Kivezetés a szépirodalomból: elmarad (Hepp Ildikó a FISZ-táborról)

Barna Miklós felvétele

 

 

Még mindig kótyagos a fejem a múlt vasárnap véget ért FISZ-tábor után. Pörgetem az emlékeket, összeállt-e már ez a 4 nap egy koherens egésszé vagy még mindig csupán különálló benyomásokat tudok átadni azoknak, akik nem voltak ott?

Szerda késő délután érkeztem Kismarosra. Késtem. A tábor már tart reggel óta, ezért némileg idegesen indultam el Budapestről, nem akartam lemaradni semmiről. Mióta Szőllőssy Balázs először említette, hogy hamarosan lehet jelentkezni, tudtam, hogy ez egy nagyon különleges élmény lesz számomra.

 

 

A kismarosi állomáson három hátizsákos áll, tanakodnak, hol lehet jegyet venni. Kali Ágnes már ismerős az Instagramről, Horváth Benji pedig épp Balázsról beszél valamiféle dohányáru kontextusában. Velük van Szegő Andi is, aki később műhelytársam lesz a táborban. Csatlakozom hozzájuk a lélekzörgető kisvonaton, ami kirázza a gyomrunkat is, de mi csak szőlőt eszünk és mosolygunk. A kanyargós út az ablakból a szinte megérinthető vadregényes kertekkel remek felkészítő erre a négy napos elvonulásra, ami előttünk állt.

Az első estén szép lassan kezd kibontakozni előttem, hová is jöttem, bár még mindig kicsit feszengek a sok újdonságtól. Bejárom a kertet és a kastélyszálló kicsit dohszagú folyosóját a kitömött állatokkal, az atmoszférikus hegyekkel körbevett pázsitos udvart. Figyelem az arcokat vacsora közben. Mire az indiai vendégekkel együtt kis társaságunk közösségi programjaként felállítjuk a sátram a “Magic Gardenben”, teljesen megnyugszom.

 

 

Másnap korán kelek, alig várom, hogy a líraműhely elkezdődjön. Kollár Árpád korábban elküldte e-mailben a műhelytársaim verseit, ez alapján próbálom kirajzolni magamban, hogy mire számítsak. Félálomban még kikerülök néhány kutyát, akik a rántotta illat miatt lelkesen rohangálnak a hallban, aztán meghallgatom, ahogy Szőllőssy Balázs bevezet minket a szépirodalomba.

Miután ezzel a szimbolikus beavatással végeztünk, elfoglalom a helyem a kerben elhelyezett óriási asztaloknál a műhelyesekkel, ismerkedős kör, én elkéstem, tegnap nem vettem részt, de bemutatkozom. Ketten vagyunk a csapatból, akik nem akarnak költők lenni. Kollár Árpád elmondja a szempontjait, hogyan érdemes gondolkodnunk a versírásról, olyan kérdéseket vet fel, melyen mindannyian elgondolkozunk, majd a helyenként elvetett gondolatokból heves viták is kialakulnak. A délelőtt intenzív munkával telik, egy körül már mindenkinek korog a gyomra a masszív gondolkodástól, ennek ellenére még a Bömbi nevű megafonnal sem olyan egyszerű minket rávenni, hogy az ebédlő felé orientálódjunk végre.

 

 

A következő napokban megvitattuk, hogy mennyi mindent jelenthet a fény, meg hogy a Holokauszt azt jelenti, égetett áldozat, hogy mire jó a gondolatjel, mitől rossz egy rím, lehet-e baltával verset írni vagy hogy az eltakarózol tényleg egy szó-e. Mindenből és mindenkiből kihúztunk szinte mindent, miközben hozzátettünk.

Számomra teljesen új perspektívákat nyit meg a szövegértelmezésben az, ahogyan egymás hozott anyagait elemezzük, tisztelettel, de néha mégsem túl finoman hozzányúlva, akár üvöltözve. Gyúrjuk a tésztát, egyre készebb formájukat nyerik el a versek, a csapat is szépen összeérik.

 

 

Nekünk a líraműhely köré szerveződött a tábor összes többi eseménye, a felolvasások és a szakmai beszélgetések, például Ladik Katalinnal vagy Kemény Istvánnal, a nagy érzelmeket kiváltó kritikustusa, a Beatvándor zenés-verses koncertje a galaxisos vizuálokkal, a kirándulás a közeli Bajdázó-tónál, az ipari mennyiségű irodalmár-lecsófőzés és a húszéves FISZ-t ünneplő torta rituális felvágása az alapító atyákkal.

Az utolsó napon a nemzetközi műhelyeken transzformálódott verseket hallgathattuk meg. Kali Ágnes és Nagy Hajnal Csilla Rochelle Potkar és Sonnet Mondal verseit fordították angolról magyarra, André Ferenc és Horváth Benji pedig Andrei Dósa verseit fordította románról magyarra. Rochelle és Sonnet a lányok verseinek angol fordításaival is foglalkozott, így ért körbe a Poetry Spa nyelvi wellness műhelye.

 

 

 

Az estet a Szövegpokol elnevezésű intézményesült esemény zárta, amelyen a táborozó fiatal írok felolvasták a prózarészleteiket, verseiket és egyéb szövegmutatványaikat, amin dolgoztak a négy nap során. Meghallgattuk egymást, sokan, többek között én is átléptük az első nyilvános felolvasás határvonalát. Nem remegett annyira a hangom, mint számítottam rá.

A tábor során Kollár Árpád szavai adták meg az első lökést, majd szépen elmerültem az események folyamában. A délutáni fetrengések a medence mellett, az esti bulik, ahol például olyanok történtek, mint hogy Nagy Hajnal Csilla a Galaxisok egyik számát szinkronfordította magyarról angolra Sonnetnek, mert ez a “generációnk zenéje”. És amíg Újonc és Saiid azt kiabálta a hangszóróból, hogy A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, mi közben belélegeztük a csillagokat.

 

Ha valaki szeretné felidézni a zenés-táncos esteket, íme egy playlist, ami ebben segít: PLAYLIST

 

Ahogy Csilla mondta, az ilyen elvonulások után talán tényleg szükség lenne egy kivezetésre a szépirodalomból, amivel rehabilitálódhatunk a mindennapokba. Lehet, hogy egy ilyen folyamat volt, amikor két órát vártunk a minivonatra a faszerkezetes állomáson, csendben tudomásul véve, hogy vége van.

Bár én továbbra is nehezen veszem rá magam, hogy a hétköznapi életem eseményeibe teljes mértékben visszahelyezkedjek, azonban ez egyáltalán nem zavar. Tudom, hogy a közös élmény tovább dolgozik mindenkiben, jövőre újra találkozunk itt, vagy talán már hamarabb is, máshol.

 

 

 

Borítókép: Barna Miklós

Fotók: Nagy Hajnal Csilla, Sonnet Mondal, Csillag Lajos

 

 

Hepp Ildikó (1989, Budapest)