Bodnár Éva versei

Fájdalom

        Milyen furcsa, végtelen
        és mély a fájdalom..!
        Érzem és tudom:
        Hol elfogy a remény,
        ott kell az oltalom.

Bús magány

        Kinek a bánata
        a te bánatod?
        Kinek a fájdalma
        azonos veled?

        Csak annyit értek,
        csak annyit tudok,
        ha egyedül szenvedek:
        Meghalok…

Ősz

        Az ősz színes, tarka képlet,
        nem vártuk ezt a szürkeséget,
        napfényes álom kell nekünk.
                                                                                                                                                                                                                     
        Örökké tartó kacagással
        táncolnánk meleg napsugárral,
        mert tompa ködben elveszünk.

        Nehéz szívvel mondom ki halkan:
        Elmúlt a nyár…, s e zord viharban
        mi egymás mellett elmegyünk!     

   
Szerelem szól                                                                    

        Kezedet fogom,
        nem engedlek el.
        Erős a vágyam,
        de rád még várni kell.

        Selymes fűszálak
        érintenek,
        erdei ösvényen
        megyek veled.

        Amikor nézlek,
        meglódul szívem:
        csodálatos érzés
        a szerelem.

Ne kérdezd…

        Ne kérdezd, mennyi vágyat
        zúzott bennem össze a bánat!
        Ne kérdezz erről sohasem!
        Szegény lankadó ifjúságom
        úgy tűnik el, mint egy álom…
        A kort már észre sem veszem!

Kettős lét

        Két különböző
        világban élünk.
        Egyszerre éljük
        dupla létünk.

        Világosságra,
        fényre vágyunk,
        míg tétován
        egy jelre várunk.

        Megtanulunk
        hazudni, csalni…
        De mégis kit
        fogunk becsapni?
 
Fogadalom

        Túl fogom élni, nem adom fel!
        Az élet nem  kényeztetett el soha.
        De nem is volt még hozzám
        ennyire zord, ennyire mostoha.
        Túl fogom élni, nem adom fel!
        Sokáig vártam így is, azt hiszem.
        De el nem dobom a keresztet:
        Tovább cipelem…

Fájó szív

        Előttem nehéz
        füst kavarog,
        Homályos az égbolt:
        Magam vagyok.

        Összetört szívem
        minden vagyonom.
        Darabjait neked
        most átadom.

Üzenet

        A föld, amely otthont ad,
        ápol, szeret, s majd egykor
        befogad, nem lehet más,
        csak otthonom és szülőhazám:
        a csodás Felvidék.
        …és ha el kellene mennem
        anyám sírját hátra hagyva,
        a lelkem is összetörne,
        a szívem is megszakadna.