Juhász Rokko: A lusta turista gyakorlat
Alagi Mihály: eos 300v / expired forte color 100 Veszprem
Megérkeztem Hongkongba, ahol Nanxi már várt a reptéren. Következett a már jól ismert A 21-es emeletes busz a Nathan úti megállóhoz, majd pár sarokkal arrébb a Green Art Wave galéria, és mellette a vendégszoba. Szokásomhoz képest már útközben, egy saroknyira a galériától megvettem az egg tart sütimet, és fent a lakásban nagy élvezettel el is fogyasztottam. Ez volt az én welcome-szertartásom minden egyes alkalommal. Kipakoltam, lementünk a galériába, ahol East, Sanmu és To Yeuk már vártak. Nem volt sok időnk, mert másnap indultunk Sencsenbe. Nem akartam mindent magammal cipelni, ezért a kisebbik bőröndbe összepakoltam a cuccaimat, a nagyobbikat pedig otthagytam. Egy hónap múlva úgyis jövünk vissza.
Még mielőtt elindultunk, megvacsoráztunk a Yau Ma Tei közelében egy „So Boring” nevű pici, kultikus vegánkioszkban. Az volt a különlegessége, hogy a háromfogásos, nagyon ízletes ételért annyit fizettél, amennyit akartál, de szívesen láttak a konyhában is. Rendkívül szimpatikus hely volt. Sajnos, 2020-ban, úgy tűnik, végleg bezárt; a nemzetközi Occupy mozgalomnak (Occupy Movement) köszönhetően jött létre. Hongkongban majdnem egy teljes évig (2011. október 15-től 2012. szeptember 11-ig) tartották békés megszállás alatt a HSBC-székházat, de részt vettek az esernyős forradalomban is, 2014-ben. Az antikapitalista vagy mások szerint anarchista mozgalomnak nagy a támogatottsága Hongkongban.
Az Occupy nemzetközi tiltakozó mozgalom a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek ellen. Elsődleges célja a társadalom gazdasági szerkezetének és hatalmi viszonyainak igazságosabbá tétele. Minden helyi csoportnak megvan a saját érdeklődési területe, ugyanakkor a mozgalom egyik legfontosabb állítása az, hogy a nagyvállalatok és a globális pénzügyi rendszer olyan módon irányítják a világot, amelynek révén egy kisebbség aránytalan előnyökben részesül, s amely veszélyezteti a demokráciát és instabilitáshoz vezet.
A lusta turista gyakorlat a sencseni Chinese University of Hong Kong egyetemen (fotó: Nanxi Liu)
Nanxi még ellenőrizte az útleveleit; kínai állampolgárként három útlevele volt. Egy klasszikus kínai, egy Hongkongban használatos és egy Tajvanon használatos. Másnap reggel elindultunk Sencsenbe. Taxival kimentünk a határállomásra. Onnan lifttel át a kínai határon, majd busszal ki az egyetemre, a város távoli peremére. (Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után Kínában módszeresen elkezdték az egyetemeket kiköltöztetni a városok szélére. Láttuk ezt már Kunmingban is.) Mivel mindössze kilenc-tíz napot töltöttünk az egyetemen, amit elég jól megfizettek, és volt a helyszínen minden, amire szükségünk volt, talán csak egyszer mentünk be a központba. Az egyetemen nagyon kedvesen fogadtak minket. Körbevezettek, elmondták, milyen tereket és termeket használhatunk. Megmutatták a szállásunkat, a kantint és az előadótermet, ahol még aznap délután nekem és Nanxinak is bemutatkozó előadásunk volt. Itt találkoztunk a hallgatókkal is, akikkel ismertettük a Body Landscape (Testtájkép) workshop menetét. A célunk az volt, hogy a testet mint médiumot vigyük be az ottani kortárs művészeti oktatásba. Az eredeti elképzelés a Body Politics, vagyis szabadfordításban a Test politikája volt. Viszont Kínában vagyunk, és itt a politika szóval (is) csínján kell bánni. Amit lehet Hongkongban, azt nem lehet Sencsenben.
Fókuszban a köztéri performanszok álltak. Abban a pillanatban, ahogy egy művész közterületen valósítja meg a művét, teste átminősül politikai testté, azaz része lesz a közterületnek, a Köznek. Ott már nem látogatóról beszélünk, mint egy galériában vagy színházban, hanem járókelőről, nem befogadóról, hanem például tanúról. És ez a nézőpont bizony alaposan felborítja – főleg Kínában – az akadémikus képzőművészeti felfogást. Ezt a nézőpontot próbáltuk Testtájkép címen megközelíteni a lehető legtöbb gyakorlattal. Voltak gyakorlatok, amik nagyon jól működtek korábbi workshopokon, de mindig vannak újabbak, amiket az adott helyszínekhez, lehetőségekhez igazítunk. Az egyik ilyen a lusta turista gyakorlat, amely már a könyvtár emeletén levő stúdiónkból indult. Mindenki a fejére tette a székét, és libasorban, nagyon halkan átvonultunk a könyvtár épületén, majd a bejárat melletti festmény elé gyűltünk, és leültünk némán csodálni a képet. Következett egy fa az épület előtti téren, amit körbeültünk, és némán néztük a fa koronáját. Nagy feltűnést keltettünk az egyetemen. Gyorsan eltelt az a kilenc-tíz nap. Az előadótermekben beszélgettünk, elmélettel foglalkoztunk, tárgyakat készítettünk a délutáni gyakorlatokhoz, s elemeztük az előzőleg megvalósított programokat.
Részlet a workshopot lezáró közös performanszból. Párbeszédben az emberiséggel…
Egyik nap Nanxi volt évfolyamtársa, aki az egyetemen tanított, meghívott minket vacsorára. Ő intézte a workshopot az egyetemen. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Egy viszonylag előkelő vendéglőben találkoztunk. Szinte telt ház volt. A barátjával érkezett, és nagyon kellemes estét töltöttünk együtt. Ezen a vacsorán történt, hogy a vendéglőben éppen borkóstolót tartottak. Ehhez tudni kell, hogy Kínában az újgazdagok körében nagy divatja van a bornak. Ez persze azt is jelenti, hogy kezd divattá válni a borozás. Nagyon sok cég tart borkóstolókat és próbál betörni a kínai piacra. Viszont általában a kínaiak nem ismerik a bort, nem tudják megkülönböztetni a jó bort a rossztól. Sok esetben még a fehér bort sem a vörösbortól. Azt hiszem, nincs is igazán szavuk a borra. A jio (dzsió) szót használják szinte mindenre, ami alkohol, a bai-jio – fehér alkohol, a hong-jio – piros alkohol, a mi-jio – rizsből készült alkohol.
Egy spanyol cég mutatta be a borait, s nekem nagyon ízlettek. A kellő hangulat megteremtéséhez és a jó bizniszhez hozzátartozik egy borkóstoló verseny is. Nanxi rábeszélt, hogy jelentkezzek be a versenybe, és jött is velem tolmácsolni, és ha már ott állt ő is az emelvényen, neki is öntöttek minden borból. Azt hiszem, négyféle vörösbort kóstoltattak velünk. Ebből az egyik ugyanaz a fajta volt, úgy emlékszem, Rioja, de különböző évjárat. A verseny végére ketten maradtunk, így kaptunk egy üveg nagyon finom vörösbort, amit megosztottunk a másik nyertessel. Nanxi ekkorra már nagyon jó hangulatba került.
A workshop résztvevői, Nanxi a második sorban a harmadik
A workshop záróeseménye egy közös nagy performansz volt, amit a hallgatók saját ötleteiből gyúrtunk össze, és amiben mindenki részt vett, sőt időközben többen is csatlakoztak az egyetem különböző pontjain feltűnt csoporthoz. Remek hangulatú záróesemény sikeredett. Az egyetem vezetése is megköszönte a munkánkat. Másnap elindultunk megkeresni az új vasútállomást. Bár ebben a városban szinte minden új volt, hiszen negyven évvel ezelőtt Sencsen nem létezett. Megvettük a jegyet, külön-külön, hiszen én külföldi voltam, így mindent máshogyan és másképpen kellett intéznem, mint Nanxinak. Nagyon szigorú ellenőrzések voltak a vasútállomáson. Sok repülőtéren sincs hasonló. Mindent átvilágítottak, mindent megtapogattak, kinyitottak, megnéztek, már abban sem voltunk biztosak, hogy elérjük a vonatot. Végül felszálltunk a szuperexpresszre, és helyenként 300 kilométer/órás sebességgel száguldottunk Csangsa felé.
Részlet a szerző Egy performer élete című útirajzából, amely hamarosan megjelenik a Kalligram Kiadó gondozásában.
Juhász R. József (1963, Kéménd)
Költő, intermédia-művész, képzőművész, szerkesztő. 1987-ben egyik alapítója és vezetője az érsekújvári Stúdió erté kortárs művészetszervező társulásnak. Performerként, akcióművészként Mexikótól Japánig három kontinens negyvenhét országában tartott fellépéseket. Több egyéni kiállítása is volt. 1990-ben alapító tagja volt a Kalligram Könyv- és Lapkiadónak. 2000-ben alapító tagja és vezetője a Kassák Intermediális Kreativitás Központnak. Alapítója és egyik elnöke a Bázis – magyar irodalmi és művészeti egyesületnek. Díjai: Kassák-díj (1993); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2007); Madách Imre-díj (2012); Forbáth Imre-díj (2009, 2012). Művei: Korszerű szendvics (versek, 1989); van még szalámi! (intermediális szakácskönyv, 1992); Képben vagy? (képversek, képek, fotók, 2006); Szedd szét! (versek, képversek, képek, fotók, 2008); Urban mémoire (13+ versplakát QR-kódokkal, 2011); Posztmodern ikonok (fotók, 2012); Cumi-cumi (transznacionális-szótár-versek, 2016); Tetovált papír (versek, 2021).