Petrence Sándor: ’Pocsolysági anziksz

Gyütt szembe a bíka,
ís asztá valamej szót brekkent,
mondok níki, anyád hugy van,
nem kívánt rosszat, csak jó reggelt.

Szivembe szemít van,
oda vittem, lelkemböl este,
s utána pottyant nímej nedv,
vacsorakor, pont a kölesbe.

Alkonyú vidíkem,
de ki gyú majd a köz világítás,
s homájjába pompádzik majd,
megszáratt trágya, szikár irtás.

Minden rendbe gyün – sőt:
van! Mindennek valamicske rengye.
Veszek fridzsiderrt, dzsett szkít es,
oszt majd akad hasznátt kelengye.

Kapálok, s madárok
húznak el íp, na tessík: íletkíp.
Ujra verselek – kísz es van.
Így teltt ebíd ídőm, ílet kípp.

(2017)