Nadežda Lindovská: Nyina Nyikolajevna Szadur: Egy csodálatos eurázsiai a modern orosz irodalomban

Nyina Szadur Szibériában született és nőtt fel, Moszkvába  csak 27 évesen  költözött. A szibériai sztyepp végtelen tereiben töltött évek után Oroszország fővárosát szűknek, szorongatónak és levegőtlennek találta. Tíz évig tartott, amíg hozzászokott. Közben  az élettel küzdött, a pénzhiánnyal, rengeteget írt, a moszkvai Irodalmi Intézetben tanult, ahová személyesen hívta meg az ismert orosz drámaíró, Viktor Rozov (1913–2004). ő lett az osztályfőnöke és a személyes tútora.

A tanár és legkedvesebb tanítványa között majdnem negyven év különbség volt – Nyina a múlt század közepén született, 1950. október 15-én. Rozov fénykorát főleg a XX. század 50-es, 60-as éveiben élte, akkoriban vált a generációs Szovremennyik színház arculatformáló szerzőjévé. Darabjaiból több színházi kultuszelőadás született több jelentős orosz rendezőnek köszönhetően – az egyik alapján készült a mára legendássá vált Húznak a darvak című film (rendezte: Mihail Katalozov, 1957).  Rozov drámaszövegei kimondottan realisták voltak, hűen tükrözték a kor szovjet emberének életét, és sürgető morális kérdéseket fogalmaztak meg. Rozov drámáinak témája az etika és az emberi lelkiismeret erősítése volt. Az Irodalmi Intézetben drámaírói műhelyt vezetett, és fontos megjegyezni, hogy pedagógiai tevékenysége nagyon sikeresnek minősült. Pedagógusként túllépett a realizmus esztétikáján, és drámaírók egész sorát nevelte ki, akik a XX. század 80-as éveiben együtt alkották az ún. „szovjet dráma újhullámát”. Az egyik diákja éppen Nyina Szadur volt. Rozov nagy reményeket fűzött hozzá, és mindemellett nem zavarta, hogy tehetséges védence újra és újra átlépi a tiszta realizmus látásmódjának és világábrázolásának határait.

Nyinát a hétköznapi élet metafizikai vonatkozásai érdekelték, figyelmesen szemlélte, hogyan tör be az irracionalitás az emberi racionalitásba, hogyan tükröződik egymásban ez a két világ, hogyan hatnak egymásra, hogyan szaporodnak és relativizálódnak. Sokkal közelebb állt hozzá a gogoli miszticizmus vagy az orosz szimbolizmus okkult hangulata – melyekben alapos olvasottságra tett szert már kora ifjúságában – Viktor Rozov realizmusával szemben. Tanára azonban nagyvonalú és hívő ember volt, aki értette, hogy az ég és a föld között léteznek titkok, amelyek felettünk állnak. Nyina Szadurhoz valószínűleg a lelki és etikai értékek bizonyításának, a gonosz leleplezésének és a jó megerősítésének szükségessége hozta közel. így  történhetett, hogy a realista szovjet drámaíró a XX. és XXI. század fordulójának, ti. a Szovjetunió szétesése és megsemmisülése korszakának talán a legmisztikusabb orosz drámaíróját nevelte ki. Nyina Szadur Rozovot ex post az ő Vergiliusának nevezte, aki keresztülvezette a korszak hivatalos és alternatív művészeti terein, és életének értékes részévé vált.

Nyina Szadur műveinek olvasásakor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy határozottan nem egy író javasasszonyról, boszorkáról vagy gyakorló ezoterikusról van szó. A szerző ugyanis érzékeli és alkotásaiban megjeleníti a világ metafizikai, mágikus, irracionális kiterjedését, de mindemellett élesen elhatárolja magát a mágiától és a mágikus manipulációk propagálásától. Szadur azt vallja: „Félek a mágia szakirodalmától. Félek, mert az boszorkányság. A népmese teljesen más eset. De a speciálisan boszorkányságról szóló könyvek rettentő veszélyesek, és ez ráadásul bűn is. éppen ez tette tönkre a kiváló osztrák írót, Gusztav Meyrinket is. Nagyon tehetséges volt, de szakmai szinten foglalkozott mágiával, és ez a regényein is látszik. Engem ezekben a dolgokban a művészet érdekel. Meg tudom sejteni, mikor ír a mágus, aki a mágia szabályaihoz kötődik, nem pedig a művészet szabályaihoz. Először is, ez rettenetes, másodszor pedig megfolytja a tehetséget. (…) Ami pedig a mágia és a művészet közötti kapcsolatot illeti – nálam ez a kapcsolat intuitív. Nem szeretem a varázslást. Ez bűn, ez művészet, ez mágia. De néha írás közben intuitíven rá- érzek, hogyan működnek bizonyos pillanatok az igazi mágiában. Ez valamiféle genetikus emlékezet. Felhasználom például a zöld füst motívumát, később pedig megtudom, hogy ez a Sátán jelképe.”

A genetikus emlékezet említése nem véletlen. Nyina Szadur maga a megelevenedett szibériai multikulturalizmus. Családfájában az orosz észak őslakosainak sámáni hagyománya, szellemisége keveredik az orosz pravoszlávság sztaroveri szektájának visszhangjával [Sztaroveri vagy „óhitűek” – Nikon pátriárka egyházi reformjainak hatására szakadtak ki a hivatalos Orosz Ortodox Egyházból a XVII. század második felében. – A ford. megj.]. Nyina anyja az orosz nyelv és irodalom tanára volt, apja költészettel foglalkozott, Nyikolaj Perevalov álnév alatt publikált, és tagja volt a szovjet írók egyesületének is. Udmurt volt, vagyis az északkeleti Urál területén élő egyik finnugor nyelvcsoport leszármazottja. Az antropológusok az udmurtokat az európai faj uráli ágához sorolják, a mongoloid rassz bi-onyos jegyeivel. Az udmurtok sokáig nem vették fel a kereszténységet, pogányok marad- tak, az erdők emberei, akik a Természet Anyát tisztelték. Nyina gyermekkorában spon- tánul szerette a fákat és az állatokat, meg volt győződve arról, hogy körülötte mindennek lelke van. Intuitíven úgy viselkedett, mint a sámáni kultúra gyermeke.

Az orosz származási vonalról, az anyja oldaláról, Nyina Szadur ezt mondja: „Az ük- apám sztaroverec volt. Ez egy nagyon szigorú szekta volt, Protopop Avvakum is közéjük tartozott például. [Protopop Avvakum – az óhitűek későbbi vezetője, Szibériába száműzték. – A ford. megj.] Hogy hitüket megtarthassák, hajlandóak voltak bármilyen kínzásnak alávetni magukat. Amikor a legrosszabb volt, élve égették meg magukat. Az ükapám kö- zéjük tartozott. Gyönyörű, délceg férfi volt. és ez a szép férfi, akinek nagyon sok gyereke volt, egyszer, csak úgy, elhagyta a családját, és húsz évre elment, senki nem tudja, hová. Amikor visszatért, roggyant öregember volt, és egyszerű hívő lett belőle. Úgyhogy mi mind pravoszlávok vagyunk. és én tudom, hogy az igazi megmenekülés mindig ott van, a hitben. Számomra ez így van – bármilyen hit megmenekülés, igazság. Mikor elveszek magamban, tudom, hogy csak a hit, a vallás menthet meg.”

Nyina Szadur szülőhelye – Novoszibirszk városa Szibéria tudományos központjának státuszával, saját egyetemmel, főiskolákkal, tudományos és kutatóintézetekkel és az értelmiségiek és alkotók kivételes rétegével rendelkezett. Nyina már 15 éves korától rendszeresen írt, és hasonló beállítottságú kortársai körében mozgott. Többen közülük egész életüket az irodalomnak szentelték, és ma az ún. szibériai költői iskola generációjának tagjai. Szadur szintén verseket írt, később azonban a prózaírás, a Viktor Rozovval való találkozás után pedig a drámaírás vált profiljává. Az irodalmi nyelv azonban, melyet használ, a költői nyelv nyomait hordozza, nagyon érzékeny, lírai, kifejezésben rendkívül gazdag és hatásos.

Novoszibirszk környezetével, intellektuális töltésével és multikulturális közegével a fi- atal szerzőnek kivételesen ingergazdag környezetet biztosított, melynek persze megvoltak a maga nehézségei is. A város művészeti élete a 70-es és 80-as évek fordulóján a szovjet doktrínák és a konzervativizmus jegyében zajlott. Nyina tudta, hogy alkotásai számára itt nem talál publikációs teret. Ezért néhány éves mérlegelés után úgy döntött, Moszkvába költözik, a sokmilliós megapoliszba, amely nagy lehetőségekkel, modernebb gondolkodással és alkotói egyedisége iránti nagyobb toleranciával várta. De csak a Brezsnyev- korszak ideológiai stagnálása, a Peresztrojka reformfolyamatai, a társadalmi fellazulás után, a 80-as évek első felében vált végre szabaddá az út Nyina Szadur számára. Szövegei, akárcsak fizikai megjelenése a másság vonzerejével bírtak és nagy figyelmet vívtak ki. Színdarabjait elkezdték bemutatni, előbb az alternatív stúdiószínházak, később pedig a jelentősebb társulatok színpadaira is eljutottak. Elbeszélései rendszeresen jelentek meg az irodalmi lapokban. Első kötetét – drámáinak gyűjteményét – azonban csak 1989-ben adták ki, A csodálatos öregasszony (Csudnaja baba) címmel, mely egyben egyik darabjának címe is volt.

A fiatal Nyina Szadur éteri lénynek tűnt, aki a XX. század végén egy egészen más világból és időből érkezett Moszkvába. Arca az orosz ikonokra emlékeztetett. Ugyanakkor úgy tűnt, mintha El Greco képeiből lépett volna ki – magas, karcsú, mintha kicsit meg- nyújtott volna, mintha valahová a magasba, a világ magasságaiba, az ismeretlenbe törne. Keskeny, ikoni arcát hosszú, világos haj keretezte, melyet gyakran copfba fonva hordott, ami költői, rusztikus küllemet kölcsönzött neki. Kiálló arccsontjai és enyhe ázsiai jellegű szemei utánozhatatlan bájt kölcsönöztek Nyinának. Csendesen viselkedett, zárkózottan, méltóságteljesen, ugyanakkor lazán, határozottan és barátságosan. Törékeny volt, mégis erőt sugárzó. Kicsit szent, kicsit javasasszony. Európai és ázsiai. Entellektüel és a természet asszonya. Küllemével és alkotásával egyaránt mindenkit megragadott. Nyina Szadur esetében elmondhatjuk, hogy művei és külleme figyelemre méltóan egészítik ki egymást, harmonikus egyensúlyban vannak. évei számának növekvésével az udmurt gyökerek, a mongoloid vonások egyre erőteljesebbek, láthatóbbak lettek, mintha a pogány ősök árnyéka egyre sürgetőbben törne a felszínre, és emlékeztetné a nyilvánosságot a modern orosz művésznő pogány természetkultusz iránti genetikus kötődésére. Az orosz szimbolizmus tisztelője azonban önmaga vált művészete szimbólumává.

Nyina Szadur helye a kortárs orosz irodalomban kettős: jelentős, majdhogynem legendás drámaírónak tartják, a gogoli fantazmagórikus világszemlélet követőjének, aki képes a valóst és az irreálist, a hétköznapit és a mágikust, az egyszerűt, a szürkét és az abszurd túlzást ötvözni. Prózája azonban vita tárgya is, a posztmodern orosz irodalom mellékvo- nalába sorolják. Szerzőnk prózaíróként úgy érzi, még mindig nem értékelik eléggé. Hír- neve ellenére gondot okoz számára kiadót és regényei számára szponzort találni. Közben drámai és prózai alkotásait egyazon szerzői poétika, filozófia, témák és motívumok kötik össze. Röviden, a hatvanéves Szadur még mindig nonkonformista, rebellis irodalmár, kí- sérletező, keményfejű és kivételes egyéniség, aki elutasítja a letisztultságot, az egyszerű leíró módot és a közérthetőséget. Határozottan megkerülhetetlen maradt.

Nyina Szadur konzervatív írónak tartja magát, a gogoli (akit élete fő írójának tart), a dosztojevszkiji és a szimbolista (Belij, Remizov, Soljogub), sőt a tolsztoji hagyományhoz sorolja magát. Szereti a folklórt, a népmeséket, sokat merít belőlük. A régi kínai és japán költészet és filozófia iránt érdeklődik. élesen  tiltakozik, ha az orosz abszurdisták közé sorolják. De nem ért egyet a következő jellemzőkkel sem: avantgardizmus, posztmodern, mágikus realizmus, eszkhatológiai realizmus stb. állítása szerint az igazi művészet két fő témával foglalkozik: a férfi és a nő, valamint az ember és az Isten kapcsolatával. Műveiben ezeket a témákat katasztrófahangulatok hátterét alkalmazva fejti ki, a fény és a sötétség, a jó és a rossz, lelkiismeret és bűntett, természet és őrület harcának részeként. Nyina Szadur tolmácsolásában világunk a létezés több más, lehetséges síkjának része. A szerző ezeket nem nevezi meg, nem magyarázza, csupán jelzi azt a veszélyes és uralhatatlan titokzatos- ságot, amely minden lépésnél körülvesz minket. Drámaíróként vitathatatlan érzéke van a színháziasság iránt. Témái megragadják, nyugtalanítják a színházcsinálókat és a nézőket, stílusának könnyedsége azonban becsapós lehet a színpadra állítók számára. Darabjaival sokakat elbűvölt, de csak kevesek tudták igazán megfejteni.
Szadur számára a művészi alkotás létszükséglet, az egyszerű, szürke életen való túl- lépés módszere. Alkotói metódusának margójára megjegyzi: „Hőseim nem valóságosak. A valós emberekhez teszem őket hasonlóvá. Provokálok – teljesen részletesen, szürkének ábrázolom őket. Cselekvésük és belsőjük azonban teljesen más. Valamiféle jelekről van szó, melyek segítségével érthetővé teszem a világom.”

Igaz, hogy prózájában és drámáiban a szerző teret nyújt az emberi létezés titokzatosságával való találkozásnak, ugyanakkor a katarzisnak is. Szadur a miszticizmust egy életfelfogásnak tartja, nem gondolja, hogy saját irodalmi témája lenne. Valóban, az ő fő témája nem a boszorkányság, hanem a jó és a rossz kölcsönös hatása. Mi a gonosz, mi élteti, miben van az ereje, hol vannak hatásának határai – ezek azok a kérdések, amelyeket a szerző önmagának és nekünk, nézőknek és olvasóknak leggyakrabban feltesz.

Nyina Nyikolajevna Szadur több mint negyven éve aktív irodalmár. Valamikor az irodalmárokat, mindenekelőtt a költőket és az írókat a toll mestereinek nevezték. Ugyanez érvényes a „misztikus írónőre”, Nyina Szadurra. Mindig tollal ír, csak a szöveg befejezése után írja azt át számítógépbe. A technika vívmányaitól persze nem fél, jól elsajátította őket, értékesnek tartja a közösségi hálózatokat, mint az emberek közti gyors kommunikáció eszközét, megtalálhatjuk őt a facebookon is. Színdarabjaiban, a Kisasszonyban (Pannocska), a Csicsikov fivérben gogoli motívumokat használ fel. Néhány dráma- és novelláskötetétől eltekintve több hosszúprózát és regényt is publikált (például: A boszorka könnycseppjei, Gyémántvölgy, A menekülés csodálatos jelei, A kert, A német, Totálisan ti- los). Szerzőként tévésorozatok írásában is részt vesz, és néhány filmforgatókönyvet is írt. Műveit több nyelvre lefordították, például franciára, németre, japánra, olaszra, angolra, szlovákra, finnre, svédre. Szlovákiában nemcsak az olvasók ismerhetik, hanem a szín- házlátogatók is. Elsőként a nyitrai Andrej Bagar Színházban mutatták be az 1997/1998- as évadban (Slečinka [Kisasszony], rendezte M. Pecko). Ebből az alkalomból látogatott Nyina Szadur Szlovákiába, néhány interjút is adott. Nemrégiben az érdeklődés új hul- láma jelent meg nálunk darabjai iránt. Egy éve a VŠMU  Színházi Tanszékén (két kezdő rendező, Veronika Paveleková és Száz Pál) szinte egyszerre, de facto párhuzamosan ren- dezték meg Szadur A csodálatos öregasszony című darabját, különböző, de nagyon eredeti módon. Rendezéseik bizonyították, hogy időtálló és nagyon inspiratív szövegekről van szó.
Nyina  Szadur drámáinak és prózáinak első szlovák fordítása a pozsonyi feminista Aspekt kiadó tevékenységének köszönhető. A szerző tudatában van annak a ténynek, hogy művei mindenekelőtt a női élettapasztalatra reflektálnak és a világot női szemszögből ábrázolják. Az orosz irodalomban a női költészet, prózaírás hagyománya sikeresen jelen van, az utóbbi évtizedekben pedig a női drámák szintén, és Szadur tudja, hogy ő is e tradíció része. A feminizmus iránt barátságos, de nem sorolja magát bele, noha műveiben rengeteg olyan motívumot találhatunk, melyek a feminizmus irodalmához közelítik azokat. [Nyina Szadur A csodálatos öregasszony című drámája magyarul az Európa Könyvki- adó 2005-ben megjelent Orosz népi posta című kortárs orosz drámaantológiájában olvas- ható. Ezen kívül két rövid novellája van lefordítva. – A ford. megj.]Nyina Szadurról, munkásságáról,  világnézetéről, témáiról, nyelvéről, egyediségéről és megismételhetetlenségéről,  az eurázsiai lét által megbélyegzett életéről és művészetéről hosszan beszélhetnénk. Legjobb lesz azonban műveit elolvasni, megélni és saját véleményt kialakítani róluk. De vigyázat! Nyina Szadur nevén kívül még jekatyerina Szadur (Ekaterina Sadur) nevével is találkozhatunk. Nyina lányáról van szó, akiből szintén írónő lett.