Alta Vášová: Távozások (próza, Pénzes Tímea fordítása)

Megtanulni új embert megismerni.

Barátot szerezni.

Szeretést csinálni.

Ezek szó szerinti fordításai annak, hogy: Megismerkedni. Összebarátkozni. Szerelmeskedni.

A felfedezés lehetőségét hordozzák magukban, legalábbis számodra.

Felvállalják azt a tudatos energiát, amit az embernek ki kell fejtenie ahhoz, ha szeretne megismerkedni valakivel: az erőfeszítést, hogy emlékezzen rá, felismerje az arcát a tömegben, néven tudja szólítani, hogy kiderítse, az új ismeretség mivel jár, mivel segíthet, mivel bánthat meg, miben lehetsz te a segítségére, az új ismerős miben különbözik a többitől, miért örülhetsz neki, mosolyoghatsz rá, ha újra látod.

És mit jelent még az, hogy barátra szert tenni: időt találni rá, érdekessé, sőt pótolhatatlanná válni számára, megismerni a programjait és osztozni az örömében, felkelteni az érdeklődését az iránt, amivel te foglalkozol, olyan témákat találni a közös beszélgetésekhez és együttgondolkodáshoz, mint senki mással.

Szeretést csinálni: mintha az embernek kalapácsra, csákányra és lapátra lenne szüksége: keményen dolgozni azért, hogy a másik szeressen és hogy te szeresd őt, megismerni a test zugait, az ő és a te testedéit, gyengédnek, kellemesnek és vonzónak lenni, nem csak a saját örömünkre gondolni, szeretetté, pótolhatatlanná, szükségessé válni…

Egyes nyelvekben a SZEREZNI MEGTANULNI CSINÁLNI szavak felvállalják azt az erőfeszítést és azt a nagy energiaráfordítást, amit egyébként az emberek nem fejtenének ki – felvállalják a magány leküzdéséhez szükséges erőkifejtést is –

az ember tehát a természeténél fogva magányos?

…………………………

Zéró állapotban:

Üresség. Azt állítják róla, hogy nem létezik. De kézzelfoghatóvá válhat, megduzzadhat, elfogadhatatlan méretűre nőhet – ha ott bujkál az emberben.

A teste magával, tulajdonképpen magában hordozza e hatalmas dolgot – amennyiben az üresség dolog. Csakhogy az üresség semmi.

A semminek nincs mérete, ezért hatalmas. Nem körülhatárolható.

Végtelen.

Az üresség sújtotta ember nem gondolja azt, hogy a végtelent hordozza magában. Ami reményre adhatna okot: ám aligha hinne egy ilyen ígéretnek.

Mit végtelen!

A semmi terjeszkedik benne, a hétköznapi semmi.

Csak nézni és nem gondolkodni.

Inkább nem nézni és nem gondolkodni.

Ugyanakkor, természetesen, semmit nem elhanyagolni. Még a fogkefét sem. Tenni, amit kell. És a benne forrongó üresség kifut, kiömlik a környezetére.

Az üresség sújtotta ember tudja, hogy mindenhonnan el kell tűnnie, még mielőtt rajtakapják.

…………………………

Szia, nővérkém, épp most olvastam egy ellenzéki politikusról, 82 éves, és Hófehérkejelmezben vezetett egy tüntetést Moszkvában. A többiekkel együtt betuszkolták egy rendőrautóba, és amikor hosszú órák elteltével el akarták engedni, azt mondta, ő megy utolsónak, majd ha a többieket is elengedik. Szóval van még némi időm aktívabbá válni…

…………………………

Újra felfedezni azt, ami nyilvánvaló volt. Az érintéshez, a bolyongáshoz, az idegen vallomások befogadásához érzett kedvet. Kedvet a kis utcák, átjárók, elhagyott kertek, a folyópart felfedezéséhez, ami kivezet a központból a vadonba. Kedvet ahhoz, hogy elutazz egészen a végállomásra, hogy visszavedd az időd.

A te egyedülálló időd.

…………………………

 

Érzékelni, észlelni. Befogadni…

És mi van, ha csak élete virágjában éled fel az igény?

Akik az ősz művészetét művelik, távoznak:

a bölcsek, a gondoskodók és néha a gazdagok is magányos zarándokokká válnak

környezetük felfedezőivé

önmaguk felfedezőivé

annak a felfedezőivé, ami felhalmozódott.

Láthatatlan gyümölcsöket hagynak maguk után.

…………………………

Önmagunkkal. Minden lehetséges módon. Mások messze-messze, függönyök mögött. Beszélgetni: önmagaddal.

Sétálni: önmagaddal.

Badarságokat rajzolni. Badarságokat írni. Függönyök mögé rejtetten.

(Aki érdemesnek tart rá, mögéjük lép.)

Olyan, mint egy beavatkozás. Inkább, mint egy behatolás. (Milyen jó, hogy érdemesnek tart rá.)

…………………………

Bizonyos értelemben úgy vagy vele, mint a fiad. Aki döntött. Hogy fekve folytatja tovább.

………………………… (…)

Egy üres ház és benne az alvó fiad. Az elpilledt kutyával, a néma halakkal és egy foglyul ejtett madárpárral.

Elpilledt, néma, foglyul ejtett. Elpilledt néma foglyok.

Ezek vagyunk mi, Peter nélkül.

A gyógyszereket rendesen, rendszeresen. Zárójelben zajló élet. Azt, ami

megtörténhetett volna: elképzeljük, végiggondoljuk.

…………………………..

Influenza. Pestis. Először a szarvasmarhák, aztán a madarak, most pedig a sertések: nem elég, hogy nyomorúságos életre kárhoztattuk őket, ráadásul gyanakvás és halál az osztályrészük. Rosszul végezték a dolgukat.

Elpusztítani, kiirtani, felégetni, zsákokba gyömöszölni, elgázosítani. A gettóból, ahol életteret csikarhattak ki a szomszédtól, egyenesen a koncentrációs táborba.

Talán az eljövendő helyszínek előképe. És egy arra tett kísérlet, hogy meddig mehetünk el az életek táplálékká alakításában az egyedülálló sokfejű lény számára.

Talán egyszer mi is: egyikünk a másikon.

Talán mi is csak álmodhatunk a szabad mozgásról és térről.

Talán nem látunk meg másokat, csak a hozzánk hasonlókat –

Amíg nem kötnek belénk a legkisebbek és a láthatatlanok, amíg át nem alakítanak kamrává és étkezdévé.

…………………………

Már olyan fiatalon nagymama lett… és fiatalon osztogatta az ékszereket, a pénzt, a hétvégi házat… hogy örömét lelje benne, amíg még emlékszik? Az ajándékokra és a megajándékozottakra?

Változnak az arányok? Ha az élet egyre hosszabb, ezentúl így lesz ez már? Nagyszülőség az élet felétől? Egyben szülőség és dédszülőség, mint a primitíveknél: rövid ideig élnek, de túl hamar kezdik.

…………………………….

Siránkozások? Ide jutottál. Siránkozol a világ fölött, a fiad fölött, az öregek fölött

(utánuk következel).

Minek a túlvilág kapuinak kitárására szolgáló rítusok, amikor már a halál előtti

kapuknál is rideg kötelességet éreznek:

a segítség elfogadásakor, amit nem győznek viszonozni,

üres fecsegések és kényszermosolyok közepette,

a fájdalom, a magány, a kapzsiság elleni védekezésben összekuporodva. Mások

és a saját közönyük ellen.

……………………………..

Nem lehet csak úgy: egyszerű hozzátoldással. Ne engedj az idő nyomásának, ne hagyd, hogy utolérjen az idő.

Lépj el magadtól.

A nap hézagjaiban születő feljegyzések ereje.

Amikor a toll. Amikor a magány. Amikor az akarás. Dehogyis vágy: akarás. A nap kegyes

hézagjaiban.

………………………………

Peter a maga sokrétűségében. Természetes adottsággal a szervezésre, a projektek kiötlésére, a váratlan dolgokkal való szembenézésre, a megfogalmazásra, az absztrakt gondolkodásra, az elméletalkotásra, a politikai gondolkodásra, a szövetségesek megszólítására, a pontos látásmódtól való félelemnélküliségre, a megengedhető és az ostobaságok, a hazugság és az igazság, az igen és a nem szétválasztására.

És minduntalan évtizedekre előrevetített projektperspektívák lebegtek előtte. De mindeközben, mindemellett: ajándék.

Ajándék számodra. Egy könyv, tele a te megvalósult és meg nem valósult forgatókönyveiddel. Titokban, olyan vehemenciával, amilyenre te soha. Nem leszel képes.

……………………………

Minden élőlény tudja, hogyan viselkedjen és hogyan őrizze meg önmagát, hogyan éljen túl az élők és élettelenek közösségében.

Hogyan alakítson át valamit ebből a saját testébe, a saját energiáivá. És mindemellett összhangban legyen.

Az ember kifejlesztett egy eszközt: az elmét. Nem azért, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól, hanem hogy megkerülje a megkülönböztetést. Időnként kerülőt tett, rövidebb utat talált, megtévesztett másokat, önmagát, fölénybe került.

Nem csak olyannak képezte részét, ami csak. Természetes módon harmonizál.

 

Pénzes Tímea fordítása