Lukács Flóra versei

Urbantristesse felvétele

BOMLÁSRAJZ

A capitoliumi farkas keresztülgázol
a foszforeszkáló pocsolyákon.
Fekete angolnák tekerednek
a szív hústábláira.
Vér- és gennyvirágok,
könny- és nyálvirágok.
Bérházmammut-csorda,
portölcsérben sodródó vadászmadár,
Medúza-fej a cementés betontörmelék között.
Az ég aljának paradicsomi rózsaszíne.

FÚGA

Oxigénhiányos álmok képsorai
vetülnek a sápadt zöld falakra.
Elfehéredik a száj.

Lélegezz helyettem,
korallvörös szememmel láss,
hallgasd ezt az éjkék fúgát.

Rémült gyerekarcok
borostás magánya,
hátrahanyatló fejek,
tekintetek fájdalomlabirintusa.

Valaki jár a mesterséges fényben,
magával viszi a dokubróm képeket.
Zsebében egy marék nedves kavics súlyával,
lépked a hamuszín ég alatt.

PÁVA

Az üres tyúkól fehérre meszelt
fala mögött a porban,
drótkötelet tekerek
a csuklómra, a karomra.
Kérges törzsű, meddő diófa
levelei peregnek.
A hullámpalák alatt talpam
a deszkaléchez szorítom.
Egy páva sétál az agresszíven
nyikorgó vaskapun túl.
Egy láncra vert ausztrál
juhászkutya opálos kék szemével
nézi a széttárt szárnyakat,
vakító hóesésben.

PAPAGÁJKETREC

Vizes tejköd, éjkék fúga,
hamuhullám, fakó kráter,
ólomszürke függöny,
korallvörös takaró.

Magadba roskadva heversz
a kanapén,
mint a sziklához bilincselt
Androméda.
Oxigénhiányos álmaid kékek,
mint a ködbe burkolódzó fenyőerdők.

Úgy ülök a széken viharkabátban,
mint egy öregember szobra.
Az üres papagájketrec
rácsain keresztül látom,
hogy forog tovább az óriáskerék,
vakfehér fényeivel.

ESŐ

A mocsár szélén fekszünk kifulladva,
a sárgás iszap vékony erekben
ingünk alá szivárog.
Az eső esik szakadatlan.
Apró, feszes testű madarak
menekülnek zakózsebedből.
Nem látom a vörösen
foszforeszkáló ködtől az arcod,
ahogy a felhőket fényképezed,
égő tehenek felett az eget.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/5-ös lapszámában.

Lukács Flóra (1994, Miskolc)

Költő. Első kötete: Egy sanghaji hotel teraszán (versek, FISZ, 2021).