„Érzékeny, felelősségteljes munka” – Orbán Krisztina interjúja az Észt Intézet és Koreai Kulturális Központ vezetőivel

 „Érzékeny, felelősségteljes munka” – Orbán Krisztina interjúja az Észt Intézet és Koreai Kulturális Központ vezetőivel

kép forrása

 

 

Hogyan közvetítenek a Magyarországon jelen lévő kulturális intézetek az irodalmi élet szereplői között? Mit tudnak kommunikálni egy-egy ország irodalmáról? Az Észt Intézet vezetőjével, Kreet Paljasszal, valamint a Koreai Kulturális Központ vezetőjével, In Suk Jin kulturális attaséval beszélgettünk.

 

Hol helyezkednek el az önök által vezetett intézmények az anyaországuk kultúrájához és a magyarhoz képest?

In Suk Jin: Igyekszünk közvetítő szerepben maradni, bár természetesen a koreai kultúrában otthonosabban mozgunk, mint a magyarban. Ahhoz, hogy sikeresen közvetíthessük a koreai kultúrát, a magyart is meg kell értenünk. Izgalmas ez az út, és a magyar partnereink nagy segítséget jelentenek, különösen a művészet és az oktatás területén. Ilyen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE), a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Szöul, a Zeneakadémia, valamint a magyar munkatársaink és tanácsadóink.

Kreet Paljas: Az Észt Intézet legnagyobb feladata az észt kultúrát elhozni Magyarországra, ezzel összefüggésben segíteni a magyar művészeket, hogy partnereket találjanak Észtországban. Ilyen szempontból az intézmény tényleg hídszerepet tölt be a két ország kulturális élete között.

Hogyan írnátok körül bővebben ezeket a szerepköröket?

I.S.J.: Nagyon érzékeny és felelősségteljes munkaként. Sok esetben a magyar közönség csak a központunkon keresztül hall a koreai kulturális tartalmakról. Ezért óvatosnak kell lennünk, hogy mit mutatunk meg nekik belőle. Újdonság erejével kell bírnia a programjainknak, ugyanakkor biztosra kell mennünk, hogy megértsék és be tudják fogadni őket. A központ csapatának tagjai eltérő érdeklődésükkel járulnak ehhez hozzá: néhányan belemerülnek a hagyományokba, mások a legújabb trendeket követik. A célunk, hogy a lehető legtöbb, legkülönbözőbb dolgot mutassuk be. Viszont az átadás mindig kétirányú. Egy dolog az, hogy mit akarunk mi Koreából kiragadni, az pedig egy másik, hogy a közönséget mi érdekli. Egyensúlyt kell találnunk, ami folyamatos odafigyelést igényel.

A K-popra és a koreai horrorra utal?

I.S.J.: Igen, a K-pop jó példa, arra van igény. Illetve igyekszünk kérdőívekkel is letapogatni, milyen irányok érdeklik a hazai közönséget, a Koreai Filmfesztivál alatt például folyamatosan kérdőívezünk. Vagy talán jó példa még a szeptemberi gasztroeseményünk, ahol koreai-magyar fúziós ételeket kellett a versenyzőknek készíteni, éppen azért, hogy egyszerre lehessen egzotikus és hazai, ismerős a folyamat és az étel is.

Az Észt Intézetnek is hasonló problémákkal kell szembenéznie?

K.P.: Szabad kezünk van abban, hogy mit hozunk Magyarországra, sosem kapok listát arról, hogy milyen művészeket lehet meghívni. Mindig próbáljuk a műfordítókkal együtt megkeresni azokat a szövegeket, amelyek Magyarországon is érdekesek lehetnek, és amik megmutatják az észt irodalomnak azt az oldalát, amely nem csak otthon izgalmas. Ezért mindig egy picit máshogy történik a kiválasztás. Vannak saját kiadványaink, sorozatok, amiket az intézet ad ki, például a Breviárium-sorozat, amelynek tavaly jelent meg a tizedik kötete, ezt a Pluralica kiadóval együtt kezdeményeztük. A résztvevő fordítók kurátorok is egyben. De egyébként sok észt irodalmi mű úgy jelenik meg, hogy fordítók keresik meg a kiadókat. Ebben a folyamatban csak segíteni tudunk.

Miért fontos, hogy egy kulturális központnak könyvtára legyen? És ki férhet hozzá az ott tárolt kiadványokhoz?

I.S.J.: Gyakorlatilag bárki, helyben olvasáshoz nem, csak a kölcsönzéshez kell beiratkozni. Könyvek nélkül nincs irodalom, ezért büszkék vagyunk arra a tizenegyezer kötetre, amelyből a könyvtár áll. Megvan a koreai művek összes magyar fordítása (és fordítva), illetve az állományunk tartalmaz további magyar, angol, francia és német nyelvű kiadványokat is. Rendszeresen vásárolunk koreai magazinokat a divattól a fényképészeten át az építészetig terjedő témában, amelyeket szintén olvasóink rendelkezésére bocsátunk. Eddig az állomány bővítésére évente egyszer vagy kétszer adódott csupán lehetőségünk, de a közeljövőben háromhavonta szeretnénk beszerezni új köteteket. Különös örömmel tölt el, hogy a 2019 végén nyílt új épületben külön gyermekkönyvtár kapott helyet, amely elsősorban gyerekeket, tanulókat vár. De azoknak is ajánljuk a Koreai Kulturális Központ könyvtárát, akik napközben egy csendes helyre vágynak.

Hogyan tud a központ segíteni abban, hogy a koreai irodalom eljusson a magyar olvasókhoz?

I.S.K.: Szeptemberben olvasókört indítottunk, valamint időnként irodalmi témájú előadásokat is rendezünk, vendégelőadóink még a járvány előtt Osváth Gábor professzor és Pásztor Gergely műfordító voltak. A gyerekek számára műhelyeket szervezünk, ahol koreai tündérmeséket dolgozunk fel. Az egyik alkalom – szintén a járványt megelőzően – a Budapesti Bábszínház előadása volt, a Deák17 Galériában adták elő koreai mesék bábfeldolgozását.

 

In Suk Jin (fotó: Stiller Ákos)

 

Az anyaországból hívnak szerzőket például író-olvasó találkozókra?

I.S.J.: Amikor csak lehetőségünk akad. Több meghívást is tervben van, de ez legyen meglepetés.

K.P.: Évente három-négy olyan esemény van, amelyre észt szerzőket tudunk hívni. Saját rendezésünk a legnagyobb magyarországi észt kulturális fesztivál, az Észt Hét. Ennek keretében mindig szervezünk közönségtalálkozókat az írókkal, de támogatjuk észt írók részvételét más fesztiválokon is. Anna Pikkov, a Breviárium-sorozatunk illusztrátora tavaly ősszel például részt vett a PesText fesztiválon, amelynek szervezésében ugyan mi nem működtünk közre, viszont ő a rendezvény keretein belül a Breviáriumról és az illusztrációiról is mesélt.

A Koreai Központ segítette az ELTE Koreai Tanszékét a könyvtára bővítésében. Hogyan képzelhetjük el az együttműködést?

I.S.J.: Egy nagyon sikeres programként. A tanszék sikerrel pályázott a Window on Korea nevű projektben, ennek köszönhetően a Koreai Nemzeti Könyvtár öt éven keresztül megküldi nekik a legfrissebb irodalmi és egyéb megjelenéseket. A könyvtárat, melynek mát több mint 1500 kötete származik ebből az együttműködésből, tavaly avatták fel.

Az ELTE Finnugor Tanszékével milyen az Észt Intézet kapcsolata?

K.P.: Szoros. Sokszor rendezünk közösen programokat. Mivel viszonylag kicsi a tanszék, a tanulókat is közelről ismerjük, gyakran az Észt Intézet munkatársai is onnan kerülnek ki.

Hogyan tudják az intézményeik segíteni a magyar kiadókat?

I.S.J.: Pénzzel nem tudjuk őket segíteni, viszont a koreai pályázati felhívásokat rendszeresen a partnereink figyelmébe ajánljuk. Volt, hogy képzőművészeknek ajánlottunk egy-egy felhívást, de arra is akadt példa, hogy újságírónak, intézménynek, például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek jeleztünk a lehetőségekről.

K.P.: Egyrészt aktívan ápoljuk a kapcsolatot az észt fordítókkal, segítünk nekik pályázni Észtországban a fordítási és kiadási költségekre. Szeretném remélni, hogy a többi programunk is segít abban, hogy a magyarok számára érdekes legyen Észtország és az észt kultúra. Azt, hogy ha például egy kiadó lát egy listát az európai irodalmi díjakról, amelyen egymás mellett van egy francia és egy észt, akkor az észtet válassza, mert az kedvesebbnek tűnik. Egyébként az Észt Kulturális Alapnak van egy altestülete, amelyhez magyar kiadók is pályázhatnak angol nyelvű pályázati anyaggal. A pályázatok nem a honoráriumra, sokkal inkább a kiadás és a nyomtatás költségeire vonatkoznak. Ezt a lehetőséget már sokan ismerik, több észt könyv ennek segítségével fog megjelenni Magyarországon. Nekünk annyi szerepünk van mindebben, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet magára a lehetőségre.

Úgy tudom, a Koreai Kulturális Központnak van olyan programja is, amely a kiadókat támogatja.

I.S.J.: Olyan kiadványokat áll módunkban közvetlenül támogatni, melyek kötődnek a koreai kultúrához és az intézményünkhöz. Magunk is megjelentettünk gyerekeknek szóló képeskönyveket, illetve művészeti albumokat adtunk ki a nálunk rendezett kiállítások anyagaiból.

 

Kreet Paljas (Mihkel Oksmann)

 

Az Észt Intézet pedig, ahogyan az már elhangzott, a Breviáriumot adja ki.

K.P.: A sorozat tíz évvel ezelőtt indult, akkor még Segesdi Móni volt az igazgató. Ő és a Pluralica Kiadó vezetője, a nagyon esztofil Lőrincz Gergő együtt találták ki, hogy jó lenne, ha elérhetővé válna magyarul a kortárs észt irodalom, tehát a fontosabb klasszikusok mellett a fiatalabb generáció művei is megjelenjenek. Ez a sorozat azóta évente egy novelláskötettel folytatódik, egy-egy írótól jelenik meg válogatás. Az Irodalom Éjszakáján szoktuk bemutatni az új kiadványokat, ahol színészek szólaltatnak meg egy-egy kurátorok által kiválasztott szöveget a kötetből. Ez szigorúan véve nem szempont az író és művei válogatásakor, de azért ott motoszkál a gondolataink között, hogy mi az, ami jól előadható, felolvasható, jól működik majd ezen a rendezvényen. A sorozat munkálataiban öten-hatan vesznek részt, és általában kikérjük a véleményüket a lefordítandó kötetek kiválasztásakor. Jelenleg a Breviárium 600-700 példányban jelenik meg, az Észt Kulturális Alap és az Észt Intézet finanszírozza a jogokat, a fordítást és a kiadási költségeket. Ezért a bemutatón, az Irodalom Éjszakáján például megtehetjük, hogy ingyen osztogatjuk a könyveket, utána pedig jelképes összegért lehet megvásárolni őket az Írók Boltjában és a Fugában. Most keressük a kapcsolatot vidéken is a hasonló könyvesboltokkal. Persze, az érdeklődők közvetlenül az Észt Intézettől is hozzájuthatnak. Azt látom, hogy sokan gyűjtik a sorozat kiadványait. Sőt, már Észtországban is tudják, miről van szó, amikor beérkezik a pályázati anyagunk. Az észt irodalom külföldi népszerűsítésének jó példájaként szokták emlegetni.

Az Irodalom Éjszakáján meg lehet szólítani azt is, aki eddig nem érdeklődött az észtek iránt?

K.P.: Az a legjobb az Irodalom Éjszakájában, hogy az egész arról szól, hogy egy estén keresztül célzottan betéved a közönség. Sőt, tavaly háromnapos lehetett a rendezvény, így fizikailag lehetséges volt minden helyszínt meglátogatni. Elindult az ötletelés, hogy esetleg jövőre is lehetne többnapos, hogy mindegyik állomást meg lehessen hallgatni, hiszen huszonvalahány helyszínre nem lehetett annyi óra alatt bemenni. Hát, lehet, akkor át kell nevezni a rendezvényt.

A járvány kitörése hogyan befolyásolta a központok működését?

I.S.J.: A járvány kitörésekor elődöm, Lee Dangkweon vezette a központot, én 2020 tavaszán érkeztem Magyarországra. 2020 nyarától online programokat kínáltunk, a főzős videók és a nyelvtanfolyam mellett virtuális galéria segítségével nyitottunk a közönség felé, melyben 3D-s kiállítások tekinthetők meg.

K.P.: Abban az érdekes helyzetben vagyok, hogy a mandátumomnak több mint a felét koronaidőben töltöttem. A közönség gyorsan alkalmazkodott az online lehetőségekhez. 2020 tavaszán, amikor elindult a legnagyobb rendezvényünk, a párhuzamosan öt városban megrendezett Észt Hét, akkor az első két bevezető esemény után mindent be kellett zárni és le kellett mondani az utazásokat, a programokat. Valamit ki kellett találni a folytatásra. Már május elején készen álltunk arra, hogy online pótoljuk az elmaradt eseményeket. Meglepetésünkre sokkal több ember nézte az online programokat. Szervezőként mindez jóval nehezebb, hiszen nem látod a közönséget. Én azt vettem észre, hogy az online-nak van helye akkor is, ha már lehet személyes rendezvényeket tartani, mert így el tudjuk érni azokat is, akik nem budapestiek vagy nem laknak közvetlenül a művészmozi mellett. Úgy látom, van értelme annak, hogy online programokról és személyes találkozókról is egyaránt gondolkozzunk a jövőben.

 

 

Orbán Krisztina (1993, Győr)

A Lundi Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterszakán végzett, a KULTer.hu szerkesztője. Olvas metrón, trolin, járdán és lépcsőn, földlabdás facsemeték eljövendő életét próbálja elképzelni, egy macska betonba rajzolódott lábnyomaiban lépked, Pilinszkyt szaval svéd tengerpartokon. Portréját Koppányi Tamás készítette.