Richard Pupala: Ludmila; Szülinap (három szív); Látogatók

(kisprózák, Vályi Horváth Erika fordításai)

Ludmila

Sokkal könnyebb lenne az élet, ha a férfi meghalna, de elűzi a gondolatokat, hess, szarkák! Szeptemberben lesz nyolcvan, életerős, még jól emlékszik mindenre, ugyanez már nem mondható el a férjéről. Három szélütés után egy ideje teljesen magánkívül van, kiszámíthatatlan, csupa meglepő dolgot művel. Tegnapelőtt megragadta az asszony kezét, és az ágyékához szorította, hadd érezze a váratlan merevedését. Ő elrántotta a kezét, és felkiáltott, hagyja már végre békén ezzel.

Egész életében körülugrálta, most még jobban kiszolgálja. Sétálni járnak, a férfi egyedül már az alagsorban is eltévedne. Dúl-fúl mérgében, de ezt megszokta, mindig mogorva ember volt. Nem jutnak eszébe a szavak. Szólna, hogy az asztalon látta a szemüveget, de a világért sem jut eszébe, hogyan mondják az asztalt. Asztal! Egyre gyakrabban néz rá, mintha nem tudná, ki áll vele szemközt. Annyi év után. Az a legnehezebb, hogy parázna maradt. Dülledt szemmel és tátott szájjal bámulja a lányokat az utcán. Nyalogatja az ajkát. Egész életében megcsalta. Eleinte elviselhetetlen volt, de megtanulta kizárni a tudatából, ahogy most sem gondol a koszos gatyájára. Másképp ez nem megy. Nemrégiben még mosolyogva mesélt a szeretőiről, arról, mi mindent csinált velük, azok a lábak, a cicik, ettől teljesen felélénkült, ragyogott a szeme. Csakhogy a nevek fokozatosan elkoptak, elvesztek az ürességben, kizárólag egyetlenegy maradt, és ez sokkal rosszabb az asszonynak, mint a legnagyobb szennyeskupac. Ludmilára emlékezik, nyalogatja száraz ajkát, és mereven a feleségét bámulja. Az asszony uralkodik magán, de ez már neki is sok. Ludmila én vagyok, te bolond, én!

Szülinap (három szív)

Szlovákiában az első Peek and Cloppenburgot 2006-ban nyitották meg. Három év múlva Rusnákék el is mennek a boltba, nézzék csak! Diána vezeti a szüleit, tizenöt éves, ó, épp ma, a szíve is hevesebben dobog. Ellentétben az anyjával és az apjával ő már járt erre, tulajdonképpen alaposan felmérte a kínálatot, mert ide jön a barátnőivel iskola után, hogy megcsodálja a sok pompás holmit. Gucci, Madonna, Gabbana, van itt minden. Azzal a reménnyel rohan végig az üzleten, hogy ráakad egy valóban űberkirály cuccra és holnap már fel is veheti a suliba – ó, talán kap valamit, ami nem is akciós! Rusnákné tétován nézegeti az árut, méltányolja a luxust. Már a gondolattól is görcsbe rándul a gyomra, hogy odajön hozzá egy elárusítónő és megkérdezi, tud-e segíteni valamiben? Rusnák unottan pillant az órájára. Reméli, hogy hamarosan elhúzzák a csíkot. Sebtében szemügyre veszi az akciós árakat, és majd megáll a szíve:ű Jézusmária! Egy szaros pólóért három napot kell dolgoznia! Tekintetével a lányát keresi, de nem látja sehol, a fal legnagyobb részét elfedő tükörben megpillantja a feleségét, ahogy dermedten egy rongyot tart a kezében.

Rusnákné egy ágrólszakadt nőt lát a tükörben, viseltes holmikban, aki nem ide való, ehhez nem fér kétség, és sebtében visszaakasztja a blúzt a fogasra, mintha égetné az ujjait. Amikor szétnéz az üzletben, észreveszi a férjét, ahogy tekintetével a fiatal elárusítónőt vetkőzteti. Csak pár évvel idősebb a lányánál, tényleg, hol van Diána? A fiatal elárusítónő a három embert nézi, a csaj egy kupac cuccot hordott össze, a fickó, a nyálas fater őt bámulta, fejcsóválva forgatja a szemét, a felesége felé fordul, a szerencsétlen asszony, mint egy tyúk, csak bólogat feslett kabátjában. Amikor feléjük tartva mosolyfélét erőltet magára, mindhárman, mintha nyílból lőtték volna ki őket, elhagyják az üzletet. Vár, nem sípolnak-e, de nem. Rusnákék préda nélkül távoznak. Csak vessenek rájuk egy pillantást, a Mekiben ülnek. Diána betol egy hambit, legszívesebben bőgni volna kedve a szülei miatt, nem is néz rájuk, erre a két szerencsétlenre, sajnálja, hogy a világra jött, hogy ők az ősei. Az apa erélyesen elutasítja az ételt, dühös pillantásokat vet a feleségére, aki ilyen hálátlan teremtést nevelt, az anya magába fordulva nyugtatja kalimpáló szívét, hogy ne ziháljon ennyire, ne okozzon még nagyobb zűrt. Bekap egy sült krumplit.

Látogatók

Mintha bőröndben élne. Amely itt maradt. Borisz hagyta itt. Amikor elváltak, és elment Berlinbe, ahol új családot alapított. A barátaira hagyta, és ők állandóan hívják a sír nélküli özvegyet. Név- és születésnapok, Mikulás, az alkotmány ünnepe (válság), s amikor szép az idő, kimennek piknikezni a parkba. Mindenki hoz valami harapnivalót. Sós és édes süteményeket, salátát, sőt igényesebb alkotásokat is, melyek idővel kiszorították az alkoholt és a drogokat (gyerekeik születtek). Ő is készít valamit. Jamie, Nigela, Gordon – a gasztro-szentháromság. Időnként valaki megdicséri. Nagyon kedvesek, barátságosak. De jól tudja, hogy nem jó szakács. Borisz is megmondta. Évekkel ezelőtt. Mindenki előtt. És amikor ezt kijelentette, mintha átkot szórt volna a fejére. Borisz ritkán jön, de szorgalmasan kommunikál. A barátokkal. Gyakran emlegetik, főleg Nikolka kapcsán. Szörnyen hasonlít Boriszra, mondogatják. Nikolka nem túl népszerű gyerek. Ezt jól tudja. Érzi, mennyire idegeire megy a felnőtteknek. A gyerekek sem akarnak játszani vele. Nyafogós és árulkodik. Kellemetlenül visítós a hangja. Istenem, Nikolka, hagyd már abba a visítozást, hallod? Fél, hogy megüti. Mindenki előtt. Lehet, erőt kellene vennie magán. El kéne utasítania a következő meghívást. Azokat is, amelyek ezután következnek. Fokozatosan abbamaradnak úgyis. De a bőröndben van elég hely. Fel is tud állni benne. Puha, kényelmes félhomály. Nem hajíthatja ki a bőröndöt. Amelyben. Él.

Vályi Horváth Erika fordításai