Z. Németh István: A róka; Sárnap

A róka

A róka ott ül az út melletti fűben,
néz téged, ha mozdulsz, nem szalad.
Vöröslik szőre, mint a világvégi átok,
szemében mély őskeservek alszanak.

Széttéptem a macskád, ez nem
gonoszság részemről, inkább élvezet,
most eljöttem, hogy beismerjem bűnöm,
de ne ijedj meg tőlem, nem vagyok veszett.

A róka ott ül a lépcsőfordulóban,
követi lépted, vadászért indulsz, megy veled.
Álmodban lángcsóva lesz, combodba mar,
míg neked csütörtököt mond a fegyvered.

Néz téged, s te ott vagy a szemében,
áldozat, éppen egy bűnöst mentve meg.
Lövés dörren, fáj nagyon, de nem halálos,
s lassan zúgni kezd az erdő bennetek.

Sárnap

A dolgok helyét hirtelen nem találod.
Hova tedd a kiszáradt folyót,
a megrepedt töltőtollat. Minden
kezedbe eső könyvet kinyitsz, felszívod
szavait, hangyász a hangyát, aztán
tudatodból szétdobálod jelentésüket.

Semmi sincs. De legalább rend lenne
ebben a nemlétezésben, a körömolló,
a káposztatorzsa fiókodban idétlenül felröhög.
Fésűdben ismeretlen vörös fonál, megőrülsz,
amire felgombolyítod. Esni kezd.
Megtelnek idegen nyelvű mondatokkal a medrek.