Albertini Béla: Eli Lotar fotográfiák és film Párizsban
Jeu de Paume, Paris 1, place de la Concorde 2017. február 14–május 28.
Amikor a művészetek fővárosaként aposztrofálták Párizst – sokan mondják, hogy ez a minősítés napjainkban is megérdemelten az övé –, 1905. január 31-én született Eli Lotar, egy akkor éppen ott élt román költő, műfordító, publicista, Tudor Arghezi (1880–1967) és egy tanárnő, Constanta Zissu (1874–1921) akkori szóhasználatban illégitimenek minősített gyermeke. Eredeti neve Eliazar Lotar Teodorescu volt.[1] – Ez az apa korábbi nevére – Ion N. Theodorescu – utal.
Érdekes magyar vonatkozású párhuzam, hogy mint azt a Budapestről Brassóba elszármazott francia szakos nyelvtanár, a pátriárkai kort megélt idősebb Halász Gyula (1871–1969) visszaemlékezésében leírja, tanulmányúton járva feleségével és két fiával akkortájt ő is párizsi lakos volt.[2] Az egyik kisfiú – ifj. Halász Gyula –, mint az ismeretes két évtized múltán ismét a művészetek fővárosába ment, s itt vált Brassaï néven világklasszis fotográfussá (1899–1984). – Erről az időbeli együttfutásról, illetve a Halász családról szólva nem tudom elhallgatni egy személyes emlékemet. Sepsibükszádi születésű apám már meghalt, amikor örökségéből előkerült egy sztrereotíp „18×24-es” reprodukció, amely az érettségi tablójukról készült. Azon fedeztem fel, hogy ő többek között Halász Gyula tanítványa volt a brassói főreáliskolában. Most már sohasem fogom megtudni, hogy a nagyhírű fotográfus apja milyen tanár lehetett egykoron…
Eli Lotar gyermek- és ifjúkorát Bukarestben töltötte. 1921 elején megfordult Amerikában, 1922 januárjában a besszarábiai Chișinăuban (amely a szovjet időkben Kisinyov néven volt ismert), majd 1924 végén Párizsban telepedett le. – Az akkor még Halász Gyulának nevezett magyar származású fiatalember 1924. február 29-én írta első levelét szüleinek Párizsból Brassóba.[3]
1927-ben a festő Robert Delaunay (1885–1941), az orfizmus (copyright: Apollinaire) mestere megismertette Lotart Germaine Krullal. Ő 1897-ben az akkor német fennhatóság alatti Wilda-Poznańban született. A müncheni Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie, Chemigraphie, Lichtdruck und Gravüre hírneves fotográfusképzőben szerzett szakképesítést 1915–1917 között.[4] Ez az intézmény 1900-ban kezdte meg működését. Itt is van egy megemlítendő magyar kapcsolat: a müncheni intézmény növendéke volt 1908-tól 1910-ig Pécsi József (1889–1956) is. Három iskolatárs: Wanda von Debschitz-Kunowski (1870–1935), Germaine Krull és Pécsi József 1918-ban kiadott egy húsz képből álló, Der Akt című kis albumot a századforduló, századelő festőisége jegyében készített képekkel.[5] Az album 7 felvétele származott Krulltól, 4 Pécsitől, 9 pedig a „korelnök” Wanda von Debschitz-Kunovski műve volt. Mostanában igen sok Euróért lehet hozzájutni e kötethez a nemzetközi antikvár piacon.
Germaine Krull egy visszaemlékezése így festette le a nála jó pár évvel ifjabb Eli Lotart: „rendkívüli mértékben szép fiatalember… ajkán ironikus mosollyal”, „görögös profillal, barna szemmel és csaknem fájdalmas finomsággal”… „nem tudtam neki ellenállni.”[6] Két évig éltek együtt egy montmartre-i hotelben, két szobát birtokolva, amelyekből az egyik a labor volt. Lotar gyorsan megtanulta a fotográfusi mesterséget; lelkiismeretes és türelmes volt – Germaine Krull szerint sokkal inkább, mint ő –, és született érzékkel rendelkezett a részletek iránt.[7] (Germaine Krull a holland állampolgárság elnyerése érdekében látszatházasságot kötött a dokumentumfilmes Joris Ivens-szel.)
1928 márciusától Lotar riportképei kezdtek megjelenni az akkor legjelentősebb francia heti képes újságban, a VU-ben. Október–novemberben Brüsszelben volt részese egy olyan kiállításnak („Exposition de photographie moderne”), ahol többek között az akkor nemrég elhunyt Eugène Atget, az amerikai Berenice Abbot, az avantgárd német fotográfusnője, Aenne Biermann, valamint André Kertész, Germaine Krull, Moholy-Nagy László és Man Ray képei voltak láthatók. 1929-ben tizenkét felvétele szerepelt a stuttgarti Film und Foto (közismerten: FIFO) kiállításon,[8] ahol az akkori világ progresszív fotográfusai, filmesei vonultak fel az amerikaiaktól a hollandokon át az orosz/szovjet alkotókig (Rodcsenkóék „formalizmusa” ellen csak 1932-től üzent hadat a sztálinista művészetpolitika.)
A L’Art Vivant 1929. évi 111. száma (aug.), amelynek borítóján a színésznő Vanda Vangen Lotar által készített portréja szerepelt, belsejében Jean Gallotti (1881–1972) eszmefuttatását hozta. Írásának költői kérdést képező címe – La photographie est-elle un art? – alatt szereplő képpéldái már Lotar elismertségét jelezték.
A mostani párizsi kiállítás keresztmetszetet nyújt Eli Lotar munkásságáról. Közismert, hogy a húszas–harmincas évek fordulója világszerte a fényképezés egyik (talán legjelentősebb) virágkora volt. A számos jónevű alkotó közül Lotar a sokszínűségével, műfaji szempontból nehezen besorolható voltával, egyéni hangvételével tűnt/tűnik ki. Bár a húszas évek második felét stilárisan általában az új tárgyiasság térhódítása jellemezte, s ez Lotart is megérintette, a kiállítás az ő sajátos, egyedi stílus-érvényesítéséről is tanúskodik. Ha ugyanis Lotar képeit például a Neues Sehen in Berlin: Fotografie der Zwanziger Jahre kiállítás felvételei (Kunstbibliothek Berlin, 2005.) mellé állítjuk, a másság érzékletesen kiderül. A kiegyensúlyozott, alapvetően nyugalmat árasztó német új tárgyiassághoz képest Lotar drasztikusabb, drámaibb módon testesítette meg a tárgyszerűséget.
Valószínű, hogy e mögött a személyiség feszültségeket árasztó, vibráló jellege mellett a korabeli Párizs atmoszférája, világvárosi lüktetése is tetten érhető. A rézsútosan, vagy meredeken felfelé történő fényképezést már Moholy-Nagy is népszerűsítette a Malerei Fotografie Filmben (München, Albert Langen Verlag, 1925. és 1927.), a kevés motívumból történő építkezés Lotarnál azonban e téren is egyéni hangulatot teremtett.
Az 1928-ban készült Lábak sorozat nagyon egyszerű témát ragadott meg. Várakozásról tanúskodó lábak – maximum térdmagasságig láttatva –, majd sietést közvetítő elmozdulásos életlenségben ismét csak térdig ábrázolva; férfiak, nők a párizsi forgalomban, igazi riportos ötlet – ismét kevés valóságelemből építkezve.
Egy átlagos, felülnézeti utcai jelenet szürrealista ötlettel megfejelve – igazi Lotar-fogás volt 1931-ben.
A riportképek között hangsúlyos helyet kaptak a szociális ihletésű témák, ezek művelése már a harmincas években megkezdődött Lotar munkásságában. Azt lehet mondani, hogy ez az érzékenység egy 1945-ben készített filmben öltött teljes mértékben testet. Az Aubervilliers című dokumentumfilm, amely a rendező és operatőr Lotarnak a Jacques Prévert-rel együtt írt forgatókönyv alapján készült munkája, megrendítő hitelességgel számol be az egykori nyomornegyed emberi viszonyairól, a puszta létfenntartásért folytatott napi küzdelemről. A kiállításban vetített film is hordoz egy magyar vonatkozású érdekességet: zenéjét Joseph Kosma, azaz Kozma József (1905–1969), Lotar kortársa alkotta meg.
Lotar az előadóművészeti világ krónikása is volt; az 1929-ben készített dinamikus színpadi jelenetek mellett az öltözőbe történt intim bepillantások által kísérve láthatjuk ennek életszerű példáit.
Három Krull portré is szerepel ezen a kiállításon, ezek szintén 1929-ben készültek. Említést igényel, hogy a legtöbb képén precíz élességgel fogalmazó Lotar a Krull képek közül kettőt kissé elmosódó rajzzal jelenített meg.
Az Alberto Giacomettihez, illetőleg az ő munkásságához fűződő kapcsolat látható viszonzást nyert; a Giacometti műtermében készült fotográfiák mellett egy a szobrász által készített bronz Lotar-büszt is a kiállítás része lett.
A képanyagot didaktikai szempontból is jó tagoló rendezés mellett a kiállítás alkotói a könyv méretű katalógusban ugyancsak gondos szakmai munkáról, alapos előkészítésről tettek tanúbizonyságot. Damarice Amao, Clément Chéroux, Pia Vieving jegyzik a kötetet, amely a Jeu de Paume, az Éditions du Centre Pompidou és az Éditions Photosyntèses kiadásában látott napvilágot. A szöveg angol nyelvű változatban is olvasható. Az életrajzi adatok mellett helyet kapott a filmográfia is, amely a korai, 1926–27-ben keletkezett, s elveszett operatőri munkák mellett számba veszi a további, egészen 1952-ig készült műveket, amelyek között – mint az Aubervilliers esetében –, a saját rendezésű filmekről is információkat kaphatunk. A bibliográfia a fotográfus/operatőrről megjelent irodalom felsorolását adja, amelyhez a Lotar-publikációk gazdag felsorolása csatlakozik. Külön áttekintés nyerhető azokról a kiállításokról, amelyeken az ő művei – vagy az ő művei is – szerepeltek. A kötetet a kiállítás műtárgylistája zárja. (ISBN: 979-10-95822-03-05, ára: 39.- Eu)
[1] Eli Lotar, Sous la direction de Damarice AMAO, Clément CHÉROUX, Pia VIEWING, Paris, Jeu de Paume, Éditions de Centre Pompidou, Éditions Photosynthéses, 2017. 209.
[2] A két kisfiú, Gyula és Kálmán a párizsi Irgalmas Nővérek napközi otthonába jártak – HALÁSZ Gyula, A századik év küszöbén, Bukarest, Irodalmi Kiadó, 1967. 119.
[3] BRASSAÏ, Előhívás: Levelek (1920–1940), Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1980. 54.
[4] Michel FRIZOT, Germaine Krull, Ostfildern, Hatje Cantz Verlag, 2015. 256.; Lehrjahre Lichtjahre: Die Münchner Fotoschule 1900–2000, hg. u. Text Ulrich POHLMANN, Rudolf SCHEUTLE, München, Schirmer, Mosel, 2000. 263.
[5] A kötet Dachauban az Einhorn-Verlagnál jelent meg finom japán papíron.
[6] Michel FRIZOT idézi a fentebb érintett katalógus 29. oldalán a fotográfusnő által a Click entre deux guerres (Essen, 1976.) című visszaemlékezésében írottakat.
[7] Michel FRIZOT, u. o.
[8] Internationale Ausstellung des Deutschen Werkbundes Film und Foto Stuttgart 1929, hg., eing. Karl STEINORTH, Vorw. Manfred ROMMEL, Stuttgart, Deutsche Verlags-Anstalt GmbH, 1979. 68.
Albertini Béla (1940, Vizsoly)
Fotótörténész. Diplomák: Felsőfokú Tanítóképző Intézet (Szombathely, 1963), ELTE Bölcsészettudományi Kar (1971, 1979). Szakíróként a Magyar Fotóművészek Szövetségének a tagja (1977–). Fotóesztétikai egyetemi doktor (1979), a művészettörténet tudomány kandidátusa (1984). Apáczai Csere János-díjas (2009), Németh Lajos-díjas (2010). Emeritus professor a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán (2010–). Jelenleg Budapesten él.