Szeghy-Gayer Veronika: „Az első női újságíró“ (tanulmány)

2023-09Print-ajánló Posted | by
Szeghy-Gayer Veronika: „Az első női újságíró“ (tanulmány)

 

Mozaikdarabok Propperné Békefi Hermin életművéből*

 

Propperné Békefi Hermin neve ma csupán a szlovákiai zsidóság két világháború közötti történetével foglalkozó szakemberek szűk köre számára csenghet ismerősen. 1933-ban jelent meg a Szlovenszkói zsidó hitközségek története című, Lányi Menyhért szerkesztőtársával közösen összeállított kötete, amely 90 évvel megjelenését követően is kiindulópontnak számít a térség zsidóságának kutatásában. Békefi Hermin azonban nemcsak szerkesztői tevékenységével volt jelen Kassa egykori kulturális életében. Herboly Ferenc hírlapszerkesztő és tanár „az első női újságírónak”, valamint „elsőrangú riporternek” nevezte.[1] A Pesti Hírlapban és a kassai lapokban közölt verseivel, s általában írásai témaválasztása révén már az első világháború éveiben felhívta magára a figyelmet. A magyarországi feministák helyi képviselőjeként az elsők között volt, aki (anyaként és özvegyként) a háborús hátországban maradottak mindennapjait dolgozta fel munkáiban, majd az őszirózsás forradalom idején a nők munkába állásának fontosságát hangsúlyozta. Később, a két világháború közötti Csehszlovákiában azon kevés nő közé tartozott, akik hírlapszerkesztésből és írásból keresték kenyerüket.

Az auschwitz-birkenaui haláltáborban életét vesztett írónő alakja mindezek ellenére nemcsak az 1989 előtti, de a rendszerváltást követő szlovákiai magyar irodalomtörténeti munkákban sem jelent meg néhány rövid említésen túl.[2] S hasonló szűkszavúság jellemzi a kassai zsidóság történetét feldolgozó szaktanulmányokat, visszaemlékezéseket, valamint életrajzi lexikonokat is.[3] Nemrég ugyanakkor egy 1918–1919-es államfordulatot feltáró kiadvány szerkesztése során előkerült az arcképe, illetve több eddig ismeretlen munkája is,[4] melynek apropóján további műveinek egy részét is sikerült azonosítanom. Jelen tanulmányban ezekből válogatva igyekszem a csehszlovákiai magyar újságírás és rádiózás első női alakjának portréját és pályájának korai szakaszát bemutatni, különös tekintettel a Pesti Hírlapban, illetve a kassai Felsőmagyarország (1919-től Kassai Napló) napilapban megjelent költeményeire és néhány két világháború között született munkájára. Ezekben egyrészt a hátországban maradtak, főként a nők és a gyermekek szemszögéből dolgozta fel a háború témakörét, míg az 1918–1919-es határ- és rendszerváltozások idején a női egyenjogúság nevében maga is a politika porondjára lépve méltatta a szülővárosában lejátszódó forradalmi eseményeket, illetve írt a csehszlovák katonai megszállás alatt történt helyi társadalmat megrázó eseményekről is. Mindeközben foglalkozott gyermekirodalommal, illetve közéleti és kulturális kérdésekkel, sőt verseiben és novelláiban – melynek nagy része a mai napig feltáratlan – az elmúlás, az öregedés hozta bezárkózás és elvágyódás érzéseit is megpróbálta szavakba önteni.

Költészete és prózai munkássága, noha sosem emelte a szerzőnőt a magyar szépirodalom nagyjai közé, különös érzékenységgel mutatja be az átlagember és az átlagnő mindennapjait háborús és átmeneti időszakokban. Írásai révén választ kaphatunk egy sor olyan kérdésre, melyek a magyarországi és csehszlovákiai nőtörténeti vizsgálódások számára is jelentőséggel bírhatnak. Miként élték meg a nők az első világháború éveit? Miként változtatott a háború mindennapjaikon és társadalmi szerepvállalásukon? Hogyan hatott a tradicionális női szerepekre, nőiességükre és anyaságukra? Miként fogalmazták meg a nők politikai követeléseiket forradalmi időkben? S miként alakult át a nőket körülvevő világ Csehszlovákia létrejöttét követően? Hogyan találta meg a helyét egy gyermekét egyedül nevelő értelmiségi nő a magyar kisebbségi közösség keretein belül? Miként bontakozott ki értelmiségi karrierje a korszak közép-európai viszonylatában kifejezetten demokratikus Csehszlovákiában?

A tanulmányban elsőként Propperné Békefi Hermin rövid életrajzának és családi hátterének a felvázolására teszek kísérletet, majd írói pályafutásának kezdeti szakaszait tárom fel, külön alfejezetben foglalkozva az első világháború alatt és a Kassa csehszlovák katonai megszállásának hónapjaiban íródott munkáival. Végezetül az őszirózsás forradalom alatti, majd a két világháború közötti időszakban kifejtett közéleti-szerkesztői tevekénységére is kitérek.

 

Családi háttér

 

Békefi Hermin 1883. szeptember 13-án született Kassán, Békefi Vilmos honvédőrmester (1842–1928) és Klein Rózsa házasságából (1848–1929) egy magyarsághoz asszimilálódott polgári zsidó család gyermekeként.[5] 1897-ig a kassai felsőbb leányiskola diákja volt, további tanulmányainak részletei azonban még nincsenek feltárva. Bátyját szülei a kassai állami főreáliskolába iratták, Hermin talán magántanulóként érettségizett le, de a két világháború közötti időszakból fennmaradt iratokból is egyételműnek tűnik, hogy felsőfokú végzettséggel nem rendelkezett. Annyi bizonyos, hogy huszonnégy évesen, 1908. február 25-én férjhez ment a nála több mint harminc évvel idősebb sárosi földbirtokoshoz, Propper Sámuelhez (1852–1913), melynek révén egy tehetős és befolyásos eperjesi zsidó család tagja lett. 1909 januárjában Eperjesen született meg egyetlen felnőttkort megélt lánya, Borbála.[6] Ekkor még Nagysárosban éltek, ahol a Propperek nagyobb kiterjedésű földbirtok tulajdonosai voltak. Nem sokkal rá azonban Békefi Hermin megözvegyült. Férjét Abbáziában, 1913 januárjában érte a halál: „váratlanul elvette tőlünk a végzet” – állt gyászjelentésében.[7]

Nem kizárt, hogy Hermin írói és közéleti pályafutásának a beindulása összefüggött megözvegyülésével. Visszaköltözött Kassára, ahol szülei halálát követően bátyjával, Békefi Ignáccal (1880–1944?)[8] és lányával közösen egy Fő utcai lakásban rendezte be régi-új otthonát. Békefi Ignác 1918-ig (majd Kassa 1938-ban történt Magyarországhoz való visszacsatolása után is) az Első Magyar Biztosító Társaság munkatársaként dolgozott,[9] a két világháború között pedig egy szlovák biztosítótársaság kassai fiókjának az igazgatóhelyetteseként működött.[10] Az 1930-as csehszlovák népszámláláskor készített számlálóívükön mindkét testvér, illetve az írónő lányának, az akkor éppen egy párizsi varróiskolában tanuló Propper Borbálának a szlovákosított neve mellett is a zsidó nemzetiség szerepelt,[11] amely többek között azt is jelzi, hogy az egyébként a magyar közegben mozgó és magyar nyelven alkotó írónő és családja azonosságtudatának fontos részét képezte zsidó származásuk. A szlovenszkói zsidóságnak mintegy fele vallott zsidó nemzetiséget a két világháború közötti Csehszlovákiában.[12] Ez a fajta, a szakirodalomban kettős identitásként[13] is jellemzett jelenség egyáltalán nem számított kivételnek a mai Szlovákia és Kárpátalja területén.

 

Propperné Békefi Hermin

 

Muzsikaszó mellett

 

1915 nyarán jelent meg Propperné Békefi Hermin első és pályafutása során eddig ismert egyetlen önálló kötete Muzsikaszó mellett címmel, melyben 35 verse szerepelt.[14] Ezekből öt még ugyanebben az évben a Pesti Hírlapban is közlésre került.[15] A kötetet a szerző hatéves kislányának ajánlotta, őt idézi meg a kiadvány címével és a benne olvasható első verssel, A kis lányom az iskolába jár… című alkotással is. Sőt, az akkor éppen hatéves Propper Borbála hegedül a mű borítóján is. „Az a kicsi hegedűs, aki odakint a címlapon muzsikál, a kis lányom. Legféltettebb kincse, a csöppnyi hegedű, amelyet éjszakára selyemkendővel takargat be, ott a kezében! Hosszú télestéken el-eljátszik rajta s én muzsikaszó mellett írok. Most tanulja a betűvetés nehéz, nagy mesterségét és megható türelemmel, boldogan betűzi végig a verseimet, ha ráakad valahol” – szól a szerzői előszóban.[16] Ezáltal a verseket felvezető rövid magyarázatban az anya-lány viszony, s tulajdonképpen a gyermeki tanulás és észlelés válik a kötet egyik bevezető képévé. A versek muzsikaszó mellett születtek, egy anya írta őket, kinek gyermeke már képes elolvasni a versek szövegét, s talán megérteni azok üzenetét is.

Az előszót – azzal némiképp kontrasztban – két háborús tematikájú és két kötetlen, inkább vegyesnek nevezhető rész követi, melyben az olvasó az önfeledt gyermeki hegedűjátékot a harctéri lövészárkok és a halált idéző metaforák világával cseréli fel. A versekben ugyanakkor nem a korabeli propagandisztikusan eszközökkel növelt hazaszeretet, sokkal inkább a veszteség és az elmúlás érzésének, s természetesen a béke iránti vágynak a kifejeződése kerül előtérbe. A gyermeki látószög csupán a Levél a menyországba című vers kapcsán tér vissza, melyben egy kisgyermek imájában arra kéri Istent, hogy hozza vissza a fronton életét vesztett édesapját. A mű egyébként nagy sikert aratott, országszerte szavalták a magyar középiskolákban.[17]

A kötet első fejezetében (Háborús strófák) található versek azt a keserű tapasztalatot kívánják leírni, ahogy a háború a hátországban élők mindennapjainak szerves részévé válik, s minden elesett katona híre a közös veszteségérzetet erősíti az emberekben: „Fejem felett erős, sötétlő szárnyakon, Kattogva repül el egy nagy gépmadár!” – hangzik a Madarak című versben,[18] ahol a katonai repülőgépek félelmetes látványa, keselyűk, hollók és varjak seregévé alakulva át halált hoz az emberek életébe. A békevágy azonban galamb képében fejeződik ki itt is, akárcsak a Zászló című versben, melyben a szerző már a háború második évében „megtépett, fakó kis selyemdarabként” írt a magyar trikolorról, utalva a harcok okozta értelmetlen emberveszteségekre.[19] Szintén egy hátországban zajló jelenetbe kapunk betekintést a Kórházban című alkotás révén. Ebben egy vidéki kisvárosi ispotályában haldokló orosz katona történetén keresztül a szerző az ellenség iránt is empatikus: „S messze, messze Muszkahonban, Virradóra eggyel több az árva.”[20] Az orosz front és az orosz hadifogságba esett katonák története emellett a Fogságban és az Aratók című versekben is feldolgozásra kerül.[21]

A versgyűjtemény második fejezetében (Hulló levelek) a szerző eltávolodik a csatamezőktől és a háború előtti életébe kalauzolja az olvasókat. Az Emlékezés című alkotásban egy régi családi nyaralás képe elevenedik meg,[22] míg a többi versben a száguldó vonat vagy az évszakok váltakozása, az elsárgult, lehulló levelek hasonlatain keresztül ír az elmúlás érzéséről. Mindezt egy újabb háborús tematikájú rész váltja fel (Üzenetek a tábortűz mellől), melyben visszatér a frontvonalak világához, hogy ezúttal episztolák formájában ábrázolja az ott harcoló katonák és az otthon maradottak kapcsolatát. Az Utolsó levélben búcsút mond egy halálba indult hadapród, míg a Levéltöredékek című műben az orosz fronton harcoló katona reagál fásult szarkazmussal az otthoniak levelére, akik arra kérik, hogy vigyázzon magára: „Közel az orosz lövészárok, Kicsit lőnek, tüzelnek persze… De majd vigyázok!”[23] A kötet utolsó részében (Halkuló akkordok) további hét, a mű törzséhez nehezen illeszkedő szerelmes vers kerül közlésre, melyekben a szerző végleg eltávolodik a háború gondolatától.

A kötet, noha háborús időszakban íródott, mégsem tekinthető háborús versgyűjteménynek, sokkal inkább a szerző költői szárnypróbálgatásainak eredménye, melyben a háború szükségszerűen jelenik meg mindennapok szerves részeként a szerző által feldolgozott témák között.

 

Propper Borbála

 

Hangulat- és véleménycikkek a háború utolsó évéből

 

Békefi Hermin 1927 decemberében ünnepelte újságíró pályafutása tizedik évfordulóját,[24] ami azt is egyértelműsíti, hogy 1917-ben kezdett dolgozni a kassai Felsőmagyarország című napilapnál. Ekkor már túl volt első saját verses kötetén (Muzsikaszó mellett) és gyermekirodalommal is kísérletezni kezdett, amire bizonyíték egy, a péderi állami iskolában a „Világháborús Emlékalap” javára rendezett jótékonysági esten előadott gyermekeknek írt színdarabja.[25] Férje nevét továbbra is használta, leggyakrabban a Pro rövidített szignó alatt találhatók meg írásai a Felsőmagyarországban, amely a Függetlenségi Párt helyi sajtóorgánuma volt. A lap 1918-as évfolyamában egy versét és 36 rövidebb írását sikerült azonosítanom, melyekben szelíd humorral, de összességében komoly hangvétellel és nagymértékű együttérzést tanúsítva örökíti meg a városban élő középosztály háború okozta elszegényedésének folyamatát,[26] mely természetesen az ő mindennapjaira is kihatott. „Életem javarészét a közélelmezés és közgazdasági rovatok tanulmányozásával töltöm” – jegyezte meg egy írásában, s valóban az élelmiszerek árának folyamatos drágulása és az áruk minőségi romlása gyakran visszatérő téma cikkeiben. Érezhető szarkazmussal kíván jó étvágyat a háború utolsó évére igencsak megritkult kínálathoz: „[…] A 6,75 százalékos liszt- és kenyérkvótámhoz, a két hústalan naphoz, a 25 dekás havi zsír ígéretéhez, amelyet hűségesen prolongálnak esetről-esetre. Jó étvágyat! A tejes vízzel kombinált pótkávé kivonathoz, az újonnan feltalált liszt nélküli kenyérhez […]”.[27]

Az egyre komolyabbá váló liszthiányra hívja fel a figyelmet a Lisztcsempész[28] és a Már régen izgat az a titok, miből készül a cukrászsütemény… kezdetű írásaiban,[29] de külön cikke szól a kenyérről is.[30] Ezekben nyers íróniával telve ecseteli az élelmezési problémák okozta változásokat. De erre a kérdésre reflektál az Aki mindennel el van látva című cikke[31] és a Közmondások című írása is, melyben a közmondások megreformálására szólít fel. Véleménye szerint ugyanis a háború miatt teljesen értelmezhetetlenné váltak olyan mondások, mint Kerek mint a zsemle, vagy Több nap mint kolbász, akárcsak az Olcsó húsnak híg a leve, egy olyan időben, amikor a többség asztalára sem kerek zsemle, sem kolbászt nem jutott.[32] A húsételek megfizethetetlen volta külön cikk megírására ihlette, melyből nem lehet nem kihallani a társadalmi bírálatot is „[…] tagadhatatlan, hogy a legnagyobb karriert ebben a háborúban a marhák csinálták”.[33] Szintén az élelmiszerek árának folyamatos drágulása a központi témája az Én, Fogyasztó János című hangulatcikkének,[34] de a középosztály fokozatos elszegényedése elevenedik meg a Négyezer koronába kezdetű írásában, amely azt mutatja be, hogy már az átlag köztisztviselőnek sincs pénze új öltönyre.[35]

Az első olvasatra humorral teli nyelvezet mögött azonban mindig ott lappang a szerző szociális érzékenysége, a munkaképes, családot eltartó férfi nélkül maradt özvegyek és az éhező gyermekek iránti aggódás is.[36] S természetesen a frontról érkező halálhírek következtében lejátszódó családi drámák mellett sem megy el szótlanul.[37]

A cikkek egy része ugyanakkor kifejezetten politikai üzenetet is hordoz, melyekben Békefi Hermin nyílt háborúellenességet hirdet.[38] Amikor a falevelek már ötödik éve hullanak: „Az életről mesélhetnek, amely sivár és vigasztalan, tömegsírokról mesélhetnek, amelyek véges-végig szántják, keresztül-kasul e vén Európa megsebzett, feltépett földjét.”[39] Miközben az egyre fokozódó békevágy fejeződik ki a Galambok című esszéjében is.[40]

Írásai nemcsak az aktuális hatalmi elit bírálatát jelentik, számára a béke csakis egy új rendszer, a demokrácia elérkezése révén valósítható meg.[41] Változást és békét azonban nem hozhat újabb erőszakcselekedet. Ezzel kapcsolatos gondolatait fejezi ki az Egy rozsdás Browning címmel közölt írásában, melyben Tisza István meggyilkolása feletti megdöbbenésének ad hangot.[42] Számára teljesen elfogadhatatlan volt, hogy valaki a béke nevében, az öldöklés megfékezéséért gyilkoljon, noha azt is jól látta, hogy addigra az emberekben olyan hatalmas indulatok gyűltek fel, amely szükségszerűen vezettek az erőszakos megoldásokhoz.

 

Forradalmak sodrásában

 

Békefi Hermint háborúellenessége és cselekvésvágya szinte magától értetődően az őszirózsás forradalom hívei közé sodorta. A Felsőmagyarország munkatársaiként ő is felszólalt az október 31-i kassai népgyűlésen: a városháza erkélyéről „a magyar anyák és özvegyek” Magyar Nemzeti Tanácshoz[43] való csatlakozását jelentette be.[44] Majd annak megválasztott tagjaként széleskörű tevékenységet fejtett ki 1918 novembere és decembere folyamán.[45] Ő lett többet között a kizárólag női tagokból álló Népjóléti Bizottság elnöke,[46] illetve a tanácstagok közül meghívást kapott a budapesti nemzetgyűlésre is.[47] A népjóléti bizottsági elnöki tisztségéről néhány héttel később nagymértékű elfoglaltsága miatt mondott le, s helyére az általa is javasolt Matzner Samuné, Márai Sándor későbbi anyósa került.[48] Rá egy napra, november 10-én délelőtt a Schalkház Szálló nagytermében alakult meg a már 1914 óta létező, nagyrészt liberális értelmiségieket tömörítő és parlamenten kívüli Polgári Radikális Párt kassai szervezete, melyen nagy hatású beszédet tartott.

„A nők is részt kérnek a munkából!” – kezdte lényegre törő felkiáltással, majd politikai programját vázolta fel tömören, mellyel a korabeli tudósítások szerint nagy hatást keltett a hallgatóság körében: „Nem jövünk ujjongással. Egy világnak kellett összeomlani, egy vérbe, könnybe, nyomorúságba zuhanó világnak, hogy ideálhassunk és elmondhassuk egyetlen kívánságunkat: dolgozni akarunk! Eddig nem volt jogunk hozzá. A tudásunknak határt szabtak, az életpályánkat előre megcirkalmazták, az akaratunkat bék[j]óba verték, a kérésünket elutasították. Hatalmuk volt hozzá […] ebből a rombadőlt, pernyével behullt régi Magyarországból nekünk kell felépíteni az új, az erős, a független Magyarországot. A demokrácia lesz az alap, amelyre ráépítjük és ennél biztosabb, ennél szilárdabb alapra még nem építettek soha! […] Más világ lesz más igazsággal, más elvekkel, más emberekkel és más berendezkedéssel. És ebben az új társadalmi elhelyezkedésben megtaláljuk mi nők is azt a helyet, amely ránk vár. Hisz vannak problémák, amelyek valósággal kikívánkoznak a férfikézből. A nővédelem, az anya, a csecsemővédelem, betegápolás, élelmezési kérdések, a gyermeknevelés olyan dolgok mind, amelyek ránk várnak. […] Mikor a hadvezérek idegen országok megszállásáról, idegen népek leigázásáról, idegen világos lángbaborításáról tárgyaltak a mi vezérünk tengerentúl a béke útját járta. Bédy-Schwimmer Rózsa a háború alatt háromszor volt kint Amerikában. […] A Glücklich Vilmák, a Bédy-Schwimmerek hosszú esztendők óta küzdöttek már azokért az eszmékért, azokért az emberi jogokért, amelyeket ez az ifjú, életerős párt ma valóra vált.”[49]

Békefi Hermin a Kassai Hírlap egyik tudósítója szerint 80 kassai nőt képviselve vett részt a pártszervezet alakuló ülésén.[50] Szónoklatában kiemelt helyen szerepelt Bédy-Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma is, ami megerősíti, hogy Békefi részt vett a háború előtt szerveződő feminista mozgalomban, de legalábbis figyelemmel kísérte annak tevékenységét. Nem kizárt, hogy az 1906-ban létrejött Feministák Egyesületének is tagja volt,[51] míg az említett 80 kassai nő az ő vezetésével alkothatta a feminista mozgalom helyi magját, amely a Polgári Radikális Pártban látta érdekei megfelelő képviseletét.

A helyi pártszervezet kibontakozását azonban alig néhány héttel később a csehszlovák katonai megszállás, majd Kassa Csehszlovák Köztársasághoz kerülése lehetetlenítette el. A megszállás elleni fegyveres ellenállással Hermin, akárcsak az akkor Kassa élén álló Molnár Miklós kormánybiztos sem értett egyet. Egy Kassai Újságban történt utalás szerint Köves Illés újságíró emiatt „magáról megfeledkezett asszonyként” említette a polgári radikális írónőt, mire az rövid cikkben reagált. „Az urak elindították muzsikaszóval a háborút és mi visszakaptuk a hadiözvegyeket és a hadiárvákat. A hadiözvegyeket 5 és 10 koronás havi nyugdíjjal, a hadiárvákat éhesen, mezítláb, rongyosan. Méltóztassék hát megengedni nekem, hogy az anyák nevében ne túlságosan lelkesedjem újabb fegyveres felvonulásokért. Hogy a város védelmét elhatározták, az ellen nem irányult a »felháborodás árjába« akasztott felszólalásom. Van Kassa városa nekem is olyan kedves és féltett, mint másnak! De hogy a tisztelt felháborodók mindig csak a más fiát küldjék ki fegyveres védelemre, maguk pedig nemzetiszínű szavalattal vitézkedjenek, az ellen igen!” [52]

1918. december 29-től a csehszlovák katonai jelenléttel új korszak köszöntött be a kassaiak számára. Hermin azonban továbbra is ontotta magából a hangulatriportokat, immár a Kassai Napló (az egykori Felsőmagyarország) hasábjain. Márciusban a csehszlovák cenzúra töröltette Hervacsics Ilonáról és Ördög Júliáról szóló, Halottakat láttam című írását, melyben a Honvéd-szobor ledöntését követő lövöldözés két civil (női) áldozatának állított emléket.[53] Később, miután a Magyarországi Tanácsköztársaság Vörös Hadserege bevonult Kassára helyi hírlapírókkal és írókkal szakcsoportot (szakszervezetet) alakított,[54] politikai tevékenységet azonban nem fejtett ki. Valószínűtlen, hogy az addig háborúellenes írónő azonosulni tudott volna a háború és vérontás folytatásával, valamint a vörös terrorral.

 

A szlovenszkói magyar valóság új kereteiben

 

Míg a Tanácsköztársaság bukását követően Magyarországon a konzervatív fordulat következtében a háború előtti magyar nőmozgalom teljesen átalakult,[55] addig a Csehszlovákiába került magyar feministák, így Békefi Hermin is, merőben új politikai és kulturális mozgástérbe kerültek, amely elméletben lehetőséget kínált számukra korábbi céljaik megvalósításához. A fiatal Csehszlovák Köztársaság 1920-as alkotmányában rögzítette a nőkre is kiterjedő általános és titkos választójogot, amelynek révén Hermin egyik álma egy csapásra megvalósult. 1920 áprilisában életében először már ő is szavazhatott a csehszlovák parlamenti választásokon. Ekkor elsodródhatott volna a csehszlovákiai magyar kommunista vagy szocialista tábor felé, melynek keretében – ha nem is tömeges jelleggel, de – a nők is politizálni kezdtek 1918 után, miközben kizárható, hogy jó szlovák és cseh nyelvtudás hiányában a többségi társadalom női szervezeteiben kívánt volna érvényesülni. A csehszlovákiai magyar ellenzéki konzervatív köröktől ugyanakkor inkább ideológiai beállítódása miatt tartotta távol magát. Nyitva állt számára a Polgári Radikális Párt egykori helyi társadalmi bázisára épülő Szlovenszkói Magyar Jogpárt, vagy később a Magyar Nemzeti Párt, de feltehetően politikai ambíciói nem voltak, mert végül úgy döntött, az értelmiségi pályán marad. Pártpolitikai kérdésekkel pedig ezt követő munkáiban sem foglalkozott többet.

Folytatta az írást és a lapszerkesztést. Először a Kassai Naplónál, majd annak megszűntével a Kassai Újságnál vállalt állást, de közreműködött más lapok, például a Szlovenszkói Színházi Élet szerkesztésében is. Rengeteg verset közölt a helyi lapokban, csehszlovákiai magyar szépirodalmi körökben főként költeményeit tartották számon. 1920 tavaszán Palotai Boris és Márai Sándor verseivel közösen szerepelt egy költői esten.[56] Regénye, színházi darabja (akár gyermekdarab) ebből az időszakból nem ismert, a költészeten túl megmaradt az esszé, a novella és mindenekelőtt a tudósítás műfajánál, ezért már akkor újságíróként, mintsem íróként tekintettek rá. A fentebb már említett, 1927 decemberében megrendezett tízéves jubileumáról is így tudósítottak: „A várospolitikai kérdéseinek szakszerű feldolgozásával, városi riportjaival, hangulatcikkeivel járult hozzá a sajtó fejlődéséhez.”[57]

1927-ben kellett volna megjelennie a Dzurányi Lászlóval közösen szerkesztett, Szlovenszkói és Podkarpasztka Ruszi orvosok évkönyve és címtára elnevezésű kiadványnak,[58] mely végül sosem látott napvilágot, s mára úgy tűnik, az összeállított kézirat is elveszett. A Dzurányival való együttműködés azonban arra enged következtetni, hogy Békefi Hermin politikailag inkább a liberális és kormánypárti (aktivista) magyar értelmiségiek táborába volt sorolható, nem pedig a kisebbségi magyar ellenzékhez. Nevét a kassai Kazinczy Társaság „120 szlovenszkói magyar írója és írónője” közt is megtaláljuk.[59]

Egyetlen országos magyar szervezet megalakulásában és működésében vállalt aktív szerepet, ez pedig a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa (máshol Uniója) volt, ami talán azt is jelenti, hogy saját magára is újságíróként, semmint íróként tekintett. A csehszlovákiai magyar újságírók érdekszervezete 1926. április 18-án Pöstyénben alakult meg,[60] s vezetőségében még 1933-ban is az egyetlen női tag volt.[61] Ezenkívül a modern kor vívmányaitól sem zárkózott el, az 1920-as évek második felétől éveken át rendszeresen felolvasott a csehszlovák rádió magyar nyelvű adásában,[62] ahol többek között az alábbi témákkal szerepelt: modern gyermekmesék,[63] „A bubifrizurás nagymama”[64], „A pletyka”[65], „A nyaralás örömei”[66], de tartott előadást a divatőrületről,[67] a magyar karácsonyi dalokról,[68] s egyik műsorszámából arra is következtethetünk, hogy a gyermekirodalmat is folytatta.[69]

  

A Szlovenszkói zsidó hitközségek története című kiadvány

 

A mai Szlovákia területén a két világháború között élő, mintegy 135 ezer fős zsidóság felekezeti, nyelvi sokszínűsége, a vallási és regionális törésvonalak nem kedveztek egy regionális, a korban szlovenszkói jelzővel illetett zsidó közösségi tudat kialakításának. Az erre irányuló közösségépítési szándékot és persze annak nehézségeit is jól tükrözte a Szlovenszkói zsidó hitközségek története című kötet, melyet Békefi Hermin Lányi Menyhért szerkesztőtársával közösen állított össze.[70] A munka fő célja az lett volna, hogy a Szlovenszkó területén élő valamennyi zsidó hitközség története bemutatásra kerüljön, s ennek érdekében a szerkesztők minden hitközséget megkerestek, sőt, több felhívást is közzétettek az országos sajtóban.[71]

A kötetbe végül csak Kassa, Liptószentmiklós, Sáros vármegye zsidóságának és negyven kisebb hitközségnek a története került be, míg az ortodoxia fontosabb központjai, Pozsony és Homonna kimaradtak belőle. Nem tudományos szakkiadványnak készült, inkább reprezentatív jellege dominált, mégis sokat mondó tény, hogy azóta sem jelent meg hasonló összefoglaló kötet a szlovákiai zsidóságról. Görög Artúr, a kassai zsidó közösség egyik kései krónikása így emlékezett az „inkább újságíró” és „a nem éppen légies Propper Békefi Hermin” és társa kiadványára: „…Nem mindegyik hitközség kapott itt helyet – amelyet pedig tárgyalták, azokat csak nagy vonásokban rajzolták meg. Minden esetre, kultúrhistóriai értéke és jelentősége van e könyvnek. Több adatot én is merítettem belőle, mert az érdemes, jó tollú szerzőknek még rendelkezésre állt sok irattár és okmány, melyet nekem már nélkülöznöm kellett. De nem vehettem igénybe a hitközségek neves, képzett funkcionáriusait, sem az íratlan hagyományokét, amit pedig a két kitűnő írótárs még megtehetett.”[72] A kötet összességében kevéssé illeszkedik Békefi Hermin életművébe, amelyben nem voltak jellemzőek a zsidó kultúrával, zsidó identitással foglalkozó cikkek, itt elsősorban szerkesztőként volt jelen.

 

Összegzés helyett

 

Békefi Hermin életének utolsó évei az ismeretlenség homályába vésznek. 1937 júniusában továbbra is a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusának vezetőségi tagja volt,[73] s ezt a tisztségét feltehetően az első bécsi döntés bekövetkeztéig megőrizte. Kassa Magyarországhoz való visszacsatolásával azonban már rá is vonatkozott az első zsidótörvény, melyet további zsidóellenes rendelkezések, valamint a zsidó lakosság életének teljes ellehetetlenítése követte 1944 tavaszán-nyarán bekövetkező deportálásukig. Kétségtelen, hogy az írónő és családja élete ekkor már a teljes visszavonultság, kiszolgáltatottság és megalázottság jegyeiben telt. Nevét ma nem találjuk meg egyetlen holokausztáldozatokat tartalmazó adatbázisban sem, csupán a férje eperjesi sírkövébe vésett szlovák nyelvű mondatból („1944-ben Oświęcimben vesztette életét)”[74] derül ki, hogy Hermint 1944 májusa és júniusa folyamán a többi, mintegy 11 ezer kassai zsidó lakossal együtt a lengyelországi haláltáborba deportálták, ezért hatvanegyedik születésnapját már nagy valószínűséggel nem élte meg.

Személyisége és munkássága sok tekintetben párhuzamba állítható több, a mai Szlovákia területéről származó, zsidó–magyar kulturális közegben felnőtt (és alkotó) írónőhöz, így például a szintén kassai Palotai Borishoz, a szlovák zsidóellenes politika elől nagymihályi visszavonultságába menekülő és még a halál árnyékában is Arany János naplóit olvasó Szenes Erzsihez,[75] vagy éppen a holokausztot túlélő, de 1947-ben tragikus körülmények közt életét vesztett lévai Rudnóy Terézhez, aki az első magyar holokausztregény szerzője volt.[76] Őket ma nemcsak a szlovákiai magyar irodalmi kánon, hanem az egyetemes magyar irodalom keretében is el tudjuk helyezni, miközben életpályájuk nőtörténeti és társadalomtörténeti szempontból is fontos tanulságokkal szolgál. Békefi Hermin ugyanakkor elsősorban nem irodalmi tevékenységével emelkedett ki pályatársai közül. Nem vált belőle elismert író vagy költőnő. Munkái révén sokkal inkább a közép-európai újságírás kezdeteinek, az első világháború előtti női (politikai) mozgalmak történetébe nyerünk betekintést. Kortársai elismerték szerkesztői és tudósítói képességeit, amelyet nemhogy 1918 előtt, de még a két világháború közötti időszakban is kevés nő mondhatott el magáról. Életművének további vizsgálata, a Bédy-Schwimmer Rózsa-féle törekvésekkel való kapcsolatkeresés vagy az 1918 utáni kassai helyi lapokban közölt munkáinak feltárása e regionális szempontból egyedülálló életmű jobb megértéséhez is hozzásegíthet.

 

Köd…

 

Az utca ma pergő könnyel fogadott,

Fakó volt s szürke, akár a halott.

Nehéz fátyollal vértezte magát,

A lüktetését nem éreztem át,

S a verítékes, bús aszfalt fölött

Zuhogott a köd.

 

Vizpárás felhőbe révedt a szemem,

Imbolygó árnyak lépkedtek velem.

Egy silhuette suhant libbenve elém

S én, álomlátó, árva bús szegény

Kacajt láttam, s a holt függöny mögött

Mosolygott a köd.

 

Suhant az árny s én mentem tétován

Kihalt utcáknak szűk sikátorán

Hajszolva űztem, lestem a nyomot,

A vágy szívembe bús jajszót lopott

Álom és árnykép mind tovaszökött,

Köd maradt csak, köd…[77]

 

Jegyzetek

* A szerző a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalom- és Pszichológiatudományi Központ Társadalomtudományi Intézetének (Spoločenskovedný ústav CSPV SAV, v.v.i.) tudományos főmunkatársa. A tanulmány a 2/0089/23 VEGA – Žena a svet práce. Zmeny vo vzdelávaní a zamestnanosti žien na Slovensku v rokoch 1918 – 1960 elnevezésű kutatási program keretében készült.

[1] Herboly Ferenc, Harminckét esztendő: Visszaemlékezések, Košice – Kassa, Artigrafia, 1923, 78.

[2] Gyüre Lajos, Kassai Napló 1918–1929, Bratislava, Madách Könyvkiadó, 1986, 11.; Gyüre Lajos az írónő két, a Kassai Naplóban közölt elbeszélését és három versét azonosította. Gyüre Lajos, Kitépett lapok: Szlovákiai magyar szerzők a Kassai Naplóban (1918–1929), Pozsony, Madách–Posonium, 2011, 196–197.; Turczel Lajos pedig nem is említi munkásságát a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról szóló összefoglaló műveiben. Lásd Turczel Lajos, Két kor mezsgyéjén: a magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között, Bratislava, Madách, 1983.

[3] Görög Artúr, Košice–Kassa: a kassai zsidóság története és gallériája, 1991; Enten, Emanuel, Zur Geschichte der Juden in Košice (Kaschau), II, Zeitschrift für die Geschichte der Juden in der Tschechoslowakei, 1930/1931, 53.; Kolivoško Štefan, Amrichová Jana, Chmelárová Alžbeta, Kolvošková Elena, Mitrová Olga, Slovník židovských osobností Košíc a okolia, Košice, Verejná knižnica Jána Bocatia v Košiciach, 2001, 117–118.

[4] Lásd Bukovszky László, Simon Attila, Szeghy-Gayer Veronika, Molnár Miklós-emlékkönyv, Somorja – Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2020, 21.

[5] A Békefi és Propper család történetéről és jelentőségéről bővebben lásd: Szeghy-Gayer Veronika, Rodina Propperovcov/The Propper Family = Poklady Židovského múzea v Prešove, II., szerk. Borský, Maroš, Švantnerová Jana, Bratislava, Neinvestičný fond židovského kultúrneho dedičstva, 2020, 73–97.

[6] Borbála 1909. január 8-án született Eperjesen. Később Kassán végezte középiskolai tanulmányait. Lásd A košicei csehszlovák állami reálgimnázium jelentése az 1922–1923. iskolai tanévről, Košice, Štátna knihtlačiareň v Košiciach, 1923, 33.

[7] OSZK gyászjelentés [online], https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/505486#. Propper Samu halálával nemcsak Borbála, hanem két első házasságából született gyermeke, Margit (1888, Sebeskellemes – ?) és Ödön (1891, Eperjes – ?) is édesapját vesztette el. Propper Samu első felesége Ortner Ilona volt.

[8] „[…] A kassai Békefi Ignác zsidó fiú volt ugyan, de Vilmos nevű apja őrmesterként szolgált, asszimilációra hajló nagyvárosi családja a Lebovicsékétől eltérő életvitelt képviselt.” Kapusi Krisztián, Tájfun előtt: Lengyel Menyhért Miskolcon, Műút, 2008/7, 56–57.

[9] Első Magyar Általános Biztosítótársaság, Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz, 1940–1941/3–4. kötet, 16. évfolyam, 168.

[10] Halálozás, Prágai Magyar Hírlap, 1929. jan. 31., 7.

[11] Slovenský národný archív, fond Sčítanie ľudu v roku 1930, Popisný hárok, číslo domovné 243, 244, 245, Hlavná 122, Propperová Barbora, 2.

[12] Szeghy-Gayer Veronika, Jewish Representatives of the Hungarian Political Opposition in Interwar Slovakia: The Case of Prešov and Košice, Judaica Bohemiae, 2020/2, 33.

[13] Lásd Kovács Éva, Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918–1938), Somorja, 2004; és Szeghy-Gayer Veronika, Bárkány Jenő és Austerlitz Tivadar – adalékok a szlovenszkói magyar ajkú zsidóság két világháború közötti történetéhez = Palimpszesztus: Írások Bárdi Nándor 60. szülinapjára, szerk. Filep Tamás Gusztáv, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Budapest, Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet, Kalligram, 2022, 270–287.

[14] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett, Kassa, 1915.

[15] P. Békefi Hermin, Fogságban, Pesti Hírlap, 1915. júl. 5., 23.; P. Békefi Hermin, Madarak, Pesti Hírlap, 1915. júl. 20., 22.; P. Békefi Hermin, A zászló, Pesti Hírlap, 1915. aug. 15. 24.; P. Békefi Hermin, Levél a menyországba, Pesti Hírlap, 1915. szept. 28., 25.; P. Békefi Hermin, Kórházban…. Pesti Hírlap, 1915. okt. 21., 25.

[16] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett, Kassa, 1915, 4.

[17] Tobisch Teréz, A Hódmezővásárhelyi Állami Polgári Leányiskola és a vele egybekapcsolt női kézimunka-tanfolyam értesítője, Hódmezővásárhely, 1916, 5.; A Budafogik M. Kir. Állami Polgári Fiú- és Leányiskola s ezzel kapcsolatos női kézimunka tanfolyam értesítője, Budapest, 1916, 16.; Akárcsak a Hadi árva imádsága című alkotását: A Magyar Kegyes-Tanítórend vezetés alatt álló Rózsahegyi Róm. Kath. Főgimnázium értesítője, Rózsahegy, 1916, 22.

[18] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 11–12.

[19] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 22–23.

[20] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 29–30.

[21] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 17–18. és 25–26.

[22] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 33.

[23] Propperné Békefi Hermin, Muzsikaszó mellett. Kassa, 1915, 51–52.

[24] Egy kassai újságíró jubileuma, Prágai Magyar Hírlap, 1927. dec. 22., 6.

[25] Jótékonycélu ünnepély a péderi állami iskolában, Felsőmagyarország, 1916. jún. 6., 3.

[26] Ebből a Játék című verset (1918. szept. 29.) és a 34 cikket a Felsőmagyarország napilapban találtam, két hangulatcikket pedig a Molnár Miklós-féle dokumentumgyűjteményben: Molnár Miklós, Kassától Košicéig, I., 483–485, kiad. Bukovszky László, Simon Attila, Szeghy-Gayer Veronika, Molnár Miklós-emlékkönyv, Somorja–Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2020, DVD-melléklet.

[27] Pro, Jó étvágyat!, Felsőmagyarország, 1918. szept. 14., 3.

[28] Pro, A lisztcsempész, Felsőmagyarország, 1918. aug. 6., 4.

[29] Pro, Már régen, Felsőmagyarország, 1918. aug. 23., 4.

[30] Pro, Én megmértem, Felsőmagyarország, 1918. júl. 18., 4.

[31] Pro, Aki mindennel el van látva. Felsőmagyarország, 1918. aug. 13., 4.

[32] Pro, Közmondások, Felsőmagyarország, 1918. aug. 22., 3.

[33] Pro, Az ökörnek, Felsőmagyarország, 1918. júl. 18., 4.

[34] Pro, Én Fogyasztó János, Felsőmagyarország, 1918. júl. 21., 5.

[35] Pro, Négyezer koronába, Felsőmagyarország, 1918. szept. 11., 3–4.

[36] Pro, Facipók, Felsőmagyarország, 1918. szept. 29., 8.; Pro, A krumplit, Felsőmagyarország, 1918. júl. 17., 3.

[37] Pro, Száguldva jött, Felsőmagyarország, 1918. júl. 30. 4.; Pro, A fiát, Felsőmagyarország, 1918. aug. 2., 4.

[38] Pro, Vesszen, Felsőmagyarország, 1918. júl. 27., 4.; Pro, Ezerötszáz napja, Felsőmagyarország, 1918. szept. 6., 4.; Pro, Katona diákok, Felsőmagyarország, 1918. júl. 28., 4.

[39] Pro, Falevelek, Felsőmagyarország, 1918. okt. 4., 4.

[40] Pro, Galambok, Felsőmagyarország, 1918. aug. 18., 5.

[41] Pro, Mindig sejtettem, Felsőmagyarország, 1918. okt. 3., 3.

[42] Pro, Egy rozsdás Browning, Felsőmagyarország, 1918. okt. 18., 4.

[43] Ezt a szervet Kassán az őszirózsás forradalmi események első heteiben Katona- és Néptanácsnak hívták.

[44] Kassa nép fölesküdött a Nemzeti Tanácsnak, Felsőmagyarország, 1918. nov. 1., 3–4.

[45] Ülésezik a néptanács, Felsőmagyarország, 1918. nov. 5., 3–4.

[46] Megalakult a Népjóléti Bizottság, Felsőmagyarország, 1918. nov. 8., 3.

[47] A Nemzeti Tanácsból, Felsőmagyarország, 1918. nov. 16., 3.

[48] Molnár Miklós, Kassától Košicéig, II., 272, kiad. Bukovszky László, Simon Attila, Szeghy-Gayer Veronika, Molnár Miklós-emlékkönyv, Somorja–Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2020, DVD-melléklet.

[49] Megalakult a kassai polgári radikális párt, Felsőmagyarország, 1918. nov. 12., 5–6.

[50] Radikális Párt Kassán, Kassai Hírlap, 1918. nov. 12., 2.

[51] A háború előtti női mozgalmakról lásd legújabban Czeferner-Fedeles Dóra, Nőmozgalom, nemzetköziség, önreprezentáció, Feministák az Osztrák–Magyar Monarchia alkonyán, Budapest, Kronosz, 2023.

[52] Egy felszólalás, melyet a felháborodás árja megakasztott = Molnár Miklós, Kassától Košicéig, II., 376–377.

[53] Halottakat láttam = Molnár Miklós, Kassától Košicéig, III., 516–517., kiad. Bukovszky László, Simon Attila, Szeghy-Gayer Veronika, Molnár Miklós-emlékkönyv, Somorja–Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2020, DVD-melléklet.

[54] A kassai írók és művészek szervezkedése = Molnár Miklós, Kassától Košicéig, V., 137–139., kiad. Bukovszky László, Simon Attila, Szeghy-Gayer Veronika, Molnár Miklós-emlékkönyv, Somorja – Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Bölcsészttudományi Kutatóközpont, 2020, DVD-melléklet.

[55] Czeferner Dóra, Túlélési stratégiák, alkalmazkodás, nemzetközi beágyazódás: A Feministák Egyesülete két világháború közötti történetének kutatási lehetőségei, Per Aspera Ad Astra, 2020/2., 111.

[56] Kassai költők matinéja, Kassai Napló, 1920. máj. 11., 3.

[57] Egy kassai újságíró jubileuma, Prágai Magyar Hírlap, 1927. dec. 22., 6.

[58] Megjelenik a szlovenszkói és ruszinszkói orvosok, Prágai Magyar Hírlap, 1927. febr. 8., 7.

[59] A kassai Kazinczy–Társaság, Híradó, 1925. máj. 8., 4.;

[60] Egy táborban a csehszlovákiai magyar újságírók, Prágai Magyar Hírlap, 1926. április 20., 3–4.

[61] A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Uniója, Prágai Magyar Hírlap, 1933. augusztus 2., 7.

[62] Magyar írók és újságírók a kassai Radiojournal magyar műsoránál, Prágai Magyar Hírlap, 1929. jan. 23., 10.

[63] Rádióműsor, Prágai Magyar Hírlap, 1929. febr. 21., 11.

[64] Rádióműsor, Prágai Magyar Hírlap, 1929. máj. 12., 19.

[65] Rádióműsor, Prágai Magyar Hírlap, 1929. jún. 28., 10.

[66] Rádióműsor, Prágai Magyar Hírlap, 1929. aug. 2., 12.

[67] Rádióműsor, Prágai Magyar Hírlap, 1929. nov. 13., 11.

[68] Rádióhét, A Prágai Magyar Hírlap Rádiómelléklete, Prágai Magyar Hírlap, 1931. dec. 19., 3.

[69] „Propperné Békefi Hermin magyar meséi”, Prágai Magyar Hírlap, 1932. március 12. A Prágai Magyar Hírlap Rádiómelléklete, 4.

[70] Szlovenszkói zsidó hitközségek története, szerk. propperné békefi Hermin, Lányi Menyhért, Košice, Athenaeum, 1933.

[71] Felhívás az összes szlovenszkói zsidó hitközségekhez, Prágai Magyar Hírlap, 1932. jún. 16., 8.

[72] Görög Artúr, Košice–Kassa: a kassai zsidóság története és gallériája, 1991, 160.

[73] A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Uniójának tisztújító közgyűlése, Magyar Nap, 1937. júl. 9., 5.

[74] https://www.jewishgen.org/infofiles/presov-n.txt

[75] Szenes Erzsi, A lélek ellenáll, Budapest, Szépirodalmi, 1966.

[76] Rudnóy Teréz, Szabaduló asszonyok, Budapest, Dante, 1947.

[77] Propperné Békefi Hermin, Köd… = Hölgyek albuma 1924, A Kassai Napló kiadása, Košice–Kassa, Kassai Napló, 1924.

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/9-es számában.

 

Szeghy-Gayer Veronika (1986, Budapest) történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalom- és Pszichológiatudományi Központ Társadalomtudományi Intézetének (Spoločenskovedný ústav CSPV SAV, v.v.i.) tudományos főmunkatársa.

 

Tags: szeghy_gayer_veronika