A kul­tú­rák kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ci­ó­ról – (Lőrincz Julianna Kultúrák párbeszéde című kötetéről)

Szerző: Er­dé­lyi Mar­git / Az utób­bi évek­ben szép szám­ban bő­vült a for­dí­tás/mű­for­dí­tás el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zó szak­iro­da­lom. Ezt a fel­so­ra­koz­ta­tást gaz­da­gít­ja Lőrincz Ju­li­an­na Kul­tú­rák pár­be­szé­de cí­mű szak­köny­ve, amely a Pandora Köny­vek 10. kö­te­te­ként je­lent meg 2007-ben (Lí­ce­um Ki­adó, Eger).

Szer­zőnk már a be­ve­ze­tő­ben be­vall­ja, men­­nyi­re nem kön­­nyű fel­adat a mű­for­dí­tás min­den fon­tos kér­dé­sé­vel fog­lal­koz­ni. Szám sze­rint öt fe­je­zet­ben vi­lá­go­san lát­tat­ja azt az igye­ke­ze­tet, hogy egy nagy kér­dés­kör hang­sú­lyos té­mái kom­pakt anyag­gá szer­ve­ződ­je­nek.

Az el­ső fe­je­zet a For­dí­tás­el­mé­le­ti alap­fo­gal­mak cí­met vi­se­li, s ap­róbb bon­tás­ban több al­fe­je­zet­ben for­szí­roz­za az új­ra meg új­ra elő­buk­ka­nó, eset­leg pon­tat­lan, vagy ke­vés­bé egy­ér­tel­mű de­fi­ní­ci­ó­kat. Is­mert szak­em­be­rek (Catford, Nida, Komisszarov, Revzin, Rosenzweig, Klaudy, Barth stb.) elő­ze­tes meg­fo­gal­ma­zá­sa­i­ra tá­masz­kod­va Lőrincz Ju­li­an­na mint­egy anyag- és fo­ga­lom­ren­de­zést is vé­gez. Er­ről árul­ko­dik a könyv füg­ge­lé­ké­ben fel­dol­go­zott fo­ga­lom­tár is, amely meg­erő­sí­ti az egyes fe­je­ze­tek­ben hasz­nált sza­vak,  ki­fe­je­zé­sek je­len­tés­me­ze­jét. Az el­ső fe­je­zet in­dí­tá­sa két szem­ben­ál­lás­ra tesz uta­lást: a for­dí­tás­el­mé­let/for­dí­tás­tu­do­mány be­so­ro­lá­sa ugyan­is egyes ku­ta­tók ré­szé­ről az al­kal­ma­zott nyel­vé­szet ágai kö­zé tar­to­zik, más ku­ta­tók pe­dig önál­ló tu­do­mány­ág­nak te­kin­tik. Ez utób­bi­nak leg­főbb in­do­ka az, hogy a for­dí­tás­tu­do­má­nyi (transzlatológiai) ku­ta­tá­sok im­már ma­gas szin­tű el­mé­le­ti is­me­ret­tár­ral ren­del­kez­nek, va­gyis az al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti tu­dás­anyag gaz­da­go­dott. A leg­gya­ko­ribb meg­fo­gal­ma­zá­sok a to­váb­bi­ak­ban ar­ra utal­nak, hogy a for­dí­tás­tu­do­mány in­ter­disz­cip­li­ná­ris tu­do­mány­ág, s ku­ta­tá­sá­nak tár­gya – több más tu­do­mány­ág­hoz ha­son­ló­an – a szö­veg. A leg­ko­rább­ra vis­­sza­nyú­ló ku­ta­tá­sok, il­let­ve ma­ga a for­dí­tá­si gya­kor­lat is bi­zony­ság ar­ra néz­ve, hogy a szö­veg­re össz­pon­to­sul a for­rás­nyel­vi és cél­nyel­vi va­ri­án­sok­ra vo­nat­ko­zó tel­jes for­dí­tá­si fo­lya­mat. A szö­veg­nyel­vé­szet ilyen for­mán erő­sen meg­tá­mo­gat­ja a for­dí­tás­tu­do­mányt, amely ugyan­ak­kor – fő­leg az utób­bi idő­ben – a szociolingvisztikai ku­ta­tá­sok­ból is kész­ség­gel pro­fi­tál.
Lőrincz Ju­li­an­na több ter­mi­no­ló­gi­ai tisz­tá­zat­lan­ság­ra hív­ja fel a fi­gyel­met, ami­kor pl. a transzlatorika ter­mi­nus technicus Banczerowski Janusz ál­ta­li de­fi­ni­á­lá­sát rész­le­te­zi. Eköz­ben ki­de­rül, hogy a for­dí­tói kom­pe­ten­cia nem­csak a leg­szük­sé­ge­sebb for­dí­tói ka­rak­ter­je­gye­ket ve­szi szám­ba, ha­nem azon túl is meg­szab­ja a fon­tos vagy el­en­ged­he­tet­len té­nye­ző­ket.
Az Umberto Ecótól köl­csön­zött és a ma­gyar szak­iro­da­lom­ban is elő­for­du­ló traduktológia (je­len­té­se: a for­dí­tás­ról va­ló gon­dol­ko­dás) ugyan­csak a for­dí­tó kom­pe­ten­ci­á­já­nak szán­ja a fő sze­re­pet, s két fon­tos sza­ka­szát kü­lön­böz­te­ti meg a for­dí­tá­si fo­lya­mat­nak, még­pe­dig:
–  egyik eset­ben a for­dí­tó meg­ér­ti és in­terp­re­tál­ja a for­rás­nyel­vi szö­ve­get;
–  má­sik eset­ben a meg­ér­tett és in­terp­re­tált tar­tal­mat a cél­nyelv esz­kö­ze­i­vel új­ra­al­kot­ja. (13.)
Eze­ken túl nem mel­lé­kes té­nye­ző­nek szá­mít a for­dí­tó mun­ka­bí­rá­sa, ideg­ál­la­po­ta sem. A for­dí­tás fo­gal­ma több ko­ráb­bi szer­ző mun­ká­ja alap­ján a kö­vet­ke­ző­kép­pen áll ös­­sze a fe­je­zet­ben. „A for­dí­tás bi­zo­nyos ob­jek­tív tör­vény­sze­rű­sé­gek sze­rint zaj­ló, ugyan­ak­kor több szub­jek­tív vá­lasz­tást meg­en­ge­dő te­vé­keny­ség, amely a for­dí­tá­si fo­lya­mat­ban részt ve­vő té­nye­zők együt­tes köz­re­mű­kö­dé­sé­vel va­ló­sul meg.”(14.)

Hang­sú­lyo­zan­dó­nak vél­jük, hogy a kü­lön­bö­ző nyel­ve­ken új­ra­al­ko­tott szö­ve­gek (leg­fő­képp a mű­vé­szi szö­ve­gek) for­dí­tá­sa va­ló­já­ban interkulturális kom­mu­ni­ká­ció, hi­szen egy adott nép/nyelv kul­tú­rá­ját kó­dol­ja át egy cél­nyelv­be, ami az­tán ugyan­azt az üze­ne­tet jel­lem­zi vagy ugyan­azt az él­ményt vált­ja ki a cél­nyel­vi be­fo­ga­dó­ban, mint az ere­de­ti szö­veg. A gon­do­lat leg­in­kább az ún. do­mesz­ti­ká­ló (ma elég­gé nép­sze­rű) iro­dal­mi for­dí­tá­so­kat tá­mo­gat­ja leg­in­kább, ezek sze­rint a for­dí­tó­nak, ami­kor for­dít, a cél­nyel­vi be­fo­ga­dó kul­tú­rát kell leg­fő­kép­pen szem előtt tar­ta­nia. Mind­ezek kap­csán Lőrincz Ju­li­an­na ki­tér a poszt­mo­dern iro­da­lom­el­mé­let ál­tal kép­vi­selt szem­lé­let­re is, amely az egyes iro­dal­mi al­ko­tá­so­kat az em­be­ri­ség kö­zös kultúrkincse, mint kontinuum ele­me­i­ként ér­tel­me­zi. Leg­in­kább Kul­csár Sza­bó Er­nő, Szegedy-Maszák Mi­hály, Kabdebó Ló­ránt, Sza­bol­csi Mik­lós gon­do­la­ta­i­ra hi­vat­ko­zik a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány kap­csán, il­let­ve for­dí­tás­tí­pu­so­kat is fel­so­ra­koz­tat Peter Torop (a tartui egye­tem ku­ta­tó­ja) vizs­gá­ló­dá­sai alap­ján.
Ezek a kö­vet­ke­zők:
Textuális for­dí­tás (egy nyel­ven be­lül is meg­va­ló­sul­hat; pl. stí­lus­pa­ró­dia, il­let­ve azo­nos mű­faj­ban írt szö­veg­va­ri­án­sok),
Metatextuális for­dí­tás (egy szö­veg­nek más nyel­vi kul­tú­rá­ra va­ló for­dí­tá­sa – ilyen a mű­for­dí­tás is),
Intertextuális for­dí­tás (a kü­lön­bö­ző nyel­vű szö­ve­gek a vi­lág­iro­da­lom to­po­sza­it hasz­nál­ják fel egy-egy azo­nos té­má­jú mű­ben),
Intratextuális for­dí­tás (egy konk­rét szer­ző egy mű­vén be­lül, kü­lön­bö­ző va­ri­án­sok­ban lét­re­jö­vő for­dí­tá­sa),
Extratextuális for­dí­tás (ver­bá­lis szö­veg nem ver­bá­lis üze­net­té ala­kí­tá­sa vagy for­dít­va).

A for­dí­tói kom­pe­ten­cia kér­dés­kö­re va­ló­szí­nű­leg rész­le­te­zőbb fel­dol­go­zás­ra és egyér­tel­műbb hierarchizálásra tesz szert a jö­vő­be­ni ku­ta­tá­sok­ban, mi­vel­hogy az ed­di­gi­ek so­rán akár a nyelv­tu­do­má­nyi, akár a for­dí­tás­el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­sek in­kább bo­nyo­lí­tot­ták, mint­sem le­tisz­tí­tot­ták a de­fi­ní­ci­ó­kat. Csu­pán a nyo­mó­sí­tás ked­vé­ért so­ra­koz­tat­juk fel a szer­ző ál­tal ki­emelt Roger Bell-fé­le fel­so­ro­lást, amely az aláb­bi ké­pes­sé­ge­ket hang­sú­lyoz­za a for­dí­tás-kom­pe­ten­cia ös­­szeg­zé­se­ként:
– for­rás­nyel­vi tu­dás,
– szö­veg­tí­pus-tu­dás,
– szó­kincs­be­li tu­dás,
– kont­raszt­ív tu­dás,
– a de­kó­do­lás és a kó­do­lás tu­dá­sa.
A for­dí­tá­si mű­ve­le­tek kü­lön­bö­ző­ek a for­rás­nyel­vi szö­veg cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­án­sá­nak lét­re­ho­zá­sa­kor; a ki­ha­gyás, be­tol­dás, át­ren­de­zés cse­lek­mé­nyei az ek­vi­va­len­cia el­vét is szol­gál­ják. Az át­vál­tá­si mű­ve­le­tek so­rán több szem­pont­ból is vizs­gá­lód­ha­tunk: gram­ma­ti­kai szin­ten meg­kü­lön­böz­tet­jük a kö­te­le­ző és fa­kul­ta­tív (nem kö­te­le­ző) át­vál­tá­si mű­ve­le­te­ket; más szem­pont­ból ugyan­csak el­vá­laszt­ha­tó­ak az au­to­ma­ti­kus vagy nem au­to­ma­ti­kus át­vál­tá­si mű­ve­le­tek. A leg­alap­ve­tőbb gram­ma­ti­kai el­já­rá­sok a cse­rék, át­he­lye­zé­sek, be­tol­dá­sok, ki­ha­gyá­sok, majd a re­to­ri­kai fel­so­ra­koz­ta­tás­hoz a detrakció (hoz­zá­adás), adjekció (el­ha­gyás), transzmutáció (fel­cse­ré­lés) és az immutáció (he­lyet­te­sí­tés) mind ér­vé­nye­sül­nek.
A szö­veg­ti­po­ló­gia nemkü­lön­ben fon­tos ku­ta­tá­si te­rü­le­te a for­dí­tás­tu­do­mány­nak, ami­kor is az aláb­bi szö­veg­tí­pu­so­kat szo­kás fi­gye­lem­be ven­ni: in­for­ma­tív, ex-p­res­­szív, ope­ra­tív, audio-mediális szö­veg­tí­pus. A kép bő­vül a for­dí­tá­si fo­lya­ma­tot meg­ha­tá­ro­zó alap­té­nye­zők­kel is, ame­lyek kö­zött szá­mon tart­juk a for­dí­tó-be­fo­ga­dó szociokulturális kon­tex­tu­sát, az ere­de­ti szö­veg for­dí­tói ol­va­sa­tát és a cél­nyel­vi ol­va­sók fel­té­te­le­zett ol­va­sa­ta­it. Ugyan­ak­kor mind­eze­ket be­fo­lyá­sol­ja egy olyan nor­ma­rend­szer is, amely szin­tén ha­tás­sal van a for­dí­tá­si fo­lya­mat­ra. A szak­iro­da­lom ide is­mét há­rom vál­to­za­tot so­ra­koz­tat be, még­pe­dig:
a) az ere­de­ti mű a sa­ját ko­ra szociokulturális kon­tex­tu­sá­ban,
b) a cél­nyel­vi ol­va­só­kö­zös­ség be­fo­ga­dá­si nor­má­ja,
c) a for­dí­tó sa­ját be­fo­ga­dá­si nor­má­ja.

Egy-egy nor­ma ter­mé­sze­te­sen igen ös­­sze­tett és sok­fé­le té­nye­ző­től is függ; per­sze elő­for­dul nem egy olyan vé­le­mény is, amely nem tart­ja fon­tos­nak a nor­mát a for­dí­tá­si fo­lya­mat­ban.

Lőrincz Ju­li­an­na töb­bek kö­zött a Prá­gai Nyel­vész­kör, majd az ún. Nyitrai is­ko­la ku­ta­tó­i­ra is hi­vat­ko­zik, ami­kor a metaszöveg ti­po­ló­gi­á­ját pre­zen­tál­ja. Fő­leg Anton Popovièot idé­zi, ami­kor a szö­veg­va­ri­án­sok tí­pu­sa­it há­rom nagy cso­port­ban lát­tat­ja. Ezek a kö­vet­ke­zők: szer­zői metaszöveg, kvá­zi metaszöveg, ol­va­sói metaszöveg. Az ol­va­sói metaszöveg ki­egé­szí­té­se­ként ol­vas­hat­juk, mi­sze­rint a fo­ga­lom ta­kar­ja az ere­de­ti szö­veg kom­mu­ni­ká­ci­ós üze­ne­tén kí­vül az ol­va­só sti­lisz­ti­kai kom­pe­ten­ci­á­ját is. Az ol­va­só in­terp­re­tált sti­lisz­ti­kai kom­pe­ten­ci­á­ját pe­dig be­fo­lyá­sol­ja tár­sa­dal­mi ho­va­tar­to­zá­sa, mű­velt­sé­ge, ér­dek­lő­dé­se, anya­nyel­vi és iro­dal­mi fel­ké­szült­sé­ge. Mi­vel min­den po­ten­ci­á­lis ol­va­só­nak el­tér egy­más­tól a nyel­vi, iro­dal­mi, kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­ci­á­ja, ez a tény nagy­mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­za a szö­veg­ér­tel­me­zést, s ezen túl a for­rás­nyel­vi szö­veg va­ri­án­sa­i­nak szá­mát is.
Lőrincz Ju­li­an­na ku­ta­tói meg­ala­po­zott­ság­gal meg­írt és be­szer­kesz­tett köny­ve sok ta­nul­ság­gal szol­gál a for­dí­tás­tu­do­mány és a nyelv­tu­do­mány mű­ve­lői szá­má­ra. A szer­ző fel­ké­szült­sé­gé­ről árul­ko­dik a gaz­dag iro­da­lom­jegy­zék, a bő tárgy- és név­mu­ta­tó. Ezek­kel együtt a mel­lék­let­ben pre­zen­tált anyag nagy­ban se­gí­ti az ol­va­só tá­jé­ko­zó­dá­sát.
(Lí­ce­um Ki­adó, Eger, 2007)