Kosztrabszky Réka: Korkép novellákba foglalva

 A Körkép 2016 – Harminchét magyar író kisprózája című kötetről (kritika)

A kortárs magyar prózát figyelemmel követő olvasó számára szembeszökő lehet az évenként megjelenő novelláskötetek és regények számának aránytalansága, mely a két műfaj presztízsbeli különbségeivel, valamint a kiadók eladhatóságot is szem előtt tartó attitűdjével magyarázható. Talán ez az oka annak, hogy egyre több olyan, regényként is olvasható, vagy egyenesen regényként aposztrofált, eredendően mégis inkább novellafüzérnek tekinthető kötetek is bekerülnek a kiadók kínálatába, melyek a szerzők műfaji határokkal való kísérletezéseinek is teret engednek. Mindezek ellenére napjainkban a novellák elsődlegesen az irodalmi sajtóorgánumok hasábjain találhatóak meg, ezért a folyóirat-fogyasztók számának csökkenése, az egyes lapok által képviselt eltérő kánonok, s a kortárs irodalmi intézményrendszer szekértáborok szerinti szerveződése miatt kiemelt fontosságúvá válnak az egyes évek novellatermésének keresztmetszetét nyújtó antológiák, így az 1964-től kezdődően megjelenő Körkép-kötetek is, melyek célja a már regényeket is jegyző, befutott írók együtt szerepeltetése a kötettel még nem feltétlenül rendelkező fiatal alkotókkal.

Az előbbiekből adódóan, és az eddigi hagyományokat követve, a szerzők ábécésorrendben szerepelnek a kötetben, ami kétségtelenül demokratikus megoldás, ám egyúttal meg is akadályozza, hogy az egyes művek ciklusokba tömörülhessenek, vagy esztétikai egységet képezhessenek, ami egy antológia összeállításánál általában meghatározó szempontnak számít. Ez azért is sajnálatos, mert a válogatásba bekerült írások tematikáját szemlélve több lehetséges elrendezési mód is adná magát. Szintén a demokratikusság elvét szem előtt tartó koncepciónak tudható be a férfi és női alkotók, valamint az egyes korosztályok képviselőinek – a reprezentativitás zálogát nyújtó – arányos jelenléte is.

A reprezentativitás kapcsán már e kötet esetében is egy nagyon fontos, a sajtóorgánumok szemlézését érintő kérdés merült fel. Koszta Gabriella novellája (Székely himnusz) ugyanis a kiválasztott elbeszélésekkel ellentétben nem print verzióban, hanem online felületen jelent meg, ám a hagyománykövetés jegyében továbbra is a nyomtatott folyóiratokból való válogatás maradt az irányelv. Turi Tímea szerint ugyanis az internetes portálok nem szorulnak emancipációra, mivel sokkal több emberhez el tudnak érni, így pozitív diszkriminációra a támogatottsági problémák okán inkább a folyóiratoknak van szüksége. Csakhogy ez esetben felmerülhet a kérdés, hogy egy antológia a folyóiratokat akarja támogatni, vagy az adott év novellatermésének keresztmetszetét kívánja nyújtani? És vajon a reprezentativitás elve megtartható-e abban az esetben, ha a szerkesztő bizonyos írásokat háttérbe szorít a szelekció során, pusztán az azokat hordozó médium okán? Hiszen ha a válogatási folyamat során az esztétikai szempontok irányadóak, akkor aligha számíthat az, hogy az adott alkotás folyóiratok hasábjain, vagy online felületen jelenik meg. Az irodalmi lapok kettős struktúrájúvá alakulási tendenciájának okán tehát a jövőben megkerülhetetlenné válik a print és az online verzió egymáshoz való viszonyának, „értékének” átgondolása, és minden bizonnyal a szerkesztők sem kerülhetik majd el a portálokon megjelent novellák szemlézését, s mind gyakoribb kötetbe emelését sem, ha továbbra is reprezentativitásra akarnak törekedni.

A 37 szerző írását felvonultató antológia műfaji tekintetben igencsak változatos képet mutat, hiszen a lírai, esszéisztikus, humoros és sallangmentes nyelvezettel megírt művek mellett a narrációval kísérletező, illetve a zsáner konvencióit idéző alkotások (Egy megtisztelő barátság stációi) egyaránt helyet kaptak benne. Utóbbival kapcsolatban meglepő, hogy sem a 2016-os, sem az azt megelőző évek Körkép-válogatásaiba sem kerültek be a peremműfajokhoz köthető elbeszélések, hiszen a kultúratudományi kutatásoknak köszönhetően egyre inkább előtérbe kerül a művészi műfajok közti határok elmosódásának kortárs magyar irodalmat is érintő folyamata, vagyis a magas- és zsánerirodalom határán álló prózai alkotások figyelembe vétele is szükségessé válik egy reprezentatív antológia kiállításához. Ezen írások kimaradása minden bizonnyal, és ugyancsak a hagyománykövető koncepcióval magyarázható.

A kötet elbeszéléseinek meghatározó – főként tartalmi okokból adódó – poétikai vonása a realista megközelítés, ugyanis a szociális és társadalmi tematika különösképpen foglalkoztatja a kortárs írókat; az emberi viszonyok, párkapcsolatok, valamint a szerelem problematikusságát például több elbeszélés is tematizálja. Beck Tamás írásában egy, a csatározások ellenére mégis együtt maradó házaspár története bontakozik ki, Berta Ádám novellája egy férfi özvegyének és egykori szeretőjének játszmáját mutatja be, Csabai László a kommunista korszakba helyezett, szatirikus hangvételű elbeszélésében egy szakszervezeti vezető és női beosztottjának alkalmi kapcsolatát helyezi a középpontba, Grendel Lajos alkotásának férfi hőse pedig azzal szembesül, hogy bár a régi idők nem hozhatóak vissza, az egykor szeretett kedves természetének változatlansága mindig biztos pont marad az életében. Kötter Tamás novellájában egy korosodó, a kiüresedett házasságából az egyetemista prostituáltakkal folytatott viszonyokba menekülő ingatlanügynök elbeszélését követhetjük nyomon, Egressy Zoltán írása egy férfi és egy nő sehová nem vezető kapcsolatát mutatja be, Cserna-Szabó András novellájában pedig egy antikváriumtulajdonosnak és hölgy vevőjének pusztán a testiség által meghatározott, váratlan fordulattal véget érő kapcsolatát ábrázolja. Szabó T. Anna alkotása egy nő „kedvese” által kialakított, szó szerinti és metaforikus börtönéből való kitörését mutatja be, Szántó T. Gábor elbeszélésében egy rabbijába beleszerető pékfeleség kalácsfonását a férfi és a nő ölelkezésével hozza metaforikus kapcsolatba, így a szerelmes nő fantáziálása végül egy fantasztikumba hajló mozzanatban manifesztálódik. Korunk történéseire reflektáló írások közül több foglalkozik a „kitántorgókkal”, azaz a külföldön szerencsét próbáló magyarokkal, akik az új környezetben sem képesek szabadulni az otthonról hozott értékrendjüktől, múltjuktól. Ebből a szempontból az egyik legérdekesebb Jászberényi Sándor Megölni egy arabot című, haditudósítói tapasztalatok által ihletett novellája, melyben az európai humanista értékrendet magáénak valló magyar riporter feszültséggel teli és pontos nyelvezettel megírt történetén keresztül mutat rá az erkölcsi kérdések komplexitására, valamint kultúraés kontextusfüggő megítélésére.

A történelmi tematikájú alkotások szerzői a huszadik század idejébe helyezik novelláik cselekményét, melyek együttesen egy század történéseinek időbeli ívét rajzolják meg. Külön figyelmet érdemel ebből a szempontból Ferdinandy György Budapest ostromát, és a világháború utolsó, magyarországi napjait felelevenítő elbeszélése, valamint Kapecz Zsuzsa A lakás című története, mely a zsidó rendeletek és a második világháborús események egyes emberek életére gyakorolt sorsfordító hatását mutatja be.

A családtörténetek mellett ugyancsak az emlékezetes darabok közé tartozik Esterházy Péternek a regényszöveg létrejöttét a lét és elmúlás kontextusában tematizáló, önreflexív – s a történtek fényében még megrendítőbbé váló – írása (Kezdő- és végszók), Szvoren Edina éjjel felriadó hősnőjének (Látogatók), Gerőcs Péter a sajtófotó világába „belépő” főhősének (A völgy), Selyem Zsuzsa kutya-narrátorának (Hogyan lettem én bestia?), Tóth Krisztina feleségéről portrét készítő festő-elbeszélőjének (A tükör), valamint Dragomán György toronyőrének története is.

A Körkép 2016-os kötete tematikai és poétikai tekintetben egyaránt változatosságról, szerkesztési elveit tekintve pedig erős hagyománykövető attitűdről tanúskodik. Ugyanakkor jól látható, hogy az irodalmi műfajok átrendeződése és a mediális változások egyre kevésbé hagyják majd érintetlenül az egyes reprezentatív igénnyel készülő antológiák összeállítóinak szelekciós szempontjait.

(Szerk. Turi Tímea, Magvető, Budapest, 2016)