Schillinger Gyöngyvér: Erőmű 1.

Schillinger Gyöngyvér: Erőmű 1.

Liam Moody felvétele

 

Bubu, gyere haza, anyád megőrült.
Mikor nem.
Felköltözött a padlásra.

Bubu kortyol a kávéjából, megigazítja a gallért, mintha az apja előtt állna. Egy padlás még semmi.

Az anyja minden nap felhívja, mióta elköltözött, szó sem volt padlásról. Éva várja a Puskinban, a harisnyás Éva, végre ott tartanak, ma megcsókolja, a lakásban kitakarított, odáig valószínűleg nem jutnak el, de sose lehet tudni. Az új órát felcsatolta, jó.

Figyelj apa, indulnom kell.
Nem, te figyelj. Ez komoly.

Bubu megtanulta, hogy úgy kell beszélni a szüleivel, mintha ők lennének a gyerekek, ettől az apja készül ki a legjobban, kiváló. Az első próbálkozására az apja közölte vele, hogy kibassza, mint macskát szarni, Bubu tenyérbemászóan vigyorgott, már megvolt az albérlet, hova vágsz ki, fater, elmúltak azok az idők. Egy fejjel magasabb az apjánál, kihúzott derékkal várta, hogy az nekirontson, végül az apja lépett le dühöngve, Bubu elköltözött, az anyja kiborult, mindig kiborul, és Éva várja a Puskinban.

Jó, engem már nem érdekelsz, majd rájössz, mit csináltál, de mindegy. Anyádnak szüksége van rád.
Anyunak mindig szüksége van rám.

Tudja, ha elkezd magyarázkodni, vesztett. Ha belemegy abba, hogy az anyja tanuljon meg nélküle élni, azzal elismeri, hogy ez bizonyításra szorul.

Majd felhívom később.
Jó. De még nem tudsz mindent. A városházán tüntet.

Bubu tartja a telefont, elképzeli az anyját molinóval a kezében. Nem is olyan röhejes. Egyre ritkábban megy haza. Otthon meg csak nézi az anyját, ahogy lesüti az összes süteményt, amit valaha jól csinált, túl élénken és gyorsan beszél, néha elejti, hogy milyen állások vannak a környéken, nem akarja őt befolyásolni, de azért fontolja meg a lehetőségeket. Az apját kisöpri a konyhából, utána néz, leéltem vele egy életet, mondja, csak minek. De Bubu nem akarja megint ezt hallani, süteményt sem eszik, edzeni jár, az anyja szerint sovány, ezért addig pakolgatja Bubu elé a cuccokat, amíg Bubu felszed egy hétvége alatt két kilót.

Éva vékony. Nevet, amikor Bubu a családi sztorikat meséli, és nem akarja elhinni, hogy gyerekként kövér volt, és az anyja sportot űzött abból, hogy eteti. Ilyen az élet vidéken, mondja Évának, aki imádja ezt hallgatni. Bubu apja polgármester, az anyja klasszik családanya, csak nem jött össze a második gyerek, mert ha összejött volna, akkor nem őt tömné hétvégenként, ezen Éva olyan szépen nevetett.

Felhívom, később, de miért nekem kell ezt megoldani.
Nem megoldani. Szüksége van rád. Nem tudod felfogni? Bekerült a hírekbe.

Rosszul válaszolt, és már késő azt mondani, hogy mi van, zavarja a köreidet a tüntetés? Talán sok is lenne, annyira nem bátor, de ha Évával jól alakulnak a dolgok, nem megy le, és végső soron akkor tényleg ő érezze szarul magát?

Miért nem tudtok már elválni!

Leteszi a telefont, kicsit remeg, azt hitte, ezen már túl van. Megszorítja a csuklóját az óra fölött, bevág a fém, jó érzés. A kávé ízét kiöblíti a szájából, cipő, kabát, még áll egy kicsit az előszobában, nem akar túl korán érkezni.

Éva már bent van. Bubu az utcáról nézi, ahogy leül, keresztbe teszi a lábát, és kifordítja az asztal alól, nem hiszi, hogy ez neki szól, inkább bárkinek, aki elég jó hozzá, Bubunak tetszik, hogy Évának nem kínos egyedül üldögélni. Elővesz egy újságot, lapozgat, a fejét félrebiccentve, túl szép ez a lány. Amikor az asztalhoz lép, Éva lendületesen feláll, megöleli, mindig ez van, mintha természetes lenne ez a nagy ölelkezés, persze szívesen csinálná, de nem ilyen körülmények között, előre dőlve, hogy az ágyékuk még véletlenül se érintkezzen. Söröket rendelnek, Éva barna sört iszik vagy szűretlen búzát, ő is azt inna, de nem akarja ugyanazt rendelni, egyébként mindegy, az anyja molinós képe bevillan, el innen, úszni a flow-ban, a mostban, tudatos jelenlét stb., erről beszélgettek Évával múltkor, Éva tök flow-ban van, szarik mindenre, azóta jó neki. Jó neked, mondta, és akkor került Éva nyeregbe, de nem baj, így mindig van miről beszélni, aktuális pszichoelőadások, amin Bubu erősen elgondolkodik, és olyanokat mond, hogy őrület, már itt tart a pszichológia.

De Éva ma mással készült, utána nézett Bubu otthonának, az apjának, és Bubu miért nem mondta, hogy ilyen családi drámák vannak otthon, arról cikkeznek, hogy a saját felesége követeli a polgármester lemondását, és zöld programot, zöld beruházásokat meg helyi pártot szervez, megy ám a buli. Milyen jó könyvanyag már ez, mondja, és Bubu fejében egyszerre száguld át, hogy az anyja tényleg megőrült, és hogy Éva csak irodalmi anyagot lát benne, ezért találkoznak, nem lesz csókolózás, nem húzza le róla a fekete harisnyát, meg az elképzelt fekete csipkebugyit. Izzadni kezd, nem igazán tudom, hogy mi van, és nem is érdekel, magyarázkodik, de Éva előre dől, mindent hallani akar.

Anyád zöldpárti?
Tudomásom szerint nem, mondja Bubu, és nevetgél mellé, mindig megérzi azt a pillanatot, amikor elrontja a beszélgetést, vagy azért ront el mindent, mert azt hiszi, hogy már elrontotta. Ezt is jól kielemezhetné Éva, aki pszichocikkeket ír meg élettörténeteket, de nem pszichológus, és írói oldala is van. Most nem a szép és harisnyás Évát látja, hanem az újságírót, és ő a szerencsétlen alany.

Azt mondtad, hogy háziasszony. Biomasszáról beszél meg elcsalt közbeszerzésekről, elavult erőműről.
Mi van?
Nézd, mondja Éva, és elé tolja a telefonját, egyszerre három cikk van megnyitva, Családi és politikai dráma a vidéki városban, EU-s forrásokat csalhatott el a polgármester, Zöld beruházások helyett fosszilis energiatermelés uniós pénzből. Átfutja az egyiket, húsz éves polgármesterség, az erőmű vezérigazgatója pénzelheti az önkormányzati képviselőtestületet, de miből, soha meg nem valósított SEAP, import gáz, az erőmű átalakítása tíz éve késik, biomassza kontra széndioxid-kibocsátás, feleség indul a férje ellen az önkormányzati választásokon. Jézus.
Most mondja el Évának, hogy nem tudja, mi az a SEAP, és az egész olyan, mint egy rossz álom, és szeretne külföldre menni, nem lehet elég messze költözni a szülőktől, és egyébként sem ezért van itt?

Éva megsajnálja, átnyúl az asztal fölött, megszorítja a kezét.
Szarul vagy?
Csak azon gondolkodom, hogy a saját rémálmomban vagyok.

Megint nevetgél, nem lehet hiteles, mert Éva még mindig fogja a kezét, mélyen a szemébe néz, de nem szexi, hanem kínos, Éva őt, ő a sörösüveget szorongatja, és nagyon szeretne már inni. Azon gondolkodik, volt-e valami, amit nem vett észre. Mondott az anyja mostanában valami furcsát? És hogy vannak-e pszichiátriai esetek a családban. Rémlik neki egy távoli rokon a gyogyóból, nem biztos, talán csak kitalálták a szülei, hogy ezzel ijesztgessék, az apja gyerekkorában megfenyegette, hogy elviszi a javítóintézetbe, gyogyóba, később a fiatalkorúak börtönébe, mert például betört egy ablakot, nem lehetett rossz fényt vetni a családra, ó, hogy gyűlöli az apját.

Éva végre elengedi a kezét, Bubu feláll, a pulthoz megy. Kikér egy monyót, aztán még egyet. Mi az a monyó, kérdezi Éva, Bubu lehajtja a sajátját.
Valami, ami először karcol, aztán simogat. Idd meg.
Hú, ez.
Jó, nem?
Végül is.
Bubu hamar zsibbad, nem vacsorázott, hátra dől, lófasz mindenkinek. Import gáz. Felröhög.
Ilyen nincs, baszd meg.
Éva is mosolyog, végre. Talán csak képzeli, de mintha kacéran simogatná a telefon képernyőjét.

Anyukád nem semmi.
Nem.
Akkor mit fogsz csinálni?
Leszarom?

Bubu nevet, még egy monyóért int a pultosnak, aki nem viszi ki, mert a Puskinban nincs felszolgálás, de Bubu úgy érzi, még jól is alakulhatnak a dolgok, ha nem esik ki ebből a váratlan leszarom érzésből. Akkor talán Évával együtt elúsznak a flow-ban, egészen a lakásáig. Vékony kis testét rádobja az ágyra, közben felcsúszik a szoknyája. Erre gondol, és megszorítja csuklóját az óra felett.

 

Schillinger Gyöngyvér (1983, Dunaújváros)

Jogász, író.