Vági János: Egy doboz 900 ml űrtartalmú Carte d’or; Mintha; Coca-Cola Zero

(részletek a Fekália relief című készülő regényből)

Egy  doboz 900 ml űrtartalmú  carte  d’or

Nincs lábbeli, ami ugyanabba az irányba néz, és egy se a számára kijelölt helyen. Nyilvánvaló, ez nem az a lakás, ahol nem kell levenni a cipőt.

Első ránézésre nem lehet megmondani, hogy melyik szoba burkolata milyen, azt meg pláne, hogy melyik a gyerekszoba. Mintha lennének járatok, de egyáltalán nem biztos.

Nehéz úgy eljutni a fürdőig, hogy ne lépj rá valami dirib-darabra, ami szintetikus, és háromból kettő tutira hangot ad.

A fa sínelemekből álló x méter hosszú pályát se gyerekjáték kerülgetni, persze a pályán még véletlenül sincs szakszerűen felhelyezett vonat.

Van azokból az ügyetlen kezű gyerekeknek fejlesztett hasábokból is elég szanaszét szórva.

A plüssök 99 %-án külső behatolás nyomai láthatók, komplett végtagok hiányoznak. Egy lefejezett, nem tudni milyen emlőst alakító darab egy tál kornfléxes tejben ázik. A lakásban amúgy olyan szag van, amit az ott élő nem érez, de tudja, ezért mentegetőzni fog. Főtt virsli és főtt kukorica. Szellőztetés-mániáról nem érdemes beszélni.

A fürdőszoba dettó katasztrófa sújtotta övezet. Ha nem nézel a lábad elé, valamelyik bilibe tutira belelépsz, ha peched van, nem az üresbe. A kádban minimum annyi vacak van, mint a peremén. A fogkrémről nem a krokodilos tubus miatt alkotsz képet: felesleges tükörkép után kutatni 1,20 alatt, és kísérletezni a keverőcsap elzárásával úgy, hogy ne legyél fogkrémes.

A szobák falain zsírkréta vonalak, a futva-húzom fajtából és méter alatt.

Egy komolyabb kompozíció mint helyspecifikus alkotás a derékmagasságban felszerelt villanykapcsolót markánsan keretezi, hamar kiderül, nem unikum: állatos nyomdakészlettel elkövetett ákombákom egy másik mellett.

Vagy a TV megy, vagy valami, amiben bepöfög egy bizonyos sihuhu, és egy férfihang fél percen belül kábé öt olyan hangszínben szólal meg, melyek közül egyiken sem szólalnál meg, max, ha fizetnek érte.

Nemcsak a dohányzóasztal van házilag lekerekítve, annak a tárgynak a sarkain is polifoam csík, amelyiken egy Buddha-szobor áll, de mégsem lehet asztalkának nevezni. A Buddha pocakján tapadókorongos nyíl.

A lakás egyes pontjain vannak olyan jelek, amik eltemetett tisztaságés rendmániás évekről árulkodnak. Leginkább a szekrényekben. A konyhapult fiókjában például, ahonnan előkerül egy százas pézsé a katonásan sorakozó konyharuhák mellől.

Mísz Pí kifújja az orrát, majd mintegy mellesleg átnyújt egyet Angyalnak, mintha nem folyna taknya-nyála.

Arccal rendelkező mozdonyok jönnek-mennek a konzolos TV-ben, az egyik egy idióta képű helikoptert szállít, mint kiderül, Szodor szigetén. Az ikrek a giga babzsákban mintha folyamatosan dőlnének előre nyitott szájjal.

Az ablakból a kertkaput látni és a cirka 60 méter hosszú járdát, amin egy eléggé állapotos nő gyök kettővel közeledik, és gyök kettővel fog eltűnni az erkély alatt.

Angyalról lerí, hogy romokban, és esze ágában sincs ezt palástolni. Orrát nem fújja, hanem törölgeti, ami eléggé gusztustalan.

Valaki széket tologat, a hangból ítélve hidegburkolaton, aztán partvis-zaj.

Mísz Pí megjegyzi, hogy a nő kábé a 36-dik hétben van, és a szinteltolással számolva fölöttük lakik, csak srégen, és ahogy elnézi, bármikor szülhet.

Angyalnál, mint mondani szokás, eltörik a mécses, és nehéz nem összefüggést találni a törés és a megjegyzés között.

Az egyik gyerek feléjük fordul; na erre mondják, hogy üveges tekintet.

Mísz Pí gyorsan döntést hoz, hogy a székről fogja lepakolni a duplo-építményt és nem a fotelről a vasalatlant. A duplo-építmény egy sütödeillusztráció: grill-szett, kolbász, arcok valami tető alatt a 8×8-as alaplapon, ahogy egy dán faszkalap elképzel egy kertvárosi flekkenezős kerti partit. A műbőrrel borított szivacs ülőfelületen nagyrészt már kihalt állatokat ábrázoló matricák itt-ott egymásra ragasztva és megkaparászva.

A felkínált ülőhellyel Angyal még úgy sem kezd semmit, hogy a tárgymentesítésen túl Mísz Pí ki is húzza a széket, majd a Jurassic Parkról úgy mond egy összetett mondatot, mintha elhangzott volna egy kérdés arról, hogy az első rész konkrétan milyen és miért olyan.

A dinoszaurusz-kozmológia kezd méretet ölteni, és nem az összeszarod-magadra támad mozgás a babzsákban, hanem a velociraptorra: immár két üveges tekintet.

Az asztalon gyurmaételek és az elkészítésükhöz szükséges nagyon színes eszközök. A gyurmatészta kinyomó spagetti formára van állítva. A neonzöld műanyag tányérkán kortárs gasztro-csendélet, az asztal felülnézeti képe detto.

Mísz Pí egy nagyobb gyurmagalacsinnal felszed egy ugyanolyan színű kisebb galacsint, és felteszi a kérdést: akkor hol is kezdjék, hogy nem ülne-e le.

Az állapotos nő, mintha két kézzel tartaná a hasát, úgy megy; olvadt zsírként terül szét a csoszogás a háztömbökkel részben határos zöldben.

Mísz Pí ugyanolyan szögben áll, mint Angyal, az erkélyre nyíló üvegezett ajtóval, tehát a telekre merőleges egyirányú utcával párhuzamosan, csak ő egyszerre több parától borsódzó háttal az utcának. Délután 4-re várja az ikrek barátait, és tuti, hogy nem fognak késni. Aztán beígért egy tepsi sajtos masnit. Nyilván a kupleráj is aggasztja, amire a lakás déli végéből pompás rálátás nyílik a szellős térstruktúrának köszönhetően, ami a ’30-as évek modernista építészeti gondolkodását dicséri. A lakás tök funkcionális, minden égtáj felé nyílnak ablakok, erre mondják, az ingatlan remek adottságokkal bír, csakhogy 4 éve, az ikrek születésével egy időben beköltözött Butters alteregója: a viharos estén megalkotott Káosz Professzor, majd Dougie-ból átlényegült Rettenet Tábornok, hogy karöltve semmisítsék meg a Mísz Pí-t körülvevő ezoterikus világot, és nagyon úgy fest, a kivitelezés kiválóan halad.

Az állapotos nőnek végre se híre se hamva; Angyal felcseréli az utcaképet a lakásbelső generális képével, a koppintott alhasi kéztartást nem.

A narrátor az állomásfőnök hangján közli, hogy a fagylaltszállítmányt James fogja vontatni, mire nyilván mindkét gyerek bejelenti, hogy fagyit kér, és szinte egyszerre, és főnévi igenév nélkül.

A babzsákban beindul a mocorgás.

Harmadszor is elsül, hogy gyémsz-fasz-állító. A mantrából sejteni, hogy ez már a kaka-pisi humor után következő szint, tehát javából poén.

A hűtőszekrényből előkerül egy doboz 900 ml űrtartalmú carte d’or.

Mísz Pí hangot ad annak, hogy a kókuszgolyós a gyerekek kedvence, meg a citromos, majd megkérdezi, kér-e fagyit.

Angyal konstatálja, a tárgy nem vált ki belőle olyan reakciót, ami arra utalna, hogy a maoam mellett második gyengéje a fagylalt lenne, pont mint Trixinek, aki sacc per kábé 14 kilométerre délnek egy felállványozott épület alagsorában feltehetően nem fagyit nyalogat, amíg a rendőrségi kihallgatásra várakozik.

Mintha

Mintha a telefontartó-öv tépőzárjához beszélne, amit hónaljnál eligazít. Kérdések, melyeket full felesleges mérlegelni eldöntendő jellegük ellenére. Ahhoz, hogy történjék valami, nem gondolod, hogy te is kellesz, ilyenek. És néhány hasonló után az alanynak hüppöghetnéke támad, amit automatikus, tárgyra vonatkozó újabb kérdésként követ a mit-bőgsz.

Lanában indulat ébred, mintsem együttérzés: az engesztelés gesztusa kimerül abban, hogy elereszt egy széles tartományban értelmezhető mosolyt a bevetetlen ágy tőle távolabb eső lábának. Arany gyertyából lepörög karnapidasanába, hogy fülpréssel zárja ki a gipszkartonnal és parkettával körbezárt babarózsaszín világot, melybe szalonnásrántotta-szag szivárog: a top-teljesítményű szagelszívót már megint nem kapcsolta be a Prof.

A tetőtérben amúgy nem csak tetősíkablakok vannak.

Arany szobájának ablakából látni például a kilátót, ahova Lana a dupla top ellenére is kiválóan látszódó mellbimbóit heti kétszer felliftezi, az összeizzadt dresszből ítélve eredményesen.

A két domb metsződésében kibukkanó nap már nem formatervezett infralámpa: az eredetileg szürkére tervezett tetősíkok CAMEL-sárgák.

Hogy a fürdőhöz eljusson, meg kell kerülje a szintén fehérre lekent 15/15-ös faoszlopot, ami a tér közepén úgy ácsorog, mintha az építész elbaszta volna annak helyét.

A Profnak eszébe jut a szagelszívó.

A sportzoknitól megszabadított talp cuppanásait már nem hallani, csak ahogy a hajópadló recseg. A fürdőszobában mind az illatok, mind a színek tekintetében karneváli hangulat, ugyanakkor a kontyolt tetőrész ferde síkja miatt mint egy űrhajó kiszuperált vezetőfülkéjében, olyan. Nincs ember, akinek ne jutna eszébe a mázas kerámia szó 2 mp-en belül.

A kád térbe állított, de úgy, hogy az Irgalmasrendi Kórház 3 m2-es andrológia laborjának mikrobiológusa és az Allergan gyár 300 m2-es raktárjának targoncása kábé ugyanazzal a mozdulattal tolná a falhoz, és reflexből. A 40 fok körüli kiforgatást némileg magyarázza a 100/170-es, évszak és napszak függvényében alul zöldessé, felül kékessé váló panoráma-szelet, amit a kádban fekve így nem skurcban látni. Az összképhez hozzátartozik, hogy a kád lábakra állított, emiatt látszik a megtekert, inox szennyvízelvezető cső, amitől a dolog állatszerű: valami jégkorszak előtti, kihalt növényevő élőlény, amint hátsó lábain támaszkodva fényes kakát ürít.

Egy szinttel lejjebb a Prof a szünetmentes-tápegység-hiánya-miatt-a-mentés-részleges-volt mondatot negyedszerre futja át, amikor a pirítós elkészül, majd megpróbálja a doktorandusz profilképét kinagyítani.

A tipikus pirítós-katapult zaj nyilván nem hallatszik a fürdőben, Lana mégis arra gondol, hogy a Prof éppen a pirítóst eszi. A szennyes-ledobó nyílásba jó belebámulni, a köphetnéket és a rádiusz eltérést leszámítva kiköpött kút-szitu. A 3/4-es futónadrág nem, a  bőrrel érintkező 1-es számú top fennakad a ledobó csempézett peremén, és mint egy vizes felmosórongy úgy toccsan. Amikor az építész a szennyes-ledobó gyakorlati előnyeiről beszélt, elhangzott a födém-átdöfés szó szemkontaktusban.

A mosdópult feletti, keretnélküli, síkba ragasztott, giga tükörbe ezen a precízen kimaxolt reggelen még nem nézett senki, hacsak nem számít tükörbenézésnek 3 rétegű üvegen át tükörbe nézni egy párkányon billegő feketerigó esetében. Az R10-es csúszásmentességi osztályba sorolt, zuhanytálcát kiváltó burkolat egyedül fahatású. A konyhapult, amin kezd eluralkodni a káosz, carrara márvány. Az építész szerint a mintha max az irodalomba való. Az utánzat-probléma építőanyagokra és konstrukciókra vonatkoztatott példákkal lett igényesen illusztrálva. Lana, mint mindig, amikor koncentrál, szájon át lélegzett. Olyan kérdések motoszkáltak anatómiailag ideálisnak mondható fejében, minthogy az építésznek lenne-e kifogása 1.) a szilikonnal feltuningolt mellei ellen, 2.) a felpumpált ajkáról a rúzst úgy összekenni, hogy az Rothko-kép legyen, hogy tehát az építész mintha-elv egyetemesen értendő, vagy csak valami szakmai kulimász.

A fahatású burkolat és a tényleg fa szappantartó között halvány kapcsolat; a tartóban tegnap esti víz. A szappan: serpenyőben olvadozó margarinkocka. Az első zuhanycseppek, mint kitinpáncélú bogarak koppannak, és a magas HMV komfortú Ariston rétegtárolós kondenzációs kazán plusz a termosztátos csaptelep miatt 38 °C hőmérsékletűek. A csaptelep minősítésére a vízvezeték-szerelő a kulturált jelzőt használta. A zuhanyrózsa lámpaernyő méretű, a zuhanyzás közelít az esőben ázáshoz: majd’ 1 m2 felületen zuhog. Az önhordó üvegpanelről szúnyog száll fel, mintha rugaszkodna, majd ráérősen mint helikopter. A deltamethrin alapanyagú rovarirtó szer ökológiai hatásait tárgyaló konferencián Lana kaviáros szendvicset evett, és úgy rágcsálta, mintha az emberiségnek lenne jövője. A rovarok speciel nem hozzák rá a frászt, és ebben nyilván szerepet játszik egy minimál képkeretbe installált képzőművészeti alkotás: 22 példányból álló, vízszintes tornasorba rendezett lepkegyűjtemény, alatta kurzív felirat: a tökéletes preparátum szárnyai szabályosan állnak, noha ezt a pózt az élő lepke képtelen felvenni. A sorozat nyolcadik lepkéje viaszöntvény, és nincs gombostűvel átszúrva. A jótékonysági aukción ezt elfelejtette közölni a kikiáltó, a katalógusban meg annyi szerepelt, hogy 1% preparátum, 99% szöveg, így a cucc értetlenséget szült, nagyobbat mint az olyan kortárs kép, amit pikk-pakk lehet értelmezni, vagy ami szimplán guszta. A kvázi-kép körül 10 x 3,4 méter falfelületen nincs semmi, az amúgy is steril nappali századjára glettelt kortárs galeri, a Prof szerint az egyetemi laborja mérföldekkel otthonosabb.

A rántotta nemigen fogy; a márványerezetben kirajzolódó kéjittas női arc átfolyik vámpírfogú Dr. Bubó Dürer-grafikába, amitől a Prof valamelyest észhez tér.

A zuhanyzásban Lana nem talál örömet. Érzéki gyönyörre nyitott teste autómosóba gördülő karosszéria, járó motorblokk lehunyt szemhéja mögött a golyó. Durvának, keménynek érzékeli a vízhatlan bőre alatti anyagot, ami élő posztamensen kelt hülye hatást. Ebbe az anyagba az is belefér, hogy üres. Aztán vizelet, amint a bal combján végigcsorog, és ő közönnyel szemléli, mint 2%-os esésvonalú terepen a perforált összefolyó felé csordogáló patakot. Nem éppen sír, még csak nem is sírdogál. Az üvegpanelről letöröl egy tenyérnyi párát: nemhogy a zárgomb állását, de még az ajtó körvonalát sem lehet kivenni. Leül a hidegburkolatra. A pisi, tök hihetetlen, de még mindig csorog, különbség a minimális spricc-hatás, ami részben a vajúdó pozitúrának köszönhető.

Lana a vajúdásról keveset tud, azt is a netről. A mommy makeover plasztikai csomag rendbe vágta a császármetszés utáni anomáliát. Akinek nincs tapasztalati ismerete a szülőcsatorna keresztmetszetéről, az kisebb teher alatt is durván megroggyan, következésképpen tévedhetetlenül felismeri a könnyebb utat, hogy elkerülje a deformációt, összegezte lánya harmadik pszichológusa a probléma-kerülő mechanizmus kialakulásának legkézenfekvőbb magyarázatát, miután a császármetszés-volt kérdésre Lana rávágta, hogy még szép. A szülés utáni évek az áramtalanított emlék-hűtőszekrényben poshadnak, a szagra max egy-egy álomepizód enged következtetni, hogy konkrétan arrafelé valami bűzlik. A gyerekszoba mint visszatérő álom-díszlet: benyit a takkra ugyanolyan, csak nem ríl-csecsemőszagú szobába; a rácsos ágyban 60 x 120-as levegőztetős akvárium, benne zsíros ponty. Néha hüllő. Volt, hogy egy darab rovar. Ami fix, az az álom-helyszín a babaággyal. És még úgyis, hogy Lana részecskeszűrős pormaszkban nézte végig a válaszfalbontást, amint a mega étkező-konyha-nappali térlufi bekapta az egykori gyerekszobát. Tény, hogy Arany nehezen vált meg a rácsos kiságytól, és még nehezebben a 80 x 160-as gyerekágytól. Lana szerint azért, hogy konkrétan őt büntesse. A Prof ennek okát a gyerek rendkívüli intelligenciáját igazoló rendkívüli alvásigénnyel magyarázta, és nem kellett különösebben nagy társaság ahhoz, hogy a mormota Einsteinnel példálózzon. Egy 170 cm magas ember látványa egy 160 cm hosszú ágyban egyetlen reggelen még oké, de aztán jönnek a Lars von Trier képkockák a Riget című sorozatból, amint a csecsemőfejű Udo Krier lehetetlen hosszú végtagjai lógnak le a kórházi ágyról. Nem lehetett tudni, hogy Aranynak szimplán nem voltak barátnői, vagy a kinőtt ágy okozta kínos szituáció miatt maradt számára ismeretlen fogalom a barátnős-együttalvás plusz a bugyis-trikós-intim-dumázgatás. Mindenesetre a dolog jottányit sem változott, miután Lana berendelt egy ikeás franciaágyat: Arany társaságát max a töpszli szomszédfiú kereste, hogy a mintaszerűen terepre illesztett házuk 2,28 méter magas támfalán függő kosárpalánkra dobálni invitálja. Amikor a kissrác szólóban hajigált a referencianélküli, szétbetonozott téren, a palánk helyzete sacc per kábé szabványszerűnek hatott, Arannyal kiegészülve már groteszkül.

Jelenleg a betonkatlan legmélyebb pontján kétnapos tócsa szárad; a palánktól elhajló gyűrűnek ellipszis az árnyéka; a zuhanyfülkében gőzfürdő minőség; nem látszik, de a vízhatlan gipszkarton mögött penészedik a kőzetgyapot. Lana már bőg, de hangtalanul, arca stroboszkópos partin egytucat-grimasz, az ijesztgetős-féle. Ez a fajta bőgés az arcbőrre van kíméletlen hatással, amíg fel nem szakad, meg a rekeszizmokra.

De mintha egyre nagyobb amplitúdójú hullámokban kezdene beindulni a zokogás.

Coca-cola  zero

Chris Hadnagy ásványvíz helyett Coca-Colát választ, a legutóbbi balul elsült hábé fogyasztható emlékszilánkját. Trico felől érdeklődik a PS 4 PRO-ra mutatva, hogy kipipálja ezzel az érzelmi-baráti köröket, és nyomban a céges hálózati hozzáférés szintje felől puhatolózzon, ami Amadeusz külsős munkaköri tevékenységét illetően legalább 3-as fokozatot kell elérjen. Patkányfarkú, tollas kedvencéről Amadeusz akkor sem mesélne, ha Chris Hadnagy faszkodás helyett simán exkuzálná magát 1.) a hétvégi buli kierőszakolása, 2.) annak következménye miatt, vagy ha legalább a The Last Guardianért őszintén rajongana.

Chris  Hadnagy hóna alatt egy Sony VR szemüveggel és egy 2,5 literes Coca-Cola Zeróval jelent meg az apokaliptikus színeket produkáló szombati alkonyatban, és futatta a Resident Evil 7-et, mint a buli egyetlen hozzávalóját. Amadeusz töretlenül pufogott, megszokott formáján is jócskán alulteljesítve, ami normál esetben sem lő túl a minimumon. Chris Hadnagy ellenben úgy sziporkázott, mintha már garantálva lett volna a vörös diplomás csaj és közte egy emojikkal és hashtagekkel szétbombázott chatfal, azzal, hogy Amadeusz megkapta a melót, amit hellyel-közzel a kétszemélyes-PS-hábé apropójának lehetett tekinteni. A VR szemüveg, tekintettel az ünneplésre, Amadeusz fején volt: sápadt ajkú, animált feleség picsás hangon megvallotta érzelmeit, háttérben kellemes zongoradallam. Chris Hadnagy megigazította a tökét, és tudta, tenyerét meg is szagolhatja, mert Amadeusz visszafogott lelkesedéssel már a romos ház kovácsoltvas kapuját nézte, amatőr VR-osként hisztisen rángatva a fejét néhány 3D-s légy miatt. Chris Hadnagy igyekezett tanácsokkal ellátni, hogy a virtuális valóság hányingermentes élvezet legyen, miközben a KNET úti cél felé kormányozva a társalgást a lazábbnak látszó pillanatokban az egyetemi éveiről sztorizott, és felszólításra adta Amadeusz kezébe a kólás poharat. Úgy negyed óra és egy szarléből kibukkanó, foszlott hullafej kellett ahhoz, hogy Amadeusz először öklendezzen fel savas kólát, amit ekkor még a VR-szemcsi megmozdítása nélkül le tudott nyelni.

A perzsaszőnyegen éktelenkedő hányásfolt helyét Chris Hadnagy úgy lépi át, miközben már a KNET adatbázisának titkosításáról hadovál, mintha egy pincelejáró lenne: a lehető legtermészetesebben, a nyílás fölött meghúzva a kólás flakont. Miután Chris Hadnagy bokros teendőire hivatkozva kilépett a +26 fokra lehűlt szombati éjszakába, gondolván, a bulinak lőttek, Amadeusz nekilátott Vanish szőnyegtisztítóval kisikálni a Z-sodratú fonalakkal font rombuszmintázatot, és émelyegve a 3D-től egykedvűen állapította meg, hogy ismét egy hányás, amiben, fasz tudja hogyan, de répa van. A folt amúgy csak azért észrevehető, mert ott ellipszis alakban tiszta. Ahogy Chris Hadnagy le-föl járkál, Amadeusz tesz egy megállapítást, aminek nem a tartalmán gondolkodik el, hanem azon, hogy x év ismeretség után miért éppen most lett szembetűnő, hogy Chris Hadnagyot csak képernyő előtt látta ülve. Próbaképpen kimozdítja a thonet széket a megszokott koordináta rendszerből, és amíg farizmát összeszorítja, hogy ne fingjon túl hangosat, mint egy túlbuzgó lakbéres, úgy méregeti a megváltozott teret, ahelyett hogy egyértelműen hellyel kínálná, mialatt szellent. Chris Hadnagy közben beragad egy mantrába (a PHP szkript azt várja, hogy $offset decimális szám), de mégsem tűnik fanatikusnak, hiába süti hátulról a délutáni 6-os fény: szentképesen. SQL-utasítások-módosítása  mondatrészlet ismétlése közé passzintja be, hogy jobb volt a falra merőlegesen, és arra a kis időre meg is áll, csak a kólát lögyböli a flakon körkörös mozgatásával, arcán mosoly. Amadeusz nem az a gecizős alkat, most mégis roppant elégedett, hogy eldöntheti, melyik percben húzza ki Chris Hadnagy vezetékét a 220-ból, remélve, van olyan kapacitású szünetmentes tápegysége, amivel a kertkapuig, majd segítség nélkül elvánszorog. Az okos-kutya vakkantás-fejlesztéshez  ugyanis semmiféle hálózati hozzáférést nem kapott, még csak egy nyomorult felhőt sem, ahonnan lelepkehálózhatna legalább egy-két tömött pamacsot, megörvendeztetve ezzel Chris Hadnagyot, aki, mit sem sejtve a KNET biztonsági protokolljáról, határozottan fel van dobódva.

A hivatali arcokhoz képest jóval simlisebb megjelenésű osztályvezető két különböző mobilon folytatott beszélgetést más-más hangon, mielőtt átnyújtotta a CD-t, a kutyaprojekt demóját, hogy Amadeusz vizuálisan is képben legyen a prototípus cukisága felől. Egy árva CD és két példány, aláírt megbízási szerződés, mellékletként valami keretmegállapodás. A vakkantás-variációkat személyesen kell átadja, lehetőleg a diszkréten megtetkózott osztályvezetői kézbe: tűszúrásnyi pixelekből 8 bites Super Mario, amint éppen szökken. Bepróbálkozhatott volna, hogy egy optikai meghajtót is utánadobhatnának a CD-n túl, de még erősen visszhangzott fülében a céges telón lekottázott beosztotti lebaszás, ami korántsem volt olyan elragadó hanghordozású, mint az eggyel előtti mintaférj-búgás, a drágám összes szinonimájának elpukkantásakor. Így Amadeusz habozás nélkül becsúsztatta a +3 dB Kortárs Hangművészeti Fesztivál promo-szatyorba a CD-t és a kettéhajtott A4-eseket, és sztondult hangulatban elhúzta a csíkot.

Chris Hadnagy hamisítatlan érzelmi inkontinenciáját mi sem bizonyítja jobban, minthogy ujjongásba tör ki attól, hogy Amadeusz kimondja: az irodaház valóban egy köpésre van. Reakcióját látva Amadeusz úgy határoz, kíméletes lesz: mielőtt közölné a pusztító hírt, elenged egy terelőkutyát. Beszámol a mosolyfelismerő ajtónyitó rendszerről, a recepció és az osztályvezetői tárgyaló közé szerkesztett egyterű irodában látott asztali gépek csatasoráról, és hogy mindössze egy munkaállomás mögött ült nőnemű programozó, ami azért biztató jel, még ha az épület fszt. + 5 emelet magas is. Chris Hadnagy először az asztali számítógépek típusa felől érdeklődik, és miután nem találta kielégítőnek a színre vonatkozó meghatározást, kér mindenre kiterjedő személyleírást a lányról, miközben a kikapcsolt szintetizátor billentyűzetét kopogtatja. Ettől Amadeusz nem bír nem a Kubrick-film maszkos-köpenyes alakjaira gondolni, amikor Tom Cruise elfelejti a jelszót. #E #F #F #E #E #F megy 5/4-es ütemben belül, by Ligeti. Hangmemóriája ON-ra állítva: általános klaviatúra-zajban egy vízautomata 19 literes ballonja gargalizál. A nőről valami hajforma és slussz. A zongorán szelektívbe szánt színes prosik egymáson. A kupac tetején egy müncheni HIGH-END kiállítás brosúrája, amin egy rövid hajú, nem kimondottan címlap-lányos arcú nő, keresztbe font kézzel egy hangfalra támaszkodik, és németesen szuggerál. Amadeusz rábök, hogy köbö ilyen, a haja biztosan. Annyira gyorsan talált rá a mentőövre, hogy Chris Hadnagy max a harmadik ütemet kopogja egész jó tempóbiztonsággal, és mintha nála is menne valami konkrét, mert korántsem azonnal követelőzik, hogy hadd lássa. A Coca-Cola Zero z tengelye nem kevés szögeltérést mutat a függőlegestől. Részben a szinti pitch bend hanghajlító korongján ül fel a palack, amikor Chris Hadnagy elengedi, hogy megtegyen három lépést a prosiig, és egyben szőnyegbombázza Amadeusz arcberendezését, legalább oly mértékben, mint szombat este a Resident Evil 7. Amadeusz ugyanis annyit még rögzített, hogy a kupak Chris Hadnaggyal együtt közeledik felé. Először a koppanást hallani, majd az ismert PET-palackhangot, amint a parketten gurul. Chris Hadnagy megnyugtatásképp elhessenti a levegőt, de mintha remegne a szája. Úgy haladnak el egymás mellett, hogy egyetlen visszajátszás biztosan nem adna kielégítő választ a kérdésre: ki lökött fel kit. Amadeusz négykézláb a földön, Chris Hadnagy térden, a zongorába kapaszkodik.