Forgács Miklós versei

Cécile Hanat felvétele

 

kezdő bestiák 

(részletek)

 

68.
a másnapi előrejelzés rövid volt:
gyors, labilis kéj várható –
az összes meteorológus elpirult

69.
a varjú a magasból elegánsan támadott,
de a kebab a nő kezében maradt
a hányás nem fölmentés –
gondolta a varjú, de nem mondta ki,
végül csak ennyit vetett oda:
folyékony börtön!

70.
a tetovált láb szebben törik –
mormolta egy panoramatikus
fogröntgennel incselkedő,
kalandvágyó piton

71.
a nyúl ma valahogy nem fért a bőrébe:
nem is tudjátok elképzelni,
a náthás kisállattenyésztők
milyen megbabonázva tudják nézni,
megkereste mind a tizenegy
testvérének tekintetét,
ők állták a farkasszemet –
ahogy a teafilter,
komótosan
megfesti a vizet

72.
elárulok valamit –
törte meg a zebrapinty
a kocsmában a kínos csöndet –,
a könyvrestaurátorok is
gondolnak néha a halálra –
felcsippentett egy morzsányi tápot –,
olyankor elmosolyodnak,
és a szikét csipeszre cserélik

73.
a küszvágó csér és a
tövisszúró gébics még
tegnap összevesztek,
a pirók csak segíteni
akart a békülésben –
pénteken mélyeket lélegezni
olyan, mint amikor a könnyűbúvár
százhúsz méterrel a felszín alatt
rilke egy verssorára gondol,
hevenyészve és pontatlanul

74.
bűzlenek a lábjegyzetek,
olcsó flitter a vágy –
sóhajtott föl a katonalégy lárvája
közvetlenül pirítás előtt,
lélekben még mindig
a lárvahizlaló üzemben lakomázva

75.
rozzant patkóbélben kései a bánat,
a legfrissebb frázis is rég kikopott –
a jubileumi műsorra gyakorol
száztizenegy hasonló ízlésű,
aktív közösségben gondolkodó
kreatív bacilus

76.
egy olyan szó szeretnék lenni,
amely képes elbújni
a maga gerjesztette homályban –
ábrándozott a napszítta medúza

77.
és az nem erkölcstelen,
mikor egy éttermi asztal
leplezetlenül felszabadul? –
érvelt kétségbeesetten a skorpió,
mikor a strucc tényleg megindult feléje

78.
a barna ásóbéka riadtan
simult belülről a mosógép
enyhén vízköves üvegajtajához,
mintha a lassan moccanó dob
ezt duruzsolta volna:
a legfinomabb terítő is
unalmas lesz egyszer

79.
a túzok idegesen folytatta,
pedig a loncsos racka nem titkolta,
hogy egyáltalán nem érdekli a téma,
és a vízibivaly is a megrepedezett talaj
cizellált hasadékait bámulta inkább:
ünnep, nem ünnep,
gondolat volt, és kész,
mégpedig, vagy pont ezért,
ezt persze nehéz utólag rekonstruálni,
a tagadás legbátrabb fázisában,
és akkor erre azt mondja valaki,
hogy megalkuvó meg kontemplatív

80.
a medveállatka zavartan
nézett föl a magasba,
kissé belassulva kereste
a mikroszkóp lencséjét:
nagyon kemény időszak volt ez,
hátrafelé vagyok a legmagabiztosabb,
csak azok az önemésztő amplitúdók

81.
a pele tele pofával förmedt a hörcsögre:
leplezetlen? kendőzetlen? szégyentelen?
nem értem! hiába mondod! tele a pofád!

82.
a kuvik lomhán körözött
a káva peremének vonalán,
bízott benne, meg tudja még
különböztetni az élőt
az élettelentől:
ha nyöszörögsz,
mérgezett vizet iszol,
a kút pedig fukarul
méri az ellenanyagot –
remélte a puffadt kabáthoz
soha nem tartozott vízimanó

83.
az undor a legjobb síkosító –
recsegett a hód fülébe
egy rejtélyes uszadékfa

84.
a hiúz nem akart panaszkodni,
de ha traktornyomból ivott,
mindig szentimentális lett:
belém költözött az idegen kultúra,
bár a kísértés mindig máshol lakik

85.
fejtetvek lebegtek a tengerben
fázósan összehúzódtak, hallgattak
már alig emlékeztek, milyen volt
mesébe illő zsenge serkekoruk

86.
te kis ledér moszatvirág! –
incselkedett a polip a korallal
préselj ki belőlem mindent! –
adta meg magát egy kicsit arrébb
a galacsin a ganajtúrónak

87.
hallottál már a dugongról? –
fontoskodott a túzok
most ropjak erre egy magyarbődit? –
ásítozott az emu

88.
elkasmartad? –
nézte a bütykös hattyú
a másik torkában eltűnő kenyérszelet
fodrozódó hűlt helyét
genetikai kódom a mértéktelenség –
szabadkozott néhány millió évvel korábban
egy szórakozott gyilokmadár

89.
a kénalapú élet is ilyen unalmas? –
aludt el anyja ölében a csimpánzgyerek

90.
rokkant porszemek fürdőznek
a frissen loopolt zajban

91.
varánusz vagyok, komodói varánusz –
hallatszott a ziháló zokogás
a hetvenhét magyar népmese mögül
már nem tudod hol áll a fejed, mi? –
csipkelődött telepatikusan
egy mesemondó formájú
paleobotanikus

92.
hová tűnik ilyenkor a rokonszenv? –
förmed a nyest a gyöngytyúkra
ízlelgess csak, nyugodtan ízlelgess,
de tudnod kell, minden szó csak pernye,
ám az üstökös már messze jár –
állta a tekintetét a baromfi

93.
téged mindig ennyire zavar a valóság? –
néz hunyorogva a komondor a csivavára
csak ha véget ér a filmforgatás –
pihegi a csivava a feldöntött reflektorok alatt

94.
az identitás nem ikrás vadgesztenyeméz –
csobogja az axolotl végtelen türelemmel
vagyis hiába melengetem negyven fokon? –
cikázik tovább az álcás pálmasodró,
akit sokan drágakőarcú cibetmacskának ismernek

95.
a műélvezethez nem kell sóhaj –
pirult diszkréten a jércemell

96.
a pulyka épphogy csak kitért
a hömpölygő láva elől
az ébredés labilis fagylalt –
motyogta átszellemülten

97.
a mormotanőstény nem nyitotta ki szemét,
hunyt pillái rebegtek –
zaklatottan nem emlékszem semmire

98.
sötétben tapogatózva is
menekülhetünk magunk elől –
magyarázta a folyami kagyló
a folyami ráknak

99.
a cecelégy picit zavartnak tűnt –
mintha az álom
saját farka helyett
belém harapott volna

100.
azt mondtam, tévhit –
makacskodott a gyurgyalag
azt mondtad, tévit –
évődött a jégmadár
miért mondaná
bárki is, hogy tévit –
kételkedett a gyurgyalag
van, akinek kéjes érzés
elnyelni egy betűt –
lehelte sejtelmesen a jégmadár

101.
dőlnek rám a mennyek! –
vesztette el a fonalat az ürge

 

Forgács Miklós (1973, Léva)

Költő, dramaturg, rendező. Latex búslakodó című verseskötete 2019-ben jelent meg.