Márton Ágnes: 8 öltés – 6. rész

pinkbutterfly felvétele

 

Nem hiszitek el, a világ csúfjára kitiltottak a Szikkadt Nyúlból. Persze nem kaptam erről semmilyen értesítést, csak egyik nap válasz nélkül maradt az asztalfoglalásom. Másnap eltuszkoltak a pincérek a bejárattól, amikor be akartam lépni. Harmadik nap az orrom előtt kitették a ZÁRVA táblát, pedig kuncogást és csin-csinezést hallottam belülről. Mi a fene? Hogy lehet így egyik pillanatról a másikra kiesni a pixisből? Vagy én lettem érzéketlen barom, aki nem képes észrevenni, hogy lassan, de biztosan kiutálják valahonnan? És vajon a bárpultnál álló kopasznak köze volt ehhez? Annak, aki egyfolytában sasolt bennünket? Vagy az Antonoknak? Alig tudtam lelépni. Halott ember… Még mit nem. Esetleg túl sok Rhino-flakont talált a Nyúl személyzete mostanában a szemetesben, és rájöttek, csak én lehetek az, akinek az orra körül forog a világ?

Egy magyarázat lehet csak. Valamit rejtegetnek előlem. Valamit vagy valakit.

Elegem van. Őrizgetem naphosszat a Herceget, Kisrókát elárultam, Flamma meg inkább csak kísértet, pótléka annak a régi kastélybeli lánynak.

Eszembe jut a kedvenc játékom. Beírom a gugliba: kiesett a pixisből. Ezeket dobja: kiesett a vizsla foga, kiesett az orosz üzletember az ablakon, kiesett a fogam álmomban, kiesett a Fradi, kiesett a pihenőszékből, kiesett a Sztárban sztárban. Mindjárt vidámabban szipogok, pedig eléggé leépültem mostanában: nem érzem a szagokat, vérzik az orrom, el is van dugulva folyton, mintha lángok csapkodnának a fejemben. De most nem ez a lényeg, hanem a titok. Bárcsak Leó segíthetne nekem, bárcsak kiszagolná, lehetne ez afféle modern Kántor nyomoz.

És ekkor valami szöget üt a fejembe. Valami, aminek korábban nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Amikor legutóbb a Szikkadt Nyúlban jártunk, Flamma arra panaszkodott, hogy alig fért el a vécéfülkében, pedig ő aztán nem egy debella, sőt. Egy fura doboz elfoglalta előle az összes helyet. Egy fémláda, olyan, mint egy széf.

 

*

 

Alex Crex mosolyogva nyújtózkodik. Ez a legpompásabb időtöltés, naphosszat heverészni, azon tűnődni, hogy mit is fessen legközelebb, Bitang dorombolását hallgatni, figyelni, hogyan dagaszt a takarón. Aztán ott van a Facebook is. Lomhán pörgeti a posztokat. Yvette-ről itt sincs semmi hír, hanyagolja őt. Pár napja ez még komolyabban felzaklatta volna, de most csak vonogatja a vállát. Zajlik az élet, de néha máshol. Eljön majd az ő ideje is. Amúgy is máson jár az esze, nem mindig csak a lányokon.

Egyszer csak felfigyel egy ma estére meghirdetett programra. Alig hisz a szemének, Nyolc öltés lesz a performance címe. Hogy lehet ez? Valaki szívatja?

A Facebook-eseménynél nincs részletes leírás, csak egy Ady-idézet, a címe: A tanárok dolga. Ezeknél a soroknál vakargatni kezdi a feje búbját: „És ha sztrájkkal, amerikázással s nem tudom mivel fenyegetőznek a szegény tanárok, annál rosszabb: örülnek a szülők, a nebulók s legjobban örül a hivatalos Magyarország mai képviselete, melynek nem érdeke, hogy a tanárok jó tanárok legyenek.”

Hűha, ennek a fele sem tréfa. De mi köze ehhez a Nyolc öltésnek? Hacsak…

A szervező: Kováts Lukrécia Teréz. Jó, hogy nem Kamu Borbála. Rákeres a profiljára: pandamackós videók, meghalt Esther the Wonder Pig, egy befotózott újságcikk: Galambok a belvárosban. Végzettség: az élet iskolája, profilkép: egy ránézésre ötéves kislány hempereg egy pipacsos mezőn, kiölti a nyelvét. Mellette egy puli. Képaláírásnak csak ez: Mennyivel jobb volt Hajdúböszörményben.

Na ne már, Kamuterike, ezt te sem gondolhatod komolyan. Vagy épp fordítva, nagyon is komolyan gondolod?

A Hódító hídjánál lesz a hepaj. Ha igyekszik, még éppen odaér az elejére. Élete során valószínűleg ez lenne az első eset, hogy nem késik el valahonnan.

Félretolja Bitangot, aki pedig épp forszírozná, hogy fel kellene szolgálnia a vacsoráját. Beleugrik a kedvenc farmerjába. Kicsit gyűrött a nadrág szára, de majd kirúgja magát, hosszú lesz az este.

Mi lesz vajon, petíciók, emberlánc, Mi vagyunk a Grund? Lát-e majd ismerősöket a Nyolc öltés szereplői között? Vagy elmaszkírozzák magukat? Megemlítik-e őt és a festményét? A széfet nyilván nem.

 

*

 

Kisróka belefúj a telefonba.
– Találkoznunk kell.

Legszívesebben élből mentegetőznék, annyira szégyellem magam, hogy kifutnék a világból, de csak szánalmas szipogásra futja. Minek is tért vissza ez a lány… Kisróka viszont mintha rá sem hederítene az én nyomorult állapotomra, kuncogva kérdezi, ráérek-e ma este.

– Igazából jobb lenne holnap. Kaptam egy fülest, hogy ma lesz egy érdekes performance…
– Jaja, a Hódító hídjánál. De hiszen éppen oda akartalak hívni. A nagy szellemek találkoznak.
– Tudsz valami bővebbet is?
– Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Na jó, a címét elárulhatom már most. Nyolc öltés.
– Ezzel nem vagyok kisegítve, ezt még a madarak is csiripelik.
– Vannak tanár ismerőseid? Vagy diákok?
– Micsoda hülye kérdés ez, kinek nincsenek…
– Hát akkor?
– Egy szót sem értek, Kisróka. Annak idején félszavakból is megértettük egymást, most meg… Mi a franc ez az egész? Mi köze a Nyolc öltésnek a tanárokhoz? És emlékszel, Flamma miről beszélt a Szikkadt Nyúlban?
– Flamma?
– Jól hallottad, igen, Flamma.
– A pezsgőről? A bulizásról? Mit képzelsz, mi vagyok, gondolatolvasó?
– A vécéről, hát tényleg nem vágod?
– Micsoda? Hogy sokan álltak a lányvécénél a sorban? Hogy nem volt vécépapír? Egyik fülemen be, a másikon ki. Úgy teszel, mintha a CNN-nek kellett volna tudósítania a Nyúl budijából. Nevetséges vagy néha. Meg ez a szipogás is, már az agyamra megy, komolyan.

Mégis észrevette. Most aztán tényleg bajban vagyok.

– A széf! Azt mondta Flamma, valami széfszerűség volt a lányvécében.
– Széfszerűsééég? Itt mindenki megbolondult? Láttam én is valami baszott nagy dobozt, de még hogy széf… Tamponautomata volt az biztosan, manapság mindenből pénzt akarnak csinálni, még a budin ülve is vásárolhatsz. Vagy akár óvszer-automata. Túl sok thrillert nézel, többet érnél egy kis józan paraszti ésszel.
– Ha csak vegzálsz naphosszat, akkor inkább hagyjuk ezt a mai estét.
– Ugyan már, tökfej! Nem érted a viccet, úgy látszik, rosszul öregszel.
– Bocs, Róka, le kell tennem, vérzik az orrom.
– Várj, annyit ígérj meg, hogy fél 8-kor ott leszel az ellátó előtt.
– Pont ott!

Várom, hátha meggondolja magát, de megátalkodottan hallgat.

– Na jó, legyen ott, fél nyolc, vettem.
– Hozok neked egy százas pézsét. Pelus már nem kell, remélem.
– Róóóóókaaaa…

 

*

 

Akárhogy szedi a lábát, Alex Crex mégis késésben van. Ötször kellett visszafordulnia.

Egyszer megszólalt a lelkiismerete, attól tartott, Bitang éhen fog pusztulni, amikorra ő hazakóvályog. Ki tudja, meddig tart egy ilyen Terka-rendezvény. Kibontott egy őzes-áfonyás alufóliásat.

Egyszer arra érzett ingerenciát, hogy ellenőrizze, kikapcsolta-e a bojlert.

Egyszer rájött, hogy elfelejtett kiteregetni. Nem büdösödhetnek be a ruhák. Mostanában mindig Yvette intézte a mosást, de távollétében ez nehezen sikerülne most.

Egyszer nem találta a telefonját, fel kellett túrnia érte az egész lakást.

Egyszer pedig Bitangba botlott az utcasarkon – muszáj volt visszacsalogatnia. Akkor szökhetett ki ez a sátánfattya, amikor Alex a zárral bajlódott, még ki is esett a kezéből a kulcs.

Már lezajlott az összes beszéd, most csak a tömeg morajlik a Hódító hídjánál. Alex keresi a színpadot, de sehol semmi. Tanácstalanul furakszik előre. Olasz, francia, angol szövegfoszlányokat hall. Előtte egy párocska sakkozik egy hokedlikből összetákolt asztalon.

Rezzenéstelen arccal rakosgatják a bábukat. A nőn gyöngyökkel ékesített hófehér blúz, mint egy esküvői ruha felső része. Ez lenne a performance? Mások sem értik, egymást kérdezgetik, mi ez. Egy megtermett macska ugrik a tákolmány tetejére, elkezdi lekacsózni a bábukat. Kop-kop-kop. Véletlenül került oda a macska? Be lehet tanítani egy önfejű macskát? De minek? Igaz, ott vannak a cirkuszi oroszlánok is, átugranak a lángoló karikán, már ahol még engedik ezt az állatvédők.

Néhány leleményes néző felkapkodja a figurákat, elteszi emlékbe. Aki vitrinbe tesz egy ilyen zsákmányt, mire emlékszik majd?

Alex vállat von. Inkább szunyált volna otthon nyugiban.

Megszólal a hangosbemondó: Első öltés.

 

 

Márton Ágnes (1965, Ózd)

Író, költő, műfordító, az Ofi Press és a One Hand Clapping szerkesztője, a Royal Society of Arts tagja. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban jelentek meg főbb kötetei. Több nemzetközi díjat nyert, Angliában például első helyezést ért el a Költészet Napjára meghirdetett pályázaton. Vasiliki Legakivel írt operájának Londonban volt a premierje. Számos írói ösztöndíjat kapott, többek között egy északi-sarkvidéki kutatóhajóra, valamint Costa Ricára, a jaguárfolyosók tanulmányozására, illetve Fårö szigetére, Ingmar Bergman házába. 2021-ben kezdett újra magyar nyelven is rendszeresen írni és publikálni. Az f21 ökoköltészeti pályázatának első helyezettje és Líra-díjának nyertese, a Párisi Galéria verspályázatának győztese. Az Én, az iguána és a Jaguárfolyosó című kötete a Napkút Kiadónál jelent meg, itt várható a Személyi edzőm, Johnny Depp című drámakötete is.