N. Tóth Anikó: Tanárnőanyatanárnő. Tanárnő kérem (próza)

Jens Mattke felvétele

 

Hogy lennék már elfogult. Kiváló adottságokkal és képességekkel rendelkezik. Volt kitől örökölnie. A penge agyat az apjától. Az érzelmi intelligenciát az anyjától. A muzikalitást az anyai nagyanyjától. A mozgáskultúrát az anyai nagyapjától. A nyelvérzéket az anyjától. A kézügyességet az anyjától. A kommunikációs készséget ugyancsak az anyjától. Az udvariasságot, előzékenységet, kedvességet, céltudatosságot, szorgalmat, határozottságot, talpraesettséget, rugalmasságot, szolgálat-, alkalmazkodó- problémamegoldó és segítőkészséget szintén. Folyékonyan olvasott, mire iskolába került. Gyöngybetűkkel írt. Bonyolult matematikai műveleteket végzett villámgyorsan fejben. Felsorolta Európa államait fővárosukkal együtt. Minden este ki kellett kérdezni minden tárgyból. Amit nem értett, elmagyaráztatta. Addig nem aludt el, amíg meg nem győződött róla, hogy tökéletesen felkészült. Tűpontos kérdésekkel kápráztatott. Szellemes kérdésekkel szórakoztatott. Zűrös kérdésekkel zaklatott.

Tanítók álma. Öröm dolgozni vele.

Tanítók réme. Fel kell nőni a feladathoz.

Hogy lennék már elfogult. Kétszer ugrott évfolyamot. Szakköröket látogatott. Idegen nyelvekben lubickolt. Különórákra járt. A zongora mellett rákapott a hárfára és a csellóra. Kamarazenekarral koncertezett. Verseket zenésített. Videókat készített. Sakkbajnokságon remekelt. Bámulatosan fotózott. Szüntelen kereste a kihívásokat. Terhelhetősége folyamatos növelését remekül bírta. Belső mércéjét állandóan emelte. Minden kötelezettséget maradéktalanul teljesített. Minden egyes lehetőségbe gondolkodás nélkül fejest ugrott. Az összes elvárásnak megfelelt. Minden tanulmányi versenyt megnyert. Szülői értekezleteken dicshimnuszba foglalták a nevét. Tanévzárókról színjeles bizonyítványt és jutalomkönyvhegyet cipelt haza.

Tanulók gyöngye.

Iskola büszkesége.

Hogy lennék már elfogult. Az elért eredmények következtében nem szállt el. A siker nem kezdte ki a jellemét. Örömmel segített a tanulási nehézséggel küzdőknek. Briliánsan magyarázta a legösszetettebb tananyagokat. Nagyszerű szervező- és együttműködő-készségét, diplomáciai érzékét a diákönkormányzatban kamatoztatta. Baráti köre egyre bővült. Népszerűsége töretlen volt. Igazi mintagyerek.

Maga a megtestesült tökély.

A legmerészebb szülői álom valóra válása.

Mindez önmagáért beszél. Nem az elfogultság mondatja velem. Jól ismerem a gyerekem. Éppen ezért nem értem a vádakat. Hogy látványosan unatkozik az órán? Hogy feltűnően mással foglalkozik? Hogy beszólogat? Hogy helyreteszi a szakmai bakikat? Hogy a tudását fitogtatja? Hogy ignorál? Hogy provokál? Hogy szétveri az órát? Ezek természetes reakciók. Egy felkészületlen tanár mégis mire számít? Miért lepődik meg a műveletlen oktató? Miért háborog a pimasz magatartáson? Miért rág be a legártatlanabb megjegyzéstől? Miért fojtja bele a véleményét? Miért nem hagyja végigmondani az észrevételeit? Ahelyett, hogy emelné a kalapját a tudása, tehetsége, képességei, eredményei előtt, lehurrogja? Nap mint nap alázza?? Lépten-nyomon bosszút áll??? Talán a lelepleződéstől tart. Hogy egy taknyos diák túlszárnyalja, lekörözi, felülmúlja. A tekintélyvesztéstől retteg. Nocsak, gyomorideggel jár órára? Álmatlanul forgolódik éjszaka? Ezt igazán ne kenje pont az én gyerekemre. Szedje össze magát. Gyakoroljon önkritikát. Képezze magát szakadatlan. Járjon tanfolyamokra. Magyarázzon izgalmasan. Motiváljon megfelelően. Adjon elegendő teret a kreativitás kibontakoztatásához. Tegye élménnyé az órát. Elvégre ez a dolga. Hivatása. Magamból indulok ki, nem beszélek félre. Szomorú, ha nem tud mit kezdeni a kiváló adottságokkal, ahelyett, hogy építene rájuk. Az még szomorúbb, hogy nem csupán egy tanárról van szó. Iksz is panaszkodik? Ipszilon is lamentál? Zé meg egyenesen hisztizik? Igen, ismerős nevek, időnként előbukkannak otthon a kényszeredett iskolai beszámolókban. Nem túl kedvező jelzőkkel párosítva. Nem mondhatok mást: a tanári kar egy része alkalmatlan. Ideje elgondolkodni, hogyan tovább.

 

*

 

Nem vagyok elfogult. Kicsit lassú. Kényelmes. Ráérős.

Noszogatni kell. Nehezen lát neki a munkának.

Piszmogó. Többször félbehagyja a dolgait, és csak hosszas győzködés után hajlandó folytatni. Lomhán elnyúlik a könyvön. Bár volna esze, gondolkodni rest. Kitartó unszolás következtében oldja csak meg a feladatait. Keservesen sóhajtozik. Tunya. Türelmem keretei szétfeszülnek.

A sarkában kell lenni szüntelen.

Biztatásra kelletlenül, morogva mozdul. Hanyag. Sosem találja, amire épp szüksége van. Rendetlen. Tárgyai áttekinthetetlen kupacokban gyülekeznek padlón, széken, ágyon, asztalon, ablakpárkányon, szekrény tetején. Felületes. Szórakozott. Mindig itthon felejt valamit. Slendrián.

Halogatós. Az utolsó percben segítséget kér. Vár. Követel.

Kiszámolom, megfogalmazom, kijegyzetelem, lerajzolom, kitöltöm, összeállítom, kikeresem helyette. Bár tisztában vagyok vele, hogy helytelen, amit teszek. Lelkifurdalásom állandósul. Felolvasom, megismétlem, visszakérdezem. Kényszeredetten válaszol. Megelégszik a minimummal. Bővebb magyarázatra nem tart igényt. Ha mégis belelendülök, egyik fülén be, a másikon ki. Rosszabb esetben heves konfliktus tör ki. Az elutasítást nehezen dolgozom fel.

Nincs kedvenc tantárgya. Csupán utált és gyűlölt órák keserítik napjait. Kedvenc tanára sincs. Csupa unalmas és legfeljebb rettegett személy váltja egymást a katedrán.

Az órákon ritkán hallatja a hangját, csak ha elkerülhetetlen. Nem kapcsolódik be semmibe. A tanulmányi verseny gondolatára kiveri a verejték. A tanulmányi kiránduláson beteget jelent. A színházlátogatást kihagyja. A zeneiskolát félbehagyja, pedig már egész jól gitározik. A sportpályát messziről kerüli. Legintenzívebb tevékenysége a várakozás – a tanítás végére, az iskolai szünetekre, munkaszüneti napokra, vakációra. Nincs szorosabb kapcsolata egyetlen osztálytársával sem.

Nem erre számítottam. De el kell fogadnom.

Teljesítménye közepes. Bizonyítványa tarka. Pedig van logikája, nyelvérzéke, gyors felfogókészsége. Csak akaratgyenge. Nincs benne becsvágy. Hiányzik belőle a sikerszomj. A szorgalom. A kitartás. Ha mindezt mesterségesen be lehetne tölteni a fejébe!

Az elvárásaim lassan, de biztosan erodálódnak. Röstellem, hogy kudarcot vallottam. Igazságtalannak érzem, hogy más gyerekével tudok eredményt elérni. A sajátom keményen ellenáll.

Szülői értekezletre nem járok. Nem bírom a lesajnáló vagy együttérző tekinteteket. Rosszul viselem, ha más gyerekét fényezik.

Kétségbe vagyok esve, hogyan tovább.

 

*

 

Rendszeresen behívnak az iskolába. Az sosem kerül szóba, micsoda kivételes tehetség matekból. Az viszont igen, hogy vagy tíz napja az egész délelőttöt a szekrényben tölti, többszöri felszólításra sem hajlandó előjönni, azzal érvelve, hogy onnan is mindent tökéletesen követ. Hiába fenyegetik, hogy beírják hiányzónak. Hiszen jelen van. Csak a vállát vonogatja, amikor otthon kérdezem, mi viszi rá erre a bizarr szokásra. Nem lehet meggyőzni arról, hogy kényelmesebb a padban, meg amúgy is ez a rend. Azzal érvel, hogy nem tiltja a házirend. Aztán csak megunja, miután már nem szenzáció, nem röhögnek az osztálytársak, nem néznek fel rá, amiért hosszan ellenáll, abbamarad a tanári kérlelés vagy ripakodás. Egy másik alkalommal túl komolyan veszi a malomkövet. A Toldit dolgozzák fel drámajátékkal, örömmel vállalja Miklós szerepét. S mivel szövegértelmező képessége kiváló, hirtelen felindulásból felkap egy félig nyitott táskát, és teljes erejéből a játékban részt vevők közé hajítja. Az egyik osztálytársának eltöri a szemüvegét. Bocsánatot kér, de nem tanúsít megbánást. Hiszen jól teljesítette a rá osztott feladatot. Soha többet nem kapcsolódhat be a drámajátékba. Nehezen törődik bele, bosszúból változatos zavaró technikákat talál ki a röfögéstől a doboláson át a mesterséges tüsszentéssorozatig. Ezek miatt is kapok idézést. Meg azután is, hogy egy dühödt rúgással beszakítja a tornatermi öltöző ajtaját. Nem teljesen előzmény nélkül persze: valaki durván beszól neki, hogy bár az egyik legjobb játékos, mégis pillanatnyi bénázása miatt vesztették el a meccset. Aminek ugyan semmi tétje nem volt, hiszen sima tornaórán zajlott, mégis zokon vette. Egy összetört mosdó miatt is be kell mennem. Utóbb kiderül, véletlenül volt csak a helyszínen, szolidaritásból mégis magára vállalja az elkövetést. Nem bonyolódunk bizonyítási eljárásba. Mivel sok van a rovásán, senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni, valóban ő-e a felelős. A társak pedig mélyen hallgatnak. Az igazgató és az osztályfőnök tekintetéből sugárzik, hogy képtelen szülőnek tartanak. Pedig csak igyekszem megérteni a gyerekem. Cinkos összekacsintásukból és egy ártatlannak tűnő
elszólásból érzékelem, hogy feltehetően következtetéseket vonnak le tanári alkalmasságom rovására is. Holott a két dolog meglehetősen lazán érintkezik. Indulatkezelési zavarok miatt pszichológust ajánlanak. Majd az megmondja, hogyan tovább.

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2020/7–8-as lapszámában.

 

N. Tóth Anikó (1967, Zselíz)

Író, irodalomtörténész, egyetemi oktató (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem).