Szászi Zoltán: A világ nem vacakol / Futamok Plonicky Tamás Hugyos malac című kötetéről

(kritika)

Itt a nagy antré! Minden sem más, más sem minden, mint fikció! Irodalom! Az irodalom a legnagyobb fikció! A legvadabb fikció is lehet irodalom. Itt van! Belép! Ez a Plonicky! Ő nem kitaláció, ő nagyon valós. Berúgja a firstokot! (Gyengébbek kedvéért: ajtófélfa!) Aztán rávágja az üveges ajtót, de úgy rávágja a kedves (kispolgár-álpolgár-nyavalygó) olvasóra, hogy annak frissen lakkozott parkettjén álló, szidollal fényezett fogantyús vitrinjében a soha semmire nem használt, a csipketerítőcskékre rakott porcelánnippek össze-vissza izélik magukat! De úgy ám! Hogy csak na!

Ezek a porcelánnippek a kispolgáriság, a bugrisság, az álprűd, az álerkölcsösség, az álintelligencia jelképei. Lehetnének. Legyenek! Ki kellett volna már régen ezeket takarítani! Bátorság kellett volna hozzá. Még most is! Mert ezeknek az attribútumoknak a természetes velejárója a szellentésszagú otthon vagy nyájmeleg. Íze az áporodott lépcsőházszagú főzelék íze, szaga pedig a felmosórongy-illatú női blúz vagy a verejtékszagú nejloning meg az azon hordott majmos pálmás műanyag nyakkendő, alumínium nyakkendőtűvel megfogatva. Mindehhez ürülékcsíkos alsógatya tapadásával megerősített vágy a ki nem tűnésre. Jaj, de el lett rontva ez az utolsó harminc év. Hogy tisztának kellett volna lenni? Hogy annak kéne lenni! De lehet-e? Mit mondjon erről, aki alig harmincéves? Mit mondhatna? Ordítson? Esetleg. Azt, hogy „nagyon fáj”?

Debüt ez. Első kötete egy fiatal alkotónak. Fikcióhalmaz. Irodalom. A nagy és szent izébe egészen onnan a kinti peremről hasít bele, ugyan az „ejh, döntsd a tőkét” helyett a told a tökét szlogent használva, de nagyjából ugyanaz az értelmezése ennek is, mint a döntsd a tőkének. A Plonicky Tamás hősei és antihősei által kimondott szavak ugyanazt a konvencionálist, eluntat, vacakot, ósdit akarják félredönteni, mint a József Attila-i széles fejsze. A marxi tőkével kapcsolatos elképzelés persze eltér, mert inkább a marxi tökről lehet értelmezést felfedezni! Tőke nincs is, dísztök még azért akad.

De sok mindent kell eltakarítani még! Van mit. Még 2021-ben is bőven van mit. Azoknak jutott, jut a nagy seprés dolga, akik a bársonyos után, tájékán születtek. Harmincasok! Nekik a dolguk totemeket félrerakni, bevágni az avítt lomok raktárjába, nekik kell elkoptatott szlogenek után élhető világot teremtő varázsszavakat teremteni. Nem egyszerű ez! Jól el lett baltázva az a nagy izé! Meg a hozzánk való nagy izé is! Meg úgy minden izé is. Mit lehet hát tenni? Irodai lom már nem kell! Irodalom még kellhet! Plonicky Tamás, íme, nem is vacakol hát! Nincs arra idő! Odacsap. Csúnyábban is leírhatnám, de az már az ő szóhasználata. Neki szabad. Az irodalomban mindent is lehet! Kell is! Bátran! Bátrabban, elvtársak, nem esz meg ez, csak megkóstol! Szóval a szerzőnek a debüt könyvében mindent lehet. A debüthöz ez most egy olyan fogadó értékelés, értekezés akarna lenni. Ebbe nem fér bele akármi. Pedig…

Olykor jólesne elengedni egy „aztamindenitezdejólett” szókapcsolatot kissé ízesebben. No, mégsem teszem! Megijednének egyesek! Meg azt is le kell írnom: gyengébb idegzetűeknek ez a kötet kifejezetten igényes vezető, sok segítség mellett és csak kifogástalanul védett helyzetben ajánlott olvasásra! Ha nincs ilyen, akkor mással próbálkozzanak! Ha mégis belefognak, mondjuk, sípolják végig ezeket a csínyján használható, sőt csúnyának tartott, de adott esetben kötetben indokolatlanul soha nem használt, szövegszerkesztő programban is hullámos pirossal aláhúzott szavakat! Mint a tévében, itt bizony sokat lehet majd fújni a levegőt a csücsörített szájon át! De hozzáteszem, ami le vagyon írva, az meg vagyon írva, s ha le van, s ha meg van az írva, akkor azt úgy kell olvasni, értelmezni, sajátságos viszonyulásban, összefüggésében, kérem szépen! Mert indokolt, mert nem ok nélkül és öncélúan való dolog az, mint azt már állítottam, kérem! Mert mi lehet a titka annak, hogy „kocsmapróza, tinédzsermonológ, bulinovella és pszichopornó, drogelbeszélés és szexsztori” műfaji megjelölések – lásd Németh Zoltán fülszövegében – amellett, hogy a figyelmet felkeltik, valóban irodalmi értékteremtésként hatnak? A titok a tehetség! A titok, az önirónia, a groteszk iránti tisztelet és még magának a nagy szent groteszknek a megcsavarása, a fonákba leütése, célzatosan tenyeres-talpas modorban, direkt vagy indirekt módon. Plonicky Tamás mint novellista, már bő tíz éve jelen van az irodalomban. Lassan, alaposan kezdett, figyelt, jól figyelt, s nem felejtette el azt, hogy élmény nélkül nincs írás! Hogy élmény, azaz olvasásélmény nélkül hugyos malac marad akárki. Olvasni is kell, rohadtul sokat! Hogy légy hugyos malac másképp? Ami mindenki lehet! Mindenkinek meg van a maga órabére hozzá, csak van, aki meri vállalni, s van, aki selyempincsinek megy inkább, s nyal, de nem ugat. Szóval, ütős anyag a Hugyos malac című novellaválogatás!

200 oldal tömény. Szilva, körte, törköly? Gomba, fű, fa s virága leszel, ha ő is az lesz? Is és sem. Ez a kötet más. Bátorsági fokmérő! Méltánylandó bátorság! Egyrészt a kiadó, a Kalligram részéről, másrészt a szerkesztő, Németh Zoltán részéről, s harmadrészt bátorság a befogadó, az olvasó részéről is. Ki kell nyitni a vaskaput, amely azt a benti, szép szavakkal, cicomákkal védett kis mikrovilágot eddig elzárta a reálistól. Ettől a ránk omló vacaktól. Miután kinyílt, a lelkünkben tüllbe öltöztetett ártatlan, gyönyörű rózsaszín (a kismalac is az egyébként) finomka kis balerina kislányok helyett megpillanthattuk a szexmániás, csotrogány, narkós, szétivott arcú vén ringyókat, a férfiként sokszor élveteg és beteges álmodozókat, a szorongókat és elfojtottakat. Mert ilyen a világ! Azaz ilyen is. A világ nem vacakol. A világ inkább plonickys. Nincs rózsaszín! Nem mindig jut! Ez a világ dörzspapír mód karcos, ótvaros, nem is szép, nem is kívánatos, de élni kell benne, ha már. Ha már! Minden ellenére is! Ragad a mocsok ránk, ragasztja a hétköznapi lét? Pont emiatt kell, feloldóként, hígítóként, letisztítóként kimondani a legmocskosabb szavakat is! Csak őszintén! Az soha nem fog megártani! Tette ezt, cselekedte így a szerző friss debütjében.

(Pozsony, Kalligram, 2021)