarkánsabban a hiányt, az űrt a gyerek életében. Mindkét főszereplő egyedüli gyerek a családban, akikkel a lefoglalt szülők nem érnek rá foglalkozni, és az olyannyira vágyott családi kirándulásra nem tudnak időt szakítani vagy pénzt keríteni. A gyermeki perspektívából szőtt történetekben a nyár az idő megállását és kiüresedését jelenti, és még inkább kiemeli a főszereplők magányát, elhagyatottságát. Gyerektársaság híján Barni esetében a nyár az unalom idejévé lassul, Luca életében pedig bánattól nehezül el a vakáció időszaka. A Mészöly-szöveg egyenesen a nyár elutasításával indul – „Barni már a harmadik napon utálta a vakációt”31 –, éles oppozíciót alkotva a kisfiú környezetének nyárvárásával. A Böszörményi-szövegben szintén a külvilág és a főhős, Luca ellentétes nyár-megélésével találkozunk, hiszen a kislány kirándulás utáni vágyával szemben a bérház lakói – a felnőttvilág paródiájaként – gyengébbnél gyengébb kifogásokat hoznak fel, miért nem indulnak családi kirándulásra. Mindkettő szövegben tehát csalódást jelent a vakáció, hiszen megfosztja őket az addig várva várt kalandok megélésének lehetőségétől. A hosszú és tökéletesen érdektelen napok lefestését követően a gyerekek a fantáziájuk mozgósításával, az irracionális világba való belépésükkel mozdítják ki az unalomban megrekedt nyarat: Barni az életre kelt plüssállatai segítségével kiszökik a játszótérre, ahol az új barátja megtanítja a hétköznapi valóság elemei mögötti varázsvilág – a megelevenedő és kalandokat átélő tárgyak – felfedezésére, Luca története pedig egy beszélő macska és egy jó boszorkány segítségével oldódik meg. A játékok animizálódása, a macska perszonifikálódása, az irracionális világ lakójának, a boszorkánynak racionálisba költöztetése a hétköznapi világrétegbe emeli a csodát, és feloldja az alaptörténet sivárságát.

Gimesi Dóra Krétakirálylány című gyermekmeséjében a mesevilágba való utazás képzeletbeli kalandjával találkozunk, amelyet a gyermeki rajz megelevenedése tesz lehetővé. A szöveg érdekessége, hogy párhuzamosan bontja ki a rajzoló Kisemma történetét, illetve a megrajzolt királylány és királyfi egymás-keresésének meséjét. A beágyazott mesét anya és lánya a varázsmese szüzséjének mintájára közösen gömbölyíti ki, a megrajzolt és életre keltett királyfi utazását tehát a belső mese kitalálói közösen élik meg a szereplőikkel. A történet a nyár kezdetének kiemelt napján, gyermeknapon játszódik, amikor a gyermeki kívánságok és vágyak életre kelnek, és a főszereplő metaforizált varázskrétáinak köszönhetően a színek birodalmába navigálnak. A perszonifikálódott rajz segítségével átrendeződik a városi élettér, a Tiszából mesebeli tengerbe vezető varázscsatorna lesz, az eső hullása a királylány sírásaként artikulálódik. A különleges nyári napon készített rajz ezáltal csodával és mágiával telíti a kislány hétköznapjait is.

A vágyott, illetve képzeletben átélt utazások történetei mellett valódi utazástörténetet is találunk. Kamarás István Amatitka című gyermekmeséjében szereplő unokák a nagymamánál nyaralnak, és az éjjeli álom idején a nagymama varázslatos átalakulását, a mesevilágba való belépését követik nyomon. A hétköznapi keretbe ágyazott „szupernagyi”-történet a racionális élettérből megnyíló, alsó szférában elhelyezkedő, csapóajtó mögött rejtőzködő világban zajlik, amely folyamatosan átalakuló, dinamikus, meghökkentő, szürrealista eseményekben burjánzó tevékenységsort mutat be. Az Alice Csodaországához mérhető és a népmesei szüzsé sztereotípiáiból táplálkozó események egymás mellé zsúfolása groteszk és parodisztikus képsorozatot szül, ahol Ama – a nagymama – a népmesei segítő-szerepet magára öltve, ugyanakkor a populáris kultúrából ismert héroszok szuperképességeit megidézve megállás nélkül segít a fantáziavilág bajba jutott szereplőin. A mese érdekessége, hogy több alkalommal is reflektál önnön meseiségére („Egy mesében mi sem természetesebb egy beszélő kengurunál.”32), ezáltal az alkalmazott mese33 típusához is közelít. A vizsgált vakációtörténetek közül ebben a mesében találjuk meg a legtöbb kapcsolódási pontot az ifjúsági irodalom vakáció- és bandaregényeivel, hiszen a közösségben megélt nyári szünetben a közös fantáziavilág-járás, az átbeszélgetett és álomba ringatott éjszaka olyan kalandoknak nyit utat, amelyek a nyarat izgalmas és érdekes időszakká varázsolják.
Nyári állatmesék

A nyári történetekként tálalt állatmesékben a nyár a szembenálló felek találkozásának kereteként, a vakációzás idejeként szerepel, ahol az antropomorfizált állatok ugyanúgy élvezik az évszak nyújtotta előnyöket – a nyaralást, strandolást, pihenést, kikapcsolódást –, mint az emberek. A nyári állatmesékben a vakációzás pozitívumként, a vágyott pihenés megvalósulásának idejeként artikulálódik, sőt a történetek fordulatait épp a vakációzás emberi perspektívából történő megélése képezi. A nyári gyermekmesék hátterében megbújó gyermeki magány problémája ezekben a mesékben háttérbe szorul, és idealizált, gondtalannak, felhőtlennek bemutatott gyermeki világba vezetnek a szövegek. A mesékben tárgyalt események a népmese problémaközpontúságához képest könnyeddé, súlytalanná válnak34, és a humorral fűszerezett hétköznapok játékosságára összpontosítanak.

Czigány Zoltán Csoda és Kósza-történeteit Lovász Andrea orwelli ihletettségű, szatirikus kabarétréfáknak nevezi35, mivel a helyzetkomikum és nyelvi humor mögé bújtatott történetekben társadalomkritikát is találunk. A Csoda és Kósza Olaszországban36 című mese egy tengerparti nyaralás kalandjait mutatja be. A főszereplő két lovat egymás ellentéteiként, az okos és bugyuta páros megjelenítéseként prezentálja a szöveg, azonban – a kabarétréfákra jellemzően – az okos szerepét játszó szereplő is meglehetősen korlátozott tudású. Kettejük világszemlélete, helyzetértékelése, egymás mellett elbeszélése folyamatos félreértést, humoros szituációt generál (pl. kalózhajónak nézik a sétahajót, Kósza bögölynek hiszi a medúzát). Az apró félreértések ál-veszélyként prezentálódnak, a történetben nem találunk valódi problémát vagy próbatételt, amit ki kellene állniuk a szereplőknek. A novellaszerű, hétköznapi történet meseszerűségét, a csoda jelenlétét csupán az emberként viselkedő (dolgozó, beszélő, kiránduló) lovak jelenléte képezi, akikről a szöveg olvasása folyamán szinte el is felejtjük, hogy állatok – valójában a világot felfedezni vágyó és minden apróságra rácsodálkozó kiskamaszokként viselkednek. A nyár itt az önfeledt strandolás, poénkodás idejeként jelenik meg.

Hasonlóan könnyed, strandoló történetet tartalmaz May Szilvia Úszómester a dézsastrandon37 című állatmeséje, ahol a humor helyett inkább az ősellenségként számon tartott macska és egerek békés egymásmellettisége kerül előtérbe. A szöveg tétjét az ellenfél-álca megőrzése képezi: a macska eljátssza az emberek előtt az egerek üldözését, hasonlóan Csukás István Süsüjéhez, aki álharcot vívott az önmagát ellenfélnek színlelt Kiskirályfival. A May-szöveg tehát a hagyományos mesebeli szerepek felsértését végzi, amikor az öreg macskát az egerek zavartalan strandolásának felügyelőjeként szerepelteti. A macskát ugyanakkor nem feltétlenül az egerek iránti jóindulat motiválja, hanem saját kényelmét, nyugalmát próbálja bebiztosítani a hangoskodó egerek strandoltatásával. A történet megoldása – a népmese predesztinált cselekményszövésével szemben – mindenféle harc vagy tevékeny problémamegoldás nélkül, a véletlen körülményeknek köszönhetően születik meg, hiszen nem a főszereplő leleményessége, hanem az emberek téves helyzetértékelése juttatja a kívánt kellemes helyzetbe a macskát. A nyári pihenésben – az irodalmi mesékre tipikusan – így mindenki megtalálja a maga számítását, és a történetből eltűnnek a negatív szereplők.

A nyári kikapcsolódás utáni vonzódás szüli meg Zalán Tibor A kíváncsi kiscsillag és a kíváncsi sün38 című történetét is, ahol nem az ősellenség-típusú állatpárok jelennek meg, hanem az égi és földi szféra egy-egy lakójának ellentéte, egy csillag és egy sün barátsága bontakozik ki. Az egymástól leküzdhetetlen távolságban, ám hasonló életstílussal élő szereplők elhatározzák, hogy szembeszállnak a sorsukkal, és az éjszakai életmódjuk ellenére megnézik, hogyan is zajlik a nyári nappali élet. A mese a sötétség és világosság hagyományos ellentétéből indul ki, azonban Boldizsár Ildikó fenti meséjével ellentétben itt nem fullad tragédiába a két univerzum találkozása, hanem helyzetkomikumot hoz létre. A mitologikus mélységűnek tűnő mesét a láncmesével és felelgető mesével való rokonság, a belső kínrímektől való lüktetés, a gyermeknyelv és szleng használata (pl. tudós pali), a gyermeki perspektíva megjelenítése, illetve a szereplők illemszabályokat felsértő viselkedés- és gondolkodásmódja könnyíti el (pl. a süni a fenekét vakarja, az anyát olyan kövérnek láttatja a szöveg, hogy mozgásakor megbillen a föld). A nyár ezúttal a humoros helyzetek lehetséges tárházaként funkcionál, és a főszereplők összebarátkozásához nyújt keretet.

*

A kortárs irodalmi mesék egyik sajátossága, hogy tematikus kötetekbe rendeződve látnak napvilágot, az évszakok szerinti rendeződés pedig különösen kedvelt a gyermekirodalomban (pl. Érik a nyár39, Elfelejtett lények boltja40, Válogatós41). Tanulmányomban szándékoltan nemcsak a nyári antológiaként prezentált Érik a nyár című kötetből válogattam, hanem végiglapoztam az utóbbi évek meseköteteit is. A kiemelt gyermekmesék, sajátmesék és állatmesék mellett nyárra fókuszáló lírai meséket (pl. Máté Angi meséit) és gyerektörténeteket (pl. N. Tóth Anikó mesketéit) is találtam, melyekben a nyár perszonifikálódása mellett akár a csodás, mesei elemek felszívódása is megfigyelhető. Ezeknek a műveknek a bemutatására azonban ez a tanulmány már nem nyújthatott keretet.

—
1 Vö. Lovász Andrea: Jelen idejű holnemvolt. Budapest, 2007, Krónika Nova, 5–37.
2 Vö. Tímárné Hunya Tünde: A népmese és műmese sajátosságairól. In Bálint Péter (szerk.): Közelítések a meséhez. Debrecen, 2006, Didakt, 125–128.
3 Vö. Tímárné: i. m., 129–131.
4 Vö. Lovász: i. m., 70–71.
5 Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék. Budapest, 2011, Móra.
6 Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár. Szentendre, 2013, Cerkabella.
7 Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Szentendre, 2013, Cerkabella.
8 Finy Petra: A darvak tánca. Szentendre, 2015, Cerkabella.
9 Finy Petra: A fűszerkatona. Szentendre, 2016, Cerkabella.
10 Vö. Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra. Debrecen, 1997, Didakt, 190–192.
11 Vö. Petres Csizmadia Gabriella: Fejezetek a gyermek- és ifjúsági irodalomból. Nyitra, 2015, Közép-európai Tanulmányok Kara.
12 Lovász Andrea: Jelen idejű holnemvolt. Budapest, 2007, Krónika Nova, 68–71.
13 Boldizsár: i. m., 16.
14 Petres Csizmadia: i. m., 119.
15 Andrásfalvy Bertalan et. col. (szerk.): Magyar néprajz V. A magyar népköltészet. Budapest, 2001, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., 59.
16 Finy Petra: A levendulagyermekek. In Uő: A darvak tánca, 4.
17 Finy Petra: A katángtenger. In Uő: A darvak tánca, 36.
18 Finy Petra: A citromtündér. In Uő: A fűszerkatona. Szentendre, 2016, Cerkabella, 28.
19 Boldizsár Ildikó: A Nap és a Hold találkozása. In Uő: Boszorkányos mesék, 27–30.
20 Finy Petra: A levendulagyermekek. In Uő: A darvak tánca, 4.
21 Finy Petra: A citromtündér. In Uő: A fűszerkatona, 28.
22 Finy Petra: i. m., 28.
23 Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra. Debrecen, 1997, Didakt, 65–66.
24 Mészöly Ágnes: Barni és az unatkozóművész. In Érik a nyár, 12–17.
25 Gimesi Dóra: Krétaki-
rálylány. In Érik a nyár, 20–25.
26 Kamarás István: Amatitka. In Érik a nyár, 57–63.
27 Böszörményi Gyula: Lopot-
nyik és a nyárnyafi-nyű. In Érik a nyár, 66–72.
28 Csukás István: Nyár a szigeten. Budapest, 2014, Könyvmolyképző Kft.
29 Csukás István: Vakáció a halott utcában. Budapest, 2015, Könyvmolyképző Kft.
30 Balázs Ágnes: Lufi és a zűrös vakáció. Budapest, 2011, Móra.
31 Mészöly Ágnes: Barni és az unatkozóművész. In Érik a nyár, 12.
32 Kamarás István: Amatitka. In Érik a nyár, 60.
33 Lovász Andrea: Jelen idejű holnemvolt. Budapest, 2007, Krónika Nova, 61–62.
34 Lovász Andrea: i. m., 117–118.
35 Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom. Szentendre, 2015, Cerkabella, 174.
36 Czigány Zoltán: Csoda és Kósza Olaszországban. In Érik a nyár, 49–53.
37 May Szilvia: Úszómester a dé-
zsastrandon. In Érik a nyár, 73–77.
38 Zalán Tibor: A kíváncsi kiscsillag és a kíváncsi sün. In Érik a nyár, 37–43.
39 Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár.
40 Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja. Szentendre, 2013, Cerkabella.
41 Lovász Andrea (szerk.): Válogatós. Szentendre, 2014, Cerkabella.