James Bowen versei

HAJATOK CIRÓKÁLJA; AZ UTOLSÓ PALLÓ; NÉHA MÉG FÁJ; SZUVENÍR

(a Jozef Varnusz szlovák fordításában megjelent verseket Mészáros Tünde ültette át magyarra)

HAJATOK CIRÓKÁLJA

Fiatalember, láttalak, téged meg a lányt…
Cikáztatok a virágzó lankán –
rettegve hajolt félre fűszál, és remegett comb;
zsákmányod melle: ah, hogy táncolt a két domb.

És akkor – miért is nem tettem így, nem tudom –
kitörtem volna rejtekemből…
Szembe veletek, széttárt karral, tágra
nyitott szemmel, szájamat tátva szélnek,
a szél-lepelnek mind…
Rohantam volna szembe; vágyam, hogy földre gyűrjelek
mélyből, mirigyből bukott volna fel, mohón és félszegen.
Vegye testetek fű és viráglepel!

Gurultunk volna összegabalyodva, orrom
hol a tiédbe ütöm, hol egy lányhónaljba…
Akár el is – miért ne! – zavarhattatok volna,
tréfás riadással… De nem ám messzire!
Csak úgy, hogy nyelhessem tovább játékitok;
ujjait, ahogy furulyád motozni kezdik.

Fiatalember, láttalak, láttam, mit
cselekedni ott a rézsűn mertetek!
De talán – csitt! Talán képzeltem csak az egészet.
Ígérnem nem kell senkinek, hogy holnap újra itt leszek –
de, hogy tudjátok: az a hang, a bokrok homályából,
az a furulyámé; hajatok cirókálni fogja.

AZ UTOLSÓ PALLÓ

Nézd, értem én, hogy ilyen állapotban
sosem láttad még.
Nem is kérem hát, hogy érintsd, simogasd –
elég, ha kis lakodba
lüktetni odaképzeled.
És kérdezned nem kell, gazdáiként
hogyan viszonyulunk hozzá.

Utolsó pallónk ez
a nőkhöz, kik odabent.

NÉHA MÉG FÁJ

Emlékszem még, hetvenhatban,
ott hátul a raktárban, a laprahajtott kartonokon,
ahogy hámoztalak a bugyidból kifelé.
A külvárosi gáztartályok pőre váza,
a mögülük kunkorodó felhők.
Néha még mindig fáj – az a southamptoni nyár.

Jövő olyankor tenyerem alatt
egy másik test csatakos combja feszült.
A helyiérdekű zakata az ablaküvegen túl –
földhányások, sebtiben elhagyott betonkeverők fölött –
könnyűvé simítja a göcsörtös csendet.
Van még, hogy belémfájdul – az a southamptoni tavasz.

Aztán, nyolcvanvalahányban,
mikor Mercurius végigdalolta Brazíliát, megint te,
csak más testben épp, színleg kapálóztál – bársonyodba
merülésem ellen. Feszülő nyaki verőér. Akár a húr.
A Charlton Roadon elért egy könnyű, röpke zápor.
Bizony, néha még fáj – az a southamptoni ősz.

SZUVENÍR

Szombat este, a diszkó
női vécéjében, hogy feltartottalak,
bocsánat. Nem akartam.
Se téged, se magamat.

Lakóhajók, a Temzéhez
szögezve, holdat harapó felhők –
messzire nem futottál,
tudod jól: hideg engem nem riaszt.

És ne félj: a szőrszálakat, miket
ujjamra tapadva a
bugyidból hoztam el,
megőrzöm. Gyengéd tisztelettel.

De mondd: szerinted
képesek rá,
hogy őszülni így magukban,
talajukvesztve kezdjenek?

A szövegeket közreadja: Macsovszky Péter
Szlovákra fordította: Jozef Varnusz
Magyarra fordította: Mészáros Tünde

James Bowen (1960) brit író, költő. Legismertebb kötetei közé tartozik a Night Paintings (1984); a The Southampton Wounds (1990); a Pages & Days (1992); a Pedestrians (1994) és a Joceleen (2002), valamint a Pious orgies (2006) prózakötet.