Mirkka Rekola versei

[Egy álom ébresztett…]; [Itt egy öböl volt…]; [Talán futottam is…]; [Épp ugyanígy…]; [Régen történt, a templomból jöttem…] (versek, Polgár Anikó fordításai)

[Egy álom ébresztett…]

Egy álom ébresztett, el kellett érni a 9.45-kor induló
buszt. Az álom egy tavat mutatott, melyben egy ősapád
úszott 1642-ben. S ez megismétlődött. Egy másik ősöd
párszáz évvel később úszott ugyanebben a tóban.
Neked nem kellett úsznod, csak egy kis áldozatot
vártak tőled, mondjuk egy üveg konyakot
vagy valami mást.
Az utat végigaludtad. Mikor odaértél, a tó nem látszódott
sehol. „Ott volt” – mondta a taxisofőr és egy kiterjedt
szántóföldre mutatott. A tavat kiszárították, több mint
száz évvel ezelőtt. A szántóföld körüli utat már ismerted
álmodból, ez volt a parti út. Elmentél a múzeumba,
elmentél látogatóba, és átnyújtottad a konyakosüveget.
Azon csodálkozom, mondtad, miért van az itteni
lakosok között annyi sötétbőrű. Felvilágosítottak,
hogy a harmincéves háború idején idegenek jöttek
erre a vidékre. Ez feltehetőleg annak a következménye.
Később az is kiderült, hogy az a másik, a nagyapád,
az 1800-es években úszott ebben a tóban.

[Itt egy öböl volt…]

Itt egy öböl volt, de elkezdett összenőni.
Kétszer kellett lekaszálni
a víz alatti nádast.
Fáradságos munka volt:
kezedben a kasza, a víz súlya rajtad,
csak gázoltál és kaszaboltad,
s a nádszárak tömött
tutajokként úsztak,
és nem nőttek tovább.
Még láthattad, mikor a víz
lila keserűfüveket,
rikító sárga vízitököt virágzott.
Úgy áradt az illat, mintha tömjén szállt volna
a vízből. Most az örömujjongások helye lett,
gyerekek homokozóstrandja, biztosan tetszene neked.

[Talán futottam is…]

Talán futottam is egész úton,
mint a karikát pörgetve
gyerekkoromban, mikor a karikában
ott volt a színkép valamennyi színe,
miközben száguldott,
csak száguldott fehéren,
s én futottam,
csak futottam a homokos úton,
az ezüstös erdei fenyők mellett,
hogy fel ne billenjen, le ne huppanjon a földre.

[Épp ugyanígy…]

Épp ugyanígy
ocsúdott fel ő is éjjelente,
mikor nem hallotta a szuszogást,
félretolta a takarót,
felült,
belecsúsztatta lábát a papucsába,
épp ugyanígy
osont az előszobán keresztül,
meglesni, hogy még mindig írok.

[Régen történt, a templomból jöttem…]

Régen történt, a templomból jöttem.
Ezt prédikálta a pap:
„Emberek ezrei gyűltek oda,
valamint nők és gyerekek.”
A kapuhoz toltam a kerékpáromat.
Valaki virágokat öntözött az egyik síron,
hangtalan eső.
Egyetlen szó állt a kövön: Otília.
Valaki virágokat öntözött,
s én odaszóltam neki:
az, amit beszélnek,
nem állja meg a helyét. Nem csak egyszülött
fiát áldozta fel. A lányát is.
Teljes egészen, olyannyira, hogy
senkinek sincs tudomása még a létezéséről sem.

(Polgár Anikó fordításai)

• Mirkka Rekola (Tampere, 1931 –Helsinki, 2014): finn költőnő, verseket, aforizmákat és esszéket írt. Verseinek gyűjteményes kötete Virran molemmin puolin. Runot 1954–2004 (A folyam mindkét oldalán. Versek 1954–2004) címmel 2009-ben jelent meg Helsinkiben. Az itt közölt fordítások forrásai a Taivas päivystää (Ügyeletes az égbolt, 1996) és a Valekuun reitti (Az álhold útja, 2004) című kötetek.