Lángos a jurtában
fotó: Németh Zoltán
A Pałac évtizedekig Varsó domináns épülete volt, a Sötét Torony álmot nem ismerő szemeként uralkodott a városon, a mordori Sauron szemeként, amely a város minden pontjáról látható, annak sztálini verziója. Most viszont: modern felhőkarcolókkal körülépítve Varsó egyik legdinamikusabban fejlődő negyedének tanúja. Itt, ennek a különleges hangulatú, Sztálin-barokk stílusú épületnek az egyik termében került sor arra a beszélgetésre, amelyen Krzysztof Varga válaszolt Keresztes Gáspár kérdéseire nagy számú közönség előtt legújabb regénye, Lángos a jurtában című kötetének megjelenése kapcsán.
Krzysztof Varga a lengyel irodalom különleges egyénisége. Pozíciója egyfajta kint is, bent is játék a lengyel irodalmi hagyománnyal, amelyben számunkra talán szokatlanul erős helye van az ún. riportregénynek vagy lengyel tényirodalomnak, amely főleg külföldi útleírás, szociográfiai ihletettségű valóságirodalom. Varga helyzete azonban némiképp más, hiszen túlmutat ezen. Mint neve is mutatja, kevert, magyar-lengyel identitású személyről van szó, aki azonban gyerekkorában nem tudott magyarul. Édesapja, aki lengyel nőt vett feleségül, csak a kutyájával beszélt magyarul, így ő csak felnőttként ismerkedett meg a magyar nyelvvel. Édesapja halála pedig kétszeresen is traumatikus volt számára: egyrészt elveszítette apját, másrészt pedig ekkor találkozott testvérként először bátyjával. A temetés előtt ugyanis felkereste testvérét, hogy bejelentse neki édesapjuk halálát. Azt a testvérét, akiről csak sokára tudta meg, hogy létezik, még apja első házasságából. Mint Varga elmondta, régóta ismerte ezt a férfit, akivel egyébként azóta sem találkozott, de végig úgy beszélt róla az egész család, mint egy távoli rokonról…
Varga helye a lengyel irodalomban azért is különleges, mert voltaképpen a magyar irodalomnak is éppoly joggal lehetne része. A régi vita arról, hogy vajon mi dönti el, hogy egy író vagy egy szöveg melyik irodalomba tartozik, Varga esetében új dimenziókat nyer. Ha kizárólag a nyelv a döntő, illetve ha a nyelv primátusa mellett tesszük le a voksunkat, mondván, amilyen nyelven születik a szöveg, abba az irodalomba tartozik, nos, akkor Varga kétségtelenül a lengyel irodalom része, hiszen lengyelül ír. Másrészt nem egy regénye, közülük is főként trilógiája, amelynek részei közül kettő azóta magyar fordításban is megjelent – tehát a Turulpörkölt (2009), a Mangalicacsárdás (2015) és a Lángos a jurtában – Magyarországon játszódik, a magyar mentalitás, a magyar identitás, a magyar szellemiség regényei. Mondjunk le tehát ezekről a regényekről, mondjunk le Agota Kristof, Terézia Mora, Melinda Nadj Abonji és mások műveiről? Varga az irodalomnak ahhoz a transzkulturális, transznacionális, nomád, expatriált és migráns vonulatához tartozik, amelynek a hibriditás, a nyelvi és fizikai határátlépés, az inter- és multikulturális kommunikáció a lényegéhez tartozik. A kultúra értelmében, a felidézett világ értelmében az említett írókat, köztük Vargát is, minden bizonnyal belesorolhatjuk a magyar irodalom nem szűken vett tartományába (mint ahogy a latin nyelvű Janus Pannonius is része a magyar irodalom kánonjának).
A kép azonban, amelyet Magyarországról fest, nem mindig hízelgő. Nem véletlenül vetette fel a beszélgetőtárs, Keresztes Gáspár, hogy Varga nem érzi-e magát magyar Bernhardnak. Az író elegánsan hárította el a kérdést, mondván, van olyan jó a magyar irodalom, hogy megteremtse a maga Thomas Bernhardjait, azt az önkínzóan önkritikus irodalmi pozíciót, amelyet minden jelentős irodalom fontosnak tart a maga számára.
Legújabb regénye is intellektuális trip, egyszerre esszé- és utazási regény, riport, önvallomás, autobiográfia. Hozzájárul a magyar önismerethez, az biztos.
Németh Zoltán
(Érsekújvár, 1970) irodalomtörténész, kritikus, költő. Legújabb verseskötete idén jelent meg a Kalligram Kiadónál, Állati férj címmel.