Vörös Gergely: A fagysebek; Reciprocitás; A világ szabályai; Falusi dogmatika (versek)

A fagysebek

Elmondtam nekik a titkaim,
azt is, amit nem lett volna szabad,
és mondtam olyat is,
ami nem volt igaz.
Ekkor még nem tudtam,
hogy léteznek annyira hideg helyek,
ahol a forró víz is rögtön megfagy,
de törleszteni kellett.
Amikor az első ilyen helyre kerültem,
adminisztrációs hibára gyanakodtam,
mert ide csak a bűnözők
és a rendszerellenségek kerülnek.
És nem láttam át azonnal,
hogy számukra én mi voltam.
Aztán más választás híján,
lassan kijózanodtam.
Figyelni kellett,
hogy csupasz kézzel ne érj fémhez,
hogy mindig legyen rajtad elég ruha,
hogy tűz sose aludjon ki.
Az évek alatt a fagytól
nem lehet a test minden porcikáját megvédeni.
Régen bemeszelték a fák törzsét,
úgy védekeztek a fagysebek ellen.
Én csak abban bízhatok,
hogy hegeim gyorsabban kopnak az időmnél,
s hogy te sosem kérdezel,
és nekem nem kell majd hazudnom
arról, hogy hol váltam emberré.

Reciprocitás

A családjaink követelik az idomulást,
mint a szobrot faragó mester,
lóg a cigi a szájában,
és anyázik is közben.
Gyalu, véső a kézben,
ezek a garanciái annak,
hogy a nyomok örökre ott maradnak.
A pulykák, igen, ők jutnak az eszembe.
A tojó, ha a csibe
hallatja az elvárt csipogást,
szereti, gondozza, ha kell –
mert volt ilyen is –,
az életét adja.
Viszont, ha a kicsiny néma,
esetleg fejletlen,
és nem a várt hang jön a torkán,
módszeresen agyonveri az anyja.
Mert láttam ezt is.
Te ott ülsz középen,
és pontosan tudod,
mit mérnek ezeken
a karácsonyi estéken.
Kérdeznek és hallgatnak.
Hogy mi jön a torokból,
most az életet jelenti.
Ha szerencsés vagy,
örömükben felkiáltanak,
hahotáznak, dőzsölnek.
Na de kire is?

A világ szabályai

Azokban a helyzetekben,
amikor nem juthatunk szóhoz –
templomban, iskolában, munkahelyen –,
ott éreztem igazán súlyát a múltnak.
Ahogy a családi képeken,
hogy ki vagyok, itt is fixálva van.
A képeken, amelyeken mégis kimozdulsz.
Elmosódnak, ezeket legtöbbször kidobják,
esetleg elő sem hívatják.
Így arra, amikor önmagunk voltunk,
nem emlékeznek.

Falusi dogmatika

Féltem a tisztítótűztől.
A tisztaság mindig áldozattal járt.
Míg a többieknek menny vagy pokol,
nekem fájdalmas bizonytalanság.
Mert voltak a jók és a rosszak:
akikkel lehetett játszani,
meg azok, akiket kerülnöm kellett.
Azóta is két világ közt egyensúlyozom,
és a megtisztulás helyett,
minden lépessel közelebb
kerülök valami máshoz.

A szerző a versek megírása idején a Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) ösztöndíjában részesült.