Vida Gergely: Hús-triptichon (versek)

Hús-triptichon

(1)

Az agytörzs köpűjében
sápadt arcú rokonok
felpüffedt neuronjai,
megindító ez a szakadatlan
bukdácsolás, fortyogás
a vak folyadékban,
felsejlik egy régi, lassú
peteérés a pletykák legmélyéről,
egy hamisítatlan őskép,
felskiccelt mellbimbókkal,
elvadult húsban gázolok.

(2)

az anyákból kimetszik a petefészket,
az anyák hátáról a zsírcsomót leveszik,
anyajelet égetnek le az anyák bőréről,
az anyáknak mindenét kipakolják.

levágják az anyák mellét,
hogy megmaradjanak,
a hónaljukból kiszedik a mirigyeket,
hogy ne pusztuljanak el.

az anyákból alig marad valami a végére,
de ismerek olyat is,
akiből engem távolítottak el.

(3)

Szorítsd füled a puha bőrre,
hallgass bele a zajló túlba.

Hallgass a gügyögő csecsemőbe,
sikolt-e odabenn a húsa.

Ha kivédeni úgysem tudod,
itt az ismétlés kéje, iszonya:

hallgass a fülbe dugott
mutatóujj körmén a piszokba.

belek szójátékai

A fájdalom egy részét minden alkalommal
hozzá kell tanulnod. Kívülről veszed magadhoz,
úgymond. Mint méhcsípésnél a fullánkot a bőr.
Vagy nyílt seb a piszkot.

A megismerés öröme.

Egy szoba éjszakája. Lenne
mögötte legalább egy kép.
Amihez a párna alatt párolgó
testet köthetném.