Büdzsé nélkül, iránytűvel – Interjú az Észak folyóirat és a Versum Online szerkesztőivel

Kép forrása

 

Mi jelenik meg magyarul a világirodalomból, ha a szerelemprojektként alapított lapok adják közre? Nemzeti kötelesség-e, hogy magyarul is megszólaljanak a távoli tapasztalatok? Az Észak folyóirat részéről Veress Dávid és Veress Kata, a Versum Online-tól pedig Mohácsi Balázs és Vonnák Dia szerkesztőkkel beszélgettünk.

 

A folyóiratalapítás gesztusa feltételezi a hiányt, illetve azt is sejteti, hogy van valami, amit csak az újonnan összeállt szerkesztőség tud közreadni. Nálatok is így volt?

Mohácsi Balázs: Az egész Krusovszky Dénes ötlete volt, aki korábban a JAK-füzetek világirodalmi sorozatát szerkesztette, ahova hosszú idő után sikerült visszahoznia a versfordítást. Amikor lejárt a mandátuma, Sörös Borival együtt megpályáztuk a pozíciót, de nem nyertük el, az új szerkesztők tervei között viszont egyáltalán nem szerepelt a világlíra közvetítése. Ezzel körülbelül egy időben szűnt meg a Nagyvilág folyóirat, és látványos volt, hogy a nagy kiadók sem adnak ki külföldi szerzőket. Ezért Dénes a régi Telep Csoport módszeréhez folyamodott: 2013-ban azt mondta, hogy többedmagával csinál egy blogszerű magazint. Később, 2015 tavaszán, amikor Gerevich András az elfoglaltságai miatt nem tudta folytatni a szerkesztést, szóltak nekem. Az alapítók hátrébb léptek az idők folyamán, most engem mondanak főszerkesztőnek. Sokan vagyunk, mert mindig vérfrissítéssel akarjuk visszaszerezni a lendületünket, új és új embereket próbálunk kizsákmányolni…

Vonnák Dia: …szimbolikus tőkében kiadott busás fizetésekért! Null budget anarchista kollektíva, így szoktam magunkra hivatkozni.

Mohácsi Balázs: Ha sikerül könyvet kiadni vagy valamilyen eseményt szervezni, arra megszerezzük a támogatói-együttműködői forrásokat, de egyébként a hétköznapi működésbe magunk rakunk pénzt, ha úgy kívánja a szükség.

 

 

Veress Dávid: Az Észak alapításakor alapvetően egy skandinavisztikai műhelyt szerettünk volna létrehozni, mivel nem láttunk intézményesített lehetőséget a szakmai fejlődésre. Vagyis egyszerűen azzal akartunk foglalkozni, amit szeretünk. Mivel jelenleg csak az ELTE-n működik skandinavisztika tanszék, mindannyian kötődünk hozzá, és örültünk volna, ha a műhely is szerves része lehet, de az akkori vezetés részéről erre nem volt nyitottság. Minél kisebb egy szakterület, legalábbis nálunk így van, annál nagyobb a széttartás. Mi viszont inkább összetartunk, és amikor a Skandináv Ház Alapítvány felajánlotta, hogy tagozódjunk be hozzájuk, örömmel fogadtuk el a lehetőséget. A skandinavisztika fogalmát egyébként tágan értelmezzük, egyre csak bővül a használhatósági köre, most már az észtek is skandinávoknak mondhatók.

Veress Kata: Még ugyanazon az egyetemen belül sem dolgoznak közös projekteken például a finnesek és a svédesek. Pedig ha az északos-skandinávos fazekunkba bedobjuk a filológusok mellé például a középkori Izlanddal foglalkozó történészeket, akiknek adott esetben nyelvi támogatásra lenne szükségük, hasznos együttműködések jöhetnek létre. Nem jó, ha mindenki bozótharcosként próbál egyedül küzdeni.

Veress Dávid: Az említett műhely egyelőre nem jött össze, de megalapult helyette az Észak folyóirat, amely egy tudományos-kulturális hibrid megjelenési fórum. Próbálunk fejlődni, megnövelni a lap online jelenlétét, és hamarosan az első könyveink is napvilágot látnak majd Ø kiadói név alatt.

Veress Kata: Készítettünk egy nyilvánosan elérhető északi műfordító-adatbázist is. Ebben több mint ötven olyan aktív magyar fordító szerepel, akinek munkanyelvei közé tartozik valamelyik északi nyelv. Ezzel egyrészt az a célunk, hogy összetartás alakuljon ki a szakmán belül, másrészt pedig az, hogy a kiadók érzékeljék, bizony több fordítóból is választhatnak, akik nem közvetítőnyelven keresztül dolgoznak. Nem muszáj tehát az összes feladattal ugyanazt az egy, már bejáratott fordítót megkeresnie az intézményeknek, annál is inkább, mert pályakezdők is mindig lesznek a színen. Éppen ezért az adatbázisunkban a kiadók egy űrlap kitöltésével rögtön próbafordítást is kérhetnek.

Miért erre a névre esett a választásotok, Dávid?

Veress Dávid: Mert az Észak kétségtelenül utal a korban hiánypótló és egyedülálló Nyugatra, de nem is árul zsákbamacskát. Az Ø pedig nemcsak szexi, de egyetlen betűvel képes kifejezni, hogy valamilyen skandináv vonatkozású dologról van szó.

A Skandináv Ház Alapítvány anyagilag is támogat titeket?

Veress Kata: Nonprofit, közhasznú, önkéntesekkel működő alapítványról van szó, szóval ha a Versum Online null budget, úgy mi mínusz budget vagyunk. Akkor maradhat a nyomdaköltségen felül valami kevés pénzünk, ha az összes északi követség felsorakozik egy projekt mögé, vagy ha esetleg összejön egy pályázat. Mindkét eset ritka.

A Versum Online-t a kezdetektől fogva „a nemzetközi líra online fóruma”-ként pozicionálja a szerkesztőség. Ez az esetetekben mit jelent ma pontosan?

Vonnák Dia: Sok sikert, ha szeretnél zuluból magyar szakértelemmel fordíttatni! De a héber is hasonló sorsra jut, hogy olyan nagy nyelvekről, mint a hindí vagy a bahasza indonéz, ne is beszéljünk. Szerintem a nemzetközi líra fogalma jobban jelzi, hogy európai plusz észak-amerikai orientációjú dolgot tudunk megcsinálni, és így nem vállalunk olyasmit, aminek nem tudnánk megfelelni. Az egész magyar közélet problémája, hogy hogyan és mennyi látszik a világból, ami szerintem egy unalmas és kulturálisan kényelmes alaphelyzet. A Versum Online-on fordítunk németből, angolból, egy keveset olaszból, időnként norvégból meg oroszból is. Ez egy kicsi ország kicsi akváriuma.

Mohácsi Balázs: Ha megkeresed azt a nagyon kevés embert a bölcsészkarok kis tanszékein, aki foglalkozna esetleg műfordítással, akkor jön a képbe, hogy: „Jaj, nem nyúlok hozzá, mert vers!”

 

 

Vonnák Dia: Nekem is nagy levegőt kellett vennem, amikor először végiggondoltam, hogy van előttem egy ukrán vers, amelyet ha én nem fordítok le, akkor senki. De jobb lesz-e, hogy az az én fordításomban érthető el itthon?

Mohácsi Balázs: A legtöbb fordítónk egyébként nem nyelvszakról érkezik, hanem generációtól és egyetemi végzettségtől függetlenül magyar költő, aki hozza a szerelemprojektjét. Írásgyakorlat a nyelvtudással.

Az Északnak volt fordítói műhelye, a lap szerkesztősége tehát felvállalta a tehetséggondozást.

Veress Kata: Szeretnénk, ha ennek folytatása is lenne, van is épp egy mentorálási pályázatunk. Kúnos László vesz a szárnyai alá egy kezdő svéd fordítót, a közös munkájuk eredményeként születő regényfordítást pedig meg is jelentetjük. Egyébként az a tapasztalat, hogy nagyon nehezen kerülnek be a fiatalok a műfordítás gépezetébe. Talán gimiben még megvan a lendület vagy a bátorság, a meggyőződés, hogy „enyém a világ”, de sok egyetemi tanszékkel kapcsolatban is hallani, hogy gyakorlatilag legyalulják a motivációt. Ha az oktatók műfordítással is foglalkoznak, a feltörekvő tehetségek ilyenre gondolni se mernek.

Vonnák Dia: A klasszika filológia területéről jövök, ott ugyanezt tapasztaltam. És nem voltak fordítói műhelyek.

Mohácsi Balázs: Nekem azonban nem ez volt a tapasztalatom. Magyar szakos voltam, ahol, azt hiszem, a fordításnak más a státusza, mint egy nyelvszakon. Szolláth Dávid is tanított, aki tagja volt az Ulysses újrafordításával foglalkozó munkacsoportnak. Műfordításelméleti és -gyakorlati órát is hallgattam nála, ő mondta, hogy a versfordítás a kevesek öröme, és bátorított, hogy csináljam.

Veress Dávid: Én vezetek egy műfordítói szemináriumot, és az ügyeseknek mindig mondom, hogy ne foglalkozzanak semmivel, csak csinálják, és küldjék a szövegeket.

Hogyan kerültök kapcsolatba a fordítókkal? Ti kéritek fel őket?

Mohácsi Balázs: Többnyire a fordítóink ízlése határozza meg a felhozatalt. A beérkező anyagot tudjuk rostálni, ha szükséges. Ha valamilyen összeállításon dolgozunk (ökolíra, feminizmus, lmbtq+, új-zéland stb.), akkor néha küldünk felkéréseket vagy delegálunk fordításokat a megbízható embereinknek. Van egy horrortörténetem akkorról, amikor André Ferenc még csak a fordítónk volt (azóta már a szerkesztőség tagját is tisztelhetjük benne). Feri erdélyi, ami egy-egy szóválasztásában, mondatszerkezetében megnyilvánul. Ettől eleve szokott lenni a számomra a fordításainak némi idegensége. Egyszer szerkesztettem az egyik román fordítását, és rájöttem, hogy nem nyelvhasználati, hanem szemantikai bökkenővel állok szemben. Ezen a ponton össze kellett volna vetnem az eredetivel, de nem beszéltem románul. És ekkor Feri úgy tudott segíteni, hogy lefordította, angolul hogyan lenne a kérdéses román fordulat, és én abból próbáltam megérteni az előttem lévő románból készített magyar szöveget. Ha ezt most olyan olvassa, aki kicsit is ért a fordításelmélethez, az kitér a hitéből.

Veress Dávid: Részünkről változó, sokszor keresni kell a szerzőket, és általában a beérkezett anyagokon is szokott még lenni csiszolnivaló. De azért visszaadunk ezt-azt.

 

 

Domsa Zsófia fordító, egyetemi oktató szerint 2020 a világlíra magyarországi felfutásának éve volt. Így néz ki a mérleg a Versum Online felől is?

Mohácsi Balázs: A semminél tavaly valóban sokkal több világlírakötet jelent meg. Ha nem lennék kapcsolatban a Lectorral vagy a Forummal, Alexandru Mușinától a Macska-e a cica?-ról és a vaskos kötetről Zvonko Karanovićtól talán nem is szereztem volna tudomást, mivel a határon túli kiadók címei nem kerülnek be evidensen a magyarországi könyvpiacra.

Mi lehet a növekedés oka? Vagy véletlenről van csupán szó?

Mohácsi Balázs: Szerintem igen. Illetve a pandémiának megvolt az a sajátossága, hogy amíg a hazai szerzők címeit lehetett tologatni, addig a fordításköteteknek a nemzetközi támogatások és szerződések miatt meg kellett jelenniük. A magyar címek tehát így kevésbé takarták ki a fordításokat.

Vonnák Dia: Létezik egy nagyon erős közegellenállás, aminek egyik része az, hogy a könyvkereskedelmi infrastruktúra centralizált, azaz kevesebb teret kapnak benne a piacilag nem erős könyvek. Az Írók Boltjához hasonló helyeken válnak csak a kis kiadók projektjei hozzáférhetővé, és ez egy negatív spirál. Könnyű elmondani mondjuk a Magyar Narancsban, hogy nagyon fontos egy-egy fordításkötet, ami megszületik, de ettől nem lesz ciki nem megvenni. Mindezek fényében joggal merül fel a kérdés, hogy lehet-e beszélni értelmiségi vásárlói felelősségről.

Veress Kata: Az emberek talán nem is tudják, mennyi önkéntes munka van egy-egy lapszámban. Az Északot négyen csináljuk szerelemből, és már többször belefutottunk abba, hogy az olvasó azt hiszi, ha egyszer itt van ez a jó minőségű termék, akkor anyagilag is biztosan stabil lábakon áll. Akkor lepődik csak meg, amikor személyesen tekerek el hozzá biciklivel, hogy ne kelljen postaköltséget fizetni a kiszállításért.

Veress Dávid: Ugyanakkor nagyon sok fordítás jelenik meg a piacon, azaz óriási a zaj. Hangos marketing nélkül még a remekművek is eltűnnek a dömpingben.

Mohácsi Balázs: Tavaly kijött a két Versum-kötet, a John Ashbery és a Tor Ulven versei, idén Anne Sextonnal folytatódott a könyvsorozatunk. Ha mindenki megvásárolta volna az Ashbery-kötetünket, aki a nyilvánosságban örömködött, hogy végre a teljes kötet olvasható a 20. század talán legfontosabb amerikai költőjétől, akkor lehet, hogy anyagilag biztosabb lábakon állnánk. Persze, a világlírát marha nehéz eladni, szóval úgy tűnik, maradnak a félmegoldások és a gerillamarketing.

Vonnák Dia: Nem tudom, hogy például a kicsi szereplők hálózatos szolidaritásvállalása segíthetne-e. Hogyan lehet fenntartani azt a csatornát, amely elhozza Marosvásárhelyről a hírt, hogy a Macska-e a cica? című kötet napvilágot látott? Talán underground hálókra lenne szükség.

Veress Dávid: De az államnak is kötelessége volna támogatni a művek megjelenését, és mindegyikből venni egy-egy példányt minden könyvtárnak, mint például Norvégiában. Ha ezenfelül van még pár száz ember, akinek fontos annyira az ügy vagy az adott kötet, hogy megvegye, már nem is olyan szörnyű a helyzet.

Veress Kata: A nagy kiadók is igazán megtehetnék, hogy három krimi után kiadnak egy verseskötetet. Könnyű azt mondani, hogy nincs kereslet világlírára, ha az nem is jelenik meg a piacon.

Vonnák Dia: Fontos látni, hogy a könyvkereskedelemnek ebben a felelőssége valószínűleg nagyobb, mint a kiadóké. Amíg bizományi rendszer működik, addig a kiadók sokkal nehezebben fogják rászánni magukat a kockázatos projektek elindítására.

A szerkesztőségeitek milyen projekteket folytatnak még az adott lap szerkesztése mellett?

Mohácsi Balázs: A mi esetünkben mindenekelőtt a Dénes által egyengetett könyvsorozatunkat emelném ki, amelyet a Magvető után most a 21. Század Kiadó vett a szárnyai alá. Azt gondolom, hogy egy-két éven belül biztosan szervezünk megint Versum Nemzetközi Költészeti Fesztivált, amely nemcsak a külföldi vendégek miatt fontos eseményünk, hanem azért is, mert itt szoktuk átadni az elmúlt időszak legjobb fordítását értékelő díjunkat is.

Veress Kata: Ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket, kulturális eseményeket szervezünk közösen a Skandináv Ház Alapítvánnyal. Az idei évben két nagy dobásunk volt. A skandináv kultúra éjszakáját szeptemberre szerveztük meg irodalmi állomásokkal, nyelvórával, filmekkel, színházzal, zenével, építészettel és gasztronómiával. Külön öröm, hogy az északi nagykövetségek mellett az egyetem is részt vett ebben a programban. Októberben pedig második alkalommal rendeztük meg többek között az északi gondolkodásmóddal foglalkozó Think:Nordic konferenciát, ahol előadott egy-egy izlandi, finn, svéd, dán és norvég szakértő is.

 

 

Orbán Krisztina (1993, Győr)

A Lundi Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterszakán végzett, a KULTer.hu szerkesztője. Olvas metrón, trolin, járdán és lépcsőn, földlabdás facsemeték eljövendő életét próbálja elképzelni, egy macska betonba rajzolódott lábnyomaiban lépked, Pilinszkyt szaval svéd tengerpartokon. Portréját Koppányi Tamás készítette.