Bartalos Tóth Iveta tárcanovellája

Ryszardl70 felvétele

Alzsbetka

Láthatatlan

Riadtan ébredtem a vízforraló élesen sípoló hangjára, hirtelen azt hittem, hogy egy elszabadult vonat száguld felém megállíthatatlanul az érsekújvári vasútállomáson. Fél hat volt, még egy órát aludhattam volna, de a konyhából felszálló cigi szagától minden reggel hányingerem lett, hiába kértem anyáékat, hogy ne dohányozzanak idebenn. Majd pont te fogod megmondani, mit csináljak a saját házamban, válaszolta apa felháborodva, kis szaros, tette hozzá dühösen, miközben nagyot kortyolt a reggeli kávéjából és beleszívott a cigijébe. Anya egy szó nélkül elnyomta a sajátját a hamutálban. Látszott rajta, hogy feszült, tíz perccel később pedig szinte észrevétlenül gyújtott rá egy újabb szálra, majd nem sokkal azután egy harmadikra is. Lajos azt mondta, hogy anya egy igazi láncdohányos. Két dobozzal is elszív naponta, reggeli, ebéd és vacsora helyett is csak a nikotint adagolja magába, olyan már, akár egy agár, tette hozzá. Nem tudtam, mi is lehet az a nikotin, és azt sem, hogy néz ki egy agár, de délután a könyvtárban mindkettőnek gondosan utánanéztem, és igazat adtam a testvéremnek. Anyával ellentétben apa nem láncdohányos és nem is agárkutya. Nagyokat szív a cigijéből, és lassan, elégedetten fújja ki a füstöt. Gyakran utána néz, mosolyogva figyeli, milyen alakzatok rajzolódnak ki belőle. Apa egy rottweiler. Hosszasan keresgéltem a nagy kutyalexikonban, melyik fajtára hasonlít a legjobban, mire rátaláltam erre a nagy testű, zömök kutyafajtára.

Felkeltem az ágyamból, émelyegve nyitottam ki a szobám ablakát, majd mélyeket lélegeztem a Vág felől érkező reggeli hűvös és párás levegőből. Miután jobban lettem, bevetettem az ágyamat, megpusziltam a fehér Moncsicsimet, majd a vánkosomra fektettem. A lépcsőn lefelé haladva egyre sűrűbb volt a cigifüst. A faliszekrény polcára az anyósnyelv mellé állított piros rádióból szlovák zene szólt. Anya a két frissen forrázott kávét kevergette. Apa mindig a kék, ő pedig a narancssárga virágmintás pohárból itta. Nekem egy pohár tejet készített az asztalra a kisvakondos bögrémbe a vajas kifli mellé. Apa a nyakkendőjét igazgatta, erős parfümjével vastagon befújta magát, majd még egyszer, csak a biztonság kedvéért, hogy mindenki érezze, ha reggel belép a szövetkezeti irodaház ajtaján, gondoltam. A lépcsőfordulóról figyeltem, ahogy elégedetten simogatta vastag fekete szemöldökét. Vicces volt. Vicsorogva mosolygott, mint a rottweiler abban a bizonyos könyvtári könyvben.

Anya elindult utána, fekete tűsarkú körömcipője nyomán fájdalmában felnyögött a szűk folyosó megrepedt járólapja. A fürdőszoba ajtajában megállt, jobb lábát az ajtófélfának támasztva zárta el a kiutat a helyiségből. A tükörben találkozott apával a tekintetük. Felé fordult, hosszan bámulta őt, majd miközben az arcába fújta a keserű cigifüstöt, azt kérdezte: Ugye sose fogsz ráunni a kis kurvádra? A sárga fényű neon riadtan villogni kezdett. Az egy éve megállt falióra hármat kakukkolt. Erre akkor is pontosan tudtad a választ, mikor kilenc éve hirtelen teherbe estél, amikor én válni szerettem volna, válaszolta apa, jobb kezével lazán félretolta anya lábát az útjából, majd kilépett a bejárati ajtón, és elindult a munkahelyére.

Mint akit sose vágytak e falak közé, úgy szaladtam ki az addig otthonomnak hitt házból, át a kerten, ki a kapun, keresztül az úton, el a folyó irányába, végig a hatalmas réten át. Hajnali harmattól csillogó ökörnyálból földig érő varázsköpenyt szőttem, hogy láthatatlanná tegyen. Talpamra ezer pimpimpáré fehér pihéjét kötöttem, hadd emeljenek el attól a földtől, melynek terhesek lépteim. Az erdő fáinak könyörögtem, legyenek bölcsőm, ha ágaik közé menekülök abból a világból, ahol senki sem várta érkezésem. Szütyőmbe bódító liliom sárga virágporát gyűjtöttem, hogy azt fújjam az éber arcokba, ha mégis észlelnék mihaszna létezésem. Zihálva álltam meg a folyó partján, a Vág vize haragosan örvényleni kezdett. Merev tekintetű halak tátogtak fuldokolva a száraz homokfövenyen. A víz fölé hajolva megdöbbenve néztem a tükörképem hiányát. Nem látható többé a teher, gondoltam, miközben letöröltem az utolsó könnycseppjeimet is az arcomról. A távolban szomorú kutyaképű füstfelhők szálltak fel, ahogy apa ezüst színű kocsija a faluba vezető útra kanyarodott.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/6-os lapszámában

Bartalos Tóth Iveta (1980, Dunaszerdahely)

A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott. Mészáros Krisztinával 2018-ban jelent meg az „Anyább” anyák című közös könyvük, melynek 2020-ban elkészült a szlovák fordítása is. 2020 őszén jelent meg az Élet lejárt szavatossággal című novelláskötete, amely harminc, a szorongás témáját feldolgozó történet gyűjteménye. Néhány évig a Vasárnap Lélek magazin egyik szerzőjeként is írt, civil munkája mellett pedig a Mert nőnek lenni jó közösség társalapítója és egyik főszervezője. Legútóbbi könyve a 2024-ben megjelent rövidprózákat tartalmazó Helé. Családjával együtt Nyárasdon él.