Németh Zoltán prózája

Alagi Mihály felvétele

Hallucinációk 11.

Transz

Nem szabad arcba nézni. Főképp szemekbe nem.

A véres csíkot követtem az utcán. Napok óta izgatott. Végül a következő héten elkezdtem követni a véres csíkot. A Dobráról átvitt a parkon keresztül a Karowára, majd a Krakowskie Przedmieście következett, aztán a Nowy Świat, kanyar, a Chmielna egyik hátsó épületében egy emeleti szobába. Egy nő nyitott ajtó, és azt mondta: Hello.

A legváratlanabb helyzetekben elájulok. Tegnap két metrószerelvény húzott el fölöttem, mire valaki észbe kapott, és hatan kihúztak a peronra. Fogat mostam a Pełną Parą mosdójában, és folytattam az utam.

Arra eszmélek, hogy egy sötét helyiségben forgok. A szememen fekete kötés. Ismeretlen nyelven arra utasítanak, hogy járjak helyben. Járjon csak helyben, mondja egy mély férfihang magyarul.

A kőhegyesi csata huszonöt perc harminckét másodpercénél egy ágyúgolyó egész egyszerűen leszakította a fejem a nyakamról. Semmit sem éreztem, vitt tovább a lendület. Két tatár lovast még vaktában átszúrtam, majd levágtam a zászlós kezét. Csak utána dőltem el. Emlékszem, két verssor járt a fejemben, három méterrel mögöttem.

Mindig megdöbbentett, milyen erős érzelmi többlet adható egyetlen névelő elhagyásával vagy beillesztésével. Egyetlen átkozott névelő, mondhatnánk, és megváltozik a világ.

Egy írónő az eladatlan könyveinek példányaiból épített házat magának a Hala Gwardii oldalán. A kitépett lapokat ügyesen összeillesztve készített tetőt föléje. A bőrével fűtötte. Ült a könyveiből emelt falak között a könyveiből készült hokedlin, és folyamatosan írt a könyveiből készült asztalkán. Láttam a miniatűr ablakon keresztül. Magam mellé tettem a hátizsákom, mintha keresnék valamit. 70 éves idős nő. Folyamatosan írt a -10 fokos, elviselhetetlen kockakő hidegben. Leheletének párájával melegítette elfagyó ujjait. A könyveiből emelt ház alig volt nagyobb a testénél. Tulajdonképpen szigetelte a bőrét. A könyvei alkották a bőrét. Vagy másképpen: a könyveit ruhaként húzta magára.

A névelő túlságosan is barátságos. Elsimítja az érdes szavak kapcsolódását. Utakat hoz létre ott, ahol nem kívánatos az út. Szakadjon szét a mondat! Szakadjanak szét a szavak is!

Hello! – mondta a nő, és tágra nyitotta az ajtót. Beléptem. Engedelmesen ráfeküdtem az ágyra, lehúztam a nadrágomat és az alsónadrágomat. Már megszoktam, hogy a nők össze-vissza fogdossák a nemiszervemet. Engedelmesen hajolt a női tenyérbe. Ebben a pillanatban csípős vegyszert spriccel a makkra. Minden csillog, kíváncsi, hátborzongató műszerek körben. Egy tökéletesen berendezett urológiai műterem. A nő két centiméter átmérőjű gumicsövet vett a kezébe, a másikkal a nemiszervemet zselézte. Lassú, óvatos mozdulatokkal nyomta fel a csövet a húgyvezetéken át a húgyhólyagig. Most köhögjön – szólt. Még egyszer. Még egyszer!

Néhány perc múlva a lovasattak következtében szinte azonos időpontban esett le a fejemről a bal fülem és a törzsről a bal kezem. Egy kéz, amely a csatatéren oda akar kúszni a fülhöz, hogy megmarkolja, és egy fül, amely a csatatéren oda akar kúszni a kézhez, hogy megmarkolja. A grammatikának mindig köze van a zenéhez.

Jól van, mondja a férfihang, és felkapcsolja a villanyt.

A nő óvatosan kihúzza a gumicsövet a nemiszervemből. Nehezen járok, kicsit széttett lábakkal. A nő becsukja mögöttem az ajtót. Véres csíkot húzok magam mögött. Úgy megyek előre, ahogy a mögöttem húzott véres csík irányít. Láthatatlanul.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/11-es lapszámában

A szerző a szöveg megírása idején a Kisebbségi Kulturális Alap alkotói ösztöndíjában részesült.

Németh Zoltán (1970, Érsekújvár)

költő, irodalomtörténész (Varsói Egyetem). Portréját Mariia Kashtanowa készítette.