Csikós Attila: Idegzsába 2.

Urbantristesse felvétele

 

(Reszketés és lételem)

 

A Puntós férfi megállt az ajtóban, és biccentett.

Ügyfeleknek és barátoknak, mondta, és itt átnézett a pincérre, mintha el akarná dönteni, hogy ez az ember számára barát-e vagy inkább ügyfél, mert azért a kettő nem mindenben ugyanaz a kategória, de mindegy is, akár az előbbi, akár az utóbbi, dühítő, hogy ilyen otrombán mutatta be, majd megdörgölte bibircsókos orrát, és folytatta, szóval közeli ismerősöknek csak Ideg. Zsábának csak az ellenségeim szólítanak, hogy ott rohadjon meg mind a föld alatt elásva, jó estét kívánok!

Itt még egyszer a pincérre nézett, és elégedetten rácsapott kék munkásnadrágjából és kockás inge alól kilógó hasára.

A pincér arcán halvány mosoly derengett fel, és a műnépi kármentőről leemelt két étlapot, majd a férfi és a nő asztalához ballagott.

Akkor talán mégiscsak, a mönü, mondta, és finoman előrehajolva előbb a férfi, aztán a nő kezébe adta a műbőrbe kötött, fényképekkel illusztrált, laminált oldalakat tartalmazó füzetet.

Hosszú este lesz, mondta. Ajánlhatom a szalontüddőt, savanykás, tejfölös, vagy ha a kedves vendégek nem szívlelik a belsőségeket, nyitva áll a kapu a csülök, a borda, a velő előtt.

A férfi még ott tartott, hogy beszart az Opel.

Látom, hogy aggódik a tekintetes úr, de rohadjak meg, nem lesz ez nagy ügy, úgy összerántom azt a tragacsot, hogy örökké tart majd, mint a nyomor, mondta Ideg, aztán megindult az asztaluk felé. Megengedik, hogy egy percre leüljek magukhoz?, már meg ne sértődjenek, de most jöttem a szomszédból, egy kurva német, hogy baszódna meg von Haus aus, leégette a kuplungját a lejtőn, a málé, elmentem, megnéztem, visszajöttem cserealkatrészért, odamentem, megszereltem, és nem akarja a végén kifizetni?, hogy rohadjon meg!, nem akarja, mert szerinte az az alkatrész nem ellenőrizhető, meg nem abba a típusba való, hogy rohadjon meg!, hát mibe való?, pótos Zilbe?, te hülye sváb!, csak azért mondom, mert nem bírom az ilyet, és bocsánat a trivialitásért, de nálunk az iskolában szakkörön tanultuk a káromkodást, már ki nem megy belőlem.

Ideg fáradtan leült egy székre, és elmosolyodott. Az is egy Opel volt, hogy ott rohadjon meg mind.

A nő becsukta az étlapot.

Egy rántott sajtot kérnék rizzsel és tartárral, mondta.

Pompás választás, felelte a pincér meghajolva.

Akkor megnézi?, kedves… Ideg…, dadogta a férfi.

És az úr, kérdezte a pincér nem akarván tolakodni ebben a kulminálódó jelenetben, de azért határozottan.

Talán az aksi?

Nem tudom én még azt, tekintetes úr, megnézem, majd maga magát megmutatja. Nyúzka, adj egy kávét, hogy rohadjon meg, nem kéne, mert cukros vagyok, fordult a nő és a férfi felé, de szeretem, hogy rohadjak meg, egy kávét meg egy vizet, mindegy milyen, mondta, és beletúrt ritka, de aránylag hosszú hajába, aztán felállt, nem akarok zavarni, egyenek csak, megnézem azt a rohadék Opelt.

Akkor tehát az úrnak?

A férfi halálra vált arccal ült. Ez szétkapja bazdmeg, gondolta, ez nem hezitál, rámegy baltával, nem fog teketóriázni, hogy ott rohadjon meg, hogy épp itt adta meg magát a kis Szotyi. (Ja, az STY rendszám 13 éve ezt juttatta az eszébe, mert a férfi rajongott a fociért, az meg semmit nem ér, ha nem köpködhetünk szétrágott maghéjakat, amint ezt a főnöktől is láthatjuk jelentősebb rangadók alkalmával.)

Legyen az a körmös izé, a pacal, mondta a férfi helyett a nő. A zsír megnyugtatja. Van kovászos uborkájuk? Mindegy, hozzon bármilyen savanyúságot, mert egyébként meg nem bírja a zsírt.

Szívem! Nincs semmi baj. Eszünk, és megyünk.

Ez ízekre szedi.

Inni valamit?

Egy sportfröccsöt, felelte a nő.

A férfi nem felelt. Arra gondolt, hogy Anyuka mindig óvatosságra intette, és ő óvatos is volt világéletében, ma is, és mégis beütött a krach, a világvégén van egy bekrepált kocsival, akinek minden rezdülését érti, a feleségével, akiből előtört az alkotási vágy, pedig milyen jó könyvelő, de mostanában állandóan csak fotózna, egy nyilvánvalóan szociopata pincérrel és egy őrült autószerelővel, aki most teszi tönkre az egyetlen vagyontárgyat, amit birtokol.

A pincér elismerésre méltó türelemmel várta a férfi válaszát, amikor kinyílt az ajtó, és belépett Ideg. Lassan odakacsázott az asztalhoz, és leereszkedett a székére.

Hát, nem ma lesz a napja, hogy elindulnak, hogy ott rohadjon meg minden megbuherált kábelezés, meg aki csinálta, mondta, és szomorú arccal a férfire nézett.

A férfi egy darabig üveges tekintettel meredt maga elé, aztán hirtelen magasba emelte a karját, és csettintett.

Na, akkor most egy konyakot, nem, inkább kettőt, egy dupla konyakot és egy Heinekent, mondta a pincérnek.

A nő lehajtotta a fejét.

Drágám…

A férfi kérdő arccal nézett rá.

Mi van? Nekem ez a „fényképezés”. Én már mindent látok előre. Most idejében törlöm a memóriából, ami történni fog. Mi, férfiak ilyenek vagyunk. Fordítva alkotunk, hogy rohadna meg.

A pincér egyetértően elmosolyodott, majd a levegőbe emelte a kezét.

Pompás, kiáltotta. Hozom is az italokat és a vacsorát, nem fogják megbánni, Kasza remek szakács, egy művész, egy gasztronómiai Tintoretto.

Megfordult, és könnyed léptekkel eliramodott a konyha felé.

Nem tudtak megszólalni.

Ezt mondom én is, dörrent bele a csendbe Ideg. Ott rohadjon meg minden, ha inni kell, inni kell. A férfi iszik. A cukrom miatt már alig, csak egy liter vörös, azt szeretem, hogy rohadjak meg, azt nem tudnám kihagyni.

Igen?

Ideg odahajolt a nőhöz. Húsos, jelentős orra volt, apró szeme, elálló nagy füle, teljes egészében taszította a nőt.

Igen naccsága, de mondok én valamit, mert látom, hogy idegeskedni tetszik, nem kell a kocsiban éjszakázniuk, van nekem egy vendégházam, kicsi, de takaros, nyaranta sok turista jön a Magyarkert meg a Nemzeti Park miatt, ott megalhatnak, én reggel bemegyek Kecskemétre, meghozom, ami kell, hogy ott rohadjak meg, meg az 54-es út is a kurva kamionjaival.

Mégis, mi a baj, kérdezte a férfi.

Ideg most feléje fordult. Apró szemében szenvedélyes harag parázslott.

Nem az aksi. A biztosíték, meg az egész tetves, újrahúzott kábelezés, hogy hányjak földet arra, aki ilyen gané munkát kiad a kezei közül, hogy ott rohadjon meg minden kókler!

És akkor a sportföccs, a dupla konyak és a sör, parancsoljanak, egészségükre!, rikoltotta a pincér euforikusan a fejük felett, és sorban letette eléjük a poharakat a fehér abroszra. És a kávé és a víz, parancsolj, Ideg! Micsoda pazzar éjszaka, micsoda buli! Kapcsolhatok valami zenét?

 

 

Csikós Attila (1969, Szombathely)

Író, Budapesten él.