Baka L. Patrik: Oligarchikus városállamok kora

Zágoni Balázs: A Gömb & Odaát (Fekete fény-duológia)

(tanulmány)

„Rájövök, hogy utoljára évekkel ezelőtt láttam országtérképet, azt is csak egy rongyosra lapozott tankönyvben, kint a kolóniában. Mintha már nem is számítana. Szép lassan visszatér az ókorban és a középkorban is olyan jól bevált városállammodell.”
(Vik; Zágoni Balázs: A Gömb, 207.)

„[M]i rengeteg információhoz jutottunk, csak épp nem tudtuk azokat összerakni. Megkaptuk a legnagyobb létező kirakóst, amit generáció kapott valaha a történelem során, és boldogan turkáltunk a színes puzzle-darabkák között, anélkül hogy időt szántunk volna valaha is arra, hogy legalább megpróbáljuk összerakni. Nem láttuk az összefüggéseket, a nagy képet.”
(Márk; Zágoni Balázs: Odaát, 68.)

A spekulatív fikció műfajaira nézvést általános érvényű, hogy különösen érzékenyek koruk társadalmi, környezeti és technológiai problémáira. Némelyeket egy-egy műfaj erősít fel jobban, állít más megvilágításba, sokszor egy, a sajátunknál merőben más világháttér előtt: a jövőbe, egy alternatív jelenbe, múltba, esetleg egy fantáziával átitatott környezetbe helyezve. Az SF zsánerek kedvelt megoldásaként tartható számon az egyes problémák felnagyítása, totalizálása is. Ez utóbbi kiemelten jellemzi a disztópikus narratívákat, melyeknek sokszor válik centrális szervezőelemévé. A tinédzser korosztály leginkább Suzanne Collins újrómai rabszolgaságon alapuló Éhezők viadala-trilógiája által fedezte fel magának a műfajt. A disztópikus YA regények sikere azóta is töretlen, gondoljunk csak Veronica Roth A beavatott-sorozatára vagy Ally Condie Matched-trilógiájára. Ezek a szériák viszont sokszor csak sematikus karaktereket tudtak kitermelni, akik bár betölthették a célközönség idealizált hősök iránti igényét, lélektani szempontból nem voltak kellően kidolgozottak. Utóbbi pedig egy jól sikerült ifjúsági regénynek legalább olyan fontos ismérve, mint a dinamikus narratíva.

A Zágoni Balázs Fekete fény-duológiáját alkotó kötetek, A Gömb1 és az Odaát2 disztópikus voltát a külvilág, ifjúsági jellegét pedig a szereplők (pszichológiai) problémáinak előtérbe állítása határozza meg. Mindkét könyv arra vállalkozik, hogy a félelmeinkkel szembesítsen,

s bár ezt nem kegyetlen naturalizmussal teszik, a bennük taglalt kérdések vitathatatlanul húsbavágóak, nem is csak a kötetekben kibontakozó alternatív jövő számára.

Jelen dolgozat tehát a Fekete fény-duológia elemzésére vállalkozik. Első szakaszában a disztópikus zsáner s a kortárs kamaszirodalom horizontja felől közelítünk a szériához, meghatározva annak kulcsjellemzőit. A második szakasz a regényekben kiépülő univerzum sajátosságaira, szociográfiájára és a valóságunkhoz köthető analógiáira fókuszál, míg a harmadik rész a szöveghez regénypoétikai, a karakterekhez pedig lélektani szempontból közelít. A végig előtérbe állított krízishelyzetek s az outsider szereplőknek adott, alávetettként értelmezhető hang mellett a vallomásosság, a trauma érzékeltetése, az igazság írásfolyamatként való megjelenése, valamint a transzcendenciához fűződő ambivalens viszony is az elemzés tárgyát képezik majd.

A disztópia  mint  ifjúsági  regény

A Fekete fény-duológia világépítési stratégiái révén egyértelműen az alternatív kánon disztópikus zsánerébe sorolható. A disztópia, másként negatív utópia egy olyan fiktív társadalmi környezet részletes leírására vállalkozik, amely az esetek többségében térben és időben is egybeesik a szerző és az olvasó valóságával, csak annál nagyságrendekkel sötétebb világot körvonalaz3. Nem a múlt reményeit, mint az utópiák, hanem épp ellenkezőleg, mindenkori félelmeinket állítja előtérbe. Mindeközben nem arra törekszik, hogy az utópiákat ássa alá, hanem amellett érvel, hogy a legnehezebb időkben is hinni kell a valóság jobbra fordulásában, egy lehetséges utópia kialakulásában4.

Egy, az alternatív történelem műfajára fókuszáló korábbi dolgozatunkban5 felállított típusrendszer nagyarányban kiterjeszthető a párhuzamos valóságok, az utópiák és a disztópiák műfajára is. Utóbbiak főként annyiban különböznek az allohistorizmustól, hogy nem a múltunkkal, hanem a jelenünkkel, vagy pedig az abból ok-okozatilag következő (közel)jövőnkkel rokonítható környezetet körvonalaznak. Az alternatív történelem esetében meghatározó jelentőségű történelmi töréspont – melynek apropóján a másik univerzum formálódik – itt háttérbe szorul, vagy legalábbis nem a múltban lesz keresendő, hanem a jelen, esetleg a jövő egy-egy markáns, ismert vagy ismeretlen mozzanata veszi át a helyét, ami a disztópikus társadalmi környezet kialakulásához vezet.

Zágoni Balázs kötetei historikus disztópiát építenek ki, hiszen nem egy, a miénktől radikálisan eltérő világot teremtenek, hanem utalásaik révén megidézik az általunk is ismert környezetet, államokat, azok berendezkedését, problémáit és potenciális hibáit, s a mi valóságunk töredékei „odaát” is megmaradnak. A Fekete fény virtuális játékai kapcsán kereskedelmi partnerként említett Brazília, a „testrészgyártásban” élen járó Németország vagy Japán, s egyáltalán a klímaválság emlegetése mind ennek igazolói, amiként a jövőben való elhelyezésé a süteményes dobozon szereplő angol király képe is. Utóbbi azért ötletes utalás, mert a jelenleg érvényben lévő brit örökösödési rendszer, az abszolút primogenitúra szerint előreláthatóan két-három generációnyi időre valóban férfi uralkodója lesz a szigetországnak.

A Gömb dimenziójának szerepeltetése a végjátékig a todorovi fantasztikusnak látszik megfelelni. A Gömb először a Város, majd az ellenségnek titulált Szegény Szomszéd titkos fegyvereként kerül említésre, aztán egy Földöntúli idegen technológiának vélik, a végjáték azonban metafizikai tényezőként azonosítja az entitást, Todorov fantasztikusától a csodás felé mozdulva el6. Jóllehet, a vele közvetlen kapcsolatba kerülő szereplőkön kívül e szféra senki más számára nem lesz megtapasztalható, mivel a Gömb létére nem érkezik más magyarázat, a csodás jelleg kikezdhetetlen marad.7

A transzcendens jelenlétéből következik, hogy Karen Hellekson történelmi modelljei közül a regényvilág az eszkatologikus és a genetikus modellek közt egyensúlyoz. Eszkatologikus, mert a Gömb vissza-visszatérő beavatkozása determinista, egyfajta Gondviselést sejtető világműködést sugall, melyben a természetfeletti hat a történésekre, jóllehet, befogadóként a folyamat végét nem, csak egyes stációit, az egyéni áldozatokat látjuk. A genetikus látásmód a történelmet rendezett, ok-okozati láncként kezeli, s azt kutatja, miként vezet el valahonnét valahová. A dolgozatunk legelejére emelt második idézet a következőképp folytatódik:

Nem láttuk, hogy merre megy a világ. Vagyis hogy mennyire körbe-körbe forog. Van egy kifejezés erre: kronológiai sznobizmus. Meg voltunk győződve arról, hogy a világ egyre jobb lesz. De ez nagyképű tévedés. És sajnos mi már a negyedik generáció voltunk, amelyik ezt hitte. (O: 68)

A főhős apja, Márk ekként jut el a történelem tulajdonképpeni körkörösségének gondolatáig, amit bár nem totalizál, arra mégis alkalmasnak találja, hogy tanuljunk belőle; hogy a segítségével még az okozat előtt megértsük a sokszor összevillanó okokat is.

Barcsi Tamás Spekulációk a szabadságról – Negatív utópiák8 című dolgozata konkrétan a disztópiák típusairól értekezik, de mielőtt még ezek felől szemrevételeznénk a duológiát, különbséget kell tennünk a regényvilág egyes régiói közt, hiszen a kibontakozó, szuverén városállamok eltérő politikai/társadalmi berendezkedést képviselnek. Amíg A Gömb cselekménye szinte kizárólag a zsarnoki Város régiójára koncentrálódik, az Odaát már független, érintetlen területeket is bemutat, a szomszédos, első kötetben csak ellenségként emlegetett városállam, Szegény Szomszéd (másként Protográd) pedig sokkal kevésbé autoriter a Városnál. Ezen az sem változtat, hogy mindent megtesz saját érdekei érvényesítéséért, a kettő elidegenedését viszont jól jelzi, hogy még a régiók tájszólása is különbözik. Mindezek értelmében a Fekete fény teljes univerzuma „csak” a globális felmelegedés, a megemelkedett vízszintű, szeméttengerré váló tengerek révén lesz disztópikus, politikai rendszerei városállamonként eltérőek. A Város Barcsi Variáció-modelljébe illeszkedik, azzal a kitétellel, hogy a teljes megfigyelésre használt technikai manipuláció itt nem vallási vagy politikai, hanem gazdasági elnyomással párosul. Gyakorlatilag a középkori röghöz kötött gazdálkodást eleveníti fel, amennyiben az egy élet alatt sem visszatéríthető, esetenként kényszerkölcsönök révén korlátozza lakosait, akik addig nem hagyhatják el a régiót, amíg vissza nem térítik tartozásukat, melyet a haláluk esetén az utódaik örökölnek meg. A nem választott városvezetés nem kínozza, pusztán megköti alattvalóit, a jólét által a szabadság látszatát keltve. A Várossal szemben a giccsre, túlzásra hajlamos Protográd gazdasági és hadászati offenzívái ellenére is nyitottabbnak tűnik, igaz, annak berendezkedését nem taglalja olyan részletesen a duológia.

Gavriel D. Rosenfeld alternatív történelem kapcsán felállított hárompólusú megközelítés-rendszerének  egyik pontja az alternatív világ disztópikus vagy utópisztikus voltára kérdez rá, az imént taglaltakhoz hasonlóan. A másik kettő az alternatív valóság kiindulási pontjának számító történelmi töréspont alapján vizsgálódik, és elemzi annak viszonyát az adott regény keltezésének mainstream történelemszemléletéhez.9

Lehetséges azonban az eszkalációs pont jövőbe vetítése is, ekként pedig a párhuzamos valóságok, a disztópiák és az utópiák is elemezhetővé válnak Rosenfeld metódusa felől. Zágoni köteteinek kiindulási pontját így értékelhetjük párhuzamosan politikaiként, technikaiként és környezetiként is. Hiszen a decentralizációs folyamat, azaz az állami szféra eljelentéktelenedése a városi önrendelkezés javára a globális felmelegedés, környezetszennyezés, vízhiány és társadalmi elöregedés háttere előtt zajlott. Ez utóbbihoz azonban a technológiai fejlettség járult hozzá, nagyban kitolva az átlagéletkort, míg az egyes poliszok szeparatista törekvéseihez a nyugdíjterhek és nyugdíjasgondozás városi szintre helyezése adta az első löketet. A Fekete fény következetességének jó példája ez az összefonódás, elemeinek ok-okozati kapcsolódása pedig már a mi jelenünkben is kitapintható. A globális felmelegedés tényét néhány populista politikuson kívül senki nem vonja kétségbe, amiként a növekvő átlagéletkort sem, ebből kifolyólag pedig a nyugdíjrendszer folyamatos reformjaira is világszerte számítani lehet. Noha a városállami berendezkedés reneszánszára a valóságunk nem kínál példát, amiként a Zágoni világában végbement nyugdíjteher-fedezet radikális újragondolására sem – polgárokra lebontott kötelező nyugdíjas-eltartás (sic!), melynek kirendelt alanyai nem lehetnek családtagok, s melynek elodázása a Várossal szembeni tartozás hatványozott növekedéséhez vezet –, az érdekellentétek szülte konfliktusokra mindazonáltal számítani lehet.

Szempontrendszerünk az egyes művek erősségét annak alapján határozta meg, hogy milyen arányban szerepeltettek a mi valóságunkban is ismert (történelmi) eseményeket, állapotokat és szereplőket, s milyen mértékben alkalmaztak eredő nélkülieket. Zágoni kötetei direkt elemeket csak nagyon töredékesen merítenek a mi valóságunkból – egy-egy államnév feltűnik, de szereplő gyakorlatilag egy sem –, amit tovább erősít a cselekmény helyszíneinek kvázi meghatározatlansága, olyan megnevezések révén, mint a Város vagy Protográd. Utóbbi, etimológiáját tekintve a görög eredetű proto– előtagból, ami „elsőt”, és a több szláv nyelvben is jelenlevő grad, azaz „vár” vagy „város” szavakból épül fel, előre vetítve annak elsőbbségét. Az eredők használata tekintetében a Fekete fény ezek alapján soft-nak, kerettelennek tekinthető.

A duológia karakterhorizontját szinte kizárólag peremszereplők vagy átlagpolgárok határozzák meg, ami jól illeszkedik a disztópiák zsáneréhez, amennyiben a kiszolgáltatottságot szinte kivétel nélkül a hétköznapibb figurák tapasztalják meg. A világ sorsára való ráhatásuk csupán külső erő támogatása által lesz lehetséges, s főként ez is csak a végjátékban érvényesül, ami egyértelműsíti a karakterhorizont népi (elszenvedő) jellegét. A disztópikus zsáner számos olyan elemmel dolgozik, amelyek már tulajdonképpeni egymásra találásuk előtt is jellemzője volt a kamaszirodalomnak10. Ezek közül talán az

antiautoriter jelleg a legmarkánsabb, ami a felnőtt fölérendeltsége, világának álszentsége és annak uniformizáló tendenciái ellen irányult; az elnyomó szülő helyére kerülő elnyomó rendszer zökkenőmentes cserének tekinthető. A másik a tematikai taburombolás, melynek skálája a család felbomlásának tapasztalatától a kirekesztettségen át (szegénység, rasszizmus, bevándorlás-tematika) a testiség nyílt(abb) ábrázolásán keresztül a halál testközelbe kerüléséig terjed. Húsbavágó mozzanatként említhető A Gömb első fejezetének utolsó képe, a tizenkét éves Galy megölése egy bögölydrón által. A lélektani hitelességhez járul hozzá az ilyen és ehhez hasonló krízishelyzetek taglalása, valamint a velük – a veszteséggel – való megbirkózás, a gyermeki álmok s a feltétel nélküli barátság szerepeltetése is. Az önellátó életmód, azaz a természethez való visszatérés, valamint a klímaváltozás negatív következményeinek részletes taglalása, a repülés tilalmára vagy a tengeren és a földrétegek alatt felhalmozódott szemétrétegekre tett utalások, illetve az ez utóbbiakat felőrlő szemétkombájnok mind a szöveg „zöld-jellegét” igazolják. Az apa, Márk filozófiai érdeklődésének megöröklött tanulságai, továbbgondolásai, aktualizálásai, valamint a természetfeletti iránt táplált hathatós kétely erkölcsfilozófiai kérdések feszegetésébe torkollik, a mű filozófiai érintettségét igazolva.

A főhőseink tizenéves gyerekszereplők, akiket bár számtalan vívódás és megfelelési kényszer gyötör, végeredményben felülemelkednek önmagukon, és a társaikért, a családjukért s általában a világ egészéért cselekszenek és hoznak áldozatot. Nem heroikus szereplők, viszont következetes gondolkodásuk, valamint hibáik felismerése, és az azok kijavításáért tett törekvéseik méltóvá teszik őket arra, hogy egyfajta hétköznapi hősökként tekintsünk rájuk.

Az E/1-es, homodiegetikus, korlátozott tudású narráció egy hiteles gyerekhangot körvonalaz, amit a jól sikerült, nyelvjátékszerű poénok éppúgy erősítenek, amiként az enyhén cinikus hangvétel, az irónia, az egymást rendre felülíró értékelések, a dühkitörések s a helyenként fel-feltűnő, poétikus leírások és hasonlatok is. Noha a kortárs szleng nem igazán van jelen – ez nem okoz hiányérzetet, hisz napjaink diáknyelve következetesen nem alkalmazható egy alternatív, jövőbeli környezet nyelvi megragadására –, az erdélyi nyelvhasználat igen. „[E]nnek megőrzésére külön odafigyelt a szerkesztő. Csóré, ezeridegen, hétszépség, bakalódik, későkása – sorolta Dóka Péter kedvenc erdélyi szavait. Mint mondta, három formában jelenik meg a regényben az erdélyiség: a szavakban, a szórendben, illetve bizonyos nyelvtani szerkezetek használatában”11. Mindezek a cselekmény tekintetében legfeljebb annyiban jelzésértékűek, hogy a meg nem nevezett helyszín potenciális lokalizálását adják. Előtérbe kerül viszont a filmszerűség, ami a cliffhanger-típusú fejezetvégekben, a letisztult, rövid, ilyenformán könnyen olvasható és sodró lendületet biztosító mondatszerkezetekben, a klipszerű cselekményvezetésben és az időben való alineáris mozgásokban fedezhető fel. A kamaszregény jellemzője a műfaji hibridizáció is, amit a Fekete fény esetében a kalandregényi és disztópikus jegyek mellett feltűnő sci-fi elemek biztosítanak, de megemlíthetők a főhős pikareszk karakterjegyei, és a helyenként szentimentalizmusba csapó lélektaniság is, ami konzekvensen egészül ki a kamasz lobbanékonysággal és szeszéllyel.

Világépítés  és analógiák

Mindkét kötet hátlapja az Európai Unió felbomlását és az államok eljelentéktelenedését jelöli ki eszkalációs pontként, utóbbi mikéntjére viszont csak fokozatosan derül fény, ahogy a befogadó a főhős pozíciójához igazodva, gyakorlatilag vele egyetemben ismeri meg az alternatív univerzumot, annak egyes régióit és múltját. Vik outsider pozíciója, azaz, hogy egy, a Városon kívül eső gombászkolóniában él, ahol az olyan alapvető szolgáltatásokban sincs része, amilyen a vezetékes víz, a fűtés vagy az egészségügyi ellátás, majd bekerülése a mi valóságunk technológiai fejlettségét is nagyban túlszárnyaló Városba, nagyban hozzájárul a beleélés fokozatos és zökkenőmentes kiépüléséhez is. „Neki és az olvasónak ugyanis a sok kis részletből kell rekonstruálni a saját életét felforgató működéseket: a város(ok) kialakulásának, a jelen hatalmi játszmáinak rejtvényeit valódi bűnügyi regénybe illően (szövetségesek, pálfordulások, lelepleződések, tisztázó beszélgetések) nyomozza ki”12.

A Fekete fény világa mintha végig bipoláris elrendeződésben tárulna elénk, csak épp a szembenállás szintjei rendeződnek át minduntalan. Az első kettősség az önellátásra törekvő, fejlett társadalomból s egyszersmind annak megkötéseitől elhatárolódó kolóniák és a futurista polisz szembenállása. Utóbbit jelenünk technológiájának ok-okozati továbbgondolása jellemzi13, amennyiben a forgalom jobbára automatikus vezérlésű, a lakások fenntartásáért a házvezetőprogramok a felelősek, a hűtők helyét okoshűtők veszik át, amelyektől megkérdezhetjük, mit és hol találunk a polcaikon, az okosasztalok részletesen kiértékelik a svédasztalon összeválogatott menünk tápértékét, algából bármiféle ételt előállítanak, a cipőinket, ruháinkat pedig eleve ránk méretezve nyomtatják a megfelelő eszközök, ahogy a kórházi robotok a sérült szövetekkel teszik ugyanezt. Amint azt Mészöly Ágnes is megjegyzi, „Zágoni remekül variálja a már meglévő technológiákat és társadalmi jelenségeket, minek következtében egy teljesen hiteles, működőképes világba tudja helyezni regénye cselekményét” 14 . A filmek és a számítógépes játékok médiumának határai megszűnnek, a helyüket pedig a különféle virtuális valóságok veszik át. Utóbbiak legemlékezetesebb példája a Kolóniák című, ami voltaképpen a duológia világát helyezi virtuális szintre, azzal a különbséggel, hogy a kolonistákat fenyegető, barbár ellenségként prezentálja, akik a Város felszámolására törekednek. Romlott hússal való üzérkedésük, kalózszerű, agresszor ábrázolásuk, valamint a kolóniák méreteinek kiterjesztése a valóság mediális átírásaként dekódolható. A program egyes küldetéseiben, például a Védd a falat!-ban az ostromló kolonistákat gyilkolva kell megmenteni a poliszt. Mindazon túl, hogy a különféle falak révén a mű előre nem tervezett analógiákat teremt a valóságunkkal15 – ahogy a Londonban kiselejtezett, a Városban mégis újként ünnepelt metrószerelvények révén már tudatosakat is –, a propagandisztikus gyűlöletkeltés és előítélet-ébresztés egy új típusát is előrevetíti, ami az ügyesen vágott kliphírekhez hasonlóan meggyőzheti a lakosságot a vezetés tevékenységének helytállóságáról. A Város ugyanis mindeközben offenzív politikát folytat: határainak folyamatos kiterjesztésében érdekelt. A kolóniák – a szemétválogatóké, a gombászoké vagy a fémválogató ketyerészőké – így kénytelenek egyre távolabb húzódni a polisztól, újra és újra elhagyva kezdetleges telepeiket. A Kolóniák virtuális játék rejtett feladata egy végső felszámolásként is említhető előrenyomulás táptalajának előkészítése, amire egy megszervezett merénylet apropóján sor is kerül. A Város felszámolja a kolóniákat, azok lakosai pedig választhatnak: beköltöznek a gettóként is emlegetett, bögölydrónok által felügyelt Újvárosba, vagy távoznak a polisz szűkebb környezetéből. A városi agresszió következménye Galy halála is, ami már a mű legelején felszámolja a gyerekhalál önreflexív módon is érzékeltetett, narrátori kiszólás által megerősítést váró tabuját: „Nem halhatott meg. Egész biztosan nem. Valamit biztosan lehet csinálni. Gyereket nem lőhetnek le, nem igaz? Még tizenkettő sem volt!” (G: 20). Az erős és a gyengébb több szinten is kiegyenlítetlen „küzdelme” ez.

A regény első szakaszán a bipolaritás tehát a jólét vs. nincstelenség, valamint a fejlettség vs. elmaradottság kettőseként látszik szerveződni. A kolonisták kívülállósága azonban önkéntes vállalás, amire a röghöz kötöttség elkerülésének áraként tekintenek. Utóbbi ilyenformán egy harmadik típusú szembenállást is fókuszba helyez, az adósság vs. szabadság kettősét. Zágoni duológiájának egyik legnagyobb erénye ennek az igen aktuális, mégis kevéssé taglalt társadalmi problémának, az általános eladósodásnak a felismerése és előtérbe állítása.

Anya és Apa velem együtt költöztek ki a városból, […][h]a ugyanis aláírják a nevemben a kölcsönszerződést, amikor betöltöm a hármat, azzal azt is aláírják, hogy mindazt az adósságot, amit ők életük során nem tudnak kifizetni, én megöröklöm tőlük. És mindaddig a városban kell laknom, amíg vissza nem fizetem. Apa szerint ez egy ördögi kör. Ha ők nem tudták kifizetni, akkor nekem még kevésbé lesz rá esélyem. […] A Város nem hagy választási lehetőséget: vagy bent maradsz, és aláírod a kölcsönszerződést, vagy menj vissza ősemberbe. (G: 24–26)

Ez a szemlélet azonban Vik apjától való, az anyja, aki időközben visszaköltözött a Városba, végül a kölcsönök mellett dönt, melyeket bár lehet, ő maga kilencvenéves koráig sem bír majd visszafizetni, Viknek esélye nyílhat rá, hiszen a „legdrágább éveit”, a három és tizenhárom éves kora közti időszakot „megspórolta” magának a kolonista kivonulással, a középiskolát pedig cca. húsz év alatt sikerülhet törlesztenie. Emellé persze összehasonlíthatatlanul jobb életkörülmények és egészségügyi ellátás társulnak (vö. G: 99–102). A szülők szemléletütközése Vik és ugyancsak beköltöző barátja, Boki közt is megmutatkozik, amikor az oktatási profiljukat állítják össze. Az egyes tárgyak ugyanis a „tiszta profilok” (pl. tanár, rendőr) szerint kapcsolódnak egymáshoz, és anyagilag nem kifizetődő, ha az ember kizárólag az érdeklődése szerint, esetleg multidiszciplinárisan válogat, s még kevésbé, ha a környezetét összefüggéseiben vizsgáló kurzusokat kombinál.

[P]ercek alatt rájövök, hogy a várospolitika és a gazdaság, akárhogy is pakolom, nagyon drága. Azt hittem, hogy azok drágák, amikhez költséges cuccok kellenek, mint például a szimulátorok. Vagy az ételdizájn. De úgy tűnik, hogy pont azok a modulok a legdrágábbak, amelyek segítenének megérteni az egész rendszer működését. Jól kitalálták! (G: 184–185)

Boki vele szemben hirtelen jött fellángolások szerint válogat – így kerül nála egymás mellé az ételdizájn és az öngyógyító operációk nanotechnikával –, természetesen kisebb százalékon és hosszabb futamidőre, hogy „más fontos dolgokra” (G: 182) is tudjon még költeni. Vik elbeszélői hangja ezeken a szakaszokon kétségkívül koraérett kissé, ami viszont „érthető, ha figyelembe vesszük édesapja hatását, aki évek óta önálló gondolkodásra, és a tettei következményeinek mérlegelésére nevelte”16; pragmatizmusa és kritikai szemléletmódja kifejezetten ösztönző. A fiú folyamatos töprengése, reflexiói a körülötte zajló eseményekre „kölcsönöz a kötetnek egyfajta filozófiai, metafizikai réteget is, amely ötvöződik az ifjúsági kalandregény és a szociográfiai rétegekkel”17. Karakterhorizontján át nemcsak az uniformizáló profilok lepleződnek le – az így kialakuló szakmák leszűkült látóköre a rendszer érdekeit szolgálja, amennyiben nehezíti a „nagy kép” átlátását –, hanem a pénzügyek felelősségteljes és felelőtlen kezelése, a rövidtávú gondolkodás hátrányai és a hosszú távú előnyei is. A regény ezáltal a társadalom egy olyan, áttételesen valóban számtalan megkötést és ördögi kört generáló problémáját szemrevételezi – új kölcsönökből törlesztett régiek, kölcsönfedezetté tett ingatlanok, futamidő és kamat összefüggései –, melyet sokszor a felnőtt sem lát át kellőképp. A mű mindazonáltal nem foglal egyértelműen állást egyik pólus mellett sem, hiszen a totális kivonulás, akár az egészségügyi ellátás feladása árán éppúgy túlságosan elvakultnak tűnik. De ez is a dolga: a maga módján mindkét pólus egy-egy szélsőséget képvisel, híven az SF felnagyító stratégiáihoz. A tényleges tanulság itt inkább a kérdés rétegzettebb megközelítése, a kritikai gondolkodás igenlése. Ez mutatkozik meg Vik későbbi önvizsgálata során is, amikor a kormányzatnak tett, egyébként jól jövedelmező szolgálatain töpreng – melyek a Gömbbel kapcsolatos tapasztalatainak átadására vonatkoznak –, azokat egyfajta erkölcsi eladósodásként értékelve újra (vö. G: 259). A közreműködésért előirányzott, Vik megannyi költségét könnyen fedező ajánlat nemcsak a hasonlóan „túl jó” lehetőségek kisbetűs részeire hívja fel a figyelmet, hanem jó eséllyel újraértékeltetheti az olvasó saját státuszát is, hiszen mindazon szolgáltatások, amelyek „odaát” tetemes tartozásokat vonnak maguk után, s amelyekért a karakterek hatalmas áldozatokat vállalnának, a mi valóságunkban és régiónkban szabadon hozzáférhetők.

Sokat elárul a Fekete fény  világának értékprioritásairól, hogy amint felerősödik a konfliktus esélye a szomszédos poliszok között, Protográd adósságeltörlést ígér minden hozzá csatlakozónak (vö. O: 294–5), a Város pedig minden polgára számára díjmentesen elérhetővé teszi azokat a képzési programokat (vö. O: 269), amelyek révén a lakosság harcra fogható volna egy lehetséges támadás esetén. Annak ellenére, hogy a duológiából a Város tűnik ki mint autoriter hatalom, Protográd dönt az offenzíva mellett, hadseregét azonban nem a saját polgáraiból, hanem a hozzá csatlakozókból kívánja felállítani, ezt az utat kínálva fel a nincstelen csatlakozóknak – például a kolonistáknak – a szegénységből való kitöréshez. Protográdot sem az önzetlenség irányítja tehát, hanem épp ellenkezőleg, a minél alacsonyabb veszteség mellett megszerezhető minél kiterjedtebb haszon, a realista szemlélet újabb lenyomataként. Vik apjának kedvelt latin közmondása, a Qui prodest?, azaz a „Kinek van belőle haszna?”, noha általános érvényű, de a mű jelenében főként Protográdra vonatkozik.

A regényvilág egyéb problémái, mint például a radikálisan újragondolt nyugdíjasellátás, ugyancsak a városiak eladósodásának táptalaján gyökereztek, amelyen a Nagy Kínai Újraindításként emlegetett külföldi beavatkozás sem sokat változtatott, inkább csak a decentralizációhoz járult hozzá az „oszd meg és uralkodj” antik római elvet követve. Egyrészt jelzésértékű, hogy az alternatív jövőbe helyezett cselekmény meghatározó külföldi hatalmaként nem az USA-t, sem Oroszországot – utóbbiakra egyszer sem utal a duológia –, hanem Kínát említik, melynek bizonyosan jól szolgál a korábbi nyugat és szövetségeseinek felaprózása, saját világhatalmi pozícióinak megerősítése során. Az, hogy az Odaát végjátékában kínai néven említik a Városi elnyomásért felelős polgármestert, egy egyébként európai férfit, ugyancsak a kvázi hűbéri viszony jelölője, amiként a mellé asszisztensként kirendelt, valóban kínai hölgy jelenléte is (vö. O: 344). A politikai függést remek analógiaként erősíti fel A Gömbben taglalt városi metróaluljáró és a felszín köztes szintje, amit a néhai római előváros és fürdő rekonstruált épületei tesznek ki, ahol a patríciusok és rabszolgáik mindennapi tevékenységét androidok végzik, körbe és körbe és körbe. A rekonstrukció természetesen tükre a Város eladósodott, röghöz kötött, monoton munkát végző lakosságának és az eladósításért felelős, belső és külső osztályoknak, hatalmaknak is, s egyszersmind a történelem ismétlődésének potenciális jelölője. „Az etruszk rabszolganő most érhetett a program végére, ugyanis elölről kezdi a kenyérdagasztást, hajszálpontosan ugyanazokkal a mozdulatokkal, mint korábban, és ugyanazzal a műkenyértésztával” (G: 127).

A Város és a Kolóniák szembenállása tehát a bipoláris világépítés elsőként megismert szintje. A második az egymásnak feszülő, szomszédos poliszoké, a Városé és Protográdé, amelyek a meggyengült, de nyomokban még mindig létező állami adminisztráció központi szerepének betöltéséért versengenek – mindkettő a fővárosi pozícióra tör –, a harmadik pedig a decentralizált állam és városállamok,18 valamint a központosítás lebontásában és a poliszok egymás ellen való hergelésében érdekelt külföldi hatalmak, esetünkben Kína szembenállásának szintje. A politikai és gazdasági érdekek ütköztetése és kiépítése ilyenformán ugyanolyan rétegzett, mint a duológia emberi kapcsolataié, de egyszersmind a hatalomban részt nem vállaló kisember fenyegető jelentéktelenségének mutatója is a hatalmasok játszmáiban. Ez azonban sokszor önként vállalt vakság, mint a Város számos lakójáé, akik az önfeledt szórakozásra összpontosítanak, miközben a jelekből jól kiolvasható a készülődő hadiállapot. A regény e téren is tükröt tart a valóságunknak, amiként a társadalmi-politikai konfrontációk szintjén is, csupán léptékváltással teszi: a nacionalizmus megfelelője a radikális lokálpatriotizmus, a városok küzdelme az egymásnak feszülő nemzeteké, a városállamokra szétesett ország pedig a megingó szövetségi és államrendszerek jelölője lehet. Mindennek fényében érdemes hivatkoznunk arra a kritikai gondolkodás gyakorlóterepeként is jellemezhető, vita-alapú órára, ahol szereplőink szembenálló szempontrendszerek szerint próbálják meggyőzni egymást saját pozíciójuk előnyeiről és igazáról, jóllehet, időnként a tanár olyan eszmerendszer védelmét bízza rájuk, ami távol áll a saját vélekedésüktől. A regényben kibontakozó városállamok vs. klasszikus államok vita (vö. G: 243–248) Vik és Ajla közt azért is izgalmas, mert közben Vik ellenvéleményét is olvashatjuk mindazzal kapcsolatban, amit aktuális vitapozíciója okán állítani kénytelen. De a legfontosabb, hogy ez a módszer nem pusztán az egyes eszmerendszerek lényegének megismeréséhez, a mindenkori másik fél jobb elfogadásához, a nyitottságunkhoz és a kompromisszumkészségünk  fejlesztéséhez járulhatna hozzá. Inspirálóan hathat(na) közoktatásunk gyakorlatára is, hiszen a kritikai pedagógiára alapozva azt tűzi ki célul, hogy serkentse a fiatalok vágyát a társadalomban való aktív részvételre, a problémák megoldására, s a mindenkori autoriter rendszerek lebontására19. Jakab Villő Hanga az inkluzív és emancipatorikus kamaszirodalomról értekezve állapítja meg, hogy „[a]z ifjúsági irodalom nem értelmezhető a társadalmi vonatkozásrendszertől függetlenül, hiszen létrejöttét a szociális, gazdasági, kulturális, interkulturális és interszubjektív viszonyok alakulása motiválja. A művek ugyanakkor vissza is hat(hat)nak a társadalmi folyamatokra, közvetlen hatást gyakorolhatnak a fiatal olvasók életére”20. Vik homodiegetikus pozícióján túl az, hogy a szereplők számtalan krízishelyzet átélői – szegénység, megbélyegzés, veszteség, csonka család –, valamint, hogy a duológia tudatosan állít előtérbe megosztó témákat, s teszi azokat a hősök töprengéseinek tárgyává, áttételesen az olvasót is ösztönzi a velük való foglalkozásra, felerősítve a könyvek inkluzív jellegét. „Az inkluzív és emancipatorikus ifjúsági irodalom megközelítésében a szövegek társadalmi relevanciája és az irodalom pedagógiához fűződő viszonya pozitív kölcsönösségen alapul”21.

Regénypoétika  és kamaszlélektan

Az Odaát négy levelétől eltekintve a duológia mindkét kötete a főhős Vik beszámolójaként bontakozik ki. A mű vallomás-jellegű, a központi szereplő érzelmi hányattatásai, vívódásai nem kerülnek kitakarásra. Érdekes megoldásnak mondható, ahogy a szöveg bizonyos szakaszokon egybecsúsztatja a világban zajló történések tárgyilagos elbeszélését/láttatását, a főhős elmélkedéseit, sőt az önmagával folytatott eszmecseréit is, abban a tekintetben, hogy az egyes szinteket nem különíti el tipológiailag (vö. G: 50; 312), ami ilyenformán a valóság egyénben zajló internalizációs beépülésének és feldolgozásának lenyomata.

Az írás a szöveg több szakaszán kitüntetett szerepet kap. Az Odaát első fejezetét kitevő első levél izgalmas megoldása például, hogy egy ideig nem vagyunk tisztában vele, hogy ki ír kinek – hiába szoktuk meg az első kötetben Vik centrális pozícióját, itt más lesz a beszélő. A levelekről nagy általánosságban is elmondható, hogy a totális határátlépés eszközei, hiszen a befogadó elviekben minden ilyen esetben egy alternatív valóságból származó dokumentumot olvas. A Gömb végjátékát előkészítő szakaszon Vik és kedvese, Ajla a lehallgatásukat elkerülendő kénytelenek lesznek papíron kommunikálni. Itt olvashatjuk a következőket: „Hogyan fogunk őszintén beszélni egymással? Papíron??? / Tanácstalanul nézek rá. Aztán egy igent írok a lapra” (G: 291). Mindez azonban az írásfolyamatra tett metareflexióként is érthető, s egyaránt lesz érvényes a fent említett levelekre – még ha az Odaátot záró utolsó kettő kifejezetten direktre, sőt talán kapkodóra is sikerült – s a duológiára mint könyvtárgyra is, minden érintett problémakör tekintetében) „őszinte beszédként” prezentálva azt az olvasó felé.

A művek tapasztalatai könnyen kiterjeszthetők a befogadókra is. Ezt erősíti az a tendencia, hogy a szereplőket szinte kizárólag a becenevükön, esetleg keresztnevükön jelöli a szöveg. Vik nevének első leírásáig oldalak peregnek le, míg a szüleinek státuszukkal – apa, anya – való megjelölése fejezetek után helyettesítődik csak keresztnevekkel. Mindez a karakterek problémáinak általános érvényét is jelöli.

Az emberi természet és kapcsolatok végig kitüntetett szerepet kapnak a műben, különös tekintettel a hibákra, mulasztásokra, elértésekre és szeszélyekre. Ezek hathatós szerepeltetése révén a szöveg rendkívül életszerűvé teszi a karaktereket, következetesen távol maradva az idealizált jellemek alkalmazásától – hisz ha egy kérdésben Viknek volt igaza (kölcsönök), úgy másutt Boki döntése bizonyul majd nagyságrendekkel pragmatikusabbnak (elővigyázatosság) –, a tévedések által erősítve az emberi oldalt. A hőseink lényegében az így nyert tapasztalatok, mint amolyan beavatások révén nőnek fel a regényekben. Kiemelten hangsúlyossá válnak a gyerek-szülő kapcsolatok, valamint a csonka család problémája is.

Mindig nagyon vártam és mindig nagy cirkuszt rendeztem, amikor [anya] el akart menni. Ő sírt, én sírtam, apám meg azt se tudta, mit kezdjen velünk. Azt találta mondani anyámnak, hogy ha már nem él velünk, legalább ne kínozzon meg minden héten. Ő ezt arra értette, hogy anyám minden héten kijön, én meg arra, hogy minden héten visszamegy. (G: 66)

A szülők tetteinek radikális megítélése, s mindezzel párhuzamosan az egyes felekhez való folyamatos igazodás és megfelelési vágy, az álláspontok vissza-visszatérő felülírása éppúgy jellemzi Vik és szülei kapcsolatát – sőt Vik és párja kapcsolatát –, amiként az ezek fölött/mögött mégis végig ott húzódó szeretet és megbocsájtás, valamint a kiegyezés és kölcsönös megértés iránti törekvés is. Zágoni kötetei ezen a fronton sem ismerik az abszolút igazságot, inkább párhuzamos verziókkal dolgoznak, s így a másik fél nézőpontjának megismerése jellemzően árnyalja, vagy akár felül is írhatja a korábbi ítéletet. Minderre az anya története révén az Odaát kínál impozáns példát, teljesen más megvilágításba helyezve a szülők történetét, amit Vik addig csak apjának verziójában és szűrőin keresztül ismert. A duológia, a gyermekük gondjainak, álláspontjának és döntéseinek komolyan vétele révén úgy teremt egyszerre példaértékű szülőket, hogy hibáik által emberi esendőségüket is bemutatja, a részegség vagy a vádaskodás révén. A szülők kölcsönös, majd egymáson kívüli szexuális kapcsolatainak – itt csak váláson túliak szerepelnek – terítékre kerülése akár tabudöntésként is számon tartható, hisz érzékeny mozzanatai gyermekükhöz fűződő kapcsolatuknak, illetve nehézségei a gyermek megbirkózásának a csonka család struktúrájával. Ebben a kontextusban Vik anyjának partnereire használt „pasi” kifejezése például sokkal pejoratívabb jelentéstartományt mozgósít, mint ami a szó sajátja. A szerepet egy-két névtelen figurán kívül csupán a nő Városba való visszatérését lehetővé tevő Merk töltötte be, kinek neve a mű szövetében vélhetően azért villan össze ilyen feltűnően Vik apjáéval, a Márkkal, mert utóbbi tudatosan elzárkózott a poliszba való visszatéréstől, szemben az előbbivel. A regényidőben a „pasi” szerepét a titkosügynök Rod tölti be, aki érzelmi manipulációi és minduntalan változó megítélése miatt meghatározó figura. Noha a karakter korántsem marad meg a szerepéhez sematikusan hozzárendelhető álnok betolakodóként, hanem inkább mutatkozik méltónak a második apa szerepére – a csonka családmodell negatív általánosításaitól is elmozdulva –, A Gömbben működtetett emberismerete, számító megoldásai óvatosságra is intenek. Rod manipulációinak emelt szintű megnyilvánulásaként olvasható a Vik elleni koncepciós per az első kötet záró szakaszán (vö. G: 318–321), ami a múlt század szélsőséges rendszereinek eljárásait idézi, jóllehet, a gazdasági megkötést állítja előtérbe. A mű irodalmi reflexiói is leginkább az ügynökhöz kötődnek. Ilyen, amikor beszámol Viknek nyugdíj utáni ambícióiról: „Regényeket szeretnék írni. Mint Maugham vagy John le Carré. Meg Boris Tolstoy meg Liu Yan” (O: 298). A megoldás azért is izgalmas, mert míg az első két szerző jól ismert a mi valóságunkban is, utóbbi kettő nem, jelezve, miként táplálkozik a narratíva valós és fiktív elemekből egyaránt. Ezzel szemben erőltetettnek tűnik például a Sántha ikrek Stannal és Pannal való rokonítása Vik gondolataként, kora és korcsoportja miatt egyaránt.

Talán ezen a ponton érdemes szót ejtenünk az Odaát bizonyos hiányosságairól. A Gömb végig rendkívül feszes, sodró, következetes és pontos alkotás. Nem találni benne üresjáratokat, ezek azonban az Odaátban igencsak megszaporodnak. A folyón való tutajozásra, az Ajlával való kivonulásra majd a Gömb utáni hajszára szánt szakaszok, tényleges tartalmukhoz mérten túlságosan bőre sikerültek, amiként Márk taglalt munkahelyeinek sokrétűsége és száma, s a végjátékban felsorakozó teljes szereplőgárda feltűnése és módja sem épp életszerű. A kamaszszeszélyen alapuló dialógusok és cselekvések túl sokszor ismétlik magukat, melyek révén helyenként „kissé vontatottá, túlságosan lelkizőssé alakul át a történet, ettől pedig kevéssé lesz homogén a regény”22. A már említett kötetzáró levelek hiába próbálnak a karakterek egymásnak írt üzenetei lenni, egyértelműen nekünk szólnak, és nagyarányban olyan mozzanatokat domborítanak ki, amelyeket a szereplők átéltek, így nem indokolt, hogy egymásnak magyarázzák azokat, ráadásul a halálesztétikát működtető befejezés súlyát sem érzékeltetik.

Ahogy az már a korábbiakból is látható, a duológia tudatosan állít előtérbe megosztó témákat, legyen szó az elöregedésről, a túlnépesedésről, az éghajlatváltozásról, az ezzel összefüggő népvándorlásról és multikulturalizmusról, a xenofóbiáról és nacionalizmusról vagy a technicizálódásból következő totális ellenőrzésről és lekövetési lehetőségekről. Utóbbiakra példák a mobiltelefonok helyét átvevő szemüvegek vagy implantátumok, amelyek állandó hozzáférést biztosítanak a Hálózathoz, virtuális ablakokat vagy környezetet alakítva ki a kerekterek szeme előtt, azzal együtt persze, hogy megannyi keresésük és azok mintázatai lekövethetők lesznek a városvezetők által. Zágoni több helyütt mise en abyme-nak, azaz kicsinyítő tükörnek beillő megoldásokkal dolgozik. Ilyen volt az etruszk rabszolganő esete, de ilyen az iskola egy individuális testedzési kurzusával járó mentorprogramja is, ami úgy figyelmeztet kérlelhetetlenül a még lejárandó lépésszámra, amiként Rod a kormányzattal szembeni feladatokra, vagy a Város a szereplők mindenkori tartozásaira. A futurista világképről sokat elárulnak Vik apjának beszámolói is a korábbi szakmáiról. Így látunk rá a génsebészet gátlástalanságára, amely odaát a „szupertudatosság” jegyében a „gyerekdizájnerségig” terjed, az utódok pontos genetikai megtervezését takarva, s egyszersmind a városi elembertelenedés fokát is jelölve (vö. O: 275). De megemlíthetjük nyerészkedését a „kamuinformációk” világhálón való elhintéséből is – ami néhányak társadalmi előrejutásához járulhatott hozzá –, majd pedig a Datanix céget, ami épp az előbbi ellenkezője volt: a gazdagok vagyonát dokumentáló, főként vizuális anyagok eltüntetésére irányult, hogy azokat ne terheljék súlyosabb költségek, például a megreformált nyugdíjellátás miatt. Márk munkái – aki mindezek után oly mérvű pálforduláson esik át, hogy a filozófiában való elmélyülést a családfenntartás elé helyezi, a széthullás magvait hintve el – nemcsak etikai szempontból helyezhetők mérlegre – noha odaát nem számítottak illegálisnak –, hanem a jövő potenciális problémáit is előrevetítik.

A testiség kérdését kellő tapintattal kezeli mindkét regény. A korcsoporthoz igazodva inkább a vágy ébredése képezi a szöveg tárgyát, azonban a Csendes Őrület nevű diszkó, s az élményt követő töprengés az „új romantikáról” következetes társadalomkritikának tekinthető. A Csendes Őrületben mindenki különböző frekvenciára kapcsolhat a fülhallgatóján, és olyan típusú zenét s virtuális élményt alakíthat ki ezáltal maga körül, amilyenhez a leginkább kedve van, miközben a füles nélkül csend van a teremben. Az egyes frekvenciák élményfókusza éppúgy változik, amiként a jelenlévők viselete: némelyek hétköznapibb, mások a test vonalait tökéletesen láttató, öntött ruhákat viselnek, amiként bizonyos virtuális szintek a tengerfenéket, a gravitációmentességet, esetleg a szélsőséges érzékiséget és a jelenlevők ahhoz illő, alig leplezett ajánlatait jelenítik meg a többi táncolónak (vö. G: 230). És hogy hogy jön ide az „új romantika”?

Szóval: a szüleink generációja, nem tudom, konkrétan a tieidre ez igaz-e, de a legtöbb szülőre igen… Szóval sajnos az enyéimre igaz… Elég, hogy is mondjam, kalandos szexuális életet éltek. Volt sok barátjuk, barátnőjük, mielőtt megállapodtak volna. Voltak egyéjszakás kalandjaik, amikre nem is emlékeznek. Sokan közülük kipróbálták hármasban vagy egy még nagyobb csapattal, fiúval és lánnyal is, sok-sok droggal és piával és pornófilmekkel… Érted, hogy miről beszélek? […] Az új romantika abban hisz, hogy vissza kell térni az igaz szerelemhez. Hogy a fiú tényleg udvaroljon a lánynak, legyen kitartó, és… és akár verseket is írhat neki. – Itt felkacagott és megint zavarba jött. – De nem muszáj. Nem mindenki tud. Ami fontos, hogy tudjon várni, hogy ne akarjon mindent egyszerre. Érted? (G: 231–232)

Jó megoldás, hogy egy kötettel később a két fiatal közt épp ezen az alapon támad viszály, de ami az új romantika szellemisége szempontjából fontos, az a klasszikus szerelem felértékelése egy mind nyitottabbá váló környezetben. A szöveg alapvetően nem ítélkezik, csak árnyal és elgondolkodtat, és több irányból nézi meg a szabadosságot. Totth Benedek Holtversenye a fenti idézet címszavai mentén a világ detabuizált, kegyetlenül naturalista oldalát mutatja meg a jelenünkben. Zágoni Balázs noha visszafogott éllel, ugyanezt teszi, de jövőbe vetített kiindulási horizontja révén mint valami olyanról szól, ami már legalább egy generáció óta tart, és karakterei által kívánja kibillenteni a szexualitáshoz való túlságosan nyitott viszonyulást, egy számukra már réginek számító norma előtérbe állítása révén, a szerelem kérdésének egy aktuálisan is inspiratív újraolvasását adva.23 A szexualitás több környezetben is megjelenik. Az Odaát hasábjain Ajla családja ideiglenesen elhagyja a Várost és Protográdba látogat, az utat azonban ez utóbbi katonái állják el. A szöveg jól érzékelteti, hogy ha a lány nem játssza azt, hogy szellemileg sérült, a férfiak szexuális érdeklődése tettlegességig is fajulhatott volna (vö. O:

84). Zágoni ilyen és ehhez hasonló megoldásokkal sokszor úgy dönt tabut – vagy lebegteti be azt –, hogy a hozzá vezető eseménysort nem, vagy csak elméletben futtatja végig. Az említett eset traumája Ajla apjának tétlensége, ami ugyancsak többféleképp lesz értékelhető: az egész családra kiterjedő rosszabb forgatókönyv elkerüléseként vagy spontán cselekvőképtelenségként is. Remek megoldások a Vik és kedvese, Ajla közti jelentéktelennek tűnő, mégis meghatározó különbségek is, mint például az, hogy bár Vik született a Városban, kolonistaként kettejük közül mégis ő a környezetidegen, jóllehet, Ajla gyermekkorában klímamenekültként érkezett oda. Vagy pedig, hogy bár Ajla az idősebb, s a fenti idézet szerint a testiség kapcsán „jártasabbnak” is tűnik, később mégis Vik bizonyul tolakodóbbnak.

Az érzések hullámzásának e modern szentimentalizmusát erősíti a két kötet által felölelt, cirka egyéves időtartam évszakváltozásainak sora, amiként a befejezés halálesztétikája is ehhez a hagyományhoz idomul. Párhuzamosan és az előbbit erősítve bontakozik ki a metafizikai érintettség is, egyszerre villantva fel egyfajta kiválasztott pozíciót, de alternatív szülő-gyermek kapcsolatot is, például azáltal, hogy a szöveg több helyütt hivatkozik Vik magzat-pozíciójára a Gömbben való utazásakor.

„A Gömb leginkább mentőkabin Viknek, a továbbiakban barátja, harcostársa, kiterjesztett tudata, néha kívánságteljesítő játszótársa, néha pedig transzcendentális vezetője. Mindez együtt, leginkább.” – A Gömb fokozatosan lényegül át eszközből élőlénnyé, és – „[…] az olvasó a főhős tapasztalatain keresztül tudja, hogy sokkal több köze van a teológiához s a filozófiához, mint bármi egyéb földi dologhoz.”24 Az iránta táplált mind feszesebb kötődést a zárlat felől újraolvasva az élet keretein való túllátás és túllépés jelképes kiteljesedéseként is olvashatjuk, ami a halál tabujával való megbirkózást is elősegíti, mind a főhősnek, mind a befogadónak. Látványpoétikai szempontból is emlékezetes a Gömb és Vik első egymásra találásának részletezése az első rész nyitó szakaszán:

Ismét lenézek, és látom piciben, hogy milyen összevissza vonalakban tavaszítottam az erdőt. Mint egy gyerek, aki rajzolni kezd a ceruzájával, aztán elveszti a türelmét, összevissza firkál, és végül otthagyja a papírlapot. […] Arra gondolok, hogy innen, ebből a pontból, ahol most vagyunk, terjedjen el a tavasz minden irányba. Egyszer láttam a tévében egy kísérleti atombomba-robbantást. Arra gondolok, hogy ez most olyan lesz: hatalmas hullámként fog szétterjedni a tavasz minden irányba! […] Még eltelik néhány pillanat, amikor észreveszem, hogy hatalmas, földtől földig érő szivárvány ível át fölöttem. (G: 55–56)

A kietlen tájon transzcendens hatalommal fakasztott tavasz a mindenkori újjáéledés és a kaland kezdetének jelölője, a szivárvány pedig a Gömb mint isteni instancia és Vik mint ember közti futurista, de ugyancsak hagyománykövető szövetségkötésé, hiszen a zsidó-keresztény mitológiában éppúgy a szivárvány volt Isten és az ószövetségi próféták szövetségkötésének jele25. Vik Márk általi megáldása az első portya előtt, a fiú Odaátban kibontakozó hajszája a Gömb után, családjának elhagyása, vándorlása, a hegymászás, a bizonytalansága, barlangbéli ambivalens küzdelme a bokorral, mind olvashatók bibliai allúziókként, az ószövetségi próféták ténykedését, Mózes elhívását, vagy épp Jézus megkísértését idézve26. Mindezzel párhuzamosan azonban a keleti szőnyegszövő mesterek szándékos hibaejtéséről is szó esik, amit azért követtek el, mert a tökéletesség csak Allah ismérve lehet. Ez pedig érvényes Zágoni hőseinek tetteire vagy a miéinkre, minden alkotásra és az elemzett duológiára is, az egyes hitrendszerek egymás mellett való említése azonban vallások felett átívelővé teszi a műben körvonalazódó instanciát. Az isteni mindentudás megnyilvánulásaként tekinthetünk az alternatív jövőforgatókönyvek Gömb általi párhuzamos bemutatására (vö. G: 308–310), amiként a fekete fény dimenziójára is, mely utóbbi a valóságon és életen túli szféra retorikai megteremtésére tesz kísérletet. A Gömb környezetre gyakorolt sajátos hatásának harmonikus lenyomata az a megváltozott mikroklímájú völgy is, amit az ott letelepedett közösség szálláshelye után Hajléknak neveznek. A szöveg „gondozott kertként” (O: 247) hivatkozik rá, ahol megannyi növény megterem, megannyi állat feltűnik, és minden ember, kormányhivatalnokok, bűnözők és hőseink is békére lelnek ott. A gondolkodás, a magunkba nézés szigete, amelynek eredetére és sajátosságaira nincs tudományos magyarázat, de nem is keresi azt senki. Hisz minek is keresnénk egy oázisnyi, önellátó Paradicsom eredetét? A Gömb pontos mibenlétét nem fedi fel a szöveg, a fentiek révén ezt a megfoghatatlan idegenséget mégis valami nagyon ismerős attribútumaival látja el, miközben az emberen és a világon túli keresését megannyi kor jellemzőjeként leplezi le.

Zágoni Balázs Fekete fény-duológiájának első kötetében, A Gömbben – mely által a szerző 2019-ben elnyerte az Év Ifjúsági Könyv írója27, valamint az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat28 – a titkosügynök Rod hivatkozik Assisi Szent Ferenc imádságának első versszakára: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni” (G: 266). Az idézet magába sűríti a duológia emberien hibázó és érző szereplőinek mindenkori törekvéseit, akik számtalan húsbavágó kérdésre keresik a választ: mi az igazság és mennyi van belőle? Meddig terjed az emberség és hol kezdődik az embertelen? Merre tartunk? Van még helyünk a természetben? „Hová vezet az állandóan csúcsra törő technicizmus? Hogyan lehet szilárd értékeket átmenteni egy olyan közegbe, aminek elsődleges meghatározója a képlékenység?”29 Megtalálható még a mában – vagy a jövőben – az emberen túlihoz való kapocs, vagy már annyira beteggé tettük a világunkat és a bolygónkat, hogy ennek esélye is elveszett? A Gömb és az Odaát úgy számítanak a kortárs magyar ifjúsági irodalom kulcsdisztópiáinak, hogy az iménti kérdések megválaszolására való ösztönzéssel ahhoz is hozzájárulnak, hogy tevékeny formálói legyünk egy, az általuk felvázoltnál biztatóbb jövőnek.

Mert a törekvés már fél siker.

—

1      Zágoni  Balázs, A Gömb, Móra, Budapest, 2019, 360. A továbbiakban csak G, mely jelölés mellett a zárójelben szereplő oldalszámok végig erre a kiadásra vonatkoznak.

2      Uő, Odaát, Móra, Budapest, 2019, 392. A továbbiakban csak O, mely jelölés mellett a zárójelben szereplő oldalszámok végig erre a kiadásra vonatkoznak.

3    Lyman Tower Sargent, The Three Faces of Utopianism Revisited, Utopian Studies, 1994/5, 9.

4    Tom Moylan, Scraps of the Untainted Sky: Science Fiction, Utopia, Dystopia, Westview Press, Boulder, 2000, 111; 133.

5    Vö. Baka L. Patrik, Az alternatív történelem műfaja, Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2020/3, 129–150. Különösen 142–139.

6    Tzvetan Todorov, Bevezetés a fantasztikus irodalomba, Napvilág Kiadó, Budapest, 2002, 31.

7    Ugyanez teszi lehetővé, hogy a regényeket Farah Mendlesohn fantasy-tipológiája felől is megközelíthessük, s igazolja azok intrusive, azaz betolakodó típusba való hovatartozását, amennyiben a Gömb révén egy külső, csodás képességekkel rendelkező hatalom gyakorol hatást a világ történéseire. Lásd: Farah Mendlesohn, Introduction = Uő, Rhetorics of fantasy, Wesleyan Univerity Press, Middletown – Connecticut, 2008, xi-xxv.

8      Vö. Barcsi Tamás, Spekulációk a szabadságról – Negatív utópiák = Keserű József – H. Nagy Péter (szerk.), Kontrafaktumok. Spekulatív fikció és irodalom, Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárom, 2011, 49–75.

9      Gavriel D. Rosenfeld, Miért a kérdés, hogy „mi lett volna, ha?” Elmélkedések az alternatív történetírás szerepéről, ford. Szélpál Lívia, Aetas, 2007/1, 149–150.

10  A korpusz ismérveinek remek szemléjét adja: Komáromi Gabriella, Regényvilágok a kortárs ifjúsági prózában = Uő (szerk.), Gyermekirodalom, Helikon, Budapest, 1999, 232–242., és Petres Csizmadia Gabriella, Fejezetek a gyermek- és ifjúsági irodalomból, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2015, 201. Noha utóbbi a kortárs meseregényeket értékeli, mivel tematikai, szereplőspecifikus és narratológiai stratégiák tekintetében nincs köztük és a realisztikus kamaszpróza darabjai közt érdemi különbség, észrevételei/megközelítései erre a korpuszra is kiterjeszthetők.

11 Zsizsmann Erika, Bögölydrónok és lázadó nyugdíjasok: erdélyi ifjúsági sci-fi jelent meg, Maszol.ro, 2018. május 4. = https://www.maszol.ro/index.php/kultura/95797-bogolydronok-es-lazado-nyugdijasok-erdelyi-ifjusagi-sci-fi-jelent-meg

12  Lovász Andrea, Fényeskedjék, Élet és Irodalom, 2018. augusztus 3., 20.

13 „A Gömb első sorait 2013. január 2-án kezdtem írni. […] Érdekes látni, hogy egynéhány dolog, amit ebben úgymond megjósoltam, beleírtam, mint a drón, az okosszemüveg vagy az üzlet, ahol nem kell semmilyen kasszához járulni, közben elterjedt vagy megjelent.” – Csokonai Attila, A Város és a kolóniák – Beszélgetés Zágoni Balázzsal, Könyv7.hu, 2018. május 2. =  http://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/folyoirat/a-varos-es-a-koloniak–beszelgetes-zagoni-balazzsal-

14  Mészöly Ágnes, #3(jó)k ö ny v , Bárka online, 2018. október 23. = http://www.barkaonline. hu/futtyoges-es-nahatozas/6463-meszoly-agnes-undefinedundefined-jo-konyv

15  „Fontos körülmény, hogy a regénybeli várost egy fal veszi körül. A könyv megjelenése után elég sok politikai indíttatású kérdést szegeztek nekem ennek kapcsán, noha amikor írtam, akkor még nem volt szó menekültekről és migránsokról Európában vagy Magyarországon. A motívum egy másik élményemre vezethető vissza: Nairobiban, Kenya fővárosában láttam olyan elit lakónegyedeket, amelyeket fal vagy magas drótkerítés vett körül, és fegyveresek őrizték. Belegondoltam, milyen lehet a falon kívül élni, ez adta az alapötletet.” – Papp Attila Zsolt, A jövő nyomokban Erdélyt tartalmaz – beszélgetés Zágoni Balázs íróval, filmkritikussal, Helikon, 2018. december 12. = https://www.helikoro/a-jovo-nyomokban-erdelyt-tartalmaz-beszelgetes-zagoni-balazs-iroval-filmkritikussal/

16 Galgóczi  Tamás, Zágoni Balázs: A Gömb, Ekultura, 2018. augusztus 16. = http://ekultura. hu/2018/08/16/zagoni-balazs-a-gomb

17 Sárány Orsolya, Atomozálódó erdélyi városállamok Zágoni Balázs első ifjúsági regényében, Szabadság.ro, 2018. május 7. = http://szabadsag.ro/-/atomizalodott-erdelyi-varosallamok-zagoni-balazs-elso-ifjusagi-regenyeben

18  „Kolozsvári vagyok, ez Erdély legnagyobb, és Románia második legnagyobb városa. És sok lakosa szeretne nagyobb függetlenséget Bukaresttől. De nem vagyunk egyedül. Ott liheg a nyomunkban Temesvár és más erdélyi nagyvárosok. Szóval volt miből inspirálódnom.” – Dóka  Péter, Fekete fény 1. – A Gömb [interjú], Olvasóvá nevelés, 2018. június 10. = http://olvasovanevels.gportal.hu/ gindex.php?pg=37005346&nid=6780773

19  A kritikai pedagógia törekvései kapcsán lásd: Tyler J. Pollard, Youth, Debt, and Promise of Critical Pedagogy, Encyclopedia of Educational Philosophy and Theory, Springer, 2017, 2405–2410.

20  Jakab Villő Hanga, Ifjúsági irodalom és társadalmi igazságosság. Téma-, probléma- és tabukönyvek helyett az inkluzív és emancipatorikus ifjúsági irodalomról, Prae, 2019/2, 42.

21  Uo.

22  Fülöp Zsófia, Kalandok és mélyfúrás. Zágoni Balázs: Odaát (Fekete fény 2.), Magyar Narancs, 2019. november 21. = https://magyarnarancs.hu/konyv/kalandok-es-melyfuras-124713

23  Ennek kapcsán lásd: Papp, I. m.

24  Lovász, I. m.

25  Vö. Biblia, Ter 9, 12–16.

26  Vö. Biblia, Máté 4, 1–3.

27  Év Gyerekkönyve Díj 2019, Bookline.hu = https://bookline.hu/evgyerekkonyve

28  Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, Eirodalom.ro, 2019. január 23. = https://www.eirodaloro/aktualis/item/4159-%C3%A1tadt%C3%A1k-az-erd%C3%A9lyi-magyar-kort%C3%A1rs-kult%C3%BAr%C3%A1%C3%A9rt-d%C3%ADjakat.html

29  Návai Péter, Az év ifjúsági könyv írója – 2019 (12 év feletti kategória): Zágoni Balázs (A Gömb). Návai Péter, magyartanár laudációja, Móra.hu, 2019. június 25. = https://mora.hu/hir/az-ev-ifjusagi-konyv-iroja-2019-12-ev-feletti-kategoria-zagoni-balazs-a-gomb-navai-peter-magyartana?utm_campaign=newsletter_2019_6_25_4&utm_source=newsletter&utm_medium=e-mail&user_id=7f34fabdd8ea48e