Szánthó Erika Emma prózája

Julija Svetlova felvétele

Bűvész a vállalati rendezvényen

Nem vagyok ismerős neked? Én voltam a nagy Santini, a bűvész a vállalati rendezvényen. Megkérdeztem, ki szeretne lenni a segédem. Nyújtotta a kezét az összes gyerek, csak te nem. Épp duzzogtál valamin, ültél keresztbe font karral, erre rád mutattam, hát gyere, ha ennyire akarsz. Kijöttél, a kendős trükköt adtuk elő. Bedobáltam öt különálló kendőt a kalapba, te belenyúltál, elkezdted kihúzni, kacagtál közben, össze voltak varrva.

A következő évben én voltam a Mikulás. Meghúztad a műszakállamat, és azt kérted, hogy varrónő lehess, mint az édesanyád. Nem kaptál virgácsot, kiszedettem a csomagodból a Feri krampusszal.

Anyukád osztálytársa voltam a Rókus utcai általános iskolában. Nyolcadikban belemarkoltam a hajába, meghúztam, azon nyomban bokán rúgott, Gyuri, mész te a picsába. Én meg beleszerettem.

Amikor kézhez kaptam a jogosítványt, beszálltam apám Zsigulijába, volt nálam egy fényképezőgép, fotóztam az autót, a házunkat, a friss jogosítványomat, amikor kifogyott a film, elindultam. Annamari a tetőn ült, cigarettázott. Az ég rózsaszín volt, sárga, sötétnarancs, és az alján ott ült az édesanyád. Eleinte csak a fekete körvonalát láttam. Majd a barna haját. A háta közepéig ért, és mindenfelé szállt. Vagy egy percig bámultam. Leugrott a garázs tetejére, onnan a betonra. „Gyurika, mit csinálsz?” – mutatott a kocsira, és röhögött.

A kocsi hangszórójából Zorán szólt, apám egyik kazettája. „Még sosem hallottam ehhez foghatót” – mondta. Én sem. A Soroksári úton suhantak mellettünk a villanyoszlopok. Egyik kezem a kormányon volt, a másik az ő tenyerében. Félórája mentünk, meg se kérdezte, hova.

Egy hét múlva összefutottunk a könyvtárnál.
– Képzeld, álmodtam, kinyitottam a szememet, és ott állt Imre az ágyamnál.
– Szereted?

Anyukád derűsen bólintott.

– Olyan jó hozzám, vele még azt is elfelejtem, hogy meg akarok halni.
– Már vártad?
– Vártam.

Mikor elbúcsúztunk, arra gondoltam, zakót kellett volna húznom.

Csak távolról figyeltelek benneteket. Én is a Lakásépítő Vállalatnál dolgoztam, mint Annamari és Imre, az apukád.

Ahogy a rendszerváltás után megszűnt a vállalat, kicsit megkönnyebbültem. Egy volt osztálytársunktól tudtam meg, hogy Annamari beteg. Bementem hozzá a kórházba, örült, de láthatóan nem tudott mit kezdeni velem. Megkerestem az orvosát, a kezébe nyomtam tízezer forintot, és kértem, hogy segítsen rajta. A főnővérnek udvaroltam. Rózsának hívták, az ötezres láttán lefittyedt az ajka. Most is látom magam előtt, szép volt, mint egy szentkép.

Akkor kezdtem el inni, amikor az édesanyád meghalt. Csak este piáltam, tíz-tizenöt sör, nappal dolgoztam. Egy idő után észrevette a főnököm. Akkor már belenyúltam a kasszába. Elküldött három hónap fizetett szabadságra, rendes volt, annyit kért, gyógyultan jöjjek vissza.

Hetente egyszer jártam egyéni terápiára, szemben volt a kocsma. Amikor végeztem, átmentem az utca túloldalára, és kikértem a söröket.

A céges karácsonyon majdnem kizuhantam a szálloda hatodik emeletéről. Úgy húztak vissza. Lefektettek, és csöndesen, mint egy tolvaj, megjelent az ágyam mellett Annamari, dauerolt hajjal.

„Proszit, Gyurikám! Nem szeretem a kocsmát, büdös.”

Nem igazi függőség ez, nekem jó gyerekkorom volt, a gyász itatott. Na, még ezt a hetediket is, mondta a gyász. Legyőzhetetlen vagy, csak ne hugyozd össze magad, mondta a gyász. Ezután mentem el Komlóra gyógykezeltetni magamat.

Tizenhat éve és két hónapja nem iszom, a napokat már nem jegyzem. Régebben úgy számoltam, mint az anyák a gyerekük korát. Tizennyolc hónapja és két napja, huszonnégy hónapja és öt napja vagyok tiszta. Annamarit tizenhét éve, tizenegy hónapja és hat napja láttam utoljára mosolyogni. A kórházi ágyon feküdt, egy tálca krémest vittem neki. Gyuri, szerinted én ezt ehetem? Porcukros lett az orra.

Mindenkinek megvan a dolga, amit tenni kell szó nélkül. Nekem az, hogy Annamariról meséljek.

Hidegen ette a bablevest, szerette a bolhapiacokat, a tizedik kerületet, a lemállott falakat, ha télen mindenhol égtek a lámpák, ha szellő sem mozdult a lombok között, és a fahéjas szilvás gombócot tejföllel. Ha lámpák fényeit látta futkosni az ablakokon, azt mondta, viselkedj, Gyurika, a Télapó az.

Gyuri vagyok, függő.

Szánthó Erika Emma (1985, Budapest)