Baka L. Patrik: Szerelmek a vészkorszak idején / Janikovszky Éva: Naplóm 1938–1944

Janikovszky Éva (1926–2003) nem pusztán a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom megkerülhetetlen alkotója, de európai hírű írónő. A Kire ütött ez a gyerek?, Ha én fel­nőtt volnék, Velem mindig történik valami című könyveit generációk olvasták és olvas­sák újabb generációknak, számos nyelven. Művei kevés szóval, de mély emberisme­rettel megírt, érzékeny alkotások, és legalább annyira szólnak a gyermekeknek, minta felnőtteknek. Jellemző műfaja a novellához közel álló, racionalizálódó gyerektörté­net, ami a gyermekszereplőt állítja előtérbe, nézőpontját maszkként ölti magára. Így a gyermek mindennapi kihívásairól, a világhoz, családjához, kortársaihoz fűződő vi­szonyáról szól vallomásszerűen, s közben „találó pontossággal és humorral, a sztereo­tipikus élethelyzetekkel és nyelvhasználattal ironizálva tárja fel a felnőttek világát”¹. Művei ezáltal nem pusztán a gyermekolvasó jobb önmegértéséhez járulnak hozzá, és nem is csak ahhoz, hogy az idősebb generációk könnyebben megértsék őt, hanemhogy a maguk pozícióját is kritikának vessék alá annak fényében, ahogy a gyermek látja/láthatja őket. Azzal ugyanis, hogy a gyermeknarrátor egymás mellé rendezi a fel­nőttek nemegyszer önellentmondásos tanácsait, kijelentéseit, ám ezekre nem mutat rá, az iróniát is biztosítja, s didaxis-paródiákat kapunk.² Janikovszky gyerektörténetei­nek egyik kulcsmozzanata tehát a felnőtt-gyermek nézőpontkülönbségeinek áthidalá­sa, amit az élőbeszédet idéző, élményszerű, kimeríthetetlen humorú, nyelvjátékokkal operáló nyelv – pl. állandósult szókapcsolatok szó szerint értése – tesz lehetővé.³

Vita tárgyát képezhetné, hogy a Naplóm 1938–1944 mennyiben tekinthető gyer­mekirodalmi alkotásnak. Valójában annak szerzője „sem” az általunk ismert Jani­kovszky, hanem a tizenkét–tizennyolc éves Kucses Éva, aki csak a napló megírásátkövetően, húsz–harminc évvel később vált elismert íróvá. A szöveg ilyenformán nemirodalmi műnek, hanem a fióknak készült bensőséges élménygyűjtemény. Ám annak nyelvi minősége, humora, önironikus hangja és karakterábrázolásai olyannyira idézika későbbi írónő megoldásait, hogy „akár azt is elhittem volna, hogy ezeket már a felnőtt Janikovszky Éva írta – csak Kucses Éva nevében”⁴. A mű gyermekirodalmi pozíciójátnyelvi minősége mellett bizonyosan erősíti az is, hogy ott szerepelt a 2020-as év azon megjelenései közt, melyeket az Év Ifjúsági Könyv Írója díjra jelöltek. Ezen szakmai visszaigazolás okán tárgyaljuk mi is Kucses/Janikovszky Éva naplóját irodalmi mű­ként, ami ilyenformán abban a sajátos és igen szűk korpuszban találja magát, melyet a kutatók gyermekek írta irodalomként⁵ tartanak számon.

A kötet elsődleges műfajaként értelemszerűen a napló(regény)t szükséges megje­lölnünk. A befejező szakaszon fel-feltűnő, el nem küldött levelek látszólag a levélre­gényt is hivatkozási alappá teszik, mivel válaszlevelek azonban nem keletkez(het)tek,a műfaj jelenléte is kétséges. A bejegyzések révén mindazonáltal hiteles korrajzot is kapunk: ablakot egy időközben történelmivé lett valóságra, ami pedig a történelmiregény tartományait is dinamizálja. Hiszen „Éva még abba a világba született, amikor a valódi polgári értékek elevenen éltek, a fiatal urak »poffot« kaptak a »kiskisasszonyok­tól«, ha netán engedély nélkül merték megérinteni a kezüket, a korzón randevúzni sikk,a latin dolgozat pedig élet-halál kérdése volt!”⁶ Kucses Éva naplóját joggal nevezhetjük azonban fejlődés- és lányregénynek is. Előbbit igazolja az az impozáns fejlődési ív,ami az első bejegyzéstől az utolsóig haladva a kötetet jellemzi, mind a stílusra, mind a megszólalásmódra nézvést. Ami persze evidensnek tekinthető, hiszen közben az első bejegyzések tizenkét éves, kamaszodó, cserfes szerzője is felnőtt, öntudatos, érett­ségizett nővé érik. A korai, játékosan csacska, gyerekcsínyekről tudósító, karikírozófeljegyzések helyét (úgymint radírt égetni a kályha tetején, hogy elmaradjon a német,majd „hazafiasan” lelkesedni a visszatérő honvédekért, hogy lecsússzanak a latin órá­ról) fokozatosan mély, szerelmi vallomások, a személyesen átélt háborús élmények ésa család tragédiáinak szívbemarkoló leírásai veszik át. Más lesz a címzett is: eleintea Napló maga, az 1944-es évtől azonban már a vágyott, elérhetetlennek tetsző férfi. „Te, olyan ijesztően sokat foglalkozom Veled, nem tudom, hogy ez a napló miatt van, vagy nem”⁷. A szöveg lányregényi jellegét igazolja, hogy a bejegyzések fókuszában szinte mindig valamilyen fiú/férfi áll, mindenkori mozgatórugójuk pedig a szerelem.A szegedi korzón való andalgó séták. A túlfűtött, helyenként szeszélyes érzelmek lán­golása és elhamvadása, váltakozása. „Ha már meguntam, csak lassan szakítok, mert a Gabi nem bír velem gyorsan szakítani. (Ezt a Gabi kérte, kezet adtam rá.)”⁸

Utóbbiak hangsúlyos szerepe egy ideig jószerével kitakarja a tényt, hogy ezeka szerelmek egy háborús korszak háttere előtt bontakoznak ki. „Már évek óta tombol körülöttünk a háború, mi úgy ültünk itt Európa közepén, mintha egy izgalmas futball­

meccs nézői lennénk. Német–angol döntőmérkőzés az európai pályán. A két ellenfél csupáncsak az elsőség kérdését akarja eldönteni egy kétfordulós (?) rangadó küzdelemmel. […]De aztán kissé elfajult, mondhatnám, nemzetközivé vált a dolog. A közönség is a pályárasietett.”⁹ A korábban egészségesen vegyes társadalom – amit a felekezetet is feltüntetőosztálynévsorok is igazolnak a könyvben – a vészkorszak eszkalálódásával széthullik. „A kiváló humorforrásként működő iskolai történetek, csip-csup viták, és Éva kellemesszemélyisége, amelynek köszönhetően az osztályban ő válik az összekötővé nem zsidókés zsidók közt, egyre inkább a háború, és egy nagy, nyomasztó szerelem ködébe burkolóz­nak.”¹⁰ Kucses Éva családja féltve őrzi az 1939-es második zsidótörvény azon passzusait,melyek értelmében Éva már nem tekinthető zsidónak – a nagymamát és több rokonátazonban, ahogy arról az 1944 karácsonyán kelt bejegyzés is tanúskodik, elhurcolják.„[A] kislány életébe csak a gyermek prizmáján keresztül szűrődnek be ezek az elemek, kez­detben játéknak, mókás bolondozásnak tűnnek”¹¹, az utolsó oldalakon azonban ugyano­lyan súllyal határozzák meg a naplót, mint a szerelem. Mindezen hangsúlyok ugyancsaka hitelesség lényegi fokmérői, hiszen az elbeszélő nem egy tizenkét–tizennyolc éves lányszerepét ölti magára, hanem eleve ebből a pozícióból szólal meg. „De én mégis olyanbeképzelt alak vagyok, és azt hiszem, hogy velem annyi érdekes dolog történik, hogy aztföltétlenül szükséges megörökíteni az utókor számára. […][S]zegény unokáimnak kötele­ségük lesz elolvasni, és közben majd összenéznek és nevetnek – milyen csodabogár volt eza Nagymama! – és lekésik a Holdra menő autóbuszt […]. Óh! Tegnap ugyan még apácaakartam lenni, de ugyebár az asszony ingatag, és erről ugyebár én nem tehetek.”¹²

Ami a naplót olvasva a ma olvasóját többek közt zavarba ejtheti, az a szerző rend­kívüli intelligenciája. Ez megmutatkozik abban a hihetetlenül kiterjedt művészetköziutaláshálóban is, amivel beszámolóit gazdagítja, mind az irodalom (Adytól Huxley-ig),zene (Puccinitől Karády Katalinig), a színjátszás, valamint a festészet berkeiből. Sokesetben szervesen beékelt intertextusokkal él, máskor az egyes utalások érzések, tapasz­talatok, élmények jobb kifejezéséhez, ismerősei sikeresebb ábrázolásához szolgálnakhiperbolikus párhuzamokként, Didótól Berend Ivánig. Ami pedig mindezt áthatja, azaz önfeledt humor, a helyenként cinikusan kritikus hang, a karikírozás, az önirónia –„[A]zt hiszem, ő is karriert csinált. Hiába, aki egyszer rám néz! (Legszebb erény a szerénység!)”¹³ –, valamint a folyamatos önreflexiók mind az írásfolyamatra, mind a megszó­lalásmódra vonatkozóan. Ilyenek például a szentimentalista szakaszokra tett utalások is.A bontakozó írói lelemény lenyomataiként tekinthetünk azokra a részekre, amelyek azegyes élményeket epikus formában, esetenként konkrét alkotók jelölt stílusában közve­títik.

A szerző életrajzát illetően nem számíthatunk lekerekítettségre – azt máshol kell ke­resni¹⁴ –, Kucses naplójának ugyanis természetes jellemzője a töredékesség. Ez nem csaka kezdeti szakaszon van jelen – 1938-ból ugyanis alig származik egy-egy bejegyzés, je­lölve, hogy a naplóírás itt még inkább csak ötletszintű –, hanem végig jellemző marad.Némely szakaszon nap nap után, szorosan követhetjük végig a szerző élményeit, máskorhónapok maradnak ki, amelyek sokszor markáns érzelmi, élethelyzeti váltásokkal járnakegyütt. Mivel pedig ez utóbbiakra a szerző nem mindig reflektál, a szöveggel való ismer­kedés egyszersmind kaland is. A befogadó feladata lesz a töredékek összefűzögetése, a hi­átusok pótlása. Utóbbi eredendően hiába az életszerűség jelölője csupán – Kucses nema naplóíráshoz igazította mindennapjait, hanem akkor fordult a füzeteihez, amikor szük­ségét érezte –, de utólagosan egyfajta posztmodern szövegszervező eljárásként is felfog­ható. Ami pedig remekül kiaknázható a pedagógiai folyamatban, különféle kreatív írásosfeladatok révén. Ilyen lehet a hiányos szakaszok feltöltése saját naplóbejegyzésekkel (demegtartva a szereplőket, imitálva a stílust), valamint válaszlevelek megfogalmazása, alter­natív forgatókönyvek alkotása Kucses el nem küldött levelei alapján.

Hasonló gyakorlatokra kínál lehetőséget a kötet multimediális jellege. A törzsszövegmellett ugyanis a Naplóm 1938–1944-et Kucses Éva rajzai, a (nem csak irodalmi) kedven­ceket leltározó táblázatok, az egyes fiúk/férfiak iránti vonzalom hőfokmérői ugyancsakgazdagítják. Ezek mellett a szerkesztő jóvoltából feltűnnek a Janikovszky-hagyatékbólszármazó bizonyítványok, fényképek, gépelt költeményzsengék, valamint a naplóíró ál­tal említett történelmi változásokhoz igazodó, az egyes eseményeket bővebben leíró ko­rabeli újságcikkek is. Utóbbiak tárháza egy projektmunka berkein belül, saját kutatásokrévén tovább gazdagítható, amiként a fent említett zsidótörvény által a történettudományirányába is interdiszciplináris hidakat emelhetünk. Módunk nyílhat továbbá az alapvetőemberi értékek tárgyalására, például a törvényt elfogadó parlamenti ülés drámapedagógi­ai eszközökkel való megidézésével: egy előre meghatározott szerepek szerint szerveződőországgyűlési vita révén.¹⁵

—

1 Petres Csizmadia Gabriella, Fejezetek a gyermek- és ifjúsági irodalomból, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2015, 125.

2 Keresztesi József, Janikovszky-jegyzetek, Élet és Irodalom, 2011/31, 13.

3 Komáromi Gabriella, Mesék, meseregények, gyerektörténetek = Uő (szerk.), Gyermekirodalom, Helikon, Budapest, 1999, 226–227.

4 Dési János, Az úgy volt… = Janikovszky Éva, Naplóm 1938–1944 (Harmadik javított és bővített kiadás), Móra Könyvkiadó, Budapest, 2021, 193–194.

5 Bárdos József, A gyermekirodalom fogalma = Uő – Galuska László Pál, Fejezetek a gyermekirodalomból, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013, 16.

6 Böszörményi Gyula, Belekukkantani egy leánykor titkaiba – Janikovszky Éva naplójáról, Librarius, 2021. = https://librarius.hu/2021/01/04/belekukkantani-egy-leanykor-titkaiba­janikovszky-eva-naplojarol/

7 Janikovszky Éva, Naplóm 1938–1944 (Harmadik javított és bővített kiadás), Móra Könyvkiadó, Budapest, 2021, 157.

8 Uo. 64.

9 Uo. 99.

10 Szekeres Nikoletta, Rém érdekes élet, Magyar Narancs, 2020. = https://magyarnarancs.hu/sorkoz/rem-erdekes-elet-134838

11 Polgár Anikó, Korzózás, zsúrok és egy félkarú vőlegény, Új Szó, 2021. = https://ujszo.com/kultura/korzozas-zsurok-es-egy-felkaru-volegeny

12 Janikovszky, I. m., 74–75.

13 Uo. 90. 14 Komáromi Gabriella, Janikovszky Éva. Pályakép mozaikokban, Móra Könyvkiadó, Budapest, 2014, 336 p. 15 N. Tóth Anikó – Petres Csizmadia Gabriella [összeáll.], Módszertani szöveggyűjtemény az irodalom oktatásához, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2015, 224.