Nádasdy Ádám verse

A képek forrása: napunk, Deszkavízió

Az ókori légkör

Csehy Zoltánnak 50. születésnapjára

Nem tagadom: dideregnék köztük az őszi esőben,
mert bár fűteni tudtak, nyirkos volna az ágyam,
nyakbaverős teleken gyalogolnék (volt-e esernyő?);
rossz rá gondolnom, hogy fogfájás esetére
(sajnos sűrün elővesz) mit várhatna az ember:
gyógyszert semmit, ijesztő vasszerszámokat inkább.
Krumpli se volna, cukor se, teát-kávét sose látnék,
ülnék némán internet, villany, wifi nélkül,
és olvasnivalóval sem volnék eleresztve.
Hogy tart nyitva a könyvtár? Azt rögtön kikeresném,
nyilván több is van Rómában – persze, ha tényleg
Rómában lakhatnék, nem pedig itt a Dunánál,
északi, messzi provincia ványadt oppidumában,
szurtos Aquincumban. Könyvtár?… Hol volna ilyesmi?
Van két amphitheatrum, slussz. Latinul se beszélnek,
csak ha muszáj, zavaros barbár szavakon lovagolva.

Végre bevallom: nem sóvárgom az ókori légkört;
bámulom őket, mégsem vágyom testmelegükre.
Énnekem ők – jobb így – csak a könyvek lapjain élnek:
ablaut, nyelvtan, szótag, hangtörvény, dialektus,
mind csupa tájszépség, csupa rám nevető panoráma,
jegyzetanyaggal zsúfolt, mélyen viktoriánus,
német földön készült antikvár kötetekben,
mondjuk ezerhétszáznyolcvantól száz remek évig.
Legszivesebben a szótár lapjain, ott vagyok otthon,
ugrálok ritkább gyökök és poliszém alakok közt –
ott nem hallom a fórumot üzletelő ricsajával,
s azt se, ha egy emberként felzúg olykor a cirkusz.

S mondd, te vajon, Zoltán, elköltözöl olykor a régi,
orrfacsaró lakosok fölsebző utcazajába?
Vagy mint én, könyv-tájakkal bölcsen megelégszel:
mint cordon sanitaire, véd metrum, stílus, elemzés?
Mersz odamenni, ahol lökdösnek s rád kiabálnak?

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/11-es lapszámában

Nádasdy Ádám (1947, Budapest)

Költő, műfordító, nyelvész.