Kispál Dániel: A projektmódszer használati lehetőségei az iskolapedagógiában

Gondolatok Fegyverneki Gergő könyve kapcsán (kritika)

Fegyverneki Gergő legújabb könyve, a Játék, munka, tanulás 2018 végén jelent meg a Neteducatio Kft. gondozásában. Mint ahogy azt az alcím is jelzi (A 21. századi projektmódszer kézikönyve pedagógusoknak), a szerzőt ebben a könyvében is leginkább az a gondolat foglalkoztatja, hogyan is volna lehetséges a magyar oktatási rendszer kissé megmerevedett, nem éppen modernnek és korszerűnek mondható kereteit feszegetni, megbontani, s a régi helyébe – a nemzetközi tapasztalatok alapján – jól működtethető struktúrákat helyezni.

A könyv két fő részre bontható. Az első rész magáról a projektmódszerről, illetve a hazánkban is egyre inkább elterjedő félben lévő projektoktatásról ad az olvasónak használható információkat, akár a módszer történeti gyökereiről, akár annak a jelen perspektívájában való használatáról van szó. Teszi mindezt egyszerűen, közérthető módon, amely a kötet nagy előnye, ugyanis így nem csupán a neveléstudomány vagy a tantárgypedagógiák elméleti szakemberei, de a teljesen más tudományterületen tevékenykedők, illetve bármely érdeklődők is könnyedén befogadhatják a szerző mondanivalóját, aki már a könyv előszavában leszögezi, hogy a projektmódszerről szóló szakaszok „gyakorlatias felvezetők”. Senki ne várja tehát azt, hogy a lapokon a projektmódszer tudományosan részletező feldolgozásával találkozik, ellenben megtudhatja, miért tűnik jó választásnak és miért is bír kiemelkedő fontossággal a projektmódszer a 21. századi pedagógiai gyakorlatban, milyen értelmezései vannak, mely elemekre helyeződik a hangsúly a projektmódszer alkalmazásakor a hagyományos módszerekkel szemben, vagy miként illeszthető a projektmódszer olyan pedagógiai paradigmákba, mint például a konstruktivizmus.

A „gyakorlatias” elméleti rész a tanítás-tanulás folyamatát egy modern kontextusban értelmezi, mely értelmezés alapelvei szorosan kötődnek a használható, illetve társadalmi-gazdasági szempontból a hasznosítható tudás fogalmához, olyan kategóriákat bevonva, mint „a digitális generáció megváltozott tanulási szokásai”, „eddig nem tapasztalt munkaerőpiaci tendenciák”, „módszertani megújulás”. Ebben az értelmezésben a tanulásnak tehát nem kizárólagosan az lesz a leglényegibb összetevője, hogy a tanulók a tanulási folyamat során az őket körülvevő világot egy tapasztaltabb személyen, közvetítőn, tehát a tanáron átszűrve ismerjék meg, sajátítsák el a világról ezidáig felhalmozódott elméleti és tapasztalati ismereteinket. Ehelyett sokkal inkább a tanuló kap központi szerepet a tanár ellenében, nem a már meglevő, kész ismeretek átadása válik fontossá, hanem az a folyamat, amelyben a tanuló saját maga hoz létre olyan belső struktúrákat, melyek a későbbiekben egyre pontosabban teszik lehetővé számára összefüggések meglátását és megfogalmazását, logikai szerkezetek feltárását, önálló és objektív vélemény kialakítását, megfogalmazását a világ egy adott dolgával kapcsolatban. A tanulók mint individuumok vannak jelen az osztályteremben, a tanulás folyamatában teret kapnak az életszerű személyes tapasztalatok, személyes történetek. A diákoknak olyan tudásra van szükségük, amelyek „konvertálhatók”, azaz a tanulók bizonyos életszituációkban az adott probléma megoldása érdekében elő tudják hívni a tanultakat.

Fegyverneki leszámol a hagyományos pedagógusértelmezéssel, amely az erőteljesen hierarchizált és homogenizált osztálytermi munka középpontjába magát a tanárt állíja. A mai pedagógusnak az ő felfogásában sokkal inkább motivált facilitátorként kell jelen lennie. A modern tanár sok új elvárással találkozik, »keretezőmesterként«, „kaméleonként” tekinthetünk rá, aki adott szituációknak megfelelően változik, folyamatosan reflektál a történésekre, szem előtt tartva a modern társadalom elvárásait és a digitális korban pallérozódott ifjúság igényeit.

A könyv második központi egysége azt a 14 kidolgozott tantárgyközi projektet tartalmazza, amelyek a hétköznapi pedagógiai gyakorlatban megvalósíthatók. A projektek tartalmilag igen változó képet mutatnak. Találkozhatunk olyan projekttel, amely konkrét törzsanyagot dolgoz fel, ilyen például a Kötelezők Arcai című fejezet, amely a Bánk bánnal foglalkozik, de megismerkedhetünk olyanokkal is, amelyek a matematikát, a mozgóképet, az internet pozitív és negatív karakterjegyeit domborítják ki és helyezik középpontba, illetve olyannal is, amely arra a kérdésre keresi a választ, miként lehet új köntösbe burkolni és szerethetővé tenni a történetileg tőlünk távol eső kultúrák, népek megismerését.

A fejezetek vázlatosan taglalják a feldolgozandó projekteket. Minden fejezet elején olvashatunk a témaválasztás indoklásáról, melyben kiemelkedő szerepet játszik az aktualitás feltérképezése, a projekt belső és külső céljainak számbavétele után pedig kimondottan hasznos megtudnunk azt, hogy a projekt közben mely tantárgyak kerülhetnek érintőlegesen fókuszpontba. Ezután a gyakorlati megvalósítást segítő szakasz foglalkozik/ad tanácsokat a tervezési és szervezési folyamatokat, az értékelést, az elért eredmények lehetséges publikálását illetően, valamint részletesen kitér a megvalósításra, azaz tanácsokat ad a projekten belül választható témákról, a választható feladatokról, valamint felvázol egy lehetséges forgatókönyvet a projekt véghezviteléről, amely lényeges, hiszen mankóul szolgálhat bármely pedagógus számára, aki egy-egy téma ilyen jellegű megvalósításán gondolkodik.

Úgy vélem, van néhány jelentős kulcsfogalom, amelyek kiemelhetők a kötet kapcsán, illetve amelyek abban kimondottan vagy látens módon, de szerepet kapnak. Ilyen például a differenciálás, ami a 21. századi pedagógiák belső filozófiáinak egyik alapvető karaktere. A pedagógus a projektmódszert alkalmazva lehetőséget kap arra, hogy figyelembe vegye az egyes tanulók képességeit és igényeit a tanulásban, hiszen nem feltétlenül kell kötődnie a negyvenöt perces tanórákhoz, amelyek a differenciálás szempontjából igencsak megszablyák, leszűkítik a tanár lehetőségeit. Ezzel szemben egy projektben a differenciálás központi szerepet kaphat, mivel a pedagógus a munkát végző csoportokat belátása szerint alakíthatja ki, illetve akár a közösség minden egyes tagjának egyénre szabott feladatot is adhat, mindemellett pedig fenntarthatja a feladatokkal kapcsolatban a választás lehetőségét. Fegyverneki mindvégig ezt az álláspontot képviseli, egy-egy témán belül kimondottan tág keretet hoz létre a feladatoknak, amelyek sokféleségük és ötletességük folytán egy osztály minden tagja számára érdekességet, izgalmat hordozhatnak magukban, ezáltal felébresztve a tanulókban a belső motivációt. Ráadásul, s úgy hiszem, a könyv és a módszer legnagyobb ereje talán ebben rejlik, a tanulóknak mindvégig lehetőségük van beleszólni az adott téma felépítésébe, a feladatok meghatározásába, olyan módon formálni a projektet, hogy az valamilyen szempontból illeszkedjen az ő elgondolásaikhoz. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik egy másik fontos kulcsfogalom, az átalakíthatóság.

A szöveg egy percig sem akar szigorú tankönyvi tematikák mentén szerveződni, nem kelti az abszolút bizonyosság látszatát. Ha a gyakorló pedagógus kezébe veszi a könyvet, nem biztosan működtethető panelekről olvashat, sokkal inkább felvillantott utakról és lehetőségekről, amelyeket akár egy az egyben implikálhat, de amelyeket kedvére alakíthat is. Ilyen formában pedig a könyv jól illeszthető a fentiekben megfogalmazott elméleti alapvetések sorába, hiszen nem kész tényanyaggal van dolgunk, nem készen kapjuk a nagybetűs tudást, hanem kereteket kapunk, amelyeket tovább tudunk gondolni, a szöveg tehát egyfajta gondolatébresztő. Lehetőségként mankóul szolgál számunkra, hogy a hagyományostól és megszokottól kissé elrugaszkodva, gondolkodva és ötletelve bővíthessük jól bevált, vagy éppen megkérdőjelezhető módszertani repertoárunkat. A témák és a feldolgozásukhoz felvázolt útmutatók adaptálhatók, de tetszés szerint elhagyhatók belőle elemek, vagy éppen kiegészíthetők saját elképzelésekkel.

Szintén kiemelkedő fontossággal bír, hogy a tanulók ne pusztán passzív részesei, azaz elszenvedői, hanem aktív résztvevői legyenek a tanulásnak, ennek érdekében pedig önálló és csoportos tevékenységeket végezzenek, megismerkedjenek a kutatás, kutatómunka alapvető sajátosságaival, sajátos stratégiákat alakítsanak ki a megismerésre, amelyeket életük további részében is alkalmazni, fejleszteni tudnak.

Fegyverneki Gergő könyve összességében átgondolt keretet ad azok számára, akik a továbbiakban foglalkozni kívánnak a projektmódszerrel, illetve motivációt is biztosít a használatra azoknak, akik még nem ismerték vagy nem foglalkoztak soha ezzel a módszerrel. Mindemellett pedig jól és részletesen kidolgozott, teljes egészében adaptálható, valamint lehetőség szerint átalakítható gyakorlati bázisként is szolgálhat. A szerző által a tanítás-tanulás területén képviselt, s a könyvben mindvégig következetesen végigvitt modern pedagógiai paradigma hozzájárulhat ahhoz, hogy a pedagógusok nézeteit egy olyan 21. századi perspektíva felé irányítsa, amely a diákok számára is vonzó képet fest a tanulásról és az iskoláról.

(Budapest, Neteducatio Kft., 2018)