Kovács Eleonóra: Komolyan gondolod? – 2. rész

Kovács Eleonóra: Komolyan gondolod? – 2. rész

natasha-barova felvétele

 

A levegő hőmérséklete legalább nyolc fokkal csökkent. Zuhog az eső, a faágak meghajolnak a szélben, a falevelek susognak. Dolores hisztérikusan kacag. Ránézek, remeg a szemhéja a sok sírástól. Fekete-fehér pettyes hajpántja mögé szorít egy elszabadult tincset. Előre lép. Jobb kezében vászonzsebkendőt szorongat. Mintha belecsomagolt volna valamit.

A plébános még beszél: Márta mindent megtett, hogy a házába betért Megváltót megvendégelje. Dolores Molina is ilyen volt: jótékonykodott és három gyermeket nevelt, míg egyikük elhagyta őt halálos betegsége miatt. Dolores a gyászt mártírként viselte.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a prédikáció vége, mert ebben a történetben Mária a jó testvér, aki a házimunka helyett a Megváltót hallgatja. Márta a Megváltó megvendégelését tartotta fontosnak, anyám az utcagyerekek ellátását. Márta nem látta, hogy valóban le kellene ülnie, és hallgatnia, mit mond a Vendég. Anyám nem sejtette, hogy Gabi emlékezete megöli a két életben maradt lányát: a buñuelokészítések után mi takarítottunk, a sírkő megrendelése és a sírhely bérlése miatt a nővéremnek és nekem kevesebb pénz jutott osztálykirándulásra, cipőre. Valóban mártír volt, két lányát is feláldozta.

Valaki felszisszen, fél szemmel látom, hogy Rob a bőrcipőjét méregeti. Átázott. Kárörömmel reagálok, mint amikor megitattam vele a lepkés kávét. Tizenhat voltam, a tűzhely előtt álltam, amikor valahogy mögém került és átölelte a derekam. Megfordultam.

– Bocsánat, Sofía, azt hittem, a nővéred állt itt, ugyanolyan pólóban vagy, mint ő. Van egy kis kávé? – kérdezte Rob. Épp most halásztam ki belőle egy megfulladt molylepkét, undorodtam tőle.
– Persze – kivettem egy kék bögrét a szekrényből, beleöntöttem a kávét, és mosolyogva az asztalra tettem.
– Tessék, a cukor is itt van.
– Köszi, drága.
– Bármikor.

Mindig kapott valamilyen extra fűszert az ételébe, amikor „véletlenül” hozzám ért. Az apámat gyűlöltem, mert egyedül hagyott minket anyánkkal. Lassan Robot is megutáltam, mert mindig elárulta a nővéremet, amikor megérintett.

A plébános a szeretetről beszél. Anyám két embert biztosan szeretett: Gabit és Manuelt.

Amikor Manuel, a nővérem fia tizenhárom hónapos volt, anyám eljátszotta, hogy a friss epret a sárgarigó hozta. Elmesélte az unokájának, hogy a konyhaszekrényen álló porcelánfigura megelevenedett, elrepült és reggelre friss gyümölcsöt hozott neki. Legutóbb Gabi születésnapján mesélte ezt a történetet.

Vártam a műtő előtt és vittem kemoterápiára, láttam elsorvadni, két kanál leves után fáradtan a párnára hanyatlani. Egy dolgot nem tettem meg, és megvan az eredménye. Nem mentem be időben, kedden a kórházba. Amikor az orvos két hete megmondta, hogy egy hónapja van hátra, én is megsemmisültem. Kitört rajtam a COVID. Két napig nem tudtam felkelni. Szerdára meghalt. Biztosítottam a nővéremet, hogy elintézem a temetést. Nem voltam mellette az utolsó napon.

A ravatalozóban derült ki a tévedés. Azonnal elmentem a kórházba.

– Adminisztrációs hiba, nagyon sajnálom.
– Lehetetlen.
– Nagyon sajnálom.
– Sajnálja? Elveszett az anyám holtteste? Sajnálja?
– Nem tehetek semmit. Szerdán történt a metróbaleset, sok sérült érkezett, és két Dolores Molina hunyt el aznap.
– Senkinek nem tűnt fel, hogy egyikük 1967-ben, a másik 1976-ben született?
– Sajnálom, helyettesítés miatt negyvennyolc órája dolgozott a munkatársam aznap, kimerült, így összetévesztette az adatokat. Nyugodjon meg, ő megrovást és fizetéslevonást kap ezért.

Megszerveztem a temetést, értesítettem a rokonokat, szomszédokat, osztálytársakat, plébánost, kórust, koszorút, virágot, mindent megcsináltam, hogy jóvá tegyem, nem voltam ott kedden, és ez történik.

Üres koporsót temetünk, és senki sem tudja.

Hirtelen minden elcsendesedik. A plébános annyit mond hangosan, hogy ámen.
– Ámen – válaszolja mindenki.
A nővérem a sírgödör felé lép. Felmutatja a kezében tartott vászonzsebkendőt. Belebugyolált valamit. Kibogozza. A gyümölcshozó sárgarigó porcelánfigura.
– Várjunk! Rendesen elbúcsúznék anyámtól. Azt akarom, hogy ez a porcelánfigura mellette legyen a sírban. Szó szerint mellette. Nyissuk fel a koporsót.
Nem kapok levegőt. Ennyit mondok:
– Komolyan gondolod?

 

 

Kovács Eleonóra (1989, Szalóka)

Történelemtanár, író. Legutóbbi kötete: Érzékelés. Könyvismertető, filmnapló, jegyzet (2020, Ungvár, Intermix Kiadó).