Tatár Sándor: Na, pl. ha ezt elleshetném!; Túlsúlyban a nonverbál’

Na, pl. ha ezt elleshetném!

Nagy felismerés vár ma rám:
Hogy kis hazánk a Kánaán.
NB: oly sokan hirdetik,
Hogy mindennél jobb itt nekik:
Virágzik s szép, erős a hon;
Baráti kézből jő atom,
Rég jött biz onnan szolgaság –
Ez már egész más oldalág!
Tenyészt a Párt új szellemet,
És akik tűzbe menjenek,
Ha szólít a Nagy Éber Őr,
Mert mi a béke? Háború!

Porhintés, rablás nincs ma s rút
Mutyi, de ›Pancho‹ s kisvasút
És tárgyilagos média –
Mi mindentől kell védni azt:
Melegek, zsidók, ballibek
(De majd jön rájuk nagy hideg!!)
Áll vártán büszkén nemzetünk;
Elég magunknak tetszenünk.
Bősz horda jönne, ám Vezér
-ünk Napóleonnal felér.
áááOjjé! Hol vesznek oly drogot
Ezek az ügyes boldogok?!

Túlsúlyban a nonverbál’

Míg más siet és könnyedén szökell,
ő cammog avagy tipeg, és
még csak a lépcsőfordulón tart,
s jön fulladás meg lihegés.
Ha fürdőbe vetőd’, csak bántja egyre,
mit írt a Kálnoky;
nem elég, hogy folyvást izzad s szuszog
– rejtőzni kell neki!
Ki elnéző s kegyes vagy, Istenem –
tekints le, s szánd meg őt,
kit egyre gyötörnek rút díszei:
zsírpárnák, hájredők.
Hisz mindig vele van testté lett múltja:
óriás’ has s tokaháj;
így persze nem is csoda, ha sajog
lúdtalp és bokatáj.
Verssel nem él. Az néki túl sovány koszt.
Gyomra is megkordul belé.
– jobb illat néki, mint a szóvirágé,
a csülöké s hamburgeré.