Molnár Illés versei

Lytovchenko Volodymyr felvétele

Tenyerében lüktet

Átlátszó, vékony szálat sző a száradó
eső, összefűzve, ami mozdulatlan.
Aztán megfeszül és mindent egymás mellé
rendel a horizont megpendülő húrja.

Egyhangúnak mégse mondanád: a pára,
ami a folyékony városokból felszáll,
jeladás az egyetlen valódi város
felé. Koncentrikus körökben, mint egy tó

felszínén, de visszafelé szűkül a kör,
emelkedik a csepp, felhőben oszlik el.
Aztán a kő: nagy robajjal éppen azt az

egyet veti ki magából, röpíti át
a téren és időn, amely tenyeredben
találja meg elrugaszkodási pontját.

Léptek mélyüteme

A betonlapok közönyéről mit mondjak?
Viselik a séta ütemét, átfolyik
rajtuk a kövek között megbúvó titok,
rések titkos rovásait olvasod el.

Nézd, a barázdák mélyén áldás és átok
serceg a léptek alatt. Tudtad előre,
hogy megszegem egyszer a séták íratlan
rendjét és belelépek a két járdalap

közötti résbe. Oda se nézel, füled
hegyezed inkább, a léptek mélyütemét
hangolod légzésed fúvósaihoz,

a szél vokalistái aládolgoznak
a fák vonósainak, és mind táncolunk,
lépkedünk repedésmentes hangközökben.

Gégemetszés

Kora reggel még a lenyelhetetlen nap
gyulladt torkába is belátok. Piroslik.
Kettényílik a napszak, tompa fényű olló,
metsző félórák adják a fordulatát.

A napnak nemcsak tengellyel, de ívvel is
bírnia kell. És hát súllyal, lendülettel.
Minden reggelbe olyan szöget kell verni,
amin a nap teljes testtel átfordulhat.

Időnként több nap is, egyazon tengelyből,
egyazon íven. Így látok be kitakart
álmokba, széjjelkrákogott mondatokba,

ahol a kelő nap meglátja árnyékát,
és nekiáll saját fényét visszanyelni.
De ha gégemetszés kell, nálam az olló.

Üzemzaj

A hegyek mögött már fölsejlik a reggel,
de a korai HÉV-en még égnek a fények.
Az ablak alatt néhány autó robog el,
és háttérzörej hozzá a madárének.

Amíg fent a nap nagy zajjal átvonul,
és növények nőnek lent hangtalanul,
üzemzaj gyűlik a lenti fejekben.
A nap nem az időben, hanem a szemben,

a tekintet mélyén kezdődik végül el.
Nem napszak a reggel, hanem egy állapot:
a fény felé fordulva vallatom magam,

hogy ami él, ahhoz mennyi közöm van.
Repedt héj alól bújnak ki a válaszok:
bennem lelnek otthont a riadt állatok

Megjelent az Irodalmi Szemle 2020/12-es lapszámában.

Molnár Illés (1981, Szentes)

Költő.