Juhász Tibor: Behúzás VII. Ahogy alábbhagy a szél

a fák kiegyenesednek.

A lombkoronák színe még katonai ponyvákat idéz, de ahogy megindul a cseppek felszáradása, a levelek visszanyerik eredeti árnyalatukat.

A bokrok is.

Alacsony törzseikhez zacskók gyűltek, takarásukban kap új erőre a gyom, és ismét hozzálát a terjeszkedéshez.

A fűszálak egyre kövérebbek.

És, mintha fémes réteg képződött volna rajtuk a zápor alatt, csillognak az élénkülő napon. A talaj puha.

Giliszták erednek belőle, idegesen tekeregnek a kitüremkedéseken, miközben keményedik a föld. A gyökerek mélyre hatolnak.

Új ágakat növesztenek, igyekeznek lejjebb és lejjebb, a bánya lezárt vágatrendszere felé. Néhányuk visszafordul.

Talán nem találnak maguknak elég helyet, csúcsaik kiemelkednek a talajból, akár a sebtében el- földelt alkatrészek.

Térdig ér a fű.

Mialatt befedi a spontán szemétlerakókat, dróttá merevednek a giliszták. Burjánzik a gyom.

Fejlődő növénytársulások, pókhálóikban megmaradt csapadék. A bokrok.

Áthatolhatatlan sáv lesz belőlük, mintha kifejezetten ezért telepítették volna ide őket. A fák kiegyenesedtek.