Petneki Noémi: Lengyel női szerzők VI. – Maria Pawlikowska-Jasnorzewska

 

Maria Pawlikowska-Jasnorzewska élete és költészete olyan, mint ahogy filmen elképzeljük a húszas-harmincas éveket. Jazz és foxtrott, gyöngy és púder, szerelem és szenvedély, egy fiatal pilóta mint hűséges (harmadik) férj. A főszereplő ráadásul nemcsak szép volt, hanem tehetséges, okos is, és híres családból származott. De aztán kitört a háború, ami újraírta a forgatókönyvet.

 

Irena Makarewicznek

 

Soha nem hívta magát úgy, ahogy mi ismerjük. Mindig a férjei nevét használta, néha a lánykori nevével kiegészítve. Egyébként az eredeti neve Maria Kossak volt, de mindenki csak Lilkának becézte. Neves krakkói művészcsaládban született. Nagyapja, Juliusz és apja, Wojciech Kossak a csataképeiknek köszönhették rendkívüli népszerűségüket. Különösen a lóábrázolásaik vívták ki a nézők csodálatát. Wojciech, aki a portréfestésben is jeleskedett, I. Ferenc József és II. Vilmos megrendelésére is dolgozott. Krakkói házuk, a Kossak-villa fontos irodalmi-művészeti találkozóhely volt. A Kossak-gyerekek: Jerzy, Lilka és Magdalena (aki később Samozwaniec, azaz „önjelölt” vagy „bitorló” álnéven szatíraíró lett), otthon nevelkedtek. Felsőfokú tanulmányokat nem végeztek, ebben a környezetben azonban mindent megtanultak, amire szükségük lehetett.

1915-ben a galíciai frontról került a Kossak-villába egy nemesi családból származó sebesült katonatiszt. „Lilka” gyorsan férjhez ment hozzá, de a házasságot hamar érvénytelenítették. Közben, 1916-ban megismerkedett Jan Gwalbert Henryk Pawlikowski irodalmárral, hegymászóval és táncművésszel. A Pawlikowski család szintén az ismertebbek közé tartozik, több tagja a tátrai kultúrát népszerűsítette, a híres zakopanei Willa Pod Jedlami épülete pedig második otthonukká vált. A két világháború között Zakopane a művészek és celebek nagy kedvence volt. Maria Pawlikowska itt barátkozott össze Witkacyval, a két világháború közötti irodalom, festészet és fotózás fenegyerekével. Jóban volt a legjelentősebb költőcsoporttal, a Szkamandritákkal, vagyis többek között Iwaszkiewiczcsel, Tuwimmal, Lechońnyal, Słonimskival, Iłłakowiczównával. De nem csak az irodalmi életbe és a táncmulatságokba vetette bele magát. A kor hősei, a pilóták iránt is érdeklődött. Miután második házassága is zátonyra futott, Párizsban viharos kapcsolatba bonyolódott José Manuel Sarmento de Beires portugál pilótával, aki még Charles Lindbergh előtt repülte át az Atlanti-óceánt (Lisszabontól Rio de Janeiróig), és akinek a sikereit – demokrata eszméi miatt – Salazar rendszere tusolta el. Negyvenévesen pedig megismerkedett harmadik férjével, a nála tíz évvel fiatalabb Stefan Jasnorzewski repülőtiszttel. Ettől kezdve műveiben is gyakran feltűntek a pilóták.

Pawlikowska hírnevét a Pocałunki, vagyis Csókok (1926) című verseskötete hozta meg. Későbbi versesköteteinek a címei is hasonlók: táncest; Legyező; Erdei csend; Nyers selyem; Hajnalkabalett stb. Itt érdemes megemlítenünk egy fontos életrajzi részletet. A kiskamasz „Lilka” gerince elferdült, kemény, húsba vágó fűzővel próbálták gyógyítani, eredménytelenül. A költő ezért is fordított olyan nagy figyelmet nőies megjelenésére, amellyel alakja hibáit igyekezett leplezni. A feminin és a feminizmus között egyensúlyozva azonban előfordult, hogy bírálta a túlzásba vitt nőiességében védtelenné váló nőt. Ilyen kritikát fogalmaz meg a La précieuse című verse. A fordításban az 1. és 4. sor asszonánca és a hosszú harmadik sor az eredeti mű megoldásait tükrözi.

 

„Látlak: kabátod szőrmével bélelted,
elbizonytalanít egy apró tócsa,
hónod alatt pincsi, kezedben ernyő, rózsa…
Hogy is lépsz így előre a végtelenbe?”

 

Nyelvezete akkor – száz éve – hihetetlenül friss volt, és máig sem évült el. Természetes költői nyelv, frappáns forma, örök téma – a szerelem… Nem csoda, hogy Pawlikowska-Jasnorzewskát ma is szinte minden lengyel ismeri, szereti és idézi. Sok költeménye megzenésített formában is népszerű lett. Olyan a szerepük Lengyelországban, mint Catullus vagy Szapphó verseié volt az európai kultúrában. (Nem véletlen, hogy Pawlikowska külön ciklust szentelt Szapphónak, persze a heteroszexuális Phaón-történet jegyében, a Szapphó-töredékekből pedig átköltéseket készített.) Leghíresebbek a négysorosai, melyeket az irodalomtörténészek egy része a perzsa, illetve a középkori japán költészethez hasonlított, másik részük az ókori és kora újkori epigrammákhoz, valamint a belőlük kifejlődő nemzeti nyelvű műfajokhoz. Ez az utóbbi elmélet igen találó, hiszen Pawlikowska legtöbb négysorosában van csattanó, sokra pedig akár a concetto fogalmát is bátran ráhúzhatjuk. Lássuk az egyik ikonikusat, a Szerelem címűt:

 

„Egy hónapja, hogy nem voltam veled.
Nem vagyok más, csak egy kicsit sápadt,
kicsit hallgatag, és egy kicsit fáradt.
Élni levegő nélkül is lehet.”

 

Egy másik darab, a Portré tipikus kora újkori concettót idéz:

 

„Ajkad: rózsaszín őselem.
Szemeid: tengeri viharok.
Két erős karod:
a mentőövem…”

 

Az első sorba „őselem”-et írtam a rím kedvéért, viszont a költő életrajzírója, Anna Nasiłowska is ezt a fogalmat használja a vers értelmezése során, a női szerelem-szexualitás kontextusában. Az eredetiben „óceán” áll. Erről a szóról viszont a magyar olvasónak Petőfi juthat az eszébe. Ha engedelmeskedünk a hívószónak, egy kis plágiummal így is fordíthatjuk a verset:

 

„Ajkad: rózsaszín óceán.
Szemed: vihar a tengeren.
Két karod – talán
a mentőövem.”

 

A táncest (dancing) című kötet versei hosszabbak, dalszerűbbek és elhagyják a központozást, mint a slágerek szövegei. Alaphangjukat a címükben vagy a szövegükben megnevezett tánc, illetve zenei műfaj adja meg (jazz, foxtrott, charleston, blues). Megjelennek bennük a korabeli populáris kultúra szereplői és jelképei is: Rudolph Valentino, Miss America vagy a Titanic. A tánc szimbolikája egyértelmű: a férfi és a nő közötti kapcsolatnak megvannak a játékszabályai; szórakozásnak indul, de komolyra fordulhat, sőt tragédiába is torkollhat. Az utolsó vers címe: Maszkban kell járni (Trzeba chodzić w masce – hogy a szerencse, amely nem kedvez nekünk, fel ne ismerjen). Nagyon sokan osztották meg a lockdown idején, a fiatalok még dalt is írtak belőle!

 

Vannak más versei is, amelyek nem a szerelemről szólnak, mégis idézik őket az utóbbi időben. Ilyen A húsevőkhöz (Do mięsożerców). A költő, aki igyekezett betartani a vegetáriánus étrendet, horrorisztikus képekben írta le az állatok étellé válását. A legszegényebb anya (Najbiedniejsza z matek) egy vágóhídra vitt borjúról szól, és az emberi és állati anyaság hasonló voltára hívja fel a figyelmet. A meg nem születettek joga (Prawo nienarodzonych) a lengyel abortuszvita miatt vált aktuálissá. Pawlikowska ezt a művét Tadeusz Boy-Żeleński orvosnak, költőnek és zseniális műfordítónak ajánlotta, aki párjával, Irena Krzywicka publicistával együtt népszerűsítette a családtervezés eszméjét. A versben a meg nem született életek szólalnak meg: nem sietnek a világra, joguk van jó körülmények közé születni, nem kérnek a nyomorból és a szeretetlenségből.

Pawlikowska-Jasnorzewska színdarabokat is írt. A legtöbb nem haladta meg a kor könnyed konvencióját, és írásuknál valószínűleg az eladhatóság volt az elsődleges szempont. 1938-ban a politikai helyzet jóval komolyabb darab megírására ösztönözte, amelynek a Baba-Dziwo címet adta. Egy régebbi lengyel meseadaptációban ez Hamupipőke tündérkeresztanyjának a neve, és „csodaboszi”-ként lehetne fordítani. De a szóösszetétel mindkét tagjának elég tág a jelentéshalmaza, így a színmű címét „fura nőnek”, sőt akár „szörnybanyának” is fordíthatjuk. A címszereplő egy Valida nevű katonás női diktátor, aki Jobbia (Prawia) országában a demográfiai növekedés érdekében előjogokat vezet be a szülők, megszorításokat a gyermektelenek számára. Egyre jobban korlátozza a nők lehetőségeit, majd „államosítja” és összegyűjti a hajadonokat, hogy megtermékenyítse őket. A látszólag futurisztikus tragikomédia éle a Harmadik Birodalom ellen irányul, de minden tekintélyelvű és önkényuralmi rendszer mechanizmusait jól érzékelteti. Hasonlóak voltak Witkacy groteszk antiutópiái is. Pawlikowska-Jasnorzewska darabja attól válik izgalmassá, hogy nőként ír egy nőről, aki a férfiakat felhasználva nyomja el a nőket. Igaz, a darab végén az elkábított Valida színt vall: mindent bosszúból tett, mivel fiatalon csúnya volt és nem kellett senkinek. A szeretetlenség miatt gonosszá vált nők Pawlikowska-Jasnorzewska más drámáiban is megjelennek, sőt a színdarabot egy korábbi versével is összevethetjük, amelyben a „feminin” és az „androgün” nőt állítja szembe egymással (Kobieta i androgina – A nő és az androgüné). A mai olvasó ezt már meghaladottnak látja: mi inkább Valida családi hátterében keresnénk a bajt. Magát a darabot mégis erősebbnek és aktuálisabbnak érezzük, mint az elmúlt évtizedek irodalomkutatói. Nem véletlen, hogy a varsói Lengyel Színház (Teatr Polski) idén a műsorára tűzte.

A Baba-Dziwo második színrevitelére 1939 szeptemberében, már a légitámadások idején került sor Varsóban. Tizennégyen ültek a nézőtéren, de az előadás hatása állítólag óriási volt. Jasnorzewski ezután szinte rögtön parancsot kapott, hogy feleségével együtt hagyja el az országot. A Balkánon és Olaszországon keresztül Franciaországba, majd onnan Angliába menekültek. Jasnorzewski egészségi állapota miatt nem vett részt a bevetéseken. Felesége közben végképp csalódott a „lengyelkedő” emigráns katonatisztekben. Szívesen írt volna erről verseket, de ezek a külhoni sajtóban nem jelenhettek meg. Így elsősorban hézagosan vezetett feljegyzéseiben fejezte ki elkeseredését. Zavarta hiányos angoltudása, a szűkös, unalmas emigránslétet is nehezen viselte. A konspiratív módon érkező otthoni postából tudta meg, hogy szeretett szülei meghaltak. Háborús verseiből egy lett igazán népszerű: a Rózsák, erdők és a világ (Róże, lasy i świat): ég az egész világ, de az ember mégis a „rózsákat”, vagyis a szépség, az egyéni boldogság elvesztését sajnálja.

 

 

A normandiai partraszállás előtti napokban észlelte magán az első aggasztó tüneteket. Angliában a betegek elől ekkor már nem titkolták el a diagnózist, így megtudta, hogy méhnyakrákja van. Sorra haladt végig a hárítás, büszkeség, küzdés, belenyugvás fázisain. Közben „golgotája” naturalisztikus állomásait is leírta feljegyzéseiben. A nőiesség megtestesítője volt – most egy méheltávolító műtétet kellett feldolgoznia. A tánc költője volt – utolsó hónapjait deréktól lefelé megbénulva töltötte. Megénekelte a virágok illatát – hogy miről szóltak utolsó írásai, azt bárki elképzelheti. Közben véget ért a háború, de erről már nem volt ereje megemlékezni. Férje mindvégig mellette volt. Ma is egy sírban nyugszanak a manchesteri Déli Temetőben.

 

Epilógus

 

Magdalena Samozwaniec (1894–1972) két könyvet írt a nővéréről. Nagyon rossz néven vette, amikor részletek jelentek meg Maria háborús feljegyzéseiből. Az egész szöveget végül csak 2012-ben adták ki.

Jerzy Kossak (1886–1955) festő lett, de nem teljesítette családja elvárásait, vagyis nem lett olyan híres, mint a felmenői. Jórészt lovaskatonákat és lovas vadászokat festett.

Lánya, Gloria (1941–1991) költő, festő és autóversenyző volt. Unokája, Joanna hosszú évek után talált ismét rá a festői hivatásra. Az ő képein már kizárólagos szerepet játszanak a lovak.

Jerzy másik lánya, Simona Kossak (1943–2007) biológus lett, és egész felnőtt életét a Białowieżai-erdőben, Európa utolsó érintetlen őserdejében töltötte. Természetvédelmi és népszerűsítő munkássága egyedülálló volt Lengyelországban. Ő nevelte fel az unokahúgát, Joanna Kossakot, aki a nagynénje hatására költözött a Białowieżai-erdő térségébe.

A Kossak-villát Krakkó városa vette meg. 2021-ben az önkormányzati képviselők megszavazták, hogy az épületből múzeum legyen. Az átalakítási munkálatok már folynak – reméljük a legjobbakat.

A fordításokat a szerző készítette.

 

Petneki Noémi (1978, Budapest)

Fordító. Az ELTE latin és lengyel szakán szerzett diplomát, doktori tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. Fontosabb fordításai: Latinitas Polona. A latin nyelv szerepe és jelentősége a történelmi Lengyelország kora újkori irodalmában, Reciti, 2014; Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Vince Kiadó, 2018; Chopin levélrészletei és egyéb lengyel források (Alan Walker: Chopin. Ford. Fejérvári Boldizsár, Rózsavölgyi és Társa, 2020), Bolesław Leśmian és más lengyel költők versei (1749, Versum, Irodalmi Szemle stb.). Krakkóban él, most újra blogot ír a város történeti és kulturális érdekességeiről (facebook.com/KrakkoBlog). Portréját Piotr Szewczyk készítette.