Barna László: „Werther álmai”. Vers és fordításszöveg Szabó Lőrincnél

(tanulmány)

„A próza […] azzal, hogy […] mindennapi életünk közepette
lep meg bennünket az idegen kiválósággal, […]
magasabb rendű hangulatot kölcsönözvén,
valóban épületesen hat ránk.”1
Johann Wolfgang von Goethe

I.
1931. március 15-én jelent meg a Pesti Naplóban Szabó Lőrinc Az Egy álmai című – Te meg a világ verseskötetének – csúcsverse. E költemény intencióját az irodalomtörténet leginkább az egykötetes filozófus Max Stirner Der Einzige und sein Eigentum2 című művével és Russell filozófiaelméleti alapvetéseivel szokta volt összefüggésbe hozni.3 Jelen dolgozatban egy dologra rávilágítani, egy másikra pedig utalni szeretnék. Egyfelől azt igyekszem bemutatni, hogy nem csupán a russelli analízis és a Szabó Lőrinc által is expressis verbis bevallott stirneri etika hatása artikulálódik a versben,4 de a Goethe Wertherében5 igen szemléletesen kitűnő dichotomikus világnézet is, azaz a két eltérő műfajú mű transztextuális olvasatának feltárása nem mutatkozik érdektelennek.6 A dolgozat egy másik problémát is kijelöl, jelesül, hogy a két és fél évvel korábban megírt vers és így a műfordító-költő irodalomszemlélete milyen minőségben alakítják a Werther célnyelvi variánsát. Az elemzés itt a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg összehasonlításával igyekszik majd véleményt alkotni, mely során egy ilyen – minden bizonnyal speciális – helyzetben a fordító Szabó Lőrinc műhelytitkaira is fény derülhet. Noha nincs arról tudomásunk, hogy a fordítás Szabó Lőrinc saját ötlete volt-e, vagy penzumszerű megbízásos munkáról van szó, az viszont bizton állítható: a költő egyfajta megszólaló médiumot látott az idegen szövegben, jelesül saját gondolatait. Ezen a ponton pedig fel kell merüljön a kérdés, hogy fordítása során a forrásnyelvi szöveg releváns szöveghelyeit mennyiben alakította át a célnyelvben saját költői beszédmódjának tükröződéseként. Ennélfogva pedig műfordítói munkájáról, elveiről is tudomást szerezhetünk. Természetesen abból a forrásnyelvű kötetből dolgozom, melyből Szabó Lőrinc a fordítását végezte.7

II .

Szabó Lőrinc életrajzi adatai és publicisztikai írásai alapján természetesen minden merészség nélkül kijelenthető, hogy már 1931 előtt olvasta a „Werthert”, és amiképp Babitsra mint a jelen mesterére, Goethére holt mestereként tekintett. Összesen harmincnyolc alkalommal fordul elő Goethe neve a Szabó Lőrinc-könyvtár katalógusjegyzékében. 8 Ez persze nem jelenti sem az egész szépírói Goethe-korpusz, sem a Goethéről szóló tanulmányirodalom teljes feltárását Szabó Lőrinc könyvtárában, ugyanis azon antológiák és tanulmánykötetek, melyek címleírásában nem szerepel Goethe neve, e harmincnyolc tételbe nem bennfoglaltak. Ez a korpusz is jól mutatja, hogy Szabó Lőrinc ars poeticájára milyen hatással lehetett nemcsak a német, de a világirodalom egyik legnagyobb költője és írója.

Az Egy álmai keletkezése után két és fél évvel, 1933 végén a műfordító-költő hajszolt ütemben fordítja a Die Leiden des jungen Werther című klasszikust: „[é]nnekem most jan. 1-jéig le kell fordítanom a Werther-t, képzelheted, milyen befogottságot jelent ez éppen karácsonykor” – írja debreceni barátjának, Kardos Lászlónak. A fordítás közben a Kardos László által szerkesztett Válogatott versei számára A sátán műremekei költeményeit dolgozza át, és a Különbéke újabb darabjait is írja. A többi közt így készül el a Werthert fordítva című verstöredék.9 Valószínűleg a fordítói munka szigorú üteme nem engedte a teljes vers elkészültét, a hajszában a versrészlet nem egészülhetett ki nagyobb intenzitású alkotói inspirációval: „[e]gy élethelyzet impressziójának vázlata maradt a verscsíra”.10 Kabdebó Lóránt is megállapítja, hogy Goethe poétikája több ponton is rokonítható lehet Az Egy álmai mondanivalójával.11

Jelen esetben elemzésünk szövegkorpusza Az Egy álmai és Goethe magyarra fordított Sturm und Drang-szövegváltozata, amelyek nemcsak tematikus szinten csengenek egybe, de a kontrasztív elemzés során szövegszintű értelmezésre vállalkozva különböző transztextuális olvasatok horizontjai is látótérbe kerülhetnek. Magáról a Te meg a világ kötetről már a kortársi kritika, majd pedig az irodalomtudományos diszkusszió is megállapította, hogy Szabó Lőrinc életművének a csúcsteljesítménye és egyben a magyar líra egyik kiemelkedő darabja. Ha nemcsak Az Egy álmait, de a Te meg a világ többi darabját is megvizsgálnánk (pl. a Semmiért egészen vagy a Te meg a világ címűt), minden bizonnyal hasonló eredményt kapnánk, hiszen a verseskötet „poétikai naplója” azonos dichotomikus relációra van szerkesztve. Visszatérve mégis Az Egy álmaihoz, melyben a Werther gondolatisága talán a legszembetűnőbben sejlik fel, Szabó Lőrinc itt egyfajta költői dialogikus beszédmódot hoz létre: az önmegszólító versforma egy sajátos válfaját, melyben a retorikus Szabó Lőrinc a két szólamot, az önmegvalósításra törekvőt és az ennek a lehetetlenségét tudatosítót egyenlő mértékben igyekszik megszólaltatni. Ez az „aktor és a néző kettősére épülő költészet gondolati archetípusa” – írja Kabdebó Lóránt.12

Honnan ez a két szólam? A következőkben e két hangot Werther belső vívódásainak, egymással minduntalan vitatkozó, egymást folyton meggyőzni igyekvő szólamaiképpen értelmezzük. Werther „belső hangjai” – amiként a továbbiakban látni fogjuk – két módon artikulálódnak: (1.) vagy Werther belső dialektikus monológjaiban (levelek narrációja – genette-i metatextualitás) vagy pedig (2.) az elbeszélő kommentárjaiban (fiktív kiadó narrációja). A következőkben a két mű hipertextuális és kisebb nyelvi egységeket tekintve intertextuális olvasatát13 igyekszünk bemutatni.

Aktor a Wertherben:

„Visszatérek saját magamba, és egy világot találok!14 […] Nézd meg az embert a maga korlátai közt”15 – mondja Wilhelmnek, aki most a „néző” szerepét tölti be.

Aktor Az Egy álmaiban:

„s ami szabály, mind nélkülem/ született: / ideje volna végre már / megszöknöm közületek […] Nem! Nem! nem bírok már bolond / szövevényben lenni szál”.16

Néző a Wertherben:

„[d]rága Wilhelm, sok mindent összegondoltam az ember vágyáról, amely terjeszkedésre, új felfedezésekre, csatangolásra űzi; és aztán arról a belső ösztönről, hogy hódoljon meg önként a korlátoknak, illeszkedjék a megszokás kerékvágásába, és ne érdekelje se jobb, se bal.”17

A néző beletörődő, átélő típusú részlete Az Egy álmaiban:
„megérteni és tisztelni az őrt / s vele fájni, ha fáj!”.18

Talán azt is mondhatnánk, Werther mindvégig „néző” marad, az „aktor” akaratával egész életében küzd,19 s az halálával teljesül be. Az álom, mely mind a vers, mind az elbeszélés központi motívuma, nem a magunkba való visszatérés, hanem a magunkba való visszatérés vágyának a szimbóluma: „Tengerbe, magunkba, vissza! Csak ott lehetünk szabadok!”20 […] „álmodjuk hát, ha még lehet, az Egynek álmait!”21 Ha már nem lehet álmodni (vágyakozni), akkor révbe értünk (Werther halála): „Sokszor én is így érzem magam, szeretném megnyitni az eremet, hogy hozzájussak az örök szabadsághoz”.22 Az ember magába való visszatérése egyúttal a természetbe való visszatérést, a természettel való egyesülést – s így a halált – is szimbolizálja. E „vágyálom” a rousseau-i „vissza a természethez!”-jelmondat intenciójánál többet implikál a versszövegben: Thoreau az embernek a természettel való összeolvadását a polgári engedetlenséggel összekapcsolt kérdéskomplexumát is. Thoreau a 19. századi polgári engedetlenség filozófiájának a megalapozója, aki A polgári engedetlenség iránti kötelességről című művében leírja, hogy egy magasabb rendű (belső vagy/és/azaz természeti) törvény alapján az embernek nemcsak lehetősége, de egyenest kötelessége megtagadni a korlátozó törvényekkel teli világgal való együttműködését.23 Mintha pontosan ennek a filozófiának lenne a két szöveg a lírai és az epikus formában megszólaltatott médiuma. Szabó Lőrinc szavaival: „s ami szabály, mind nélkülem / született: / ideje volna végre már megszöknöm közületek”.24 Goethe kifejezőerejével: „minden szabály, bármit mondjanak is, megöli a természet igaz érzését és igaz kifejezését! Mondd, hogy túlzok! A szabály csak korlátoz, lenyesi a buja kacsokat”.25

A Te meg a világ csúcsverse az olvasói tekintet előtt mint az „individualista lelkiállapot önvizsgálata” jelentkezik,26 mely önvizsgálattípus Werther monológjait is erősen meghatározza: „és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért. A legnyugtalanabb csavargó is így vágyik végül vissza a hazájába”.27 Most pedig említsük meg újra a következő sorokat: „Tengerbe, magunkba, vissza! Csak / ott lehetünk szabadok! / Nekünk többé semmit sem ad / ami kint van, a Sok”.28

Ahogyan az eddigiekből kiderült: a versből kiolvashatjuk az elbeszélés cselekményének bizonyos részleteit. Ilyen az „Én vagy ti, egyikünk beteg; és mégse nézzem a fegyvereket[?]”- szövegrész is.29 A Wertherről szóló szakirodalomnak ugyanis egyik központi kérdése magának az öngyilkosságnak a megítélése. A versbeli fegyver-motívumaz öngyilkosságnak a szimbóluma, amely főképpen Werther és Albert polemikus dialógusában teljesedik ki. Albert gyengeségnek találja az öngyilkosságot: „abban nincs igazad, hogy az öngyilkosságot […] nagy cselekedetekkel hasonlítod össze: holott semmi másnak nem tekinthető, mint gyengeségnek”.30 A főszereplő Werther pedig társadalmilag is elfogadott, adott esetben szükségszerű jelenségnek tekinti: „[m]ondhatod-e gyengének a népet, amely zsarnokának elviselhetetlen igája alatt nyög, s végre fellázad, és letépi a láncait?”.31 Hát nem épp ezt hajhássza Az Egy álmai aktora?32

III .

E tételnek a reciproka is minden bizonnyal igaz, hiszen a költői attitűd is erősen befolyásolhatja a fordítóit, noha – jelen esetben – Szabó Lőrinc fordítói magatartására ez nem jellemző. Bár a tartalmi idézés, a gondolati parafrazeálás a saját és a fordított művek párbeszédében gyakran tetten érhető, a műfordító-költő nem csempészett a Werther célnyelvi variánsába Az Egy álmaiból idézeteket, nem vett át szó szerinti citátumokat, Goethe művét nem fordítja eddigi fordítói attitűdjeihez képest a „versbe játszás kedvéért” hűtlenül, jelentéstöbblettel. Éppen hogy fiatalkori Werther-olvasmányélményét applikálja a Te meg a világ kötetének egyes részeibe, így Az Egy álmaiba. Szabó Lőrinc Goethe-tisztelete és alázata nem engedi a műfordító Genie-jének túlzott kreativitását, a forrásszöveg identitásának csekély megváltoztatását sem,33 azaz a német klasszikus szövege esetében Szabó Lőrinc fordítói gyakorlata a szoros tartalmi hűséget célozza meg.34 Ezt bizonyítandó az alábbiakban a forrás- és a célnyelvi szövegből néhány idevágó szöveghelyet emelünk ki, melyeket paralel olvasva bebizonyosodik eddigi sejtésünk.

Hogy az ember élete csak álom, azt már sokan úgy érezték, és én is mindig magamban hordom ezt az érzést. Ha látom a korlátokat, melyek az ember tevékeny és kutató erőit bilincsbe verik; ha látom, minden fáradozás mennyire csak arra irányul, hogy szükségleteket elégítsen ki, amelyeknek megint semmi más céljuk nincs, mint kolduslétünk meghosszabbítása; és aztán hogy a megnyugvás a kutatás bizonyos pontjain csak álmodozó rezignáció, amennyiben a falakat, amelyek közt raboskodunk, tarka alakokkal és sugaras kilátásokkal festjük tele – mindez, Wilhelm, elnémítja a szavamat. Visszatérek saját magamba, és egy világot találok! Megint inkább csak sejtelemben és homályos vágyban, nem pedig az eleven erő biztos rajzában. És ilyenkor minden köddé foszlik öntudatom előtt, és álmodozva csak mosolygok bele a világba.35

Daß das Leben des Menschen nur ein Traum sei, ist manchem schon so vorgekommen, und auch mit mir zieht dieses Gefühl immer herum. Wenn ich die Einschränkung ansehe, in welcher die tätigen und forschenden Kräfte des Menschen eingesperrt sind; wenn ich sehe, wie alle Wirksamkeit dahinaus läuft, sich die Befriedigung von Bedürfnissen zu verschaffen, die wieder keinen Zweck haben, als unsere arme Existenz zu verlängern, und dann, daß alle Beruhigung über gewisse Punkte des Nachforschens nur eine träumende Resignation ist, da man sich die Wände, zwischen denen man gefangen sitzt, mit bunten Gestalten und lichten Aussichten bemalt – das alles, Wilhelm, macht mich stumm. Ich kehre in mich selbst zurück, und finde eine Welt! Wieder mehr in Ahnung und dunkler Begier als in Darstellung und lebendiger Kraft. Und da schwimmt alles vor meinen Sinnen, und ich lächle dann so träumend weiter in die Welt.36

[I]gen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja.37

[J]a, der ist still und bildet auch seine Welt aus sich selbst und ist auch glücklich, weil er ein Mensch ist. Und dann, so eingeschränkt er ist, hält er doch immer im Herzen das süße Gefühl der Freiheit, und daß er diesen Kerker verlassen kann, wann er will.38

És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.39

[U]nd ach! Wenn wir hinzueilen, wenn das Dort nun Hier wird, ist alles vor wie nach, und wir stehen in unserer Armut, in unserer Eingeschränktheit, und unsere Seele lechzt nach entschlüpftem Labsale.40

Bár a „magamban hordom ezt az érzést” szöveghely irányát tekintve karakteresebben fejezi ki a létező belülről feszítő szabadságvágyát, mint a „mit mir zieht dieses Gefühl immer herum”, próbáljunk helyesebb megoldást, idevágóbb ekvivalenst javasolni. Nem találunk. Ahol Goethe – a német nyelv sajátosságából adódóan – passzív szintaktikai szerkesztéssel a verbális stílust preferálta (er ist eingeschränkt), ott Szabó Lőrinc jó érzékkel a szöveg értelmét megőrizve nominálisan fejezte ki azt (korlátok közt él). Láthatjuk, hogy a fordítás hűen tükrözi a forrásszöveg intencióját. Ez az önkontroll vagy egyszerűen csak a tiszteletből adódó hűségelv a továbbiakban is jelen van: minden elfogultság nélkül kijelenthető, hogy a klasszikus magyarul is klasszikus maradt, és hogy valóban nem alakította át a Werthert a célnyelvben saját költészetének tükröződéseként.41

IV .

E rövid dolgozat szükségszerűen csak elnagyoltan mutathatta be magának a dialogikus poétikai paradigmának42 a prózai transzformációját a Goethe-műben, valamint a meglétét Szabó Lőrinc Te meg a világ- beli költészeti formációjában, ekképpen szemléltetni igyekezve a két elemzett mű dialogikus viszonyát. Az Egy álmaiban végigfutó Szabó Lőrinc-i dialogikus poétikai paradigma egyes motívumai egy olyan klasszikus műben, melyet Szabó Lőrinc már fiatalon jól ismert, majd pedig fordítássá érlelt, jelen van, és amely mű entitása önmagában is megteremthetné – mint láttuk, a fordítás nélkül is (sic!) – a „dialogikus prózai paradigma” nagy pillanatát. Több, a hatástörténetet leíró biográfiai adat (pl. Thienemann professszor előadásainak Szabó Lőrincre tett hatása vagy Szabó Lőrinc Babits Goethe Tagebuchjáról írott laudáló kritikájának argumentáló felfejtése)43 maradt ki a dolgozatból, valamint a szövegelemzés is csak a főbb vonalakat szemléltethette. Mindennek ellenére igazolódni látszik a két szöveg erős korrelációja. Az alábbi vers – pontosabban cento – címe a következő (lehetne):

45

Werther álmai

„Visszatérek saját magamba”44
„hogy hozzájussak az örök
szabadsághoz”45
„mosolygok bele a világba”46
„nagyon hasonlít a derengő
álomhoz”47
„olyan korlátolt az ember”48
„egy mérhetetlen tenger
partjaihoz”49
„erőit bilincsbe ver”.50

—

1 Johann Wolfgang Goethe, Jegyzetek és értekezések a Nyugat-keleti díván jobb megértéséhez = Kettős megvilágítás: Fordításelméleti írások Szent Jeromostól a 20. század végéig, szerk. Józan Ildikó, Jeney Éva, Hajdu Péter, Bp., Balassi, 2007, 159.
2 Max Stirner, Der Einzige und sein Eigentum, hrsg. von Bernd Kast, Freiburg–München, Verlag Karl Alber, 2009.
3 Kabdebó Lóránt, „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”: A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében, Bp., Argumentum, 19962 (Irodalomtörténeti füzetek, 128); Uő, Vers és próza: A modernség második hullámában, Bp., Argumentum, 1996.
4 Vagy adleri individuálpszichológia.
5 Wertherként hivatkozom a továbbiakban is a Die Leiden des jungen Werther(s) című elbeszélésre, mely többször Die Leiden des jungen Werthers címen is megjelent. Sőt, köztudottan helytelen alakban a címkezdő névelő nélkül is: Leiden des jungen Werthers. A helytelen címmel megjelent kötet filológiai adatai: Johann Wolfgang von Goethe, Leiden des jungen Werthers: Roman eines Empfindsamen, Bayreuth, Gauverlag Bayreuth, 1944. Első magyar kiadása Szabó Lőrinc fordításában: [Johann Wolfgang von] Goethe, Werther szerelme és halála, ford. Szabó Lőrinc, bev. Laczkó Géza, [Bp.], Az Est–Pesti Napló, é. n. (Filléres klasszikus regények).
6 A két szöveg dialógusának feltárásához a kontrasztív szövegelemzés Gérard Genette transztextualitás-terminológiáját hívja segítségül. Bár Genette rendszerének alkalmazhatósága – nem indokolatlanul – erősen vitatott, a dolgozat elemzési stratégiáinak mégis megfelel.
7 Johann Wolfgang von Goethe, Die Leiden des jungen Werther, hrsg. von Hans Timotheus Kroeber, Weimar, Gustav Kiepenheuer Verlag, 1916. Az eredeti kötet Szabó Lőrinc könyvtárában megtalálható (Bp., Pasarét, Volkmann utca 8.). 8 Szabó Lőrinc könyvtára: I. Magyar szerzők művei, bev., jegyz. és szerk. Buda Attila, Miskolc, Kabdebó Lóránt, (Szabó Lőrinc Füzetek, 3) 2002; Szabó Lőrinc könyvtára: II. Külföldi szerzők művei, bev., jegyz. és szerk. Buda Attila, Miskolc, Kabdebó Lóránt, (Szabó Lőrinc Füzetek, 6) 2004–2005; Darmó Magdolna, Szabó Lőrinc könyvtára = Pótlások a Szabó Lőrinc Füzetek 3. és 6. füzetéhez, bev., jegyz. és szerk. Darmó Magdolna, Miskolc, Kabdebó Lóránt, 2005.
9 Kabdebó Lóránt, Útkeresés és különbéke: Szabó Lőrinc 1929–1944, Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1974, 236–238. Interneten: http://mek.oszk.hu/05200/05232/html/kabdebo_utkereses0005.html (2013. 11. 09.).
10 Uo. Lipa Tímea a vers kéziratának megfejtésén munkálkodva a különböző tintaszínek, az írásstílus, a gyorsírásos ceruzajegyzetek, a latin betűs tintaírás és a szöveg tartalma alapján több írásréteget különít el, mely rétegek írása közt több év is eltelt: az átdolgozás befejezése csak 1938-ban valósult meg.
11 Ebbe a goethei poétikába tartozó verseket éppen Szabó Lőrinc is lefordította (Epirrhema, Prooemion). A Prooemion címűt pedig éppen a költő Te meg a világkorszakában (a vers eredetijének filológiáját ezúttal mellőzöm). Kabdebó „az ember kettőssége”, a logikai és pszichológiai szervezőelv párharca kapcsán emeli ki a versben felbukkanó álom-motívumot: „Az ember lelke is egy-egy világ; / ezért van, hogy mit legszebb álma lát, / abban tiszteli mindenütt a nép / Istent, a maga Istenét, / mindent félve megad neki / s ahogy csak tudja, szereti”. (Goethe verseiből: Prooemion, ford. Szabó Lőrinc, Nyugat, 1932/8, 425 és Az öreg Goethe: 1801–1832 – Antológia a költő öregkorának műveiből, Gyoma, Kner Izidor, 1932, 12–13.) Ez az álom pedig, ahogyan alább látni fogjuk, nemcsak Goethe e versének, de Az Egy álmainak és a Werthernek is centrális motívuma. Amit még a Prooemionnál releváns megemlítenünk, az annak második strófája: „füllel és szemmel amit csak bejársz, / mindenütt az ő mására találsz, / s tűz-szellemednek bár útja az ég, / már a hasonlat, a kép is elég”. (Uo.) Szabó Lőrinc mintha felfedezte volna magának e verset, s ars poeticáját, illetve alkotómunkájának elvét bemutatandó fordította volna le, ugyanabban az időben, amikor a Te meg a világ-kötetét rendezte. E versfordítás a Werther-fordítás és Az Egy álmai polemikus viszonyának egyfajta kommentárjaként, argumentációjaként, értelmező jegyzeteként is olvasható. Kabdebó Lóránt álláspontja is erősíteni látszik ezt a feltételezést, amikor arról ír, hogy a fordító Szabó Lőrinc poétikai átalakulását Goethe tájékoztatóan segítette. (Kabdebó, „A magyar költészet…”, i. m., 26., 48–49.)
12 Uo., 39.
13 Genette terminológiájában az intertextualitás sokkal szűkebb jelentésmezővel bír, mint Kristeva Bahtyin dialogicitás-elméletéből levezetett intertextualitás-fogalma. Genette-nél az intertextualitás a szószerinti szöveghelyek átvételét, citálását jelenti, a hipertextualitás pedig a szövegek tágabb kontextusát is figyelembe veszi (ez Kristeva intertextualitás-fogalmának része), akár időben egymástól meglehetősen távol eső szövegek egymásra való referáltságát is vizsgálja, így nemcsak kontrasztív, de komparatív elemzést is végrehajt. A transztextualitáson belül Genette további három kategóriája a paratextualitás, metatextualitás és az architextualitás. Ld.: Orosz Magdolna, „Az elbeszélés fonala”: Narráció, intertextualitás, intermedialitás, Bp., Gondolat, 2003, 103–104., és részletesen: Uő, Intertextualität in der Textanalyse, Wien, ISSS,
1997.
14 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 38. (A ritkítással történt kiemelések tőlem származnak – B. L.)
15 Uo., 114.
16 Szabó Lőrinc, Az Egy álmai = Uő, Te meg a világ, Bp., Pantheon, 1932, 55.
17 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 71.
18 Kabdebó, „A magyar költészet…”, i. m., 45.
19 A belső monológok és a fiktív kiadótól kapott tudásunk alapján.
20 Szabó, Az Egy álmai, i. m., 56.
21 Uo., 57.
22 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 165.
23 Nincs tudomásunk arról, hogy ismerte-e Szabó Lőrinc Thoreau-t.
24 Szabó, Az Egy álmai, i. m., 55.
25 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 42.
26 Kabdebó, „A magyar költészet…”, i. m., 40.
27 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 72.
28 Szabó, Az Egy álmai, i. m., 56. Ugyanakkor maga Szabó Lőrinc kiegészíteni és korrigálni is próbálja ezt az általánosító olvasatot, amikor egy konkrét biografikus élmény kontextusába helyezi versét: „szerelmi ösztön és elégedetlenség”. (Kabdebó, „A magyar költészet…”, i. m., 40.) Gondoljunk csak a „Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik, / s ha kiderűl!” sorokra. (Szabó, Az Egy álmai, i. m., 56.) És most – a többi közt – Mikes Klára, Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet hármasára célzunk. Aligha szükséges Werther szenvedéseit, egymással vitázó érzéseit: szerelmét (és halálát) bemutatni, hiszen az egész mű egy nárcisztikus és elkényeztetett nemes fiatal belső szenvelgéseit artikulálja, ahol a szerelmi háromszög Werther, Lotte és Albert triászában rajzolódik ki. Így Szabó Lőrinc nemcsak költészetfelfogása, de élete egyfajta megszólaló médiumaként is tekinthetett a Wertherre. Noha megjegyzendő, hogy Szabó Lőrinc valós „szerelmi” viszonyai az életben másképpen artikulálódtak, mint Goethe főszereplőjének románcai.
29 Uo.
30 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 111.
31 Uo., 112.
32 Szabó Lőrinc Stefan Georgénak, másik szellemi mesterének verseit fordítva vetkőzi le Babits hatását, tehát nyugton érvelhetünk amellett, hogy a fordítás nagyban hat a saját költői beszédmódra. E ténynek a relevanciáját Szegzárdy-Csengery József is hangsúlyozza a műfordító Szabó Lőrincről írott portréjában. Véleménye szerint a világlíra eseményei a személyes alkotás optimális megvalósításához segítik a költőt, majd saját művének elkészülte után a már megtapasztalt, begyakorolt módszerével megszólaltatja magyarul a modellként használt idegen műveket. (Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc pályaképe, Bp., Osiris, 2001, 167.) Kabdebó Lóránt hozzáteszi, hogy „[í]gy zárta ifjúsága Baudelaire-élményét első kötetei után a Babitscsal és Tóth Árpáddal közösen fordított Romlás virágaival (1923); később Goethének A Sátán Műremekeire, majd a Te meg a világ verseire tett hatását [sic!] a háromkötetes Goethe-antológiával (1932) köszönte meg; majd a Különbéke csalódottságot és kiszolgáltatottságot tudomásul vevő korszakát az Athéni Timonnal erősíti meg (1935). Az Egy téli bodzabokorhoz címzett vers pedig az egyes versek fordításánál korábban felfedezett és gyakorolt téma- és stílusformák segítségével teremti meg versének stilizációit, majd pedig az e stilizációkban felfedezett alapmotívumok tematikája szerint állítja össze a fordított verseket”. (Uo., 168–169.)
33 Most Goethe Tagebuchjának a babitsi fordítására gondoljunk, ahol a német szerző felé tanúsított mérhetetlen alázat rajzolódik ki, és melyre Szabó Lőrinc is felhívja a figyelmet: Szabó Lőrinc, Babits Goethe-fordítása, Nyugat, 1921/10, 793–794.
34 Erről ld. részletesen: Barna László, Szabó Lőrinc Werther-fordításának és Az Egy álmai című versének dialógusa, Műút, megjelenés alatt.
35 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 38–39.
36 Uő, Die Leiden…, i. m., 17.
37 Uő, Werther szerelme…, i. m., 39–40.
38 Uő, Die Leiden…, i. m., 19.
39 Uő, Werther szerelme…, i. m., 72.
40 Uő, Die Leiden…, i. m., 45–46.
41 Ami ez előzőekben leírtakat még árnyaltabbá és argumentáltabbá teszi, az egy kapocs Szabó Lőrinc, Goethe és Stirner között. Erre a kapcsolódásra pedig Kabdebó Lóránt hívta fel a figyelmem. Éppen Stirner főműve prológusának a címe (mely genette-i értelemben egyben paratextusa is) Goethe Vanitas című versének a kölcsönvett mottója: Ich hab’ Mein Sach’ auf Nichts gestellt. Ráadásul a prológus zárását is egy Goethe-idézettel oldja meg: Mir geht nichts über Mich! A három vektor (Stirner főműve – Goethe Werthere – Szabó Lőrinc Az Egy álmai című verse) tehát itt összeérni látszik, s e metszéspont magában is alátámasztja dolgozatunk azon feltevését, hogy a Te meg a világkötet poétikai naplójába nemcsak Stirner, de Goethe is írt, immár de facto. Arról nem is szólva, amire Kabdebó Lóránt hívta fel a figyelmem: a Stirner használta mottó a Különbéke című vers poénsorában implikált: „különbékét ezért kötöttem / a semmivel”. (Szabó Lőrinc, Különbéke, Bp., Athenaeum, 1936, 184–186.) Noha a Különbéke című költemény címadó Szabó Lőrinc újabb kötetében, éppen a Te meg a világ záró, húsvéti verse is lehetne.
42 A költészet egészében a húszas évek második felében megtörtént paradigmaváltásról ld. részletesen a következő tanulmányt: Kabdebó Lóránt, Költészetbéli paradigmaváltás a húszas évek második felében = „de nem felelnek, úgy felelnek”: A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992, 53–82.
43 Szabó, Babits Goethe-fordítása, i. m., 793–794.
44 Goethe, Werther szerelme…, i. m., 38.

45 Uo., 165.
46 Uo., 38.
47 Uo., 262.
48 Uo.
49 Uo., 122.
50 Uo., 37.