Veres Erika prózája

Irene Vrettou felvétele

Eredeti másolat

Tulipán

Az Isztambulban számlált háromszáztizenkét fajtából kétszázhetvenhat a tizenhatodik században keletkezett. Fegyelem, pontos rajzolat és látványos színskála jellemzi a Mehmet Çelebi által kifejlesztett ábrázolásmódot, amely természethű mintákat vitt be a nakkaşhanék addigra kialakult grafikusi gyakorlatába. Mehmet Çelebi újításai lenyűgözték a fénykorát élő Oszmán Birodalom lakóit és látogatóit egyaránt. A tulipán gazdagságot és erőt jelképezett a csempéken, s a mesterek különleges vonalakkal rajzolták őket, nem mellesleg egy olyan egyedi piros színt kevertek hozzá, amely a mai napig szikrázó feltűnőséggel idézi elénk a valaha volt birodalom pompáját. Közkedveltségét az is megalapozta, hogy az arab betűs kalligráfiában feliratként gyakran előforduló „Allah” szóalak, valamint a perzsa eredetű oszmán „lalah” kifejezés – amely mai török nyelven „lale” formában ismert, és a liliomfélék családjába tartozó tulipánra utal – egyforma betűkből áll össze.
Nem mellesleg a „félhold” jelentéssel bíró „hilal” motívum szóalakját visszafelé olvasva szintén „lalih” formát kapunk. Az írásképek erős tartalmi összefüggéseket és rendszerépítő motívumokat biztosító elemeit minden korban szívesen használták művészetben, politikában és a vallás területén is. (Remek eszköz hatáskeltésre.)

De a Tulipán étterem küszöbét átlépve mit sem tudtam még csempékről, piros színről, szultánokról. Nem ismertem az igazi kéket sem, a türkizt, acélkéket, hamuszürkét, s az ún. parliament mavisit, amely egy cigarettamárkáról kapta nevét. A „firuze fam iken” sem volt benne szókincsemben, pedig azóta nemcsak oszmánul íródott verssorok, hanem ismerősök nevei is visszacsengenek a kék szín elnevezésein keresztül. Feruzan hocáé például, akiről első látásra tudtam, hogy fontos lesz nekem, csakúgy mint Dagmar – feketében volt ő is, amikor legelőször láttam. „Itt olyan másak a színek.” – mondta Ivanka a Yeniçeri caddesin lefelé haladva, szlovákul. Nem szlovákul haladva, hanem szlovákul mondva. S akkor hirtelen felbukkant a fiú, aki néhány évvel azelőtt a hamuszürke tengervízről beszélt a Cankurtaranhoz közeli tengerparton ülve, és persze a „fordított tulipánról” is mondott néhány szót, amely Kelet-Törökországban honos. Fritillaria imperialis.

A tizenhatodik század pompája azonban a tizenhetedik századra megfakult. Az izniki csempegyár bezárt, s hiába igyekezett III. Ahmet meg a Sadrazam İbrahim paşa Isztambulban feléleszteni a közkedvelt kerámiák, illetve csempék gyártását, nem jártak sikerrel. A Tekfur szeráj kerámia- és csempeégető berendezései, illetve az ott kevert festékek és alapanyagok minősége nem múlta fölül, sőt utol sem érte a tizenhatodik századi izniki mesterek által készített termékek minőségét. Pedig milyen szép a felújított Tekfur szeráj még ma is! Látszik az Aranyszarv-öbölből, a Drinápoly-kapu felől, sőt, a Piyer Loti kilátóból leginkább. Ez utóbbi helyszín mágikus erők hatása alatt áll egyébként is. Nem csak azért, mert egy temetődombra épített kávéházi teraszról beszélünk, hanem legfőképpen azért, mert az Eyüb szultán sírhalmának környékén feltörő sóhajok, vágyak és alig szétnyílt, puha ajkak közt elrebegett imák meghallgatásra lelnek itt. Nem baj, ha közben a piros-fehér kockás asztalterítőt lebegteti a szél kávéscsészénk tányérkája alatt. Nem baj, nem zavaró a turistabarátok zsivaja a szomszéd asztaloknál. A szelek csak gyöngéden felemelik és szétviszik kéréseinket a város fölé. Ott lebegtetik, visszhangoztatják őket beteljesülésük pillanatáig. Jó estét, dobrívecser.

És visszaköszönt a két meglepett éttermi alkalmazott a Széplak utcai Tulipán étteremben. A piros műanyag tálcát érintetlenül hagytam, s ételrendelés helyett azt mondtam a pénztáros fiúnak szlovákul, hogy törökül szeretnék tanulni. Hétköznap este kilenc felé történt mindez. Szólt is azonnal a főnökének: itt egy újabb szerelmese a török szappanoperáknak, kezdjen vele, amit akar. S valóban, egy tízéves történet kezdődött el ott és akkor, s a Süteményes Ház konyhájában e történések után nem sokkal lakótársaimmal felhűtőmágneseztünk egy cetlit az azóta szállóigévé vált felirattal: „Ki ismeri Kadir Güler húsevési szokásait!?”

A tulipánminták összesítésben három nagy csoportja különböztethető meg: Az első csoportba azok az ábrák tartoznak, amelyek a kalligráfiák üres felületeit töltik ki. A második csoportba az ún. hatayi, illetve kompozíciós virágmintákat kiegészítő tulipánformák sorolandók. A harmadik csoportot a szimmetriaőrült helezon technikával készült ábrák üres helyeire rajzolt tulipánfejek alkotják. E csoportokban keresendő a fönt említett háromszáztizenkettő fajta ábra – legalább ennyiféleképpen rajzolható le egy tulipánkehely.

Személyes kedvencem, ha elárulhatom, az a fajta kép, amelyen a szirmot egy vagy két helyen átdöfi egy szár, egy levélcsúcs vagy egy kacs. A stilizáció stilizációja ez, és nem giccs. Mert ők, a mesterek, még arra is gondoltak, hogy ez a természet rendje: megbontani a megszokott szerkezetet egy másik, hasonló szerkezet által. Virágba szúródó ív. S megint szembejön a kör és a vonal szimbolikája. E kettő szét sem választható immár. Ugyanúgy halad át emlékképeimen az időtengely, s nagyítódik fel egyik-másik pillanat a múltból: egy műanyag tálca pirosa a Széplak utcai étteremben vagy a Rüstem Paşa Camii negyvenegy tulipánmintájából valamelyik korallpiros szirom.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/4-es lapszámában.

Veres Erika (1986, Érsekújvár)

Költő, műfordító.