Bozóthi Péter: Régészek; Méretekkel nyargalni (versek)

Régészek

„… a járdaszegély menti résekben,
éltek darabokban, hangjuk is volt
talán, és a hangban jelentés…”
Németh Zoltán: Tektonika

Szétszórva, nyugtalan töredékekben, mégis elégedetten.
Különböző éghajlatok alatt, nagyszerű építmények között,
sivatagok káprázatos peremén. Darabokban éltek, jöttek
és egyre csak jöttek és aztán mentek és egyre csak mentek.
Ültek és beszéltek, elálmosodtak és felriadtak, sürögtek
és forogtak, darabokban, összetörve, majd újra meg újra
összerakva, unalomból, izgalomból, érdemből összeragadva,
újra és újra összeforrva, összetapadva. Darabokban éltek,
hétvégén aprókertben, borús időben a nappaliban, nyár végén
tópartokon halat lesve, töltésen, hullámtörőn, gyárak bágyadt
kulisszái előtt, darabokban, illegve-billegve, nyüzsgő és
megtorpanó történetfoszlányokban. Darabokban éltek,
szaporodva és szappanoperákban, pusztulva és pusztákban,
esküdözve katedrálisban, fáraók pincéiben és faluvégeken,
hogy ők már nem, ők már bizony nem követik el az ősök
hibáit, nem fognak meggondolatlanul utódokat nemzeni,
ezerrel szülni, temetéseket látogatni, ők már nem. Tanultak
a történelemből, az ükapák legendáiból, a hülyeség eposzaiból,
hallották a leckét, ők már nem járják be ugyanazokat az utakat,
nem lépnek ugyanazokba a folyamatokba. Amíg a világban
az őrület a kapitány. Daloltak győzelemittasan, esküdöztek,
közben lágyan, ősziesen hervadva, hogy ők már nem fognak
tucatjával utódokat kinyomkodni magukból, vérben és verejtékben,
üvöltve és röhögve, aztán mégis másképp cselekedtek. S most
csodálkoznak, nagyokat ámuldoznak, mert azt hitték, hátha nekik
sikerül, hátha ők nem járnak úgy, mint az elődeik. Hátha ők nem
kerülnek rögös utakra és sodorják őket magukkal ugyanazok
a folyamok. És csak éltek és terveket szőttek. Darabokban,
mosolyogva, káromkodva, tükörhulladékon taposva, földöntúli
bábjátékokkal bíbelődve. Körtáncokat jártak, űrjárművekről
álmodoztak, az álmokból valamit ránk is hagytak. Darabokban
éltek, az egyik darab a hálószobában tündöklött, a másik
az istállóban várta a látogatót, az egyik darabba majdnem
mindenki belebotlott, a másik meg máshol tengette
mozdulatlan életét. Éltek és terveztek, tervek darabjait
próbálták naphosszat összeilleszteni. Néha sikerült is,
de nekünk csak töredékek maradtak, de így is szép, mágikus
világot tudtunk összerakni belőlük, mi, botcsinálta régészek.
Darabokban pillantott vissza ránk a múlt, a jövő el nem
érkezett múltja. Ásónak támaszkodva, darabokat tartottunk
a szemünk elé, hogy a kegyetlen Nap is megvizsgálhassa
a zsákmányt. Reggelenként darabokban mentek munkába,
ahol a főnökök és munkatársak megpróbálták a darabokat
saját ízlésük, saját bölcsességük szerint összetapasztani.
Olyan darabokban és olyan darabokból éltek, amelyeket
valamikor már valaki széthajigált. Vagy nem is hajigálta
széjjel, csak a jégszekrényben felejtette, az örök enyészet
jégszekrényében, amely nem ismeri a valódi jeget és
amely nem is jégszekrény, mint ahogy az enyészet sem az.

Méretekkel nyargalni

„… a természet szinte felháborító
nemtörődömséggel kezeli a méreteket…”
Szentkuthy Miklós: Euridiké nyomában

Réteken nyargalni, méreteket kezelni. Fákba oszlopokat
igénytelenül képzelni, azután botladozni az alkonyatban
és otthon, az ágyon, félálomban újra méreteket kezelni.
Neked is, neki is van valamennyi. Válasszatok egyet és
kezeljétek. Előzékenyen bánjatok vele. Hívjátok meg
moziba, vacsorára, éjszakai társaságba. Hívjátok meg
a hajnalt. Hívjátok meg a néma, számozatlan vonalzót.
Folyosókon csatangolni, vásznakra mutogatni. Hogy
észrevegye, ő, az egyetlen, a kiválasztott a többi méretet
is. Méretekkel andalogni, közben más méretekre
bandzsítani. Választani egyet, elvinni valahová, egy folyó
partjára, majd fel a várhegyre: és kezelni. Annyi van
belőlük. Elvinni valahová, ahol sötétség van, de nem igazi
sötétség, csak amolyan vásári. Megmutatni neki, hogyan
kezeli a méreteket a vásár. Nagy, szinte felháborító
odafigyeléssel. Aztán megnyugodni. Lezuhanyozni, teáról
ábrándozni. Réteket keretbe foglalni, méretekkel nyargalni.