Endrey-Nagy Ágoston versei

Julija Svetlova felvétele

Oázis

Fürödjetek meg, bánatos asszonyok.
Szarkalábaitokból dörgöljétek ki a sót,
visszereiteket masszírozzátok vissza
fásuló vádlitok rostja közé.

Ezek a falak megvédenek titeket, lőrésnyi
ablakaikon csak a fény, tekintetek nem,
hajlatokban őrzött porcelánfinom bőr
és göndör, fekete szőr villan a párából.

Fürödjetek meg, mossátok le magatokról,
engedjétek meg a testnek és léleknek
a fellélegzést, az ütemes, lassú szívverést.
Elsivatagosodik a fehérfolyásos Kánaán.

Férfikezek után engedjétek a gyengéd
érintéseket nővéreiteknek. Mert azok tudják,
minek a hiányát kell lemosni, kimasszírozni,
elsimítani, akikkel közösek a lila foltok.

Tudják, melyik mozdulattól
nem rezzentek össze, melyek indítják
meg a nyálelválasztást, melyektől felejtitek
el a fürdőház körüli férges datolyapálmákat.

Fürödjetek meg, bánatos asszonyok, bukjatok
le és nyissátok ki szemeteket a víz alatt,
a medencék alján a cseréplapok töröttek,
mint otthon a dísztárgyak férfiököl után.

Első

A születés előtti nyugalom: a Szűzanyában
Krisztus, mint kagylóban a gyöngy. Ha már
ilyen apró vagy, szívesebben lennél vérrög,
egy rendszer hibája. Nem akarsz mártír lenni,
pontszerűségedből terjedjen őszként a szívelhalás.

Megértelek, Uram. Embernek születtél: előbb
okozol halált, mint hogy meghalj. Rúgkapálsz,
izegsz a méhben: tiltakozol. Előre tudsz mindent.
Koponyacsontjaid most kezdenek közelíteni
egymás felé, ujjperceid még hangsúlytalanok,
de ökölbe szorítod a kezed. Emberi sejtjeid azt üzenik:
vetélj el, anyám, kérlek.

És a világ Máriában mozdulatlan volt.

Tamás

Meghívtatok magatok közé és én eljöttem,
de kétkedő mosolyaitok rám szegezett puskák,
forró fémcsövek a bukó napban. Gyűljetek körém,
már nem a fallikus szimbólum vagyok, aki voltam.
Oldódjon a döbbenet, kattanjon a ravasz, vedeljétek a bort,
faljátok a halakat, nincsenek érzéseik.

Add a kezed, nyújtsd ki két leghosszabb ujjad, hagyd,
hogy kézfejedre markoljak, magamhoz húzom,
köntösöm félre, szemeimben a trónok tüze szikrázik,
érzem ellenkező izmaid és inaid, ez itt a sebem,
peremén a vér még friss bíbor, hatolj be, ujjad tövéig,
pulzál a meleg, barázdált hús, ujjbegyeid előretörnek,
puha rengetegben érdes kolonizálók, fordítsd el tenyered,
két ujjad ütemesen görbítsd vissza magad felé újra
és újra, hívogass, az ott a szívem, az a masszív csomó,
nem érzem, semmit nem érzek, mert mindenem odaadtam,
neked adom, amit érezhetnék, tied a túlfeszített hit után
a kirobbanó bizonyosság. Kifeszülnek a Szentlélek szárnyai,
begörcsölnek a lábujjak.

Ez az utolsó tanulság. Boldogok, akik elélveznek a fájdalomtól,
boldogok, akikből spriccel a vér, akiknek agyát lezsibbasztja
a Szentlélek felfoghatatlan ereje és egy pillanatra minden
elfeketül körülöttük. Látod, Tamás, egyedül a hús szent bennem.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/10-es lapszámában.

Endrey-Nagy Ágoston (2002, Mór)

Költő.