Mezei Gábor versei

Alagi Mihály felvétele

H.1. A BIZALOM VAKSÁGA

műtét után, reggel, mikor először látta a világot,
próbálta megérinteni a nap sugarát, megnyalni,
szájába venni a kúszónövény humuszos földjét,
a fák emlékétől fekete sarat, a levélneszezéstől
porózus talajt a talpa alatt, az ablak közömbös,
hűvös üvegét, a porszáraz szelet, megszagolni
a pad betonlábának rücskös tömbjét, a poroló
vascsőből hegesztett derékszögét, a varrat lágy
hullámait, a zöldséges pléhpultjának tompán
savas felületét, matt fényét, az aszfalton zörgő
újságpapírt, meghallgatni ritkuló hajának tincseit,
fejének meleg gömbjét, teljes térfogatát, teste
gyorsan változó határait, egy letapadt lábnyom
körvonalait a nehezen alakuló ürességben.

H.1.1 A HOMÁLY PARTJAI

a ház, ahol ébredt, az öreg fenyő árnyékával,
a láthatatlan, fekete fallal, az ágak erős,
hangtalan mozgásával az üvegen túl, a némi
késéssel megérzett, a lakást betöltő finom
portól erőteljesebbnek látszó léptékváltással
az eddig nem tapasztalt mellkasi nyomás miatt
egyre szűkülő térben már távolról sem volt
ismerős. a valahogy apróbbnak tűnő, mélyen
ülő ablakok mögött, a térdig érő párkány
részleges takarásában, a szőnyeg sekély
felületén testének mozgása, a nedvek surrogó
áramlása, a bordakosár illesztékeinek meszes
reccsenései, a szivacsos tüdő tehetetlen tömege,
térfogatának növekedése, hirtelen csökkenései
nem értek el hozzá, a beeső, fátyolos fény
könnyen oldódott, mint a vízben, látszott
a levegő.

H.2. TÁRGYGEOMETRIA

a hegye felé lassan keskenyedő, a csont körüli
hártyás szövetek hőmérsékletéhez finoman
alkalmazkodni képes, az ernyedt testtel együtt
hűlő, szokatlanul merev penge a testet záró
bőr felé mozdul, a csontfalból lepattant apró
szilánk pontosan épül be, az izmok száraz,
opálos rostjai rojtos végükkel összeérnek,
vérezni kezdenek, majd összeforrnak, az érfalak
véletlen gyűrűi hirtelen egymásra tapadnak,
a látóideg húrja, ahogy hangoláskor, megfeszül,
a seb körüli, lilás véraláfutás egyre élénkebb,
szivárog, a vágás felé tart, eloszlik a fejben,
a hámrétegek precízen vágott szélei találkoznak,
a rés szűkül, a heg éget, egyre vékonyabb,
a retina fényt érzékel, a pupilla türelmetlenül
tágul, a gyújtópontban hideg markolat.

* A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond-ösztöndíjasa.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/5-ös lapszámában.

Mezei Gábor (1982, Gyöngyös)

Költő.