Csanda Gábor / Hit, remény, szerencse / Razgavarivaty english

Antikvárium III. / Anglijszkij jazik za dva goda. / Proszvescsenyje, Moszkva, 1975, 384 oldal
Olyan könyvről lesz szó, mely a diákkoromat idézte meg. Persze nem a nosztalgia hozatta el velem az antikváriumból, hanem valami betyárbecsület, kutyakötelesség, mintha tartoznék ennyivel a könyv tárgyának, mintha diákkorom mulasztásait legalább így, ennyivel jóvá lehetne tenni.

Aztán, már otthon, hamar kiderült, a tartozik és követel nem egyenlíthető ki soha, és ezúttal sem: a szerzemény azóta is ott van a kezem ügyében, rendszeresen s élvezettel olvasom. Egy angol nyelvkönyv, English in Two Years a címe. Tárgya szorosan összefügg a szerencse és a hit kérdésével is; Zrínyi óta tudjuk, hogy e kettő is összefügg, hitetlenhez legalábbis nem szokott társként szegődni szerencse.

A pozsonyi Duna utcai gimnáziumnak, ahová jártam, évfolyamonként három osztálya volt, az enyémet humánnak nevezték, s abban különbözött a másik kettőtől, hogy angolunk is volt, az orosz mellett. A négy év angol (english in four years) korántsem azt jelentette, hogy ennyi idő alatt megtanulható a nyelv. De érettségizni lehetett belőle; lehetett ugyan oroszból is, de azt, mivel az általánosban is tanították, annyival szigorúbban is vették. Már nem tudom, milyen megfontolásból, hi-szen sem oroszul, sem angolul nem tudtam, az angolt választottam. Érettségi tételként Az öreg halász és a tengert húztam. A felkészülési idő annyira volt elegendő, hogy számot vessek azzal, mit vagyok képes ebből úgy-ahogy folyamatos történetként előadni; nagyon zavart, hogy épp a cápa angol megfelelője nem jutott sehogy se eszembe, márpedig akárhonnan vizsgáltam is a lehetőségeim, ez megkerülhetetlennek látszott. Így történt, hogy az öregember – szerencsére láttam a tételen, hogy az eredeti címben nincs szó halászról, mert azt tán mondanom se kell, hogy ahol a cápa nem ugrik be, ott a halásznak esélye sincs – kint a tengeren (on the see) egy-szer csak (once a day) fogott egy nagy halat (big fish), ami ugyan fáradságos munka volt (hard work), de örült (was very lucky), bár nem hosszú ideig (not for a long time), mert jöttek más halak (comes another fishes), melyek szintén az ő nagy halát akarták (also wanted his big fish), és enni kezdték (began eated him). A történetnek ebben a hullámzó, viharos és embert próbáló szakaszában már nem volt egészen világos, mit ettek a cápák, az öregembert-e vagy a halát, de ezzel már nem akartam vacakolni, úgy gondoltam, az elnök is biztos olvasta Hemingwayt, aligha kívánhatja szándékosan félreérteni, mellesleg (anyway) hamarosan oda jutottam, hogy a sok kis agresszív hal komplett megette az öregember nagy halát, csak a váza (only the scelet) maradt. Az utolsó mondatra, a történet hollywoodi tanulságára meg – mely szerint az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet – elegendő időt szántam a felkészülés alatt, megvolt a pusztítani (destroy) és a győzelem (win), az egyiket lehet (can be), a másikat ellenben nem (can be not), s itt világossá tettem, hogy az emberről (man) van szó, nem pedig a halról. Azóta tudom, hogy az érettségi vizsga elnökét is könnyebb elpusztítani, mint meggyőzni.

A jó diákélethez szerencse is kell, jó szerencse, semmi más – a jó diák például ennek nem feltétele. Sokszor eszembe jut, hogy a jó szerkesztéshez is kell szerencse, akár azzal kezdve, hogy az ember jó kéziratot fogjon ki, vagy hogy a legkorrektebb szövegben is észrevegye azt az egyetlen taposóaknát, amely valamilyen módon belekerült vagy benne maradt. Na és jó antikváriumi szerzeményekhez is szerencse kell. Plusz a remény, hogy amit hazavisz az ember, annak ott nagyobb haszna lesz, de a kockázat nem nagy: a szerzemény visszavihető, elajándékozható, bárhol, ahol ember jár és olvas, otthagyható.
Az angol nyelvkönyv, az English in Two Years csak a fedelét, a gerincét meg a kötéstábla előzéklapjait (régi nevén: béléspapír) tekintve angol (elöl Nagy-Britannia és London, hátul az Egyesült Államok térképével), egyébként orosz. Mármint oroszok által oroszoknak kiadott angol nyelvkönyv, amint a második oldali impresszumában is olvasható a cirill betűs szöveg elején: Anglijszkij jazik za dva goda. A középiskolák 9–10. osztálya számára készült, 1975-ben, százezer példányban. Eszerint a nagy Szovjetunióban is voltak humán gimnáziumi osztályok. Nekem meg jobbat ki se találhattak volna, mint egy ilyen angol–orosz kombinációjú nyelvkönyvet, mert már jó ideje naponta forgatom. Mondjuk, eleinte fanyalogtam, mert azt hittem, az angol nyelv farvizén a szovjetunióbeli reáliákkal lesz csak dolgom (My name is Pete. I live in Lenin Street), de nem: ez a vonal is végighúzódik ugyan a könyvön, de nem arról van szó, hogy csakis arra jó az angol nyelv, hogy az ember – ha történetesen orosz – elmondhassa angolul is, mi a helyzet vele és a Szovjetunióban, hanem ahogy egyre beljebb jutunk, szépen sorra kerülnek az angolok is, például a teázás kapcsán már egy viszonylag korai fejezetben. Az amerikaiak kevésbé, csak Amerika és New York egész röviden, szinte a legvégén (Lesson Fifty-Five), meg egyetlen szépprózarészlet: Jack Londontól; mintha szándékosan, mintha ebben a névválasztásban is a szigetország-központúság volna a mérvadó. Ami angol, az lényegében brit (vagy walesi vagy ír). A nevezetességek mind sorra kerülnek, a Towertől és a Big Bentől kezdve a the British Museum Libraryig, Charles Darwintól Conan Doyle-ig. De még olyan történelmi események is, mint Anglia meghódítása a normannok által (the conquest of England by the Normans; Lesson Thirty-Nine). A könyvnek ezen a tájékán (200. oldal) már azért jól jön a minden szöveg alatt elmaradhatatlan kettős (angol–orosz) szószedet, itt éppen nem érdekes, itt konkrétan az érdekes, hogy az idegen szavakkal úgy-ahogy tisztában levő közép-európai – vagy a más nyelveket is ismerő, vagy latin alapokkal rendelkező – mai olvasó a Vocabulary minden kiemelt angol szavát érti: Bible, influence, finally, general, idea, sőt alighanem azt nem érti, miért épp ezeket kell lefordítani (bib-lija, vlijaty, nakonyec, obsij, miszlj-predsztavlenyje); igaz, ellenkező irányban használva épp alkalmas az orosz szókincs felelevenítésére.

Na, végül csak kifog rajtam egy szöveg (Lesson Forty-Seven; 259. oldal), már a címe elképesztő: Rubber. Pillantás a kis szótárra alant, eszerint a rubber oro-szul: rezina. Csöbörből vödörbe. Előfeltevésként azt gondolom, rabló lesz vagy bérgyilkos. Egy ilyen szakadt rubber, egy ilyen aljas rezina nem is lehet egyéb. Hacsak nem valamely tipikus angol bútorraktár vagy tipikus orosz targonca. Az első mondat deklaratív jellege és többes száma meglehetősen frusztráló: We all know what rubber is. A második már sokkal-sokkal reménykeltőbb: We have seen it on the wheels of cars. A biztonság kedvéért megnézem, szerepel-e a szószedetben a wheels, igen, ebben reménykedtem: koleszo. Világos. Elég, ha meglódul az ember, s már halad is. A harmadik mondatnak is azért van értelme, mert a rubber tree már egyértelműen gumifa. És kiderül, hogy a rub out (sztyiraty) magyarul ledörzsöl, levakar, kiradíroz. S ezzel, hogy a rubber végül is radír, ezzel nem nehéz kibékülnöm, a radírban vitathatatlanul van egy nagy adag rubberség meg bizonyos fokú rezinizmus.

A könyv előző tulajdonosa precíz ember lehetett: látszik, hogy mindenütt sokszor felütötte, mert a lapok jól hajtogathatók, mégsem használtak: sehol egy gyűrődés vagy maszat. Ceruzával jegyezgetett ugyan valamit, de ezeket a jeleit és szövegeit utóbb gondosan és szépen kiradírozta. Két kis megsárgult végű papírszelet maradt utána: az egyik a 122. oldalon (Lesson Twenty-Six: London), a másik a 241-en (Lesson Forty-Five: More about London). Igazán érdekelne, eljutott-e Londonba. Megint felütöm az első béléspapírnál a könyvet, nézegetem London térképét: konkrét célja, ha volt is a várost illetően, nem jelölte be az előttem olvasó. Igaz, nagyon sematikus térkép ez, Nelson admirális oszlopa van benne feltüntetve, a Hyde Park, a Temze két kanyarral, rajta a Waterloohíd, ezektől jobbra a Tower, a felső bal sarokban a Highgate temető, s alatta Karl Marx szobra. És most látom csak: egy halvány vonal, melyet elkerült a radír figyelme, Great Britan nagy térképén: Edinburgh városa, gyengén aláhúzva.

Elolvastam az orosz nyelvű előszót is, meglehetős nehézségek közepette. Azt mondja, a kiadványhoz beszerezhető lemezek nélkül nem érthető meg az angol nyelv lényege, ha ezeket valamilyen oknál fogva nélkülözni vagyunk kénytelenek, hallgassuk a tanár beszédét, és ismételjük, amit mond. A megértés csak az egyik ré-sze, egészen más az angolul beszélni tudás: ehhez megkerülhetetlenül beszélni kell ezen a nyelven (neobchogyimo razgavarivaty na nyem). Ráadásul mindez összefügg bizonyos igyekezettel is, és szükséges a rendszeres és kemény munka (szvjazano sz opregyelennimi usziljami i trebujet szisztematyicseszkogo truda). Ami, tanúsíthatom: így igaz, ahogy írva vagyon.