Szászi Zoltán: Fél-vidéki levelek

Barátom, Fridolin!

Te, aki sértődöttség vagy mi fene, meg a kommunizmus bolond réme miatt elmentél innen, most meg nagy romantikusan visszavágyakozol, neked annyit írnék, jól vagyok, jól vagyunk, mi, akik kalandvágyból itthon maradtunk. Jól vagyunk! Így hisszük. De tényleg nincs gond, látod, ahelyett, hogy irigykednél a Gyulára, ki, mint írtad, megtollasodott, míg te a tolladat koptattad, hát mondom neked, miért nem vettél te is szódagyártó gépet? Csináltál volna szódát, lennél ma gazdag. Vagy mi. Gondolom turistafelszerelésed, sátrad, bakancsod,
hegymászó cipőd már van, kell-e több néked? Ha azt kérdezed, miért írom én ezt neked, én, Herman, aki itt maradt, és már úgy néz ki, ez nem is változik, hát akkor figyelmeztetlek rá, emlékezz csak, mindig mondtad, ha szabad leszel, felmész a Parnasszusra. Már ha most szabad vagy, akkor mássz fel, Fridolin! Helyettem is! Én is szabad vagyok, csak nekem az már magas hegy. Neked lehet, nem nagy kaptató, de várj csak, erről jut eszembe, én ezt nem is értem, miért egy ilyen alig 2457 méter magas, alig 1590 méter relatív magasságú hegyre tolták fel költőik vágyott tökéletes lakhelyét egykor? A múzsák miatt? Csak nem lusták azok is? Nem nagy út oda felmászni, bár értem én, a jelképek. De tudod, nekem a tenyerembe feszülő szerszámok visszafaragták tudásom, én már csak csodálkozom, s ha kérdezek, ne vedd rossz néven tőlem.

Kérdezném azt is, ha ott jársz a szabad világban, s folyton hazavágyakozol, mi vezet mégis idegen vidékre, még messzebb innen, csak menni? Haj, Fridolin, látnád csak anyád, ki még mindig fél a műtrágyázó repülőgép kattogó kilencágú csillagmotorjától, mert az utolsó világvészben ahhoz hasonló gépfegyveréből kifutó sorozat ugatta végig gyerekkorát, s látott heverni árkok partján sok holtat! Látnád csak, mint remeg, ha hallja ezt a repegést, ezt a zajt még most is, máris mennél az isteneket keresni. Vegyék le félelmét, mert jóknak nem jár az ki. Ha nem értenéd a burkolt üzenetet, akkor egyenesen leírom: azt akartam mondani, meglátogathatnád anyád!

Már megbocsáss, ha már így itt tartunk, az isteneknél, kérdezném azt is, az isteneiket miért pont az Olümposzra rakták azok a klasszikus akhájok, mikor az is csupán csak alig 2918 méter magasig fut fel Thesszália s Makedónia határán? Kérdezlek, hiszen neked van görög-latinos műveltséged, te kereshetsz rá választ. Te lettél tudós, én vashoz ragadt lakatos csupán. Miért érdekel ez engem? Hát hogy tudjam, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, s felülök a repülőre, megláthatom-e őket? Mármint az olümposzi lakókat, a tizenkét istent. Te vagy a nagy világjáró Fridolin, hát mivel írod, éppen az akhájoknál nyaralsz így ősszel, mikor nálunk a krumpliásás ideje van, ezért is kérlek, menj oda, kérdezd meg, így van-e ez. Csak elmondják!

Egy kis mese itthonról, de ez is összefügg azzal, amit kérdtem. Tudod-e, mit hallottam helybéli banyánktól, aki a tévéből tanulja, hogyan kell mágiát csinálni, pénzbevonzó varázslatot tenni, rontást feloldani, szerelmi kötést kreálni? No, hogy nem tudod, ki ő? Ja, ez a mágus nem más, mint a Poros Mari, ismered, korunkbeli vagy tán pár évvel mégis idősebb. Tudod, ő az, akit a Barátság-vezeték építésekor, a boldogult gonosz rendszerben, mikor mi kiskamaszok voltunk, a vasútállomási turistaszállóban megpihenő kamionosok úgy hívtak, ping-pong labda. Mert egyik kamionos ágyából egy pillanat alatt átugrott a másik ágyába, heveny közösülés céljából. Úgy szerette ő a világot, hogy mindenkinek odaadta magát. Hát ő, ez a Poros Mari mesélte, akinek az unokája légikisasszony (látod, nem predesztinált a kurvaság, ha ésszel él a lány), s a nagymama onnan, ettől az okos lánytól tudja, fura dolgok esnek meg a légtérben olykor. A fura dolgok mindenféle jelenségek. Fények, villogások. Dörgés, morajok. Ebből egyesek azt következtetik, már az istenek is bajban vannak, mert zavarja őket a sok átrepülő charterjárat, ami állandóan viszi a turistákat Hellász vágyott strandjaihoz, hol olívaillatú éjszakákon, fehér húsú hal és vérveres bor keverékét dobja ki taccsként a részeg turista, a templomok szent köveit budinak nézve. Egyes látnokok, valami Vanga Banga nevű, albán vak vénasszony olyat is mesél, hogy Heléné lassan Zeusszal, a csalfa urával vitázni sem mer, nehogy annak valamely dühében kibocsátott cikkes-cakkos tévedt villáma lesújtsa véletlen a fapados járatok egyikét, még terrorizmusnak minősülne menten az isteni léte Zeusznak. Azt is suttogja, Pallasz Athéné omló kithonja alá tangabugyit kénytelen felvenni, ha nem akarja szegény, mindene, s szűzi létének vad ostromokat kiállt hártyás kapuja ki ne látsszék, míg kelevézével edzést tart Kronosz, a letaszított titán elomlott trónusa helyén, az Olümposz ormán. Nevetek rajtad, Fridolin, ismerlek, szép maszk, szinte látlak, ahogy a parton megbámulod Aphroditét, te, a vénülő kéjenc, kiben motoz még, moccan a férfiasság, de hamar elpuhul az, s hirtelen lelanyhul a célban! Hát bizony talán csak neki, ennek a bolondos, örök élvezetet, a szerelmet kergető, istenként azt óvó lénynek kedvez ez a nagyvilági változás, csak ő bírja jól a látványéhes nézőközönséget, mert ő aztán nem fél, nem szégyenlős. A nudista strandon napozik földi lánytestbe belebújva, kire azt mondják, látva izgató idomait, istennő ez, vagy annak gyermeke! S mikor te is látod őt, falloszod dughatod a meleg homokba, ha máshova nincs! Na, Fridolin, ilyen élethez mit szólsz? Ugye ilyet akartál mindig? Ismerlek, persze, lesed ezt te vígan. Tudod mit, legyen a tiéd. Ezt kívántad. Hogy meleg a homok? Na, Fridolin, valamit csak ki kell bírni a jóért!

Hogy tanúja lennék egy ifjúságnak, mi tiéd s enyém volt, s ami elszállt, te Fridolin, egyen ezért a szóért, az elszálltért egyen meg kicsit a méreg téged. Ahogyan engem is esz. Minek szólsz, minek bujtogatod fel bennem a múltat, minek figyelmeztetsz arra, engem, a vén, sánta, morgós öregembert, aki régen felbiztatott arra, nagy út előtt egyél még kicsit? Tudod, elnehezültem, engem csak benti szabadságom tartott életben, meg a mesék, hogy voltak nemes és büszke harcok, egy szál puskával orosz tankok ellen, mikor kivágták a kalászt, kalapácsot a zászló szívéből. Most van annak évfordulója, a hatvanadik. Csak nem verik szét idén a tévé épületét.

Október van, Fridolin, anyád kiszedte már a krumplit, a szilva mind megérett, idén pálinkás évnek nézünk elébe, szinte érzem, ahogy a végeken járva az erjedés szagába ütközöm, s a szeszpárlók táján, a visszamaradt cefrétől részeg libák gágogják szét a párás délutánba, Márton-napon övék lesz a legszebb máj a tálon. Szép itt az ősz, lehet a tengernél más, de tudod, én, a vasporos lakatos, akinek nem a mediterrán bor, csak a gyümölcspárlat oldja ki a hétvégére homloka mögé beépülő iszonyatos fáradtságot, én már csak ezt az égett krumpliszárszagú vidéki őszt szeretem. Meg a szülővárosunk állomási restijében elfogyasztható babgulyást, aminek mindig van egy kis kozmás íze, mert anélkül nem is az igazi, meg a tócsniba rejtett húsfalatokat, amibe általában a tegnapról megmaradt pörköltet hasznosítják újra, jó alaposan megfűszerezve csípős paprikával. Az minden ízt elnyom, a gyomor bizonyos fokú renyheségét pedig helyrebillenti. Na, ilyet biztosan nem eszel Hellászban! Bár egy jó és érdekes halvacsorát én is kipróbálnék már, de tudod, ha nincs, hát nincs. Kibírom grenadírmarson, ha kell!

Mit akartam még? Ja, az apádról szólni, aki, mikor elmentél, két napig virrasztott, majd, mint régi rendes kommunista – akit ugyan jól megtörtek anno még 1957-ben, a magyarok forradalma utáni évben, amikor bizonyos kijelentései miatt kirúgták – elballagott az őrsre, és jelentette az eltűnésedet. Két nap után. Ennyi forszot hagyott neked. Két nap alatt akkoriban Aš városáig is el lehetett jutni vonattal, nem ide, Bécsig, ami szinte a kertek alatt van. Hogy engem kihallgattak-e? Szerinted? Máskor ne beszélj és ne is írj ilyen botorságokról,
amiket tudsz, csak bizonyosodni szeretnél. Megmutathatom a bal kézfejemen eloltott cigarettacsikkek helyét, nem érdekes. Igen, a vallatók oltották el rajtam. Ne aggódj, tudok dolgozni tőle!

Egy képeslapot, egy anzikszot, ha lehet, küldj nekem onnan, hol éppen pihenő leszel! Béke suhanó szárnya óvjon útjaidon, társad szerencse legyen, jó s bő ételed oszd meg olümposziakkal, s irigyeljék a jóféle kolbászt, mit anyád készít titkos receptje szerint! Vasárnap húslevest főzök, majd rakok bele velőt is, csonttal, s gondolok remélt nagy halvacsorákra veled valahol Hellasz szép partjain, egy taverna mélyén. Ölel Hermanod!