Mátyás Győző regényrészlete

Alagi Mihály felvétele

Szökevények

Az irodájában szólalt meg a telefon. Máshol nem is tudott volna, mert otthoni telefonról még egy zsaru sem álmodhatott. Legalábbis az ő pozíciójában.

Reszelős, idős hang szólt a kagylóba, érdekes, hogy hangról is képes megállapítani valaki korát, gondolta Zsarnóth, talán ez valami különleges képesség, felléphetne vele. A hang tulajdonosa bemutatkozott, azt állította, az apjával ült együtt V-ben, mesélne erről az „üdülésről” Zsarnóthnak, ha akarja. Különös izgalom kerítette hatalmába a nyomozót. Most eszmélt rá, hogy egy ideje nem foglalkoztatta az apja halála, más ügyek tolakodtak előtérbe. El is szégyellte magát, hogy kezdett eltompulni benne a kíváncsiság. Pedig amióta felnőttnek tudja magát, egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy minél többet tudjon meg a halál körülményeiről, ha lehet.

Sokáig tulajdonképpen megelégedett a hivatalos magyarázattal. Hihetőnek is tűnt. Megostromolnak egy börtönt, zavargás, felfordulás, tulajdonképpen nem lehetetlen, hogy a nagy izgalomban hirtelen megállt az apja szíve. Csak hát soha semmi baja nem volt a szívének. Zsarnóth ma is fel tudja idézni a gyerekkori emlékképet, amint az apja felveszi a kitérdesedett meggypiros melegítőt, a szélein már foszladozó címerrel a mellkason, végez néhány karlendítést, térdhajlítást, aztán futni indul. Nem panaszkodott a szívére pár kilométer után sem. Fiatalabb korában focizott – Zsarnóth azt mondogatta mindig: az apám fertőzött meg a focival – igaz, csak a BLASZ I-ben, de az is sport. Így aztán Zsarnóth már rendőrtiszthelyettes-képző iskolás korában igyekezett betekinteni az aktába. Sikertelenül. Pont azért fogott gyanút, mert ennyire elsüllyesztették az eset dokumentációját. Mi annyira titkolni való abban, hogy egy fogoly szívinfarktust kapott, amikor nekidühödött ellenforradalmárok lincselésre készen megostromolták az épületet? Mi lehet még abban az aktában? De nem volt semmi különös. Mert amikor rendes, komolyan vehető rendőr lett, még ha tojáshéj fokozatú is (ezt a „rendfokozatot” ő találta ki a fiatal rendőrökre alkalmazva, és büszke volt rá), akkor megnézhette a nyomozás eredményét összefoglaló jelentést, és semmi többet nem talált benne, minthogy az apja szívrohamban hunyt el. Lelke legmélyén mindig úgy sejtette, hogy valami nem stimmel ezzel a kézenfekvő magyarázattal, de már nem voltak eszközei ahhoz, hogy alaposabb nyomozásba kezdjen. Nem is nézték volna jó szemmel.

A telefon most újra felnyitotta a benne alvó „aktát”.

Az egyik városszéli kerületben talált az épületre, furcsállotta is, hogy itt az egyszerű kertes házak között áll egy régi villa. A háború előtt büszkén elegáns épület lehetett, mostanra már alaposan kikezdte az idő. Minden koncepciót nélkülözött, ahogy társbérletekre szabdalták a házat, az öreg a földszinten lakott. A csöngetésre elhanyagolt külsejű, piszkos ősz hajú, ráncos öregember nyitott ajtót, lehangoló látványt nyújtott, mégis körülvette a megroppant méltóság aurája. Látszott rajta, nem azért került ilyen szörnyű állapotba, mert igénytelen lett volna, hanem azért, mert nem érdekelte már ez az egész, amit életnek hívnak. Beinvitálta Zsarnóthot a leginkább koszfészeknek nevezhető lakásába, ahol kisebb halmokban egymásra rétegződtek a hasznavehetetlen és a kidobásra hiába váró holmik. Amikor Zsarnóth alig leplezett undorral körbepillantott, az öregember annyit mondott: „Ez legalább látható szemét. Ami a lelkekben púposodik fel, azt úgysem látja.” Zsarnóth óvatosan ült le az egyik kárpitjaszakadt székre.

Az öreg ütött-kopott bögrét tett maga elé, valami gyanús színű ital lötyögött benne. Nem pia, mondta, azzal csak ritkán élt, ez tea, ő tántoríthatatlan anglomán. Büszke öntudatossággal jelentette ki, hogy ő tényleg politikai volt, méghozzá az engesztelhetetlen reakciós fajtából. Jó, mondjuk, nem királypárti, bár ha Anglia lenne a példa, akkor tulajdonképpen az. Az aljasságot, a sunyi rosszindulatot, az alpáriságot gyűlöli ezekben a brigantikban, ahogy a „komcsikat” hívta megvetően.

Teljes terjedelmében a szöveg az Irodalmi Szemle 2021/7–8-as lapszámában olvasható.

Mátyás Győző (1954–2021)

Író, egyetemi oktató, filmesztéta.