Ahmet Hamdi Tanpınar: Ősz; Egész nyáron; Eső; Add át a fénynek

(Veres Erika fordításai)

Ősz
(Sonbahar)

Antalya tengeréhez

Partjaid bánatban, horizontod tiszta köd;
Tenger, gyászolsz valakit ma este?
Vizeidben hervadt el az utolsó nárcisz,
Nyárért szóló gyászének-e szemhatárod szele?

Mily fáradtan sóhajt hangod a partról!
Lelked búcsúszava társa-e az estnek?
Miért vagy tüdőbajos beteghez hasonló?
Fájdalma-e avagy testvére ez lelkednek?

Ki az a lovas a szemközti erdőből?
Tenger, a messzeségben valami ég…
Nyugodt látóhatárodon talán a halál őröl,
Miért hallgatott el az előbb még panaszkodó szél?

Őrülten égő szemedben gyűlölet
Évszak-e vagy halál ez a múló gond?
Útja során elhunyt búskomor, erőtlenné lett
Árnyék most a hulló lomb.

Miközben az utolsó ágakat tördeli keze
Vérét, húsát a víz szétmossa
Csontváza még grimaszol egyet az életre
S a horizonton összeroskad a nyár szobra.

Egész nyáron
(Bütün yaz)

Milyen szépen is telt a nyár,
aprócska kertben az éjjelek…
Te liliomfehéren,
félénk gondolatokba merülve –
mintha álmodat képezte volna le
a holdfényű éj: fogva tartott minket
egy átléphetetlen küszöbű szeráj.
Magába zárt engem is egy talány.
Milyen szépen is telt a nyár,
aprócska kertben az éjjelek.

Eső
(Yağmur)

Aludj! Szemeden színtelen fátyol,
Picit távolodj el a szomorúságtól
Mintha szellem mosolyogna mélyről
Hol az órák, amiket holdfény fejtett föl?
Ha itt vagy, sétáljon a kertben a szél,
eső csússzon a talajba csöppenként,
Mintha egy másik világból jönnél,
Ablakokon méláz szemed.

Add át a fénynek
(Bı rak aydınlığa)

Necemettin Halil Onannak
Add át magad a fénynek, részegen
És álmosan e színtengerben úszkálj.
Nézd, az ősz száraz levelek sietségében
Díszes szárnyú madárrá vált.
Kapaszkodj rá a kékségre, nagyokat nyelj
Aranyozott sötétkékjéből a tengernek,
A messzi estében oldódj fel, menj
Magadat, álom, később is befejezheted