Részlet Márton Ágnes Sárkány. Imposztor. Vulkán. című drámájából

liaye/lomography felvétele

 

Második jelenet

PAPSZILI (egy levelet bontogat): Hát ez meg mi? Meghívó a San Franciscó-i Prométheusz Gálára. Ez igen! Koszt, kvártély, útiköltség business classon.

JANCSI: Végre már, eljött megint a te időd. Megfogtad az isten lábát, Papszi! Nem mintha nem érdemelnéd meg. Jól is eshet, hogy így számon tartanak. Biztos lesz streaming, nézzük majd itt Juditkával, rittyentünk hozzá egy kis vacsit…

(Ahogy beszél, Papszili távolodik, a karjával eltakarja a fejét, mint aki menedéket keres. Jancsi viszont egyre közelebb araszol, böngészi a meghívót, kikapja a kezéből.)

JUDITKA: Úgy is van. Mint a régi szép időkben. Most itthonról csápolunk neked.

JANCSI: A helyedben már most csomagolnék.

JUDITKA: Vagy el is kísérlek. Felvehetünk személyi kölcsönt.

PAPSZILI: Megöregedtem. Csak megmosolyognának, mit akar itt ez a vén fószer. Prométheusz, hol van az már. Akkor, akkor igen, de…

JANCSI: Mutasd meg, hogy van még benned szufla. Örülnének a rajongóid is, Juditkával az élen. A go-go lányok. A gidák!

PAPSZILI: Löttyedt, dohos szivar, az vagyok.

JANCSI: Ne szerénykedj, Papszi, mutasd meg nekik, mitől döglik a légy. Magyar tűz, magyar virtus. A helyedben azonnal válaszolnék, hogy boldogan.

PAPSZILI: A helyemben! Jó vicc. Láttam ám, hogy fújdogálsz te is. Azért még van hová fejlődnöd. Ki kellene húznod magad, ne az látszon, hogy valami puhány pöcs kiengedi a gőzt.

JANCSI (rátenyerel Juditka doboló ujjaira; Juditka zaklatottan ki): Mit ítélkezel már megint? Te szabsz meg mindent. Például hogy ki meddig mehet el. Ideje ennek véget vetni. Hol istennek képzeled magad, hol szarjancsinak. Kijelented, ki-nyi-lat-koz-ta-tod, hogy a zöld a legszebb szín. Egy normál halandó, mint például én, úgy fogalmazna: nekem a zöld a kedvenc színem. Szeretem a zöldet. Ehetetlen a leves, mondod, ahelyett, hogy nem ízlik. Tévedtem gyerekkoromban. Azt hittem, szerencsés vagyok, a legszerencsésebb a világon, hogy az utamba sodort a sors. Hogy megmelegedhetek annál a tűznél, amit kifújsz. Most már tudom, hogy nem is tűz volt az, csak a nagy semmi, még csak nem is valami kipukkasztható lufi. Azt hittem, hogy te nyitsz ki nekem minden ajtót. Vagy megtanítasz, hogyan nyissam ki. Jó volt veled lenni. Amikor ott voltál, szerettem magamat. Ezért jöttem ide. Közben meg silánnyá keseredtél. Felszínes is vagy, nincs egy barátod se, csak ivócimborák. Mindenki téged tükrözzön, különben mehet a süllyesztőbe. Ilyen voltál eleve, csak én képzeltem beléd sokat, naiv kölyök? És nem is csak én egyedül, hányan voltunk. Például Juditka is…

(Papszili összegyűri a meghívót, beledobja a gombócot a szemetesbe. Kicsörtet.)

 

*

 

JUDITKA: Miben sántikálsz? Láttam, hogy eltetted a meghívóját.

JANCSI: Támadt egy ötletem.

JUDITKA: Nem fogod bántani, ugye? Nem teszed nevetségessé?

JANCSI: Dehogyis!

JUDITKA: Hálával tartozol neki. Örülj, hogy egymásra találtatok megint.

JANCSI: Csak neked akar kedveskedni.

JUDITKA: Hogy mi? Hogy érted ezt?

JANCSI: Semmi, felejtsd el.

JUDITKA: Csak nem akarsz helyette részt venni?

JANCSI: Imádták a portfóliómat. Áldják a szerencséjüket, hogy csak így felbukkantam. Én leszek a sztárvendég.

JUDITKA: Megölöd ezzel. Azt hiszed, nem tudódik ki?

JANCSI: És ha kitudódik? Nem kell annyit titkolózni. Senki sem halt még bele az igazságba. Vagyis… Hagyjuk.

JUDITKA: Több tiszteletet érdemelne, mégiscsak az apád. Még ezt a csodás tehetséget is nyilván tőle örökölted.

JANCSI: Hogyne.

JUDITKA: Akkor most mi lesz?

JANCSI: Mi lenne? Semmi. Amikor eljön az ideje, felülök a repülőre.

JUDITKA: Vissza se gyere.

JANCSI: Ez aztán a pálfordulás. Nagy lángolás! Szikrázó szemek! Mint a Piramis-szám: Égni kell annak, aki gyújtani akar.

JUDITKA: Jól kiművelődtél abban a te Brazíliádban.

JANCSI: Mintha nem lenne ott is internet. Manapság mindenki tud már mindent. Hogy nézett volna ki a nagyanyja, ha jegesmedve lett volna. Mit evett reggelire Móricz Zsigmond.

 

*

 

PAPSZILI: Neked kell odamenned, fiam.

JANCSI: Hová?

PAPSZILI: San Franciscóba.

JANCSI: Elment az eszed? Te tudod a legjobban, hogy nem vagyok a te…

PAPSZILI: Látom, amit látok. Hogy még az én Juditkám is elájul tőled. A tehetség utat tör magának. Oda kell utaznod, be kell mutatnod, hogyan fújsz. Képviselned kell apádat.

JANCSI: Hát ez… Álmomban sem gondoltam volna. Pár napja még puha pöcsnek tartottál.

PAPSZILI: Tudom, hogy nehéz lesz rábeszélni, de ragaszkodom hozzá. Tehetségesebb vagy, mint én valaha.

JANCSI: Megtiszteltetés. Ne haragudj, Papszili, legutóbb szenya voltam.

PAPSZILI: Össze kell tartania a családnak, nemdebár? Koccintsunk a nagy ijedelemre. Sápadt vagy, fiam, csak nem leszel beteg itt nekem.

JANCSI: Front van.

PAPSZILI: Aztán meg is említhetnéd a nevem ott, a gálán. Afféle tiszteletkör a papának.

JANCSI: Feltétlenül.

PAPSZILI: Nehogy ott szűkölködjél aztán. Van egy kis dugipénzem, dollárban ráadásul, kapóra jön az most. Nem kell az már nekem, vén állatnak. Pár ezer dollár. A nagyszobában a kanapénak a billegős lábát ha leszereled, abba van mind belestószolva. Fogj magadnak egy menedzsert, vidd el pezsgős vacsorára, fizesd le. Könnyítsd az utadat, fiam.

JANCSI: Mert az így megy… De Papszi, amúgy sem fogadhatom el. Vidd el Jucát nyaralni. Juditkát. Valami wellnesshotelbe.

PAPSZILI: Öreg vagyok én már, te gyerek, rohadok kívül-belül, a világ wellnesse se segít rajtam. Az a pénz a te örökséged.

 

*

 

JUDITKA: Ő maga vetette fel? Hihetetlen.

JANCSI: Sokat őrlődhetett rajta.

JUDITKA: Nem is jött rá, hogy te már…?

JANCSI: Nem. Egészen beleszeretett az ötletébe.

JUDITKA: Nem is néztem ki belőle. De hát büszke rád, végül is nem csoda. Örülök, hogy minden jóra fordult.

(Ölelgeti Jancsit, aki elég kelletlen.)

 

Harmadik jelenet

(Jancsi behúzza a cipzárt az összecsomagolt sporttáskáján. Elindul, majd visszaül az asztalhoz. Köröz a papír felett a tollal, mintha írna, aztán ismét elindul. Megint visszaül. A következőket írja, hangosan mondja is:

Brazília. Mindig a Rola-Moçát mesélték nekem. Sose értettem, de újra és újra izgatottan hallgattam, hátha kiderül egy fontos részlet, amitől világossá válik minden. Valami tanulság, amitől könnyebb lesz. De csak ennyi volt a történet:

A násznép elharsogja a tósztokat és a hallelú-hu-húúúúúját, a szerelmesek lámpalázasan elhadarják, hogy jóban-rosszban, holtodiglan-holtomiglan. Nem búcsúznak el senkitől, éjfélkor kiosonnak. Lóháton haladnak a hegyekben. Ana lova megbokrosodik, mintha szellemet látna. Vagy valamilyen intő jelet. Megindul a vörhenyes föld, legurul a ló Anával együtt. João sóhajt, elindul a szél.

Mit vártam volna, vesse le magát a mélybe ő is? Vagy azt képzelem, hogy még egy sunyi kis mosoly is ül a szája sarkán, ki tudja, miért? Hogy van, aki mindig jól jár, akkor is, ha rosszul? Mert az izgalmat szereti, a váratlant, nem a rutint? Lehessen bármi?

Ez nekem Brazília, nem a szamba.

Köszönöm. Mindent köszönök.

Először őrjöngtem, Papszi. Becsaptál. Még hogy példakép! Aztán megsajnáltalak. Megkoptál, mint egy műanyag cserkészsíp. Végül olyan lettél nekem, mint egy tengerparton talált varázsgyűrű, amit boldogan hordtam, de talán túl sokat morzsolgattam – kiesett belőle a csodatevő kő. Nehezebb most a gyűrű, mint régen, mert a csodák helyét kell cipelnem, a csúfondáros ürességet, a helyrehozhatatlant. Lehetne pótolni, de minek, az én hitem és bizodalmam hiányozna belőle. Nem volna ugyanolyan. Maradjon csak üres az a foglalat! És a gyűrű egyre inkább belevág az ujjamba, belevésődik, folyton figyelmeztet: itt vagyok, nem szabadulhatsz tőlem, hacsak nem erőnek erejével, kis ékszerfűrésszel, arra csak nem vetemedsz, nem tagadsz meg.

Jancsi tűnődik a levél felett, majd rázza a fejét. Felolvassa megint: Köszönöm. Mindent köszönök. Az ezt követő részt leszakítja a levélről, összegyűri, zsebre vágja, majd előszedi, kisimítja, egy félmosollyal az arcán ledobja a földre. Az asztalon hagyja az üzenetet, kilép a házból. Aztán visszaszalad, kirángatja a kanapé billegő lábát, kicibálja belőle a rengeteg bankjegyet. El sem férne az a sok pénz a sporttáskájában. Előhoz egy kopott hátizsákot, abba tömködi. Elrohan.

Többször is próbál tüzet fújni, nem megy. Csóválja a fejét.

Ahogy távolodik, fokozatosan visszatérnek a lángok, amikor fúj. Végül már ugrándozik is Jancsi, szinte táncol. Eleinte még visszatekintget, később nem.)

JUDITKA: A kedvenc buggyantott tojását csinálom neki reggelire, lakjon csak jól az a gyerek, mielőtt indul a reptérre. Micsoda csend van, még a madarak is szundikálnak. Jancsiii, ébresztőőő! (Kopog, belép.) Sehol senki. De hát ez… (Hozza Jancsi üzenetét, pusmog:) Brazília… Rola-Moça…

(Papszili be. Oda se figyel Juditkára, felveszi a tépett papírdarabot, magában olvassa a levél végét.)

(Taps.)

 

Negyedik jelenet

JUDITKA (a közönségnek): Egy kis ráadás. (Papszili felé fordul, hosszan nézi.) Állítólag ahol becsapódik egy ablak, ott kinyílik egy ajtó.

PAPSZILI: Na ja, legalább annyira hasznos ez a mondás, mint az, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

JUDITKA: Pedig lehet benne valami.

PAPSZILI: Mindenben van valami. Semmiben sincs semmi. Unom már a beszédet is. Ennék egy kis buggyantott tojást.

JUDITKA: Gyerekünk lesz, Papszili.

PAPSZILI: Hogy mi van? Az nem lehet.

JUDITKA: De, de. Saját gyerekünk. Kisfiú.

PAPSZILI: Te már ezt is…? Te már ezt is.

JUDITKA: Nem akartam, hogy beleéld magad, aztán kiderüljön, hogy csak egy újabb lufi.

PAPSZILI: Na ja. Jól van.

JUDITKA: Most már lesz miért összeszedned magad. (Megpaskolja Papszili vállát.) Na ugye. Na ugye.

 

 

Felbukkan az öreg tűznyelő rég eltűnt fia. Vagy mégsem ő az? Ha imposztor, mit akar? És sikerül-e beférkőznie a családba? A rajongás, az illúzióvesztés és az árulás drámája. Márton Ágnes darabját ősszel mutatják be a budapesti Jedermann Kávézóban, Lukács Miklós (cimbalom) és Tóth Viktor (szaxofon) közreműködésével.

 

 

Márton Ágnes (1965, Ózd)

Író, költő, műfordító, az Ofi Press és a One Hand Clapping szerkesztője, a Royal Society of Arts tagja. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban jelentek meg főbb kötetei. Több nemzetközi díjat nyert, Angliában például első helyezést ért el a Költészet Napjára meghirdetett pályázaton. Vasiliki Legakivel írt operájának Londonban volt a premierje. Számos írói ösztöndíjat kapott, többek között egy északi-sarkvidéki kutatóhajóra, valamint Costa Ricára, a jaguárfolyosók tanulmányozására, illetve Fårö szigetére, Ingmar Bergman házába. 2021-ben kezdett újra magyar nyelven is rendszeresen írni és publikálni. Az f21 ökoköltészeti pályázatának első helyezettje és Líra-díjának nyertese, a Párisi Galéria verspályázatának győztese. Az Én, az iguána és a Jaguárfolyosó című kötete a Napkút Kiadónál jelent meg, ahogyan a Személyi edzőm, Johnny Depp című drámakötete is.